Montreal drone expo

Amikor először megláttam az első montreáli drone expo hirdetését, rögtön beugrott milyen tökéletes fiús program is lenne ez. 🙂

Az igazat megvallva, már vagy egy éve nézegetem ezeket a távirányítású repülő micsodákat….
Ahogy szerintem minden gyereket, úgy engem is mindig lenyűgöztek gyerekkoromban a távirányítású dolgok, legyenek azok autók vagy repülők. Annak idején volt egy távirányítású terepjáró autónk, ami kb. évente egyszer működött, mivel 6 bébi+6 ceruza+1 darab 9 voltos elem kellett bele – nem egy spórolós játék, de iszonyúan élveztük, hogy 5 méterről is tudjuk vele kerülgetni az udvaron az akadályokat!

A drónok egy modernebb őrület, mert ugyan már vagy 20 éve léteznek távirányítású repülők, ezek mindeddig a mély pénztárcájú megszállottak jatékszereinek számítottak. Hisz nemcsak drágák és nehezen kezelhetőek voltak, de legtöbbször speciális szaktudást igényelt a legkisebb javítás is, –  az alkatrész beszerzésről nem is beszélve!
Ez egy pár éve megváltozott, ahogy jópár (főként kínai) gyártó kezdett készíteni quad-coptereket, azaz négymotoros repülőket. A négy motor azért fontos, mert ezek a beépített vezérlő elektronikának köszönhetően felszállás után stabilan megállnak a levegőben és abba az irányba mozognak amerre a mellékelt távirányítóval küldjük őket – magyarul ezeket a béna kezdő is a levegőben tudja tartani, többé-kevésbé úgy irányítva ahogy szeretné… ez a régebbi benzinmotoros repülőgépekről messze nem volt elmondható.

expo4

A vágyakozást shoppingolás követte, ahogy az lenni szokott, na de nem elkapkodva… Pár napot eltöltöttem az irányadó weboldalakon, életünk első drónjába invesztálva $65-öt, beszereztünk egy Syma X5C-t. Mint minden hobbi, ez is borzasztó bonyolult tud lenni: az embernek először meg kell tanulnia a szakkifejezéseket, hogy egyáltalán értse, hogy melyik gyártó melyik modellje miért jó vagy miért nem jó. Néha teljesen elveszettnek éreztem magam a Mode1 és Mode2, motor teljesítmények, repülés vezérlők és LiPo akkumulátorok, FPV szemüvegek és töltők kódjai között. Végül a “mit vegyen egy teljesen kezdő drone pilóta” típusú oldalak segítettek a legtöbbet. 🙂 Ja, amúgy az FPV rövidítés a First Person View-t jelenti, ha felvesszük a szemüveget, akkor azt látjuk amit a repülő lát, mintha rajta ülnénk – ez nagyon buli!

Visszatérve a repülő szerkezetre: ez egy kb. 30 centis modell, távirányítóval, kamerával, akku töltővel felszerelve. Na ne várjunk csodát! Érzésre a kínai ipar átlagos terméke, minden totál olcsó műanyag, az egész akkuval együtt van vagy 25 gramm – de mint kiderült, mindez inkább előny mint hátrány. Az első próbálkozások (khm, őszintén inkább bénázásoknak nevezném ezeket) közben kiderült, hogy nem is annyira egyszerű egy ilyet vezetni… az ember sok éves autó vezetési és számítógépes játék gyakorlattal azt hinné, ez is is csak két karral működik, de az a fránya harmadik dimezió a levegőben mindent megbonyolít!

expo9

A fiúkkal nagyon jókat szórakoztunk délutánonként, ahogy elmentünk “reptetni”. Igaz, ez egy lassú és elég buta modell, kb. 15 méteres távirányítási távolsággal, de így is nagyon élvezetes volt a levegő meghódítása. Na, meg persze a fáké… mert azokból mint kiderült túl sok van, és már a harmadik alkalommal Zsombor mászhatott fel a fára visszaszerezni a felakadt drone-t! No de ezért nem adtuk ám fel! Szerencsére Kanadában nem kell külön engedély a 2kg alatti drónokhoz, de persze a felelősséget így is vállalni kell: a hajam állt égnek amikor a fiúk majdnem lekapták a kis drónnal a bácsi fejéről a sapkát!

expo1-2

Visszakanyarodva az eredeti témára, a drone expot nagyon élveztük! A kiállítást az egyik helyi amerikai foci stadionban rendezték. Hatalmas terület, harsogó zöld mű-fű, ami mint kiderült nem is annyira jó 33 fokos szikrázó napsütésben. Körben standok voltak, ahol kereskedők kínálták a legújabb repülő modelleket, távirányítókat, kijelzőket és szemüvegeket. Néhány kiállító saját építésű modelleket mutatott be, láttunk 8 karú, méteres átmérőjű repülő szörnyeteget is. 🙂

expo7

A kiállítás legizgalmasabb része azonban a drone verseny volt! Ezt a stadion felét elfoglaló pályán rendezték meg, ami elég furcsán festett első látásra: a földön sorban leszórt tenyérnyi piros-fehér műanyag korongok, hajlongó zászlórudak (mint a sípályán) és kb. embermagasságú felfújt karikák váltakoztak. A versenyzők “felsorakoztak” a székeiknél – mivel ezen a versenyen ülve kell küzdeni -, feltették az FPV szemüvegeiket, majd a távirányítók jeleire megindult a mezőny. Mintha egy csapat kismacska méretű lódarázs szabadult volna el a pályán, olyan hangokat hallottunk. A sokszínű repülő szerkezetek megindultak és a pálya vonalát a földön követve repültek át a felfújt kapukon, fel a lelátó lépcsőin, megkerülve a stadion szélén látható zászlót, majd vissza le, át az amerikai foci kapun végig a rajtkör felé. Próbáltunk fényképezni, de telefonnal szinte lehetetlen a 20-30 centis, de 30-40 km/órával száguldó drónokat lekapni, így kénytelenek voltunk a bírókra hagyatkozni, akik – számunkra varázslatos módon – végig tudták követni a mezőnyt és kommentálni az ütközéseket és kieséseket.

expo6

Közelebb sétálva kiderült, hogy a bírók is látják azt a képet amiket a versenyzők szemüvegeibe továbbít a drónok kamerája, így élőben látták ahogy a versenyzők a lépcsőknek, kapuknak csapódnak és kiesnek a versenyből, sőt egy visszajátszás is készült arról, ahogy két repülő egymásnak ütközött, leamortizálva egymást.
Egy futam 3 percig tartott, a nyertes pedig az volt, aki a legmesszebb jutott a pályán, persze az akadályokat hiba nélkül teljesítve. Azóta már mi is tudjuk a gyerekekkel, hogy egy ilyen kör a pályán gyors, de kutya nehéz feladat.

Délutánra végiglátogattuk az összes standot, kipróbáltuk a szimulátort, a különböző FPV és virtuális valóság szemüvegeket, a gyerekeknek berendezett mikro-drone pályát és a gyümölcsturmixot is. 🙂

expo3

Noha nem vettünk semmit, de a drónozási láz megmaradt, azóta itthon gyakorolunk az új szerzeménnyel: egy Walkera Rodeo 150-es verseny drónnal, amit szemüveggel lehet vezetni, mint a nagyok!

expo1-3


expo1-4

expo1-5

Igazi észak-amerikai buli: Comic Con!!

Tavaly nyáron csak a plakátokat nézegettük, idén tavasszal viszont nekivágtunk: irány a Comic Con! Hogy az mi fán terem? Hamarosan kiderül 🙂

Interneten megrendeltük a jegyeket, bepattantunk az autóba és irány Ottawa! Kanadai szemmel ez Montreálból csak egy kis kiruccanás, hiszen kb. 2 óra alatt oda lehet érni… Érdekes módon itt mindenki időben méri az utazás hosszát, soha senki nem mondja azt, hogy ez 200 km-re van. Valószínűleg azért, mert az utak mindenhol jók, a legtöbb helyre autópálya vezet (ahol 100 km/h a maximum), így az a lényeg hogy mennyit kell az autóban ülni, hogy odajussunk.

Na, de visszakanyarodva a témára: a Comic Con egy hatalmas buli, ami eredetileg a képregény (comics) rajongók összejövetele, majd ez kiegészült a rajzfilm rajongókkal (leginkább a japán anime rajzfilmek), és a népszerű sci-fi, fantasy filmsorozatokkal.
Ha valaki azt hinné, hogy ez tizenéves gyerekek összejövetele, az meg fog lepődni, nézze csak meg a képeket!

comiccon1Viszonylag korán értünk oda (11 körül, ami itt korán van, mivel általában 10 órakor nyitnak az üzletek), de a parkoló már teljesen tele volt, a közeli katonai gyakorló mezőt nyitották meg parkolásra. Már ekkor brutális tömeg özönlött lefelé az úton az EY Centre felé. Utólag kiváncsiságból megnéztem, idén körülbelül 42 ezer látogatója volt a rendezvénynek…

Már az épület felé sétálva is teljesen természetes, ha mellettünk sétál egy sötét elf, Hulk, Batman, Joker, stb., stb. Nagyon sok ember jelmezbe öltözve érkezik, hiszen az összejövetel csúcspontja a jelmezes felvonulás.

Amint beértünk a hatalmas épületbe, elénk tárult a központi terem, amiben főként kereskedők árulják portékaikat, hihetetlen választékban: több tízezer képregény – teljes sorozatok többszáz dollárért, ritkaságok elképesztő áron, egészen le az 1 dolláros elfekvő készletig -, képregény és rajzfilm figurák, társasjátékok és kártyajáték készletek és egyedi darabok (ebből bizonyos ritka példányok akár $1000-es árcímkével!).

comiccon_comics

Anime figurás poszterek, naptárak, kispárnák és ágyneműk, szerepjátékok minden mennyiségben szabálykönyvekkel, kiegészítőkkel, művészeti albumokkal, különféle kockákkal.

comiccom_bed

A kockák külön megérnek egy megjegyzést: soha nem gondoltad volna, hogy a hat oldalú kocka mennyire unalmas. Itt lehetett kapni 8, 12, 16, 20, de akár 100 oldalú kockákat is – hiszen a szerepjátékoknál ez adja a harcrendszer és a történések alapját. Néhány pultnál “kilóra” lehetett venni a kockákat – egy pohárral merítesz a fél köbméteres edényből és amit sikerült, az a tiéd 🙂 .
Hatalmas mennyiség volt polókból és kiegészítőkből, az egyik cég egy hatalmas “póló-tornyot” épített, ami majdnem a terem tetejét érte, pedig elég magasan volt.

comiccon_tshirts

A tömegben mindenfelé beöltözött emberek, felsorolni is nehéz miket is lehet látni: Deadpool, Spiderman, Batman, elfek és törpék, Star Trek szereplők, Joker,  Killer Panda, Star Wars szereplők és robotok, Ghostbusters autó és teljes felszerelés, anime hősök két méteres, részletesen kidolgozott fegyverekkel… Volt pár nagyon meglepő jelmez is, mint például Groot, a fa-lény a galaxis őrzői filmből, aki kb. 2.5 méteres magasságával elég feltűnő volt, de az alábbi X-Men szereplő Storm jelmezben sem csak a ruhadarabok az érdekesek, hanem az a tekintet…

comiccon_storm

Ha valaki úgy gondolja itt csak a tízenévesek rohangálnak, az nagyot téved! A közönség nagyobb része fiatal és gyerek, de nem ritka, hogy jócskán felnőtt korú embereket (sőt, a lenti szürke bőrű gargoyle néni minimum 50 volt!) látunk beöltözve mindenféle maskarákban. Pár kép az illusztráció kedvéért:

comiccon_dr1

comiccon_dr2

comiccon_dr4

comiccon_dr5

comiccon_d32

comiccon_dr9

 

Külön érdekességek voltak még a táblás játékok standjai, ahol hatalmas, részletesen kidolgozott asztalokon játszottak harci játékokat. Ez úgy működik, hogy a felek alakulatait gyönyörű figurák jelképezik, amiket a táblán mozgatnak, miközben a hatótávolságokat és lépés hosszakat centiméterrel méregetik. Elsőre nagyon fura látvány, de sokan teljesen belefeledkezve játszottak, és a fiúkat is teljesen lenyűgözte a játék… sajna a lakásba a tábla sem férne be :(.

comiccon_table

Bejárva a termet jól elfáradtunk, noha ez még csak az egyik része volt a három napos összejövetelnek. Az épület termeiben egymást érték a különböző előadások: hogyan készítsük el a jelmezeinket saját magunk, hogyan kell a fenti táblás játékokkal játszani, mit kell tudni a “steampunk” világáról (sajnos nem tudtuk megnézni őket, pedig erre különösen kíváncsi lettem volna!). Egymást váltották a szerzők, rajzolók a dedikálásban a pultoknál.

A terem hátsó része el volt függönyözve és hatalmas sor állt előtte egész nap. Mint kiderült, itt a meghívott sztárvendégekkel lehetett közös fotót – vagy akár csoportképet – készíteni. Kissé hideg zuhanyként ért, hogy az egyik kedvenc színésznőmmel össze-fotózkodást több száz dollárom bánta volna… hiába, erre most “nem értem rá” :).

Egy szomszédos terem telis-teli volt hivatásos képregény rajzolók kiállításával. A fiúk le voltak nyűgözve, ahogy a művészek helyben percek alatt komplett képeket készítettek (Beni azóta rajzol otthon, mióta egy kb. hetvenes bácsitól megtudta, hogy a képregény rajzolás csak gyakorlás kérdése – ő is így kezdte, mert az ő korában még TVjük sem volt, nemhogy számítógépes játékaik, hát ő nekiállt unalmában rajzolni).

Késő délutánra jól elfáradtunk, így haza indultunk, vagyis inkább sprinteltünk, mivel a parkolóban félúton az autó felé elkapott minket egy tavaszi zápor 😀 . Búcsúzóul még pár kép a “conról”:

comiccon_p1 comiccon_p2 comiccon_p3 comiccon_p4 comiccon_p5 comiccon_p6 comiccon_p7 comiccon_p8

Nagyvállalati önkénteskedés

Mivel évek óta egy multinacionális nagyvállalatnál dolgozom – Montreálban, illetve előtte Budapesten -, szeretnék pár gondolatot megosztani arról, hogyan is kezelik az önkénteskedést, társadalmi munkát vállalati szinten.

Minden év június hónapja a “giving back month”, aminek keretében a cég ösztönzi és segíti a dolgozóit abban, hogy viszonozni tudják a segítséget és támogatást, amit a helyi közösségektől kapunk. Ennek sokféle formája van, amit egy nemzetközi szervezet (VolunteerMatch) weboldalának segítségével követnek nyomon. Ez úgy működik, mint valami piactér: a szervezetek felteszik a lehetőségeket és a szükséges létszámot, esetleg speciális képzettséget, amit a munka elvégzése igényel – mint például a helyi óvoda kerítésének lefestése, vagy egy jótékonysági célú futóversenyen való közreműködés, stb. -, az érdeklődők pedig böngésznek és regisztrálnak az eseményekre. Mindezt a munkaadóm figyelemmel követi, összesíti és motiválja az önkénteseket arra, hogy minden évben próbáljuk megdönteni azt a munkaóra mennyiséget amit az előző évben sikerült elérnünk.

Pár évvel ezelőtt Budapesten a helyi gyermekkórház betegei részére készítettünk plüss játékfigurákat – kézzel, tűvel és cérnával. A “design” kiválasztása után kiszabtuk a kutyust, majd a széleket összevarrtuk (szörnyen sokáig tart valamit körben összevarni egy varrógéphez képest – de legalább volt idő információkat gyűjteni a többi futó projektről). Ezután megtöltöttük apró habszivacs golyócskákkal és adtunk neki szemet, szájat, bajszot. A végére aranyos, néha kissé gyermeteg figurák készültek, de a megajándékozott gyerekek biztosan nagyon örültek nekik. (vagy így utólag megnézve a képeket legalább egy jót nevettek…)

Ehhez hasonlóan minden évben fut Montreálban a helyi gyermek kórház támogatására az “Angel Tree” projekt. Karácsony közeledtével összegyűjtik a beteg gyermekek  vágyait, majd az angyalka ezeket a kis cetliket felragasztja karácsonyfa alakban a bejárattal szemközti falra.

Mi ezeket böngészve választunk teljesítendő kívánságokat – például van aki Legot szeretne, van aki iTunes ajándék kártyát, de olyan is, aki egy színes ceruza készlettel lenne vidámabb, sőt olyan is akad, aki csak egy puha takaróra vágyik, mert egyedül kell hogy töltse az ünnepeket a kórházban. Érték határ nincs megadva, ki-ki lehetőségeihez mérten teljesíti a kívánságokat. Az ajándékokat a recepciós angyalkáink összegyűjtik, készítenek pár szép csoportképet, majd karácsony előtt pár nappal el-teleportálják a címzettekhez. Idén több, mint 500 kívánság teljesült általunk :).

Sokféle futó programban lehet munkálkodni. Montreálban az elmúlt években gyűjtöttek adományokat 30 fős szuper-tandem biciklivel a várost járva, szerveztek futóversenyt, festettek és takarítottak iskolát, sőt önkéntesek segítettek a város egyik legmagasabb felhőkarcolójáról kötélen leereszkedőknek (természetesen adományokat gyűjtöttek ennek a megrendezésével is).

Ebben a hónapban (meg amúgy bármikor máskor is, csak ritkábban) nap, mint nap előfordul például egy “bagel sale”, ahol a cég megvesz egy mázsa zsemlét és ebédidőben kiárusítják őket 2 dollárért, vagy “baking day”, amikor a dolgozók sütnek süteményeket és árulják őket a cafetériában.

A nagyobb lélegzetvételű események egyikéhez személyesen is szerencsém volt: Montreal legnagyobb “food bank”-jában dolgoztunk egy teljes napot. Ez egy központi raktár épület, ahová adományozott termékek érkeznek be.
Három nap, napi 20-30 ember jelentkezett önkéntes munkára, akiket a cégünk által bérelt busz szállított a telephelyre, majd délután vissza az irodába. A nap az öltözést követően (védő ruhát, szuper-kemény orrú bebújós cipő-védő felszerelést kaptunk) meghallgattuk a rövid bemutatkozást, mad két rövid videót arról, hogy mit is kell majd csinálnunk. Az egyik film franciául, felirat nélkül ment, ezen páran csak hümmögtünk.

20150616_113554

A raktárba folyamatosan érkeznek be teherautókkal a termékek, például: csomagolás hibás vagy sérült eszközök (pl. tisztitó szerek, lézernyomtatók, bútorok, stb.), megnyomorodott konzervek, szakadt dobozú müzlik, deformálódott olajos kannák, közel-lejárt szavatosságú élelmiszerek (ebből hihetetlen mennyiség, csak én közel egy tonna kenyeret pakoltam ki a teherautóból, embermagas polcrendszerről – olyan  25 dekás bio kenyereket, amiket a szomszédos boltokban 5-6-8 dollárért árulnak). A helyi nagy cégeket törvény kötelezi, hogy a még használható, de nem értékesíthető termékeket adományozzák segélyszervezeteknek.

Az elosztó raktár ezeket széjjel válogatja – kidobja a nem azonosítható, veszélyes vagy ténylegesen lejárt szavatosságú élelmiszereket, a szakadt dobozokat megragasztjuk, stb. -, majd ezeket egység-dobozokba töltve ismét teherautóra rakja és szétosztja a Montreálban működő több, mint 200 segélyszervezet között, akik eljuttatják ezt a rászoruló családoknak, magánszemélyeknek.
Érdekes csapatmunka volt, ahogy gyorsan összeszerveződtünk: 2 ember a beérkező dobozokat rakta a futószalagra, az emberek nagy része a futószalag mellett állva osztályozta a termékeket, volt aki a kész dobozokat csomagolta, más az üres dobozokat rakta hegybe és volt, hogy beszóltak, hogy gyorsan kell két fő, mert éppen befutott egy teli kamion.

20150616_101032

Ebédidőben csengőszóra eldobtuk a munkát és a nagyteremben megvendégeltek minket kávéra, joghurtra, bagelre (zsemle, aminek lyukas a közepe) – persze itt-ott sérült termékekkel. 🙂 A helyi 2 vezetővel beszélgetve kiderült, hogy 1-2 ember kivételével az egész raktárban csak önkéntesek dolgoznak, akik naponta cserélődnek!
Hihetetlen volt, hogy a munka így is ilyen jól szervezetten haladt. A fix emberek például a targonca kezelők, ez vizsgához kötött veszélyes üzem, így érthető.
A nap végére kellemesen elfáradtunk és a busz visszavitt minket az irodába. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy ez természetesen “rendes”, fizetett munkanapnak számított mindenki számára, és a montreáli iroda második embere is egész nap mellettem rakta a dobozokat. 🙂

Jutalomként minden résztvevő kap egy ajándék (céges) pólót, amin felirat hirdeti: ebben az évben is részt vettem az önkéntes munkában, én is segítettem a helyi közösségeknek és tettem valamit, hogy szebb legyen a világ! 🙂

20150616_094552

Három gyerek, négy kerék?

licence

Majdnem egy teljes évet töltöttünk autó nélkül Montreálban, kizárólag tömegközlekedést használva. A busz, metró hálózat kiváló, kényelmes (villamos pedig nincs :)), viszont szerettünk volna megismerni Kanadát a nagyvároson kívül is egy picit. Persze utazhatunk vonattal és távolsági buszokkal is, de 3 gyerekkel és csomagokkal ez nem biztos hogy annyira kényelmes, főleg mivel a pici még pici :).

Hogyan is férjen be minden?
Hogyan is férjen be minden az bérautóba?

A következő, amit el kellett döntenünk, hogy autót béreljünk vagy vásároljunk.
A rövid távú bérlés itt gyors és kényelmes. Az ember lefoglalja interneten a kiválasztott autót  és reggel csak beugrik a kocsiért, amit akár az úticélnál is le lehet adni. Ezt a formát próbáltuk is, mikor a belvárosból költöztünk a mostani lakásunkba: egyszerű, de elég drága, főként mivel vaskos biztosítást kell fizetni az autóra – és magunkra is.
Lízingre nem vagyunk jogosultak – ehhez minimum letelepedési engedély kell. Maradt még a hosszú távú bérlés, amit például a koreai családok vesznek itt igénybe – ez is kényelmes, de költséges változat.
Montreálban létezik még a “percdíjas” autó is: online szerződéskötést követően az okostelefonunkon látjuk hol parkolnak éppen a cég kék-fehér kis Smartjai. A telefonunk ezután nyitja az adott autó ajtaját, majd azt is látjuk hol, melyik zónában tudjuk az autót leparkolni. A felhasznált percek költségét levonják az egyenlegünkről, a tankolással nem is kell foglalkoznunk.
Sajnos a Smartba nem fér be 5 ember. 🙁

Esetleg talán egy Bentley?
Esetleg talán egy Maserati?

Osztottunk, szoroztunk, és arra jutottunk, hogy egy használt autó vásárlással még mindig jobban jövünk ki a későbbiekben – lehet, hogy az az érzés is közrejátszik, hogy ugye Magyarországon is saját autóval rohangáltunk.
A döntés persze csak a kérdések számát gyarapította, hiszen ismeretlenek voltak számunkra a szabályok (szerződéskötés, “átírás”, biztosítás, adók, stb.). Szerencsénkre kedvenc segítőkész szomszédunk (legyen csak buddy – bádi, azaz angolul haver) azonnal a segítségünkre sietett – és első lendületével le is beszélt arról a Nissan Altimáról, amit egy ismerős ajánlott fel, mivel épp elköltözőfélben volt. Buddy szerint az egy jó autó, csak nem egy három gyerekes házaspárnak… illetve javasolta, hogy a mostoha montreáli időjárás miatt csakis négykerék-meghajtású autóban gondolkodjunk, ha jót akarunk magunknak télvíz idején is. Alig egy hét alatt hozott össze egy helyi javítóműhely tulajdonosával, akik használt autókat is forgalmaznak. A pár eladó autójuk közül egy Maserati-t (ha-ha, “á, kicsi a gyerekeknek hátul!”), illetve egy Subaru Outback-et ajánlottak, mivel az egy megbízható autó – magas építésű, négykerék hajtású (AWD) -, és olyan kombi-féle, aminek a hatalmas csomagtartója könnyedén elnyeli a szánkókat, bőröndöket. A foglalót nem mertem azon nyomban otthagyni, még egyeztetnünk kellett az egyéb költségeket, jogi tennivalókat, stb.

Aludtunk rá egyet, majd tüzetesebben átnéztük az autót, és kértük hogy az általunk kifogásolt részeket vizsgálják meg és hozzák helyre: jobb oldali ülés légzsák visszajelző – kiderült, hogy tényleg csak “visszajelez”, ez nem hiba; illetve a hátsó ablak fűtése – ezt megjavították, de saját bevallásuk szerinte vért izzadtak vele 😀 . Zárójelben teszem hozzá, hogy kb. 15 évvel ezelőtt pont az Outback volt álmaim autója, de az élet akkor máshogy hozta…

Subaru OutbackA következő héten aláírtuk az adásvételi szerződést, kifizettük az autót. A vételárba foglalt jelentős adómennyiséget az eladó fizeti be, mi pedig az autó cseréjekor tudjunk továbbvinni majd a következő autó vételárába (levonható a különbözet). Az eladó gondoskodott minden állami tennivalóról: egy fénymásolt jogosítvány alapján a nevemre tudta íratni az autót és ki tudta váltani hozzá a rendszámot. Québecben nincs jármű- vagy súlyadó, hanem a rendszám birtoklásáért kell fizetni minden évben, a vásárlás évfordulójával kb. 260 dollárt (amúgy tök laza, a rendszámtáblát egy csavarral felfúrták hátra, első rendszám pedig nincs). A meglepetéseknek még nem volt vége: Québecben nincsen kötelező műszaki vizsga az autókra (így néha hihetetlen hulladék autókkal lehet találkozni az utakon – annyira szét van rohadva a kocsi küszöbje, hogy azt lehet hinni, hogy kilóg valahol az utasok lába), viszont a tulajdonos saját felelőssége, hogy az autója milyen állapotban van. A felelősséget nem véletlenül hangsúlyozom, itt az autóra kötött biztosítás nagyon fontos, mivel ez nem az általunk ismert “felelősség biztosítás“, hanem ez fedezi az általunk okozott károkat (a más járművében, de akár a saját balesetünket is), illetve a saját biztosítónk fizet nekünk akkor is, ha belénk jöttek – majd ezt rendezi a vétkes biztosítója felé, ha kell, akkor jogi úton is. A biztosítás vaskos összeg – mondjuk úgy, lazán tartalmazza a műszaki vizsga költségeit -, nekünk egy évre 1200 dollár. Plusz a jogosítvány éves költsége 100 dollár, és már útra készek is vagyunk.

Az autót április óta élvezzük, megjártuk vele Québec Cityt, Kingstont, Torontót, Niagara-vízesést, és – lekopogom – soha nem hagyott még cserben az úton. A heti nagybevásárlás is teljes más autóval! Az eddigi egyetlen negatív meglepetést az akkumulátor okozta – az egyik reggel, mikor persze pont időpontra kellett volna beérnünk, az akku megadta magát (katt-katt-katt). A fent említett Buddy segítségével fél óra alatt szereztünk új akkut (Walmart rulez), betettük és már mentünk is!
A helyi parkba kimenni is teljesen más érzés télen, amikor csak bedobáljuk hátra a szánkókat, élvezzük a havas dombot, majd fáradtan hazagurulunk 5 perc alatt. Egyébként itt törvényi előírás a téli gumi, de a hómennyiséget elnézve ezt teljes mértékben támogatjuk. Szerencsére a helyi sportként űzött “ássuk ki az autót az éjjel leesett fél méter hó alól” versenyben még nem indultunk, sikerült télire beltéri garázst szerezni.

Pár Québeci érdekesség még:snow-sheds1

  • a sok hó miatt sokan fedett beállót építenek a garázs bejáró elé, ami fura utcaképet eredményez (jobbra)
  • vannak, akik külön téli és nyári autót használnak – a közlekedési hatóság lehetőséget biztosít a nyári autó tárolására egy fedett, őrzött telepen, így még a költségeket is meg lehet takarítani
  • nincs “közúti ellenőrzés”, csak akkor állítanak meg ha valami szabálytalanságot csináltunk
  • elől nincs rendszám, így csak hátulról mérnek sebességet 😀
  • a benzinkúton előre kell fizetni, azaz betesszük a kártyát, majd ha a kút ezt be tudja terhelni (általában magasabb összegre, mint amit tankolni szeretnénk), akkor tölthetjük meg az autót – és persze a végösszeget vonják le az egyenlegünkből
  • és a benzin ára kb. most 190 Ft….

 

 

Béreljünk lakást!

Screen Shot 2016-01-16 at 9.39.14 PMAz egyik első probléma, amivel szembesültünk az érkezésünk után, a lakás keresés volt. Próbálkoztunk már Magyarországról is interneten keresztül, de mivel nem akartuk, hogy a gyerekek reggel órákat utazzanak az iskolába (plusz akkor még nem is tudtuk, hogy melyik iskolába mennek majd??), nem volt könnyű eldönteni, hogy egyáltalán melyik részére költözzünk a városnak.
Emellett újabb és újabb kérdések merültek fel!
Házba vagy lakásba költözzünk? A házaknál általában nincs a bérleti díjban a villany, víz és a fűtés költsége. Vajon mennyibe kerülhet egy házat felfűteni tartós mínusz 20 fokban?? És tényleg igaz, hogy a tél majdnem 6 hónapig tart?!! És másfél méter hó az átlagos mennyiség? Akkor ki fog havazni??  Mit jelent a hirdetésekben az, hogy 3 1/2-es?? Miért nem adják meg a lakás alapterületét?!

A kezdeti utánajárások után hamar kiderült, hogy itt kevesebb az olyan albérlet, ahol egy magánszemély adja ki a saját tulajdonú lakását, inkább ingatlan fejlesztő cégek kezelésébe tartoznak nagyobb épületek, épület csoportok.
Ennek számos előnye van: a szerződés hosszú távú, nem “dobhatnak ki csak úgy” a lakásunkból, illetve sok tevékenységet a cég lát el a ház körül – takarítja a járdákat, a kocsibeállót, tisztíttatja a lépcsőházakat, folyosókat, sőt, minden épületnek van saját gondnoka (superintendant), aki a lakók lakással kapcsolatos problémáit intézi és az adminisztratív feladatokat ellátja az üzemeltető cég felé.

4_demiAz első napokban nagyon furcsa volt, hogy a hirdetések általában nem adják meg a lakás méretét ahogy nálunk szokás, hanem 3 1/2-es, 4 1/2-es, stb. lakások vannak, ami  a helyiségek száma alapján jön ki: egy fél a fürdőszoba, egy egész a konyha, majd minden helyiség egy egésznek számít. (ez egy 4 1/2-es lakás alaprajza például)
Így tehát semmi konkrétat nem lehet megtudni arról, hogy hány négyzetméteres a szóban forgó lakás. Ez így elsőre nagyon furcsa (másodszorra is!), de itt ez a szokás. A bérbeadók arra is figyelnek, hogy mekkora lakásba hány fős család költözhet be maximum.

CameraZOOM-20140718201830990Hosszú estéket töltöttünk az internet előtt a hirdetéseket böngészve, telefonálgatva időpontok után, utána pedig a biztos pontokért nyakunkba vettük a várost. Miután az iskola választás behatárolta a környéket – itt minden iskolának van egy “vonzás körzete”, ahonnan tanulókat fogad, ez főként az iskolabuszok útvonala miatt lényeges -, több lakást is megnéztünk, de vagy kicsinek találtuk őket, vagy a közlekedés nem volt biztosított (autóval kényelmes, de a tömegközlekedés messze esik).

Az is kiderült, hogy itt az online elérhető ingatlanok száma messze elmarad a magyar piactól, inkább szokás a lakásokat az utcára kiakasztott táblán hirdetni egy elérhetőségi telefonszámmal. Ez nekünk nagyon kényelmetlen volt, mert autó nélkül nehéz bejárni a várost telefonszámok után kutatva.

IMG_6266A jelenlegi lakásunkat (a kép csak illusztráció) végül véletlen találtam meg. A vicces szituáció: állok az épület előtt, felhívom a gondnokot, ő megkérdezte, hogy melyik házszám előtt állok és hiába mondtam neki, hogy itt, az épület előtt amit megbeszéltünk, ő egyre ragaszkodik a házszámhoz! Mint kiderült, a ház két főbejáratát kb. 20 méter választja el egymástól, és 50 házszám – ugyanarra az épületre!! Az egyik kiadó lakást megnézve javasolta a gondnok, hogy van még az épületben másik, hamarosan felszabaduló lakás is. A jelenlegi lakó beleegyezésével gyorsan körbenéztük, majd mivel nekem tetszett, elindítottuk az adminisztrációs lépéseket, majd kértem egy időpontot, hogy a család is megnézhesse.

A lakás kibérlése nem egyszerű: először is rögzítik az igényt, ahol meg kell adni az alapvető adatokat, illetve referenciát ahol érdeklődhetnek utánunk (ez lehet bármilyen kanadai ismerős), a munkáltató elérhetőségét, illetve az előző lakóhelyünk üzemeltetőjének elérhetőségét. A fenntartó cégek lelkiismeretesen utánajárnak a megadott adatoknak, a munkáltatónál teljesen természetes, hogy lekérdezik a havi keresetünket (igen, ez egyébként itt Kanadában elég publikus adat, több helyen is elkérik). Ebből következik persze, hogy nincs “fekete” albérlet – vagy nincs sok (?) -, a cégek és a magánszemélyek bejelentik a lakókat és például a lakbért csak évente, az inflációnak megfelelő mértékben emelhetik. Ez a huszonéve itt lakók esetében hihetetlen díjakat eredményez – pozitív értelemben! 🙂

IMG_0869Miután a “minősítés” lezajlott (a kép nem illusztráció) – kb. egy hét -, elkészítették a szerződést, amelyben a szokásos kitételek mellett szerepeltek érdekességek: a lakbért banki csekken egy évre előre kell fizetni – ez azt jelenti, hogy az ember kiállítja a csekket minden hónap első napjára, a cég pedig a megadott időpontban tudja a csekket a saját bankjánál beváltani, így leemelve a pénzt a mi bankszámlánkról. Illetve például szabályozzák azt is, hogy nem szerelhetünk fel saját ajtó zárat, milyen állatot tarthatunk a lakásban, vagy hogy a teraszra nem szerelhetünk fel parabola antennát – ez utóbbira jó példa, hogy az egyik kollégámat megbüntették a menőbb környéken lévő lakásában, mert a felesége a ruhaszárítót kitette a teraszra, és ez “rontja az utcaképet”!
Ez az ismerősöm nem is olyan rég költözött ki ebből a lakásból: meghatározták neki, hogy hétvégén nem lehet költözködni, valamint ki kellett bérelnie a liftet megadott időpontra. (3 óra lifthasználatért fizetett 25 e Ft-ot) Na, mi ennél egyszerűbb helyen lakunk, ilyen gond nem lesz. 🙂

lakas A szerződéskötés előkészületeivel párhuzamosan egyeztettünk a helyi gondnokkal a beköltözés tudnivalóiról. A lakást minden esetben felújítják, tehát kifestik, az eredeti felszerelést visszaállítják – ez például azt jelenti, hogy az előző lakó elvitte a saját fürdőszoba szekrényét és zuhanyzó fejét, de azt is, hogy nemhogy függöny, de függöny tartó sem volt az ablakok felett, ami augusztusban elég brutális itt. Valamint Montreálban nem divat a nappali mennyezetére világítást szerelni, hanem hangulatos éjjelilámpákkal oldják meg a kérdést! – valakinek nagyon bejött az üzlet!! 🙂
Az elektromos tűzhelyek viszont másfélszer akkorák, mint otthon! – kell is, hogy beférjen Hálaadáskor a 10 kilós pulyka. 🙂

A padlót újracsiszolják és lakkozzák, mivel Kanadában általában keményfa parketta vagy hajópadló a burkolat, ez illik leginkabb az itteni teljesen fa szerkezetű házakhoz. Jut eszembe, ez is egy itteni érdekesség – a házakat egy minimális acél keretet felállítva teljesen fából ácsolják össze, majd ezt préselt lemez falakkal fedik, szigetelik, esetlegesen ragasztanak rá mű-kő burkolatot, csakis a külcsíny kedvéért. Ezzel a módszerrel villámgyorsan tudnak egész házsorokat felhúzni, és a fa szigetelése is nagyon jó a beton szerkezethez képest.
Hátránya persze a tűzveszélyesség, ezért is van az utcán kb. 50 méterenként tűzcsap (ami mellé parkolva már zsebre is tehetjük az 50-60 dolláros bírságot!), a házakban mindenfelé tűzoltó készülékek, illetve a tűzoltók a legkisebb riasztásra is perceken belül 3-4-5 autóval, teljes felszerelésben érkeznek.

A lakások bérleti díja általában tartalmazza a fűtés és a melegvíz díját is (a hideg vízről sehol nem írtak, ezt külön kellett megkérdeznem, de az egy kalap alá esik a meleg vízzel). Ez sokat jelent, hiszen egy családi ház fűtés költsége télen elérheti a 6-800 dolláros költséget is. Az áram viszont nem része a szerződésnek, így köteles voltam külön egyéni szerződést kötni a Hydro Quebec-el, aminek – számomra – megtévesztő módon semmi köze a vízhez, ez a helyi villamos művek. Minden lakásnak saját mérő órája van, amit a szolgáltató olvas le – sokszor online módon vannak bekötve! Valószínűleg azért ragaszkodnak az egyedi fogyasztáshoz, mert míg a társasház fűtése tervezhető, a nyári hűtéshez használt klíma berendezések változatosak a lakásokban.

mosodaSzámunkra furcsa, hogy a régebbi építésű ingatlanokban (itt 30 évnél öregebb házakra gondoljunk) nincs lehetőség saját mosógép, szárítógép, mosogatógép beszerelésére, mert erre alkalmatlan az épület csövezése és a bérleti szerződés is határozottan tiltja. Cserébe az alagsorban van külön mosó szoba, pénzbedobós (vagy kártyás) mosó- és szárítógépekkel.

A megszerzett lakásunkat szeretjük – igaz, hogy zajosabb mint az otthoni kisvárosi családi házunk, hiszen egy 4 sávos útra néz, de éppen kényelmesen elférünk benne és a terasz mondjuk fantasztikus: 15 méter széles keményfa burkolat a legfelső (ötödik) emeleten. Igazából magyar szemmel ez a negyedik emelet, mert Quebecben a liftben így sorakoznak a gombok: RC-2-3-4-5. RC, tehát a Rez-de-chausée (redösosszé) francia rövidítése, ami a földszint, majd utána rögtön a második emelet következik – esetleg lefelé a garázs szint az SS gomb, azaz Sous-Sol (szuszol).

20141214_121946A terasz például grillezésre kiváló, aminek itt nagy hagyománya van – több gázégős, (óriási) automata grilleket láthatunk még a kisebb teraszokon is! Ki kell élvezni a jó idő mindenegyes percét a hosszú tél után! – és ebben nagyon jók a montreáliak 🙂

Amikor  épp nem grillezek… 🙂

 

Fogorvos

dentist

A múlt heti fogorvosi látogatásom alkalmából jutott eszembe, hogy írhatnék valamit az itteni fogászati rendszerről.

Röviddel ideérkezésünk után szükségünk volt fogorvosra sajnos. Bizonytalanul kérdezősködtünk hova is kellene fordulni, mivel még az orvosi rendszer működésével sem voltunk tisztában, rááadásul nem voltunk biztosak a saját nyelvtudásunkban sem az orvosi szakszavakkal kapcsolatban.

Nagyon megörültem, amikor találtam a közelünkben egy rendelőt, ami kimondottan magyarok számára hirdette magát! Mint kiderült, a recepciós hölgy nem tud magyarul, de biztosított, hogy a rendelő főorvosa/tulajdonosa igen. Pár nappal később találkoztunk vele, és  egy erdélyi származású, nagyon kedves hölgyről van szó, aki már 20 éve él Montreálban.

A fogorvosi ellátás kicsit más itt: mindenki időpontra érkezik, amit percre pontosan betartanak (illetve előző nap felhívnak, hogy ugye számíthatnak a megjelenésemre másnap – ez nagyon kényelmes, a lemondással sincsen problámájuk, hiszen keresnek az időpontra olyan beteget, akinek sürgős kezelésre van szüksége). A recepciós hölgy feladata kizárólag a számlázás és az egyeztetés az ügyfelekkel. A főorvos asszony alatt 4-5 ember dolgozik, akik higiénikusként, asszisztensként a megelőző kezeléseket, előkészítést, vizsgálatokat végzik el. Az első alkalommal teljes felmérést végeznek, ami teljes panoráma röntgent, átvizsgálást és konzultációt tartalmaz. A röntgen alapján 3 dimenziós modellen beszéltük meg a szükséges kezeléseket és azok időzítését. A fogorvos néni tényleg anyanyelvi szinten beszél magyarul, amit néha angol/francia szakszavakkal kever, ami nagyon aranyos. 🙂

blog_dental_iconHozzá kell tennem, hogy a fogorvorsi kezelést nem tartalmazza az állami orvosi ellátás, ez mindenképpen külön díjas szolgáltatás. Ahogy az a “nyugaton” megszokhattuk, itt is csillagászati ára van a kezeléseknek – csak viszonyítási pontként, kb. $4500 (kb. 900e Ft) egy fog beültetése… egy jó fogorvos egy évben körülbelül 1 millió dollárt is megkereshet itt.
Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a céges biztosítás fedezi a fogászati költségeket évi 2000 dollár összegig, fejenként. A biztosítási szolgáltatás keretében tudják egyébként ezt az emberek itt kigazdálkodni, kinek a munkáltató, ki pedig saját maga finanszírozza ezt a havi keretet. Az éves keretet a rendelőben maximálisan figyelembe veszik, a kezeléseket ehhez igazítják és mindent elkövetnek azért, hogy az embernek “ne kerüljön semmibe”. Továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy magas fizetéseket így lehet biztosítani egy gazdaságban: az ember költ arra, amire igazán szüksége van, de ezt meg tudja tenni a munkáltató és a biztosító segítségével, akik megtöbbszörözik a havi keretet.

A múlt heti élményem annyira pozitív volt, igazából el sem tudtam hinni. Mindannyian félünk fogorvoshoz menni, de a csúcstechnika, amit a rendelőben alkalmaztak, igazán kitett magáért. Amikor a doktornő a második percben elővett egy kb. 25 centis fecskendőt – azt a fajtát, amin két fém karika van a mutató és középső ujjnak -, bevallom kezdtem beparázni. Világ életemben tű-fóbiám volt, ami néha igen vicces szituációkat teremt – véradáson például úgy pattogott a vérnyomásom le és fel, hogy a doki kezdett kétségbe esni… pedig én szóltam előre! 😀
blog_Dentist-blue-iconVisszatérve a kezelésre: az injekció előtt bekente az ínyemet valami piros folyadékkal, majd az érzéstelenítő injekció beszúrását egyáltalán nem éreztem. 😮 Az egész kezelés 3 fog fúrásával, tömésével, csiszolással együtt nem tartott 45 percig, mindenféle fájdalomtól mentesen! A hozzáállásuk is nagyon tetszik: a beteggel megbeszélnek mindent előre, hónapokra előre egyeztetik a tisztítások időpontját és egészében kifogástalan a bánásmód és kezelés. Ez a három tömés végül $567 lett, több mint 100e Ft. De a biztosítás a teljes összeget fedezi…

A kezelés végén pedig a titkárnővel kell egyeztetni a következő időpontról, valamint közlik, hogy a számlát elküldik a biztosítóhoz és e-mailben a páciensnek is.

Ez a fogászati kezelés kb. olyan élmény volt összehasonlítva a magyar “állami” ellátáshoz képest, mint business class-on repülni a turista osztály helyett. 🙂

Adózás Québecben

blog_logo_revenu-qcHol volt, hol nem volt, volt egyszer egy adóhivatal. Nem, nem NAV, hanem Revenu Québec 🙂 .

Első találkozásunk az adózással még az adóhivatal hírét is megelőzte, ugyanis még az ideköltözés előtt szerettük volna megtudni előre, hogy ugye mennyi is az annyi. Azt hallottuk, hogy Kanadában Québecben a “legrosszabb” az adózás, ez alatt azt értették, hogy itt a legmagasabb a személyi jövedelem adó és az ÁFA is, sajnos. Érdeklődtünk a cég bérszámfejtési osztályán, az ismerősöktől és a neten, hogy a bruttó fizetés alapján mire kell számítani, de senki semmilyen konkrétumot nem tudott megadni! A cég pénzügyi osztályán nem értették a problémámat ezzel, én pedig ezt tartottam elképesztőnek! Hogy az égész még bonyolultabb legyen, a bruttó fizetést éves szinten adják meg, havonta számolják ki és két hetente utalják át… Szóval volt egy kb. tartományunk amire számítottunk (kb. 30% fel és lefelé), majd megvártuk az első fizetést 😀 .
Hát na, az alsó határát találta el a valóság…, de lásd lejjebb 🙂 .

Az adózási rendszer itt (is) bonyolult – poénosan szoktam megjegyezni, hogy valószínűleg kitelepült magyarok segítettek ezt kidolgozni. Képtelen voltam kibogozni melyik adózási sávba fogok tartozni, ezek A-tól Q-ig vannak beosztva, mindenféle trükkös szabályok és kivételek szerint.
Ugyanúgy mint az USÁban, itt is két szintű elszámolási rendszer van – az országos szintű (federal) és a helyi, Québeci szintű (provincial). A havi levonások kétfelé mennek, de adóbevallásból is kettőt kell készíteni és teljesen más címekre postázni azokat. Az adók tényleg magasak (magasabbak mint per pillanat Magyarországon), viszont cserében a szociális juttatások is bővebbek – vagy valahogy jobban érezhetőek: jut pénz a környék rendbe tételére (tiszta és teljesen karbantartott játszóterek), ingyenes könyvtár, ingyenes iskolák, ingyenes egészségügyi rendszer (oké, ez kb. addig a szintig ingyenes mint Magyarországon, de gondoljunk például az USÁra).

blog_RS_infographic_sal-v-home-_low-res-02Egyszer egy montreáli magyar mesélte, hogy a 70-as években emelték meg ennyire az adókat, akkor nagyon sok magyar elköltözött Québecből Ontarió tartományba, ahol alacsonyabbak az adókulcsok, viszont magasabbak a megélhetési költségek. Lásd az ábrát jobb oldalon egy átlagos lakás áráról.

Az adóbevallást április végéig kell elkészíteni. Érdeklődtem ismerősöktől, hogyan érdemes könyvelőt keresni ehhez – mivel nem biztos hogy angolul megértek minden adózási szakkifejezést -, de mindenki teljes természetességgel ajánlott egy softwaret, amit itt adóbevalláshoz használnak. Mivel szakmába vág, nem annyira idegenkedtem és nagyon meg voltam vele elégedve! A program részletesen kitér minden kérdésre, mivel visszaigényelhető összegek járnak a gyermek gondozásért, a gyerekek nyári táboráért, a rendszeres sportolásért, a havi tömegközlekedési bérletért, sőt, a családi adózást is figyelembe veszi: a házaspárok közül aki nem éri el az éves minimál bért, adókedvezményben részesül a másik fél által befizetett adó terhére! Igaz, családi pótlék csak két teljes itt töltött év után igényelhető.
És ez még mindig nem minden, Kanadában alanyi jogon vállalkozó mindenki – tehát adhat számlát egy éves értékhatárig automatikusan és azt egyszerűen elszámolja adóbevalláskor. Erről a gyakorlatban csak annyit, hogy amikor a reptérről behozott a taxis én számlát kértem tőle – mivel ezt a cégnél elszámolhattam -, ő pedig adott egy papírfecnit a cég logójával, amire ráfirkantotta, hogy $40, és ennyi! Gondoltam, majd jól körberöhögnek bent, de nem – elszámolták!
A kormányzat támogatja azokat, akik másodállásban magánvállalkoznak: amennyiben a vállalkozás veszteséges, a veszteséget (bizonyos keretek között) le lehet írni a főállásban befizetett adóból!!

Szóval elkészítettem a bevallásokat – a program tényleg nagyon profi, csak én izzadtam vért a nekem fura kanadai papírméretekkel a nyomtatásnál 🙂 . Életünk első bevallását ugyanis papíron kell benyújtani, aláírva. Az összes többit már interneten, az első visszajelzésnél megkapott kódot használva.
Az adóhatóság visszajelzését hosszú ideig vártam, remélve, hogy minden rendben van a bevallással. Nem hallottam róluk egészen augusztus elejéig – valljuk be, a sebesség itt már azért vetekedett a magyar hatósággal 😀 . Ekkor kaptam egy rövid levelet melyben leírták, hogy szerintük elszámoltam az összegeket kb. $100-al, ezt ők javították és mellékletként küldik (büntetés nélkül), illetve átutalták az adó visszatérítést, melyre – az augusztusig húzódó késedelem miatt – betéti kamatot fizettek ők nekem! Soha nem hittem volna, hogy adóhatósággal kapcsolatban ilyen élményem is lehet!

INFOGRAPHIC-about-the-Cost-of-Living-in-Canadian-Cities-by-RentSeeker.ca_

Digitális oktatás a suliban

Screen Shot 2015-12-29 at 7.41.39 PMA minap osztottam meg egy elgondolkodtató cikket az index.hu-ról. A hatásvadász címtől eltekintve a téma nagyon aktuális és elgondolkodtató. Friss adatok szerint 22 ezer programozó hiányzik a magyar munkaerő piacról!

Gyermekeink iskolájában komoly hangsúlyt fektetnek a digitális íráskészség fejlesztésére. Kísérleti jelleggel iPad alapú oktatást indítottak el múlt év szeptemberében az ötödikes és hatodikos tanulók részére.
A tanévkezdő szülői értekezlet után átballagtunk egy külön oktatásra, ahol elmagyarázták hogyan is képzelik el a digitális oktatást a tanév során. Kicsit vicces volt, ahogy a sok szülő helyben próbálta követni a beállítási utasításokat, néhányan fel is adták a próbálkozást. Pár szülő nyilvánvalóan életében először fogot iPadet a kezébe, így már a kezdeti beállításokon sem jutottak túl (oké, az iTunes account létrehozása nem biztos, hogy alapvető készsége a mostani 40-50-60 éves korosztálynak).
blog_auditoriumAz ötlet pedig nagyszerű, mivel gyermekeink – nézzünk szembe vele – már online élik az életük egy részét, akár tetszik ez a szülőknek és tanároknak akár nem! Ha motiválni szeretnénk őket – márpedig a motiváció a legjobb az eredmények elérésére -, akkor miért ne a legkönnyebb utat válasszuk erre?
Több hónapos munkával elkészítettek egy tervet, ami alapján a diákok iPadet használnak a mindennapi munkában, online kapják a házi feladatot, és online munkában kell részt venniük: fogalmazást írnak, kommentelik mások munkáját, vagy a tanár által felvetett témát. A gyerekek nagyon élvezik ezt, egyfajta játékká teszi a tanulást.
Mellesleg a tanárok is: az osztályfőnök SMSben küldi nekünk az emlékeztetőket!

Teljesen más érzés a mai kor gyerekeinek elkészíteni egy “kiselőadást” papíron, (hellyel-közzel) betanulva a szöveget és felolvasni az osztálynak, mint a mi időnkben volt. Manapság ez olyan “égés”. 🙂
blog_ipad_appsDe ugyanezt digitálisan elkészíteni?! Öröm volt nézni, ahogy csoport munkát kaptak a gyerekek: hármasával kellett kutatómunkát végezniük különböző témákban – a mieink éppen a Mars bemutatását vállalták. 3 iPaddel ültek össze többször is nálunk és leírásokat olvastak, képeket kerestek és az egészből egy videó prezentációt állítottak össze, ami alá ők rögzítették a felolvasott hanganyagot. Jó volt látni, ahogy küzdöttek a videó vágással és gurultak a röhögéstől, ahogy a másik már sokadszorra akadt bele vagy mondott hülyeséget a hanganyagra. Egyszerűen élvezték a munkát vele, és később az osztálynak az egészet levetítették az osztály smart boardjára (AirPlay-el egyszerűen átküldték a képernyőre), így nem kellett attól félniük, hogy élőben sülnek be vele. Az elvégzett munka szinte ugyanaz, viszont nem stresszeltek bemutatáskor! Ez sem egy utolsó szempont!
Több ilyen 2-3 hetes program futott már le: egy tipikus nemzeti étel elkészítése, a vulkán működése, megújuló energia források, sőt, az aktuális kanadai választások kapcsán kellett egy nekik szimpatikus pártot bemutatniuk (franciául!).
Nagy hangsúlyt fektetnek a kutatási részre is: minden forrást pontosan meg kellett jelölniük, linkekkel persze.

Mi tagadás, ehhez szükség van az eszközre: a tanév kezdésre mindenkinek be kellett szereznie egy iPad 4-et, vagy jelezni az iskolának, hogy erre anyagi okokból kifolyólag nem képes, és ebben az esetben az iskola biztosít a gyermeknek használatra egy eszközt, ezt azonban nem lehet hazavinni. Ez nem olcsó, igaz. De véleményem szerint sokkal jobban megéri, mint egy új TV a gyerekek szobájába – és abból az összegből már ki is jön.
Továbbá szükség volt bizonyos programok megvásárlására, de ez a gép árához képest elenyésző kiadás. Volt ebben többek között videó szerkesztő (iMovie), matematikai gyakorló program (Reflex Math), szövegszerkesztő (Evernote & Book Creator), prezentációs program (Explain Everything), belső rendszerű “Facebook” az osztály kapcsolattartására (Schoology). Illetve használták kreatív célokra a Minecraft-ot is, ezt inkább nem próbálnám magyarul megfogalmazni mi is… szerintem mindenki hallotta már.

blog_minecraftÉlvezik? Nagyon! Sőt, néha túlzottan is: az év elején heteket töltöttek az osztályban a gyerekek az iskolájuk modellezésével Minecraftban. Már majdnem készen voltak, amikor is az egyik “szabad játék” időben bekukkantott a “digitális terrorizmus” – az egyik tanuló felrobbantotta a fél iskola modellt. Ne ecseteljem mennyire ki volt akadva a felügyelő tanerő… 😀

A lényeg, hogy megtanulják mi mindenre tudják használni az eszközeiket, és ebbe beletartozott egy kis kóstoló a programozás világából is: részt vettek a “Hour of Code” programban, ahol egyszerű blokkok összehúzásával tudtak egyszerűbb programokat készíteni. Élvezték nagyon és ez segít eloszlatni azt a tévhitet, hogy a programozók valami különleges állatfaj, akik a legbonyolultabb matematikai problémákkal foglalkoznak.
Ez lehet hogy igaz volt egy emberöltővel ezelőtt, de manapság a programozási készség elsajátítása jobban hasonlít a nyelvtanuláshoz: a logikus gondolkodást és a szabályokat kell megérteni, utána a többi megy magától! Nem véletlen, hogy az USA próbál minden embert bevonni a programozás megismerésébe – ott mekkora lehet a munkaerő hiány, ha Magyarországon 22 ezer??

blog_ipad_ownA digitális világ már itt van, és ha sikeresek akarnak lenni az életben akkor jobb, ha minél előbb megszerzik az alapvető készségeket ehhez.
Ha tetszik, ha nem, a világ megváltozott és változik napról napra. Gondoljunk bele, hogy 20-30-40 évvel ezelőtt mikor mi gyerekek voltunk, a szüleink még elképzelni sem tudták a “mobiltelefon szerelő”, “mobil alkalmazás fejlesztő” vagy “web designer” foglalkozásokat. Ugyanez a helyzet most is, de a világ tovább gyorsul, és csak most jön “a java” : az autóipar a teljes automatizálás felé halad, pár éven belül itt vannak az önvezető autók – és nem csak a személyszállításban, hanem a sokkal nagyobb falat teherszállításban is -, amik újabb és újabb szoftvereket igényelnek.
Fejlődésben vannak az “okos otthonok”, ami a kényelem miatt fog villámgyorsan elterjedni, nem is beszélve az energia hatékonyságról – hányszor jutott már eszedbe, hogy kihúztad-e a vasalót mikor már úton voltatok? 🙂 .

Egyre több és több a lehetőség: mobil játékokkal játszunk több ezer kilométeres távolságból, tartjuk a kapcsolatot napi szinten Skyepon/Messengeren/Viberen, online tanfolyamot végzünk, nyelvet tanulunk a szabadidőnkben otthonról és bizonyos munka területeken teljesen mindegy fizikailag hol tartózkodunk, ha online tudunk lenni és elvégezzük a feladatunkat.
A nagy cégek által fejlesztett “digitális asszisztensek” beszivárogtak az életünkbe (Siri/Cortana/Google, hmm?) és egyre több mindent inkább online érünk el.

A világ nem áll meg, és a kedvünkért lelassulni sem fog, mert mindenkinek az az érdeke, hogy előre lépjünk, ne pedig hátra. Milyen jó is lenne, ha ezt a változást egyre több iskola ismerné fel és próbálna lépést tartani a VALÓS ÉLETTEL!

Ügyintézés kanadai módra?

Közeleg az év vége, le kell adni minden igazolást, papírt a cégnél ami 2015-re tartozik.
Erről jutott eszembe írni az eddigi tapasztalatainkról hivatalos ügyekben. Kezdve a legelején, nem egyszerű “csak úgy” munkát vállalni Kanadában, de mi felkészülve érkeztünk! Másfél évvel ezelőtt, kimerítő, 12 órás repülőút után (a saját biológiai óránk szerinti) éjjel kettőkor első utunk a bevándorlási hivatal irodájába vezetett a reptéren. Ilyen időpontban nagy tömeg szerencsére nem volt, próbáltuk a lelket tartani a gyerekekben, hogy ez nem fog sokáig tartani!

A vámtiszt átvette a kb. 50 oldalra rúgó paksamétát (másolat mindegyikünk hivalatos iratairól, meghívó levél a cégtől, igazolás a kanadai munkaügyi minisztériumtól, stb.), majd pár perc lapozgatás után – miután meglátta a minisztériumi igazolást is – közölte, hogy nem akarja rabolni az időnket, gyorsan megcsináljuk a munkavállalási engedélyeket és mehetünk. Pár csavar után a technikával – a specialáis nyomtatójuk nem akart üzemelni, de megoldották -, betűzte az útlevelekbe a hivatalos iratot, majd egy “köszönöm, viszlát”-tal elköszönt. Nem mondhatnám, hogy én nem voltam fáradt, így nem tudtam, hogy én hallottam rosszul, vagy tényleg magyarul köszönt el?? Pár mondat után kiderült, hogy ő lengyel származású és sok magyar (is) megfordul náluk, így mindenféle nyelven ismer pár szót, ami jól jön. Nem tagadom, jól esett a kedvesség a kései órán 🙂 .

blog_service_candaA következő hétfőn készültem nyakamba venni a várost, hogy beszerezzem a munkavállaláshoz kötelező iratokat: SIN szám (kb. a magyar adószám), egészség biztosítás, saját bankszámla. A Service Canada várójában üldögélve hallottam annyiféle – számomra – kiejthetetlen nevet, hogy a sajátomat meg sem hallottam, csak a “Mr. Norbert?” kérdésre kaptam fel a fejem, fogalmam sincs a “Csongrádit” éppen hogyan sikerült kimondaniuk 😀 . Pár kérdés után kaptam egy papírt, amin az adószámom szerepelt.

Ezután következett az egészségbiztosítás, itteni néven RAMQ, ahol meglepetésemre kb. 150 ember üldögélt/álldogált a váróban. A kanadai hatékonyság lenyűgözött, mivel a sok kérelmezőre való tekintettel 40 ügyintéző ablakot (!) nyitottak meg és pörögtek az emberek! Ez az “állami biztosítás”, ami a háziorvosi ellátást és az életmentő kórházi műtéteket fedezi, de pl. a fogorvosi ellátás saját finanszírozású (és a magyar pénztárcához viszonyítva elég borsos áron történik – egy gyerek fogszabályzás kb. 2-2.5 millió forint között van).blog_ramq

Utoljára egy ismerős által javasolt bankba mentem számlát nyitni – nagyon tetszik, hogy heti két nap este 7-ig vannak nyitva! -, ahol idősebb, kedves, vérbeli profi ügyintéző néni fogadott. Azon túl, hogy az ember nyit egy bankszámlát ahová a fizetése érkezik, szüksége van bankkártyára és hitelkártyára a mindennapi élethez. Azért írom ezeket külön-külön, mert meglepetésemre, Észak-Amerikában a kettő teljesen más fogalom és másképpen is viselkedik. Bankkártyát (debit card) mindenki automatikusan kap a bankszámlához, amit egy minimális összeggel kell megnyitni. Ez a kártya számunkra elég furcsa, mert rögtön a kezembe nyomták ahogy ott ültem, és a nevem nem szerepel rajta!! Ez használható készpénz felvételre, fizetésre a kereskedői termináloknál, azonban online nagyon korlátozottan (értsd: pár nagyobb helyen egyáltalán nem) fogadják el! A hitelkártya ( credit card) az, ami nélkül itt nagyon nehéz az élet, viszont a frissen az országba érkezett munkavállalók ilyet nem kaphatnak, ugyanis a kanadai rendszerben a hitelkártya igénylés elő-feltétele a pozitív hitel történet (credit history). Ez nagyon fontos itt, pl. ez kell egy lakás kibérléséhez is, ami nem is olyan egyszerű, de erről majd máskor.
blog_td-corporateresponsibility-crr2010-crreport-customers-slides-customers-08Egy szó mint száz, hitel kártyára esélyem nem volt, de mivel a néni tényleg mindent be szándékozott vetni az érdekemben, személyesen írt egy e-mailt a felettesének, hogy mivel én ugyanennél a cégnél dolgozom évek óta, így legyenek szívesek engedélyezni egy speciális hitelkártya típust nekem: ez a “biztosított hitelkártya” (secured credit card), ami európai szemmel ismét egy őrület – a saját letétbe helyezett pénzemért kapok egy azonos nagyságú hitelkeretet – mindezt bírálattal ugye… sok hűhó a semmiért?

A kártyák nagyon fontosak, készpénzt szinte soha nem használunk, mert mobil terminál van mindenhol: a pizzafutárnál, a taxiban, a mosodában! Ezt akkor éreztem a leginkább, amikor egyik reggel a helyi boltba leszaladva a fizetésnél elutasította a kártyámat. Nem gyanakodtam túlzottan, mert a termináljuk eléggé megbízhatatlan, gondoltam a szolgáltató készülékében a hiba. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor délután a kávézóban szintén nem működött sem a credit sem a debit kártya! Egy telefon a bank ügyfélszolgálatára, és kiderült, hogy mindkét kártya adatait ellopták és az egyikkel eldobható kártya egyenleget vásároltak $400 összegben, a másikkal pedig Szlovániában próbáltak egy hotel számlát kiegyenlíteni – erre a tranzakcióra tiltotta le a bank a kártyákat, hiszen soha nem használták őket Montrealon kívül, nem hogy hirtelen Európában! Az ügyintéző kisasszony furcsálta az elképedésemet, hogy hogyan is történhetett ez meg – biztosított róla, hogy ez Észak-Amerikában (sajnos) elég mindennapi eset, valószínűleg egy olyan terminálnál fizettem, amibe a rosszfiúk másoló modult telepítettek. Pár perc után biztosított, hogy ők kivizsgálják az ügyet és az új kártyáimat pár nap múlva átvehetem, az ellopott összeget pedig visszatérik hamarosan (így is történt).

Van pár (számunkra) furcsa dolog is: lakcím kártya például nincsen, sőt, semmilyen hivatalos igazolás sem létezik a lakcímről, amit itt vagy a jogosítvánnyal, vagy egy közüzemi számlával igazolnak. Ez akkor volt vicces, amikor jogosítványunk még nem volt és egyetlen számlánk sem érkezett még.

A történetből a hozzáállást, a hatékonyságot szeretném hangsúlyozni és az ember központúságot: egy egyszerű ügyintéző veszi a fáradtságot, és próbál az ügyfél érdekében mindent elkövetni. Ez nagyon jól esik ügyfélként és megadja azt a sokat reklámozott “priceless” feelinget! 🙂