BAnQ

banq_1

 

Elkezdődött a téli szünet és igyekszünk minden napra valami kis programot szervezni, hogy ne olvadjanak úgy egybe a – sajnos télinek nem nevezhető – napok. (itt sincs hó még….és valószínűleg az ünnepek alatt se esik most.) Mivel a családban mindenki szeret olvasni, így ma délelőttre a könyvtár jutott.

Szinte minden kerület szép könyvtárat mondhat magáénak Montreálban, rengeteg francia és angol nyelvű anyaggal. Idén a legnagyobb montreáli könyvtárba, a Grande Bibliothèque du Québec-be iratkoztunk be. A könyvtár látogatása ingyenes, bárki órákat tölthet bent bármiféle regisztráció, olvasójegy nélkül, és montreáli lakosoknak ingyen van az éves tagság is.

A könyvtárban több mint 4 millió dokumentum található, amiből közel egy millió könyv!!! Mikor először megláttam a sok francia és angol könyvet úgy éreztem magam, mint Dagobert bácsi a milliói között: legszívesebben úsztam volna bennük egyet. 🙂

aulaAz első szinten a gyermek- és ifjúsági részleg található, a többi emeleten pedig témák, kategóriák szerint osztályozva a felnőtt olvasók számára elérhető dokumentumok; a legfelső emeleten például csak DVDk és CDk vannak hihetetlen mennyiségben.
Mi szinte mindig a gyerek részleget látogatjuk – na, vajon miért?!
Ezen a szinten a gyerekek nézhetnek DVD filmet: egy-egy asztalkára három monitor van elhelyezve, előre bekészítve különböző mese-és ifjúsági filmek angol és francia nyelven. Egy-egy képernyőhöz 3 (működő) fülhallgató tartozik.

audioVan számítógép részleg is, valamint a DVD nézéshez hasonlóan felszerelt audió részleg is.
Van olyan kis sarok, ahova játszószőnyegek vannak leterítve és totyogó gyerekek játszanak, sikítoznak, szaladgálnak a polcok között. (Senki nem teszi szóvá.)

Nagyon sokan járnak könyvtárba, nem csak kölcsönzés végett, de rengetegen tanulnak benn vagy épp magánórát adnak diákoknak. (a magántanítást említve legtöbbször a tanár megy a diák címére vagy valami semleges helyen – kávézó, könyvtár – tartják az órát.) Sok asztalon van saját olvasólámpa, illetve mindenhol van csatlakozó a laptop és tablet töltéséhez (igen, USB csatlakozó!) és természetesen ingyenes Wifi van az egész területen.

olvasunkMi rengeteg olvasás fejlesztő könyvet hozunk ki, mivel angol és francia nyelvből is sok olvasást tanulni segítő kis könyvecske van- anyanyelvieknek is-, amelyek szintek alapján vannak besorolva. Az egyes szint például a legegyszerűbb szókinccsel, rövid mondatokkal mesél el egyszerű történeteket, majd egyre bonyolultabb és hosszabb történetek következnek az ennek megfelelő változatosabb és bonyolultabb mondatszerkezetekkel. (ezek nem rövidített kiadásai eredetileg hosszabb meséknek, regényeknek.)

IMG_5744A kölcsönzés önkiszolgáló módon működik: mind a könyvvisszavétel, mind a kikérés. A kicsik még mindig nagyon élvezik, hogy egy automatába kell beletenni a könyvet és a futószalag viszi el az alagsorba, ahol a könyvtárosok összegyűjtik a visszahozott könyveket. Kikölcsönzéskor pedig elég beírni a számítógépbe a kódunkat, majd a vonalkód leolvasó listázza a könyveket, újságokat, amiket szeretnénk kölcsönözni maximum 3 hétre.

Ez a kép a Westmount Library-ben készült, de annyira megtetszett a hangulata miatt, hogy kár lenne kihagyni 🙂

karifa

Pizsi nap a suliban!

winterA fiúk ma reggel izgatottan keltek!!! – na, nem szokott ez így lenni minden tanítási napon, és nem is akkor, amikor tesztet írnak valamiből!

A mai napon ismételten nem muszáj a kötelező iskolai színeket viselni (dress-down day- vegyük-le-az-egyenruhát nap)! Gondoltam egyenruhát írok, de igazából most még jobb a helyzet, mert egyenruhát, azaz iskolai logóval ellátott ruhadarabokat csak bizonyos alkalmakkor muszáj felvenni, az egyszerű hétköznapokon elég az egyen szín, ami szürkét és burgundi pirosat jelent ennek az iskolának az esetében. Az is megérne egy külön bejegyzést, hogyan szerezzél a gyereknek burgundi színű szettet a teljes hétre…

Ma pizsama nap van!!

pizsiTavaly télen még nem merték bevállalni azt, hogy alvós ruhában menjenek suliba, hiába volt adott a lehetőség akkor is. De mivel látták, hogy nem csak a diákok, de a tanárok, sőt az igazgató nő is pizsamában ment aznap iskolába, felbátorodtak!
Máskor is szoktak lenni ilyen speciális alkalmak, amikor pl. Szent-Patrick napon zöld póló nap volt, Valentinkor piros, az iskolai erőszak  (bullying)  ellen rózsaszín pólót lehetett viselni. De említhetem még a vicces sapka, paróka napot, vagy a „vedd fel a legcsúnyább pulóvered” napot. Ezek egy kis mosolyt, kizökkenést jelentenek a szürke (és burgundi) hétköznapokból. 🙂

Ráadásul pénzgyűjtési akcióval van összekötve – amin először meg voltam lepődve, hogy konkrétan a gyerekeket célozzák meg adományok gyűjtésével. Most épp a Vörös Keresztnek utalják át a befolyt összeget, de volt már arra is példa, hogy egy-egy iskolai project megtámogatását kérték így. Ugyanis csak az  viselhet más ruhát, aki legalább 2 dollárt fizet érte.

A karácsonyi időszak amúgy is bővelkedik ilyen fajta lehetőségekben: osztályversenyt hirdettek meg tartós élelmiszerek gyűjtésére is és a győztes csapat ingyen pizzákat nyert ebédre.
Volt sütivásár, ami nagyon népszerű: be kell küldeni házi készítésű vagy vásárolt sütiket, amiket azután a gyerekek megvehetnek egy dollárért darabját.
Szokott lenni halloweeni világító karkötő vásár, jelmez nap vagy ebéd szünetben tánc party, futás verseny szintén adomány gyűjtés céjával.
Így már egész kicsi korban belenevelik a gyerekekbe az adakozást, hisz a kanadai kultúra egyik mottója is lehetne az adományozás és az önkéntes munka.

DE azért furcsa lesz délután lemenni a fiúk elé és látni, hogy pizsiben szállnak le az iskolabuszról :).

“Bocsánat, hogy zavarlak, csak meglepetést hoztam Neked…”

naplo

Jól hangzik, igaz? Ezzel a mondattal kopogott be ma délután az ajtón az egyik dél-koreai barátnőm. Hát mit lehet erre válaszolni?!
– Te sosem zavarsz! Pláne, ha még egy ilyen szépen csomagolt meglepetés van a kezedben :).

Hogy miért kaptam? – egyszerűen azért, mert ki akarta fejezni, hogy sajnálja, hogy mostanában nincs annyi ideje, hogy közösen csináljunk ezt-azt, de nagyra értékeli a barátságomat és azt, ahogy a gyerekeivel viselkedem… Azt is elmondta a kb. 65 másodperces látogatása alatt a bejárati ajtó előtt, hogy most már téli szüneten lesz.

Kaptam egy csodálatosan szép 2016-os határidőnaplót és egy képeslapot. Mindezt becsomagolva egy olyan hímzett csomagolópapírba, amilyet előtte még sosem láttam.
Hát mondanom sem kell, hogy nagyon megörültem, és egyből írtam viberen, hogy remélem lesz időnk kávézgatni majd!

Több dél-koreai barátnőm is lett az elmúlt másfél év alatt.

koreatownKik ezek az anyukák, és mit csinálnak itt a világ másik végén?
Tanuló vízummal érkeznek Kanadába, leginkább Torontóba nyelvet tanulni. Ez azt jelenti, hogy az édesanya – az esetek 90%-ban Ő jön a gyerekekkel – köteles napi szinten nyelviskolába járni kb. reggel 9-től délután 4-ig, amiért elég busás összegeket kérnek el a nyelvsulik… Cserében a gyerekeik járhatnak ingyen angol nyelvű iskolába – szintén nyelvtanulási céllal. Mindeközben édesapa otthon dolgozik, és fenntartja a családot – csak mindezt 11 ezer kilométerrel távolabb teszi, körülbelül 2 évig, mert a legtöbbjük két év után költözik vissza a gyerekekkel.

Elmondásuk szerint Szöulban egyre nagyobb szükség van nyelvtudásra, mert anélkül lehetetlen jó állást találni, már most is, és mi lesz, mire az Ő gyerekeik dolgozó sorba kerülnek! (Ugye-ugye?! Mindig mondom, hogy tanuljunk nyelveket! :))

Hogyan ismerkedtünk meg?
iskolabuszPersze, hogy ennek is az iskolához van köze!! (néha úgy érzem, hogy az egész életünk az iskola és a tanulás körül pörög – nem mintha zavarna….)
Tavaly szeptember elsején, mikor büszkén és remegő szívvel kísértük le a fiúkat az iskolabuszhoz első nap, nagyon meg voltunk lepődve, hogy a buszra kb. 18 koreai gyerek szállt fel és 2 európai-magyar…. A gyerekeket kikísérő szülők pedig csak anyukák, meg mi… Inkább éreztük pár percre magunkat Ázsiában, mint Észak-Amerikában!
Az ilyen gyerekeket kikísérős-hazaváros alkalmak során elkezdtünk beszélgetni és a többi már jött magától.

Az is kiderült, hogy pont egy olyan épülettömbbe költöztünk, aminek a fenntartója leszerződött egy olyan koreai ügynökséggel, aki tanulóvízumos anyukáknak biztosít szállást, amíg itt tartózkodnak, hisz ez az épület közel van azon kevés angol nyelvű iskolák közül az egyikhez, ami Montreálban található (ne felejtsük, hogy Québecben vagyunk, ahol elsődleges a francia nyelv, csak Montreál kiemelkedően kétnyelvű város), valamint olyan távolságban van az iskolától, hogy iskolabuszos szolgáltatásra is jogosultak a házban lakó tanulók.

download (1)Ezek a barátságok sok mindent tanítottak nekem. Az egyik legfontosabbat, hogy lehet ugyanazt a nyelvet beszéli két ember – mindegyikünk esetében az angol a tanult nyelv ugye, amit beszélgetéseink során használunk – de a kulturális különbségek miatt sokszor nem teljesen értjük meg egymást. Annyira más világból érkeztek ők és mi vagy én, hogy más a gondolkodás módunk, más elveink vannak, más dolgokat tekintünk egyértelműnek. Mások az értékrendjeink, a viszonyulásunk a világhoz, egymáshoz.

Csak abba az alap szituációba gondojunk bele, hogy mikor fog Magyarországról elköltözni egy anyuka a gyerekeivel pl. csak Londonba, hogy angolul tanuljanak, míg apa otthon marad és tud annyit keresni, hogy így is fenntartja a családot? Vagy egy másik kérdés a témával kapcsolatban – tudom, nagyon sok felmerülhet, ha elgondolkodunk rajta egy kicsit: mikor válik szét egy család két évre, hogy tanulás miatt külön éljenek? Nekik ez természetes.

Szerintem a poszt legelején elhangzott beszélgetés is olyan tipikus:

  • Mindenért elnézést kérnek, mindenért!
  • Ha nincs előre pár nappal lefikszálva a találkozó, akkor nem lehet csak beugrani egymáshoz… beszélünk pár szót az ajtóban, és hiába hívom, nem jönnek be… Viszont ők se erőltetik a dolgot, ha csak én ugrom át valamiért – a résnyire nyitott bejárati ajtóban kommunikálunk.
  • Elsődleges „szeretetnyelv” ha szabad használnom ezt a kifejezést: az ajándék.
    Ez nagyon sok fejtörést okozott nekem: néha nem értettem a kapcsolatunkat. Ha én szerveztem valami programot, pedig szerveztem jócskán és sokfajtát, akkor örömmel jöttek, jól érezték magukat, haza se akartak menni. Utána meg rettenetesen hálásak voltak érte. De ha én nem, akkor személyes érintkezés szinte semmi….

coffee1Végig gondoltam a többi kapcsolatomat, barátságomat és rájöttem, hogy nekem a legfontosabb az együtt töltött idő. Persze, örülök az ajándékoknak is, de ha valaki azt mondja, hogy üljünk le egy kávé mellé vagy menjünk ide vagy oda, az számomra mindennél többet ér!
Volt olyan időszak, mikor azt hittem, hogy lehet csak a terhükre vagyok. Tényleg jól érezték magukat velünk? Akkor most miért nem hívnak vissza hozzájuk vagy ajánlanak fel bármi programot? Most akkor mi van??!!!

És általában ezeket a gondolatokat zárta az, ami ma is megismétlődött.

gift(szeretünk, barátok vagyunk, tessék ajándék…) Ezt így kellett elfogadnom: ezért ha pl. valami project-munkás lecke van az iskolában, akkor evidens, hogy a csapat minden tagja nálunk van és itt együtt küzdünk rajta (és még az a felkiáltás is benne van, hogy nekünk van elég gyors netünk – haha). Vagy nálunk vannak kisebb partyk, játszódélutánok vagy én találom ki, hogy menjünk el együtt valahova. De már tudom, hogy nekik ez nem teher, sőt örömmel jönnek, és akkor már aktívan részt is vesznek, csak kell nekik egy kis kezdő ’lökés’. 🙂

Tehát jövő héten, mikor hivatalosan is kitör a szünet, meghívom a barátnőmet kávéra és a gyerekeket játszani! És kitaláljuk, hogyan is fogjuk majd illően, közösen, a többi koreai barát családdal elbúcsúztatni a 2015-ös évet itt Kanadában!! – persze, én már tudom nagyjából a forgatókönyvet, már csak őket kell belecsiszolni! 😉
Remélem, sikerül is majd, hisz az eddig megismert dél-koreai anyukákról – mégha persze másképp is gondolkodnak bizonyos helyzetekben,- azért csak azt lehet mondani, hogy nagyon kedves, segítőkész, megbízható, szimpatikus emberek.

Brunch

brunchee

 

Már csak 2 tanítási nap és kezdődik a 16 napos téli szünet! Mivel ezt az időt együtt töltjük a gyerekekkel, gondoltam még csapok az egyik barátnőmmel egy görbe délelőttöt: meghívtam bruncsra – azaz a se-nem-reggeli-se-nem-ebédre- és megnéztünk egy romantikus-karácsonyos-zökkenjünk ki a hétköznapokból filmet :).
Persze, hogy az örök slágert, a Love Actually-t (Igazából szerelem) néztük, miközben jót ettünk, ittunk!!! Kell ennél több szünet előtti napokra??!!!

IMG_6233Nagyon népszerű étkezési forma a reggel 10 és a délután 2-3 között elfogyasztható brunch. Nem tudom van-e magyar neve? – reggebéd? Vagy csak rebéd?
Sok étterem szakosodott erre: az étlapjukon főleg bacont, omlettet, tükörtojást, sült kolbászt, sült krumplit, pirítóst kínálva az elengedhetetlen vödör méretű, de gyönge kávé mellé. A legtöbbjük franciás hangulatú, nagyon kedves kis hely.

Amúgy, ha ínyenc vagy és nagyon szeretnéd megismerni a világ nevezetesebb konyháit, akkor elég csak Montreálba repülőjegyet foglalnod!
Mivel ez egy soknemzetiségű (multikulturális) város – nem csak a nyelvek terén nevezhetjük Bábelnek, de nyugodtan kijelenthetem, hogy a világ minden tájáról érkeznek ide emberek, kisebb közösségek, akiknek van saját éttermük vagy akár saját, hazai termékeket áruló boltjuk is! (igen, magyar is!!)

Annál is inkább, mert az „eating out” – nem otthon evés – az egyik kedvenc időtöltésük meglátásom szerint a helyieknek, egyfajta életforma ez.
Rengeteg – de rengeteg étterem van. Természetesen nem csak speciális nemzeti ételeket kínálók, de egymás hegyén-hátán találunk gyorsétkezdéket (hamburger, pizza, hotdog, csirkéző stb.), kávézókat. A legtöbbnek van házhoz szállítási szolgáltatása és még így is mindig teltház van dél körül a legtöbben!!

IMG_6236Mi ma otthonülősre vettük a figurát, és lekoppintva a kellemes kis brunchot, amit egyik alkalommal rendeltem egy hangulatos kis helyen, aminek már a neve is olyan jól hangzik – Le Passé Composé (löpásszékompozé- ez az egyik múlt idő a francia nyelvben) gyorsan rittyentettem mindkettőnknek harapnivalót.

Mert nincs olyan dolog, amit egy magyar ne tudna megcsinálni akár otthon is magának 🙂

 

“Laundry today or naked tomorrow” – ma mosunk vagy holnap meztelenek leszünk ☺

IMG_6109

Meg kell osztanom ezt a kis “intermezzót”, ami az önkiszolgáló mosodában történt velem!
Kezdem ott, hogy a nem új építésű lakások nincsenek felszerelve mosógéppel, és lehetőség sincs arra, hogy beszereltess egyet. Így vagy az épület alagsorában lehet mosni pénzbedobós mosógépekkel vagy vannak közmosodák, amik különböző méretű mosó- és szárítógépekkel vannak felszerelve.
Először nagyon idegenkedtem a gondolattól, hogy összeszedjem a koszos ruhákat és az utcán cipeljem magammal egy vad idegen helyre, ahol be kell raknom olyan gépbe, amit más is használ, majd hazacipelni a tiszta ruhákat… De mivel nem volt más választásom, át kellett esni az első mosásokon, és jelentem, most már mi sem természetesebb, mint az, hogy mosás előtt fogom a nagy húzós bevásárlótáskát, megpakolom, teszek bele egy–egy kisüveg mosószert, a zsetonos pénztárcát és egy jó könyvet – hogy hasznosan teljen az idő – noha van ingyen wifi is persze.

Szerencsére – amit nagyon szeretek ezekben a kanadai mosógépekben –, hogy nem mosnak egy-másfél órát, hanem ugyanazt a munkát 35 perc alatt végezik el! Ilyet szeretnék majd otthonra is!! Mennyi energiát megspórol és a ruha ugyanolyan tiszta lesz!

Az egyik ilyen mosós napon felfigyeltem egy középkorú férfira, aki nem olvasgatott vagy internetezett a ruhákra várva, hanem egyik géptől szaladt a másikig, majd a szárítóhoz, meg vissza. De olyan szinten, hogy lihegett, le volt izzadva és megszámoltam, hogy tíz mosógéppel és ki tudja hány szárítóval dolgozott egyszerre….
Mivel itt mindenféle munkát elvállaló emberekkel lehet találkozni – hivatásos kutyasétáltatás, beszélgetés idősekkel stb. – gondoltam, hogy vagy önkéntes, vagy talán az a munkája, hogy pl. idős emberek számára vállal mosást. Meg is kérdeztem tőle… Hát nem kellett volna 🙂

Elmesélte, hogy nem ez a munkája, hanem nem is tudom melyik kórházban orvos, csak van hat gyerekük, a felesége megharagudott valami miatt és kb. egy hónapja nem hajlandó mosni és házi munkát végezni, így gondolta otthon ezt már nem lehet elnézni, így most itt próbálja utolérni magát!

Jót mosolyogtam magamban, hogy na, ezek a québekiek! Akkor a gyerekek most meztelenül állnak otthon az ablak előtt kikukucskálva, hogy ugyan apa mikor jön már a rucikkal 🙂 Van ám temperamentum!! Tényleg igaz a mondás:

laundry

Hétvégi nagybevásárlás? – Irány a COSTCO!!!!

Szombat reggelre ébredve ismételten megtapasztaltuk, hogy a hűtő gyorsan kiürül ha öten is fosztogatják kitartóan!
Így elérkezett a hétvégi nagybevásárlás ideje. És erre legalkalmasabb a helyi viszonylatban nagyon olcsónak számító, de jó minőségű termékeket forgalmazó Costco.

costco

Soha nem fogom elfelejteni azt a sokkot, amit az első montreáli bevásárláskor kaptam!! Több okból sem.

Egy: mielőtt kiköltöztünk, természetesen próbáltunk a neten információt szerezni arról, hogy mennyibe is kerül a megélhetés Montrealban. Viszont ez elég szubjektív. Az viszont nem, hogy az élelmiszer ára kétszer háromszor kerül annyiba, mint otthon – áfa nélkül, mert azt az polcon kiírt árak nem tartalmazzák… Szóval véletlen sem tudod összeadni, hogy mennyit is fizetsz majd a pénztárnál. Max. megsaccolni lehet, de azt sem könnyű, mert több áfa kategória van persze.
Első bevásárláskor egy szupermarketbe mentünk, ahol nem akartam elhinni, hogy 35 dkg kenyér 400 Ft, 10 tojás majdnem 600, egy darab alma közel 200, és a párizsi, amit itt bolognainak hívnak, előre csomagolva 15 deka ezer forint!
Rá kellett jönnöm: vagy leszokok az árak forintba történő átváltásáról, vagy éhen fogok halni – az elsőt választottam. 🙂

Másodszorra: teljesen más logika szerint vannak elrendezve a termékek a boltban, így rengeteg időbe került mire kitanultuk, hogy mit hol is kell keresni vagy egyátalán milyen csomagolásban van: zacsi, konzervdoboz, papírdoboz. A mennyiségekről nem is beszélve, hisz pl. ha veszel négy liter tejet, akkor a nagy csomagban nem 4 db egy literes tej van, hanem 3 kb. 1,33 literes!!

Harmadszor: Az első bevásárlás még azért is marad olyan emlékezetes, mert nyár volt, jó idő, sütött a nap. Viszont kb. 15 perc után már majd megfagytunk a boltban annyira le vannak nyáron klímázva… biztos így tartják magukat edzésben a nagyon kemény télre készülve.

Említhetem negyediknek, hogy itt az emberek sokkal, de sokkal türelmesebbek. Így a pénztáros se dolgozik valami eszeveszett tempóban, nyugodtan elbeszélget közben, nevetgél, megnézi milyen üzenetet kapott telefonon.
A bankkártyát mikor fizetéskor oda akartuk adni, teljesen sokkot kapott!!! Mit akarok én – most Ő nem értett minket és kapta el a kezét úgy, mintha forró vasalót adtam volna oda neki!! Odatolta a terminált és most már tudjuk, hogy Montrealban soha nem kell kiadni a saját kezünkből a kártyát, és szinte mindenhol lehet kártyával fizetni. Még a pizzafutárnak is…

Ötödikként egy pozitívumot említenék meg: a pénztárossal együtt dolgozik egy másik személy is, akinek csak az a dolga, hogy az általunk vásárolt dolgokat szépen elpakolja a táskánkba, vagy a kért nylon táskába.

Ha már a vásárlásnál tartunk, meg kell említeni azt is, hogy az élelmiszerboltok nem nyitnak ki 8 vagy 9 óránál előbb, még a hipermarketek se, viszont este 10-11-kor zárnak. Hétvégén pedig valamivel előbb, délután ötkor.
Ha reggel korán szeretnél reggelizni, akkor a munkába igyekvők Tim Hortonsban állnak meg kávéra (ez a helyi legnagyobb kávézó lánc), szendvicsre, muffinra és kávézókban szerzik be a reggelinek valót. Ez után az eset után volt lehetőségünk belerázódni a montreali mindennapos vásárlásokba. Szerencsére idő közben ismerkedtünk, beszélgettünk és akkor ajánlották a Costcot, ahova tényleg érdemes járni.

costco3

Első vásárláskor ki kellett váltani egy kártyát – azt hiszem 100 dollárért – és utána tetszés szerint lehet vásárolni. Rengeteget lehet spórolni így.
Csak arra kell figyelni, hogy mindenből hatalmas mennyiség tartozik egy kiszerelésbe. Pl. ceruza elem 4o db/csomag. Szívószálas gyümölcslé 50 db/kiszerelés vagy a konyhai papírtörlő, amiből 22 óriásit lehet venni egyszerre! – de mint tudjuk eláll, csak legyen hova elrejteni a kicsi lakásban  🙂

Mit NE tegyünk, ha lekéssük az iskolabuszt ☺

IMG_5987Már lassan másfél éve érkeztünk meg Montreálba egy július eleji nyári estén három gyerekünkkel, akik akkor 10, 5 és másfél évesek voltak.
Ennek ellenére elmondhatom, hogy még mindig tudnak meglepetéseket okozni a kanadaiak, meg gondolom mi is nekik 🙂

Ezen a héten a 6 éves kisfiunk 3 napot nem ment iskolába valamilyen hasfájós nyavalya miatt. – szerencsére az elmúlt több mint fél évben semmi problémája nem volt senkinek! Szerintem az itteni éghajlat még a vírusokat is kiöli belőlünk 🙂

Így délutánként nem mentem le a bátyja elé az iskolabuszhoz, aminek a megállója pont az épületünk előtt van. Hadd érezze, hogy itt is lehet egy kicsit önálló!
Az első két nap minden rendben is volt! Viszont a harmadik délutánon kipirosodott fejjel ért haza, de időben.
Elmesélte, hogy eljátszotta az időt, így lekéste az iskolabuszt. Valahogy nem vették észre – ami nagy szó, mert mindig kikísérik őket a buszhoz, ellenőrzik, hogy aki aznap busszal megy haza, az felszállt-e, akit szülő visz el aznap, nem került-e fel véletlen a buszra stb. Nagyon alaposak, és noha kb. egy 200 fős iskoláról van szó, a tanárok walkie-talkieval vannak felszerelve és úgy tartják a kapcsolatot ha pl. keresnek valakit. Persze, mindig csúszhat hiba a terveinkbe, akármilyen alaposak is vagyunk! Főleg, ha gyerekekkel dolgozunk!! (tanár vagyok és bizton állíthatom, hogy csak két dolog szokta kerékbe törni csodálatos terveinket: az egyik a technika, a másik a gyerekek :))
Szóval, miután rájött, hogy a busz elment, Ő meg ott maradt, gondolta, hazafut, nehogy a busz előbb érjen haza, mint Ő. Mindig azt tanítottuk neki, hogyha van valami problémád, akkor próbálj nem nagy ügyet csinálni belőle, hanem oldd meg magad!

Ez sikerült is, mert a busz mindenféle kacskaringós útvonalon érkezik, így előbb hazaért, mint a járat.
Amint elmesélte, mi történt, megszólalt a telefonom, és persze az iskolából kerestek.
Egy kifulladt, ideges tanárnő hívott fel, hogy tudom-e hol van Zsombor, mert az egész iskola őt keresi…. Na itt már nagyon jól éreztem magam…. Ugyanis a buszsofőr fél úton észrevette, hogy nincs az egyik tanuló a buszon, ergo visszafordult és mindenki az elveszett gyerek keresésére indult…. Itt már izzadtam is….
Sűrű elnézéskérések közepette elmagyaráztam mi történt, hogy nem volt benne szándékosság, és megköszöntem, hogy ilyen alaposak és vigyáznak a gyerekemre…

Ezt a szemmelkövetést bizonyítja az az eset is, amikor egyszer nem ment iskolába az egyik fiam és gondoltam majd megírom az igazolást, és másnap beviszi. De 11 órakor már kerestek telefonon, hogy tudom-e hogy nincs suliban és hogy hol van.
Ha esetleg nap közben kell kikérni az iskolából, akkor pedig alá kell írni egy jelenléti ívet, hogy mikor, ki vitte magával és mikor hozza vissza a nap folyamán.

Viszont azt nem várják el a szülőtől, hogy a hiányzások miatt orvosi igazolásokon görcsöljön. Ha beteg a tanuló vagy ha elutazik is a család, elégnek tűnt eddig egy-egy szülői levél az iskola felé akár e-mailben is.

Ebből a kis incidensből is az derült ki számomra, hogy nagyon nyilvántartják, hogy ki, mikor hagyja el az iskolát és kivel – még ha néha fordul is elő baki.
Valamilyen szinten megnyugtatott a tudat, mégha épp akkor az agyvérzés kerülgetett is… 🙂