Földalatti város avagy a kedvezményes parkolás kálváriája

February 28, 2016February 27, 2016 martee

Hogyan történhetett meg az ma, hogy nem abban az épületben parkoltunk le a mélygarázsba, ahova menni szerettünk volna korcsolyázni, hanem egy kb. 50 méterrel távolabb lévőben?

És hogy nem vettük ezt észre, csak akkor, mikor a beltéri korcsolyapályára megvettük a belépőjegyet és érvényesíteni szerettük volna a kedvezményes parkolójegyet?

És hogy véletlen majdnem bevezettünk Montreál egyik legnagyobb buszpályaudvarára? És mindez még sokba is került??!!

underg

Minden útikönyvben lehet olvasni a montreáli földalatti városról, ami a belváros alatt helyezkedik el, majd 12 km –nyi területen. Bevallom, miután megtapasztaltam a minusz 20 – 30 fokot, egyből megértettem az előnyeit. Ugyanúgy nyáron a plusz 30-ban, valamint szakadó esőben is…

A belvárosi földalatti városrészt hét metrómegálló köti össze. Tehát ha eljutunk ezek közül valamelyikig tömegközlekedéssel – mert tételezzük fel, hogy addig nem fagytunk meg odakint, utána pedig nem olvadtunk el benn az aluljáróban, hisz van, amikor közel 50 fok is a hőmérsékletkülönbség-, akkor onanntól kezdve már arany életünk van: el tudjunk intézni bármilyen ügyünket anélkül, hogy ki kellene tennünk a lábunkat az utcára. Kiszállunk a metróból, és ha nem akarunk felmenni, akkor a metró szinten már mehetünk is valamelyik többszintes épületbe. Ha ott elintéztük, amit szerettünk volna, akkor szinte bármelyik szinten egy folyosón keresztül már mehetünk is a következőbe.

Ugyanis a belvárosi plázák, egyetemek, könyvtárak, hivatalok, irodaépületek, múzeumok, hotelek, bankok gyönyörű alagútrendszerrel vannak összekötve. Beletartozik még buszpályaudvar és vonatállomás is.
Néha észre sem lehet venni, hogy ez már egy másik épület, vagy akár azt sem, hogy már az utca másik oldalán sétálunk vagy épp átmentünk egy tér alatt.
Esetleg abból, hogy más az épület stílusa, vagy mások az információs táblák.

Nem csak földalatti város van Montreál alatt, de nagyon okosan a legforgalmasabb autópálya, a 720-as belvároson átvezető szakasza is egy hatalmas alagútnak köszönhetően a föld alatt megy keresztül. (Tunnel Ville-Marie) Hogy mennyi időt lehet ezzel megspórolni!!!!

tunnelvillemarie

Kétségtelen, hogy meg vannak ennek a föld alatti belvárosnak az előnyei: megvéd az időjárás viszontagságaitól, nem kell szagolni esetleg a belvárosi szmogot, nem üti el az el-el rohangáló gyerekeket autó (persze nem az enyéimről beszélek… 🙂 ), világhírű érdekességnek számít, ha télen mélygarázsból ideutazva mélygarázsban parkolunk, akkor elég csak tavaszias ruhát venni, elfelejthetjük a síruhát, nagycsizmát satöbbit.
Olyannal is találkoztam már, aki ennek köszönhetően még télen is csak egy ingben megy dolgozni, mert pont összeköti a munkahelyét és az otthonát ez az alagútrendszer.

Viszont….

Igen, vannak olyanok, mint MI, akik ennek köszönhetően nem vették észre, hogy nem abba a parkolóba álltak le, ahova érvényes korcsolyázás esetén a kedvezményes parkolójegy – ugyanis más esetben horribilis összegbe kerül a parkolás. Így mikor Norbi érvényesítettni szerette volna belépéskor a jegyet, közölték, hogy ez nem erre az épületre szól, át kell állni ide, és ott is csak a P5-ös szinetet lehet használni…
Így ment „megszerezni” az autót, ami 35 percet parkolt szomszédos épülettömb mélygarázsában – amiért egyből 2200 Ft-ot lehetett is fizetni.
Kifele menet pedig valahogy sikerült behajtani a buszpályaudvarra, ahol riasztóduda sípolta le, hogy azonnal hagyja el személyautóval a helyszínt…
De mindezek a megpróbáltatások után igenis sikerült megtalálni a megfelelő helyet (vagyis leautózni a P5 szintre – körbe-körbe az egész garázson, mert akinek nem bérlete van és nem itt dolgozik, az csak a legalsó szinten parkolhat) és érvényesítettni a KEDVEZMÉNYES parkolójegyet 🙂

korika

És igenis korcsolyáztunk – vagy valami olyasmi – egy nagyon – nagyon jót 🙂 – hadd tegyem hozzá, hogy férjem nagyon lelkesen segített ma elkészülni a gyerekeknek, összecsomagolni, rágcsát tenni a kis kirándulásunkhoz. Nagyon bolodog is voltam, addig, amíg észre nem vettem, hogy az egyik pár jégkorcsolya helyett egy pár görkorcsolyát sikerült becsomagolnia… Akkor még nem sejtettem, hogy a parkolás is ilyen kalandos lesz ma! 🙂 🙂

Az egyik legnépszerűbb beltéri korcsolyapálya a Bonaventure metróállomásnál található és az Atrium Le 1000 nevet viseli..
Annak ellenére, hogy a belváros szívében található, az áraik teljesen elfogadhatóak és egész évben várják a korcsolyázni vágyókat.
A pálya kedvence a hatalmas pingvin, aki ott korcsolyázik a gyerekek között és megszeretgeti őket.

pingvin

Nem csak ez az egy pingvin csúszkál a pályán, de a most korcsolyázni tanuló gyerekek kispingvinekbe kapaszkodva haladhatnak előre. Így számukra még izgalmasabb a móka 🙂
Először szokatlan volt számunkra, hogy csak 11-kor hajlandóak kinyitni, de ahogy egyre jobban megismertük Montreált, rá kellett jönnünk, hogy itt bizony az élet tényleg nem kezdődik el korábban hétvégén…
Sőt! Azt is kitapasztaltuk, hogy délután fél kettőig kevesebben vannak, viszont akkor elkezd “áradni a nép’ és utána alig lehet elférni a jégen.
Így mi mindig elsőkként érkezünk, és mire megérkezik a tömeg a gyerekek már lefáradnak és mehetünk a jégpályát körbevevő éttermekbe ebédelni. Hisz pótolni kell az elveszett energiát 🙂

20160227_122534

Nagyvállalati önkénteskedés

February 25, 2016 Norbert Csongradi

Mivel évek óta egy multinacionális nagyvállalatnál dolgozom – Montreálban, illetve előtte Budapesten -, szeretnék pár gondolatot megosztani arról, hogyan is kezelik az önkénteskedést, társadalmi munkát vállalati szinten.

Minden év június hónapja a “giving back month”, aminek keretében a cég ösztönzi és segíti a dolgozóit abban, hogy viszonozni tudják a segítséget és támogatást, amit a helyi közösségektől kapunk. Ennek sokféle formája van, amit egy nemzetközi szervezet (VolunteerMatch) weboldalának segítségével követnek nyomon. Ez úgy működik, mint valami piactér: a szervezetek felteszik a lehetőségeket és a szükséges létszámot, esetleg speciális képzettséget, amit a munka elvégzése igényel – mint például a helyi óvoda kerítésének lefestése, vagy egy jótékonysági célú futóversenyen való közreműködés, stb. -, az érdeklődők pedig böngésznek és regisztrálnak az eseményekre. Mindezt a munkaadóm figyelemmel követi, összesíti és motiválja az önkénteseket arra, hogy minden évben próbáljuk megdönteni azt a munkaóra mennyiséget amit az előző évben sikerült elérnünk.

Pár évvel ezelőtt Budapesten a helyi gyermekkórház betegei részére készítettünk plüss játékfigurákat – kézzel, tűvel és cérnával. A “design” kiválasztása után kiszabtuk a kutyust, majd a széleket összevarrtuk (szörnyen sokáig tart valamit körben összevarni egy varrógéphez képest – de legalább volt idő információkat gyűjteni a többi futó projektről). Ezután megtöltöttük apró habszivacs golyócskákkal és adtunk neki szemet, szájat, bajszot. A végére aranyos, néha kissé gyermeteg figurák készültek, de a megajándékozott gyerekek biztosan nagyon örültek nekik. (vagy így utólag megnézve a képeket legalább egy jót nevettek…)

Ehhez hasonlóan minden évben fut Montreálban a helyi gyermek kórház támogatására az “Angel Tree” projekt. Karácsony közeledtével összegyűjtik a beteg gyermekek vágyait, majd az angyalka ezeket a kis cetliket felragasztja karácsonyfa alakban a bejárattal szemközti falra.

Mi ezeket böngészve választunk teljesítendő kívánságokat – például van aki Legot szeretne, van aki iTunes ajándék kártyát, de olyan is, aki egy színes ceruza készlettel lenne vidámabb, sőt olyan is akad, aki csak egy puha takaróra vágyik, mert egyedül kell hogy töltse az ünnepeket a kórházban. Érték határ nincs megadva, ki-ki lehetőségeihez mérten teljesíti a kívánságokat. Az ajándékokat a recepciós angyalkáink összegyűjtik, készítenek pár szép csoportképet, majd karácsony előtt pár nappal el-teleportálják a címzettekhez. Idén több, mint 500 kívánság teljesült általunk :).

Sokféle futó programban lehet munkálkodni. Montreálban az elmúlt években gyűjtöttek adományokat 30 fős szuper-tandem biciklivel a várost járva, szerveztek futóversenyt, festettek és takarítottak iskolát, sőt önkéntesek segítettek a város egyik legmagasabb felhőkarcolójáról kötélen leereszkedőknek (természetesen adományokat gyűjtöttek ennek a megrendezésével is).

Ebben a hónapban (meg amúgy bármikor máskor is, csak ritkábban) nap, mint nap előfordul például egy “bagel sale”, ahol a cég megvesz egy mázsa zsemlét és ebédidőben kiárusítják őket 2 dollárért, vagy “baking day”, amikor a dolgozók sütnek süteményeket és árulják őket a cafetériában.

A nagyobb lélegzetvételű események egyikéhez személyesen is szerencsém volt: Montreal legnagyobb “food bank”-jában dolgoztunk egy teljes napot. Ez egy központi raktár épület, ahová adományozott termékek érkeznek be.
Három nap, napi 20-30 ember jelentkezett önkéntes munkára, akiket a cégünk által bérelt busz szállított a telephelyre, majd délután vissza az irodába. A nap az öltözést követően (védő ruhát, szuper-kemény orrú bebújós cipő-védő felszerelést kaptunk) meghallgattuk a rövid bemutatkozást, mad két rövid videót arról, hogy mit is kell majd csinálnunk. Az egyik film franciául, felirat nélkül ment, ezen páran csak hümmögtünk.

20150616_113554

A raktárba folyamatosan érkeznek be teherautókkal a termékek, például: csomagolás hibás vagy sérült eszközök (pl. tisztitó szerek, lézernyomtatók, bútorok, stb.), megnyomorodott konzervek, szakadt dobozú müzlik, deformálódott olajos kannák, közel-lejárt szavatosságú élelmiszerek (ebből hihetetlen mennyiség, csak én közel egy tonna kenyeret pakoltam ki a teherautóból, embermagas polcrendszerről – olyan 25 dekás bio kenyereket, amiket a szomszédos boltokban 5-6-8 dollárért árulnak). A helyi nagy cégeket törvény kötelezi, hogy a még használható, de nem értékesíthető termékeket adományozzák segélyszervezeteknek.

Az elosztó raktár ezeket széjjel válogatja – kidobja a nem azonosítható, veszélyes vagy ténylegesen lejárt szavatosságú élelmiszereket, a szakadt dobozokat megragasztjuk, stb. -, majd ezeket egység-dobozokba töltve ismét teherautóra rakja és szétosztja a Montreálban működő több, mint 200 segélyszervezet között, akik eljuttatják ezt a rászoruló családoknak, magánszemélyeknek.
Érdekes csapatmunka volt, ahogy gyorsan összeszerveződtünk: 2 ember a beérkező dobozokat rakta a futószalagra, az emberek nagy része a futószalag mellett állva osztályozta a termékeket, volt aki a kész dobozokat csomagolta, más az üres dobozokat rakta hegybe és volt, hogy beszóltak, hogy gyorsan kell két fő, mert éppen befutott egy teli kamion.

20150616_101032

Ebédidőben csengőszóra eldobtuk a munkát és a nagyteremben megvendégeltek minket kávéra, joghurtra, bagelre (zsemle, aminek lyukas a közepe) – persze itt-ott sérült termékekkel. 🙂 A helyi 2 vezetővel beszélgetve kiderült, hogy 1-2 ember kivételével az egész raktárban csak önkéntesek dolgoznak, akik naponta cserélődnek!
Hihetetlen volt, hogy a munka így is ilyen jól szervezetten haladt. A fix emberek például a targonca kezelők, ez vizsgához kötött veszélyes üzem, így érthető.
A nap végére kellemesen elfáradtunk és a busz visszavitt minket az irodába. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy ez természetesen “rendes”, fizetett munkanapnak számított mindenki számára, és a montreáli iroda második embere is egész nap mellettem rakta a dobozokat. 🙂

Jutalomként minden résztvevő kap egy ajándék (céges) pólót, amin felirat hirdeti: ebben az évben is részt vettem az önkéntes munkában, én is segítettem a helyi közösségeknek és tettem valamit, hogy szebb legyen a világ! 🙂

20150616_094552

Mert Te különleges vagy! – avagy a montreáli hozzáállás

February 24, 2016 martee

Iskolaválasztás a kétnyelvű Montreálban

Másfél éve élünk Montreálban három gyerekünkkel, akik 12, 6 és fél valamint 3 évesek.
A kétnyelvű Montreál a francia Québec tartományban található Kanadán belül. Ez abból a szempontból érdekes, hogyha valaki itt szeretne letelepedni, akkor automatikusan francia oktatási intézménybe kell íratnia a gyerekeit. Tehát hiába kétnyelvű az ország, vannak megszorítások.

Ez alól csak pár kritérium jelent kivételt: ilyen például, ha ideiglenes munkavállalási engedéllyel érkezünk. Mivel a mi esetünkben is erről van szó, így lehetőség volt a gyerekeknek angol iskolát keresni – amiből nincs olyan sok ebben a Budapest méretű városban.
Nem azért ragaszkodtunk a két iskolás korú fiunk esetében az angol iskolához, mintha a franciával akármilyen bajunk is lenne, de abból indultunk ki, hogy a családban csak én beszélek francia-franciául (nem québeci franciául), így kézenfekvő volt számunkra az angol oktatás előnyben részesítése.

20140902_083808

Miután találtunk olyan angol iskolát, aminek van kindergartenes csoportja is, már csak arra kellett figyelnünk, hogy az iskola vonzáskörzetén belül keressünk albérletet, hogy a gyerekek jogosultak legyenek abba az iskolába járni.

Eltérések az otthoni rendszertől

suli2

A beíratkozás során kiderült, hogy a tanítás 7:57-től 14:17-ig tart, amit mi először viccnek gondoltunk, de mint kiderült, ők nem. Az iskolabuszok érkezésére hivatkozva kezdődik és fejeződik be a tanítás ilyen érdekes időpontban.

Egyből megkaptuk az egyenruhára vonatkozó leírást is: az iskola logójával ellátott, meghatározott színű ruhában kell járniuk a gyerekeknek, ami burgundi-szürke párosítást jelent. Igazából a fiúkat ez egy cseppet se viselte meg, a pénztárcánkat annál inkább, mivel az egyenruhát gyártó cég véleményem szerint nem kis haszonkulccsal dolgozik…
Egy hét múlva már kezdődött is a tanítás, szeptember elején. Viszont szeptember első hétfője a munka ünnepe, így elég hamar elérkezünk az első tanítás nélküli naphoz. 🙂

Ilyenből még van jócskán, mivel minden hónapban van legalább 2-3 nap, amikor továbbképzés van a pedagógusoknak. Na, a gyerekek ezt se bánják, így mindig lehet egy kicsit lazítani is itthon, vagy a napköziseknek különböző programokon részt venni. (játszóház, állatkert, park, farm látogatás)
Viszont napi szinten kevesebb az órák közti szünet! Zsombor mesélte itthon, hogy az első nap 45 perc után várta, hogy megszólaljon a csengő, de ez eléggé elmaradt. Tíz órakor van egy fél órás szünet, amikor ki kell menni az udvarra és ott megenni a tízórait, majd délben egy óra ebédszünet. Addig is be van osztva az idejük, de mikor befejeződik mondjuk fél kilenckor a francia, akkor csak átsétálnak olvasás-írásra, ami viszont mindig másfél órás tantárgy. De van olyan nap, amikor a francia tart 90 percig. Tehát itt nincs meg a 45-10/15 perces napi ritmus.

20140902_075736
Évnyitó nem volt (évzáró sem) – na ez sem hiányzott senkinek –, reggel az udvaron az igazgató köszöntötte a diákokat pár percben és már mindenki mehetett is fel az osztályfőnökkel a saját tantermébe.
Szerencsére a taneszközök beszerzésével nem kellett foglalkozni, hanem helyette be kell fizetni egy nem olyan nagy összeget, és az iskola biztosít mindent. Szerintem ez nem rossz megoldás, így olyan minőségű festéket, ceruzát, stb. vásárolnak, amilyenre a pedagógusoknak szükségük van.
Igazából a táska majdnem üres reggel: az elsős kisfiamnak még tolltartója sincs, csak egy határidőnapló van a táskájában, amibe felírják a tudnivalót, plusz néha egy-két vékonyka könyv, vagy inkább fénymásolat, mert előszeretettel használnak fénymásolatokat, feladatlapokat tankönyvek helyett.
A hatodikos fiamnak is csak egy tolltartót és egy Ipadet kell bepakolnia. Náluk ötödik osztályban elkezdődött az Ipaden való oktatás: ez azt jelenti, hogy különböző programokat használnak órákon és a házi feladatot egy Schoology nevű programon keresztül érik el online. Emellett ők is fénymásolatokon dolgoznak.

A táskába még a tízórai kerül és az ebéd, amit az egy órás ebédszünetben lehet elfogyasztani, majd különböző szabadidős programokon résztvenni addig, amíg újra elkezdődik a tanítás egykor.

Tehát a cipekedésbe nem szakadnak bele és szerencsére a házi feladatba se.
Mindennapos házi feladat hétfőtől csütörtökig az olvasáskészség fejlesztése. Naponta húsz percet kell olvasniuk tetszőleges könyvből és ehhez egy-két általános kérdésre kell válaszolnia Beninek, illetve rövidebb fogalmazásokat írnia az idősebbnek.

Az iskola elsődleges céljának tűzte ki az olvasás- és íráskészség fejlesztését angolul. Mivel a gyerekek különböző szinten tudnak angolul mikor ebbe az iskolába érkeznek – valamint különböző mértékben fejlődnek -, ezért az olvasás és írás csoportok nem korosztályonként vannak összeállítva, hanem egy előzetes felmérés alapján kerül be ki-ki egy-egy csoportba. Így például az elsős kisfiammal egy csoportban vannak 9 évesek is. Ha valaki azon a szinten jól teljesít, akkor év közben is szintet léphet (több szint van, mint évfolyam, tehát nem csak hat).

Emellett néha kapnak nagyon kevés más feladatot. Hétvégére és szünetre pedig szinte soha semmi lecke sincs.
Mikor dolgozatot írnak, akkor se kell rákészülni itthon: azt kérik számon, amit az iskolában megtanulnak. Lehet, hogy kevesebb a lexikális tudásuk, de azt alaposabban megtanulják ott közösen.

Pozitív tanári hozzáállás

Ezen a napon találkoztunk először a kindergartenes csoport vezető tanárnénijével, aki csupa lendület és energia volt. Mondani sem kell, hogy ez nagyon szimpatikus, de egyben meglepő is – nem csak a kisfiunk, de számunkra is -, hisz egyből high five-ot, pacsit akart adni Beninek, aki akkor még egy szót se beszélt angolul… Valljuk be, otthon ritkán van egyből ilyen közvetlen kapcsolat tanár és diák között!

Nagyon sokat dícsérik a tanulókat, lelkesítik őket és hangsúlyozzák, hogy ki milyen sokat dolgozott. Igyekeznek mindenkiben meglátni a ‘jót’.
Minden hónapban összejön az iskola apraja nagyja, és okleveleket osztanak ki évfolyamonként azoknak, akik a legkeményebben dolgoztak abban a hónapban, de kap az is, aki kiemelkedően kedves volt a többiekkel, vagy épp valami olyat tett, ami dicséretet érdemel (pl.: felvételiben segédkezett, valahol képviselte az iskolát, stb.)
Amúgy ez a pozitív tanári hozzáállás a diákokhoz a másfél évet végigkísérte eddig mindkét fiú esetében: mindig bátorítják a gyerekeket, azt hangoztatják a suliban, hogy minden gyerek egyedi, hogy mindenki tehetséges valamiben és arra kell törekedni, hogy megtalálják mi is az a dolog. Ne keseredjenek el, ha valami nem megy: különbözőek vagyunk, de mindenki értékes.

beni

Ehhez kell tartaniuk a tanulóknak magukat a viselkedésükkel is!

Épp februárban kerül megrendezésre most az a hét, amikor az erőszakos viselkedés elleni programokat, előadásokat szerveznek: mit kell tenni, ha ilyen helyzetbe kerül valaki – vagy a valós életben, vagy a számítógép világában.

Nagyon szigorúan veszik, ha valaki például csúfolni meri valamelyik osztálytársát vagy bármiféle más viselkedéssel zavarja, bántja a többieket. Iskolából való eltiltás napokra a büntetés, ami bekerül az év végi bizonyítványba is!

A tanév nem két félévből áll, hanem három részre van felosztva. Ugyanúgy megkapják az értesítőt egy-egy szakasz végén, de hatodikig nincsenek jegyek. Szöveges értékeléssel jellemzik a munkájukat minden tantárgyból, mellette százalékban feltüntetik a teljesítményüket és megadják viszonyítási alapként, hogy milyen a csoport átlaga.

Még sok mindenről lehetne mesélni, de azt hiszem így is egy kicsit bő lére engedtem a történetet.
Szülői szemmel nézve, talán azt emelném ki elsődlegesen ennek az iskolának az érdemeként, hogy milyen gyorsan sikerült integrálniuk a fiúkat és a többi tanulót is. Pár hónap alatt sikerül beilleszkedni a “tanmenetbe”, a környezetbe az ide érkezőknek; noha az iskola rengeteg országból fogad gyerekeket, különböző szintű nyelvtudással, nagyon nagy kulturális különbségekkel. Kis osztálylétszámmal dolgoznak, de az osztályon belül együtt tud dolgozni a koreai, izraeli, dél-amerikai, japán, észak-amerikai, német, horvát, portugál és magyar diák is.

Önkénteskedés

February 18, 2016 martee

Montreálban és egész Kanadában nagyon sok lehetőség van önkéntes munkát végezni és bármiféle munkát találhatsz önkéntes céllal!
Ez köszönhető annak, hogy nagyon jól meg van szervezve az önkénteskedés: tehát ha egyszer regisztrálsz valamilyen szervezetnél, hogy ott szeretnél önkéntesként dolgozni – természetesen Te döntöd el, hogy milyen gyakran szeretnél náluk dolgozni -, de igenis nagyon komolyan veszik, hogyha bejelelentkeztél egy időpontra, akkor ott kell lenni, mert számítanak rád. Tehát olyan, mint egy igazi munkahely – komolyan kell venni, be kell tartani a szabályokat, amikről tájékoztatnak is.
Viszont vannak olyan helyek, ahol „le is nyomoznak”, mielőtt regisztrálhatnál. Ez alatt azt értem, hogy nem dolgozhat bárki gyerekekkel, csak akkor, ha megfelelő hozzá a „múltja”.

Az egyik – na nem is mondom hogy – korei ismerősöm mondta, hogy mivel látja, hogy szeretek főzni, hallott egy helyről, ahova lehet menni önkéntesként főzni rászoruló embereknek.

Ez egy nagyobb múlttal rendelkező szervezet, a Santropol Roulant, ahol kertészkednek is többek között és igyekeznek a konyhán felhasználni az ott megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket. (igen, a tetőn is termelnek bionövényeket)

santropol_roulant_toitvert2_ggignac2011-640x290

Igazából, a munka vezetőinek ez a hivatalos munkája, míg szinte minden mást önkéntesek végeznek el. Még az elkészült reggeli és ebéd kiszállítását is vagy saját autóval, vagy kerékpáron, vagy tömegközlekedési eszközzel.

Regisztrálnom kellett, megadni az elérhetőségemet, azt, hogy mit szeretnék csinálni és mikor van szabad időm, majd telefonon felhívtak és lebeszéltük az első időpontot. Egy műszak 4 óra hosszú, tehát szerencsére nem is olyan megterhelő. Viszont azt tényleg keményen végig kellett dolgozni, nem volt semmi lógás, mert akkor nem készültünk volna el időre.
Az első alkalomkor kaptam egy kis betanítást: mit lehet viselni, mit nem, mire kell figyelni, aztán már mehettem is felvenni a rettentően dögös sapkát és kötényként, amibe háromszor is belefértem volna…

Mikor kiderült, hogy a szakács – aki mellett dolgozni kell majd – IGAZI francia, tehát Franciaországból érkezett tíz évvel ezelőtt, nagyon megörültem. 🙂 Kiosztotta a feladatokat, ki mit pucol, készít elő, és igazából irányította a folyamatokat. Mindig sok zöldséget pároltunk, húst főztünk, sütöttünk és gyümölcssalátát készítettünk. Minden ebédhez járt még süti is – na nem nekünk, mert enni nem volt szabad… – brownie, banánkenyér: szóval gyorsan és egyszerűen elkészíthető édességek. (bevallom, titokban néha-néha mikor tetszett valami, amit főztünk, belekóstoltam… Hát hogy készítsem el itthon, ha nem tudom, milyen legyen pontosan az íze? 🙂 )

fozes

A szakács állította össze az ebédet az elkészült hozzávalókból és a legvégén pedig előkészítettük a kis adagokat dobozba, csomagoltuk annak megfelelően, hogy kinek van ilyen vagy olyan allergiája, betegsége, ki kaphat sütit és ki nem. Naponta kb. 60 adag ebéd készült el teljesen útra készen.

Ez az önkénteskedés nem csak a főzés miatt volt nagyon hasznos, de a társaság miatt is! Remek alkalom egy „bevándorlónak” arra, hogy legyen társasága, hogy jobban sikerüljön beilleszkednie. Ráadásul, Kanadában nagyon fontos, hogy milyen valakinek a “history”-ja, azaz milyen múltat tud maga mögött. Ez jó pontnak számít például munkahelykeresésnél is.

Annak ellenére, hogy én mindig a hét ugyanazon a napján jártam, mindig délelőtti műszakban, nagyon ritkán találkoztam ismerőssel. Mindig új emberek jöttek, szó szerint a világ minden részéről!!! Munka közben nagyon jókat lehetett beszélgetni 🙂
Volt ott önkéntes, aki Németországból érkezett Montreálba, volt aki Costa Ricaról, Mexikóvárosból, Marokkóból, Ghánából, Elefántcsontpartról, vagy csak egyszerűen Kanada valamelyik angol tartományából. Így volt, amikor gyümölcspucolás közben ha balra fordultam, akkor angolul beszélgettünk, ha a jobb oldali munkatársamhoz, akkor pedig franciául. A CHEF meg hol így, hol úgy!
Hol meg énekelt és táncolt!! – mondom, hogy IGAZI francia!! 🙂

chef

Vagy csak megkérdezte, hogy esetleg kedveskedhet-e egy kávéval a beszélgetőknek 🙂
Ez a Montreál tényleg egy kicsinyített képe a Föld társadalmának!!
Nagyon jó volt velük beszélgetni. A legtöbben csak azt az egyet nem akarták megérteni, hogy hogy lehet az, hogy Magyarországon csak egy nyelvet beszélnek?! Hisz a legtöbbjük volt gyarmati országból érkezett, így nekik az a természetes, hogy egyszerre két nyelvet tanulnak az iskolában és használnak a mindennapi életben. (könnyű így bevándorolni valahova!!! Ha alapból beszéled azt a nyelvet, mégha kicsit más dialektusban is! Milyen egyszerű is lenne itt az élet, ha mindenki magyarul beszélne!! Mégha esetleg tájszólással is….)

A másik, amit még nehezen hisznek el: hogy lehet megtanulni úgy egy idegen nyelvet, hogy nem éltél előtte abban az országban éveket??? Hát így… boldogulsz franciául, de csak akkor, ha nem ősquébecit kell beszélni 🙂 🙂

Szóval beszélgetés közben gyorsan elszaladt az idő. Jött a mosogatás, elpakolás. A szakács szaladt ebédelni, mindenki más pedig ment a kitett naptárhoz feliratkozni, hogy mikor jönne legközelebb. A “futárok” pedig vitték az ebédet azoknak, akik már éhesen várták.
A délutáni műszak pedig elkészítette a másnapi reggelit és előkészült egy kicsit a másnapi ebéd elkészítéséhez.

bike2

Sajnos ehhez a poszthoz nem tudtam saját fotókat feltenni, mert kicsit furcsán vette volna ki magát, ha önkénteskedés közben selfieket készítek magamról vagy megkértem volna a többieket, hogy csináljunk pár csoportképet. 🙂

suli1

Önkénteseket az iskolában is nagyon szívesen látnak, hisz mindig van mit csinálni, ráadásul szerintem itt sokkal több segítséget kérnek minden szülőtől, mint otthon. Bármilyen iskolai program van, a szülői szervezet emailben megírja, hogy mikor hány emberre van szükség, mit kell csinálni, mit kell hozzá vinni, mettől meddig jelent elfoglaltságot, és lehet felíratkozni a feladatokra.

suli3

Pl. lehetett menni segíteni palacsintát sütni a gyerekeknek az iskolai konyhába, hot-dogot készíteni, vagy sportnapon üdítőt osztogatni, segíteni levezényelni a sorversenyeket, díszíteni a tornatermet Halloweenra, segíteni előkészíteni a gyerekeket a tabló fotózáshoz, a fénykép vicces változatához… Az iskolai könyvtáros munka is önkéntes alapon működik (igaz, ez egy kis iskola, és a gyerekek két hetente mennek könyvtárba tanórai kereten belül).
A múlt héten tartották a „Teacher appreciation week”-et, azaz a „Nagyra tartom a tanárom munkáját hetet”, és ennek keretében minden nap megterített asztalon reggeli várta a pedagógusokat. Lehetett beadni pénzt a költségek fedezésére, de lehetett sütni, reggelinek valót bevinni, vagy segíteni az egész megszervezésében, lebonyolításában.

Egy-egy esemény után pedig jön a nagyon hálás levél vagy az igazgatótól vagy a szülői munkaközösségtől, melyben csupa dicsérő, megköszönő, lelkesítő szavakat lehet olvasni. 🙂

suli4

Természetesen, mikor bemegy egy szülő az iskolába, be kell jelentkeznie a titkárságon, beírni mikor jött, mikor megy el és miért is jött. Kap egy ppo – (szülői munkaközösség rövidítve) táblácskát, amit ki kell tűznie, hogy mindenki tudja minek is van ott.)

Ezzel kapcsolatban had meséljem el, hogy mikor először mentem nagy lelkesen, akkor még nem esett le, hogy mit is jelenet a ppo rövidítés, így nem is figyeltem arra, hogyan tűzöm ki. Persze sikerült fejjel lefele, ami azért volt érdekes, mert sokan mosolyogtak, mire rájöttem, hogy az én táblámon az olvasható, hogy odd, ami angolul azt jelenti, hogy „furcsa, bizarr”…. Szóval tudták, hogy na, megjött a bizarr magyar anyuka. 🙂

suli2

Vívás

February 15, 2016February 16, 2016 martee

A mai postunk szóljon a vívásról, vendég szerzőnk, az illetékes – Zsombor tollából (vagyis billentyűzetéből):

Az első házi verseny, még második osztályban – 2011

Második osztályban gondoltam, hogy valamit jó lenne sportolni. Több sport is érdekelt, de a víváson akadt meg a szemem. Akkor még életemben nem hallottam erről a sportról! Nagyon megtetszett a hangzása, a felszerelés, a képek, amiket találtam róla, ezért megkértem szüleimet, hogy hagyj vívjak. Ők beleegyeztek, és a következő nap már mehettem is vívni!

Az edző nagyon kedves és odafigyelő volt velem. Tanította nekem az alapokat 1 éven át és utána megvettük a vívóruhát. Ngyon sok pénzbe kerül, úgyhogy nagyon vigyáztam rá. Hetente öt nap edzettünk, minden nap kettő órát, 5-7-ig. Nagyon nehéz és fárasztó volt, de a nehéz munka meghozta gyümölcsét. Az első két versenyemen arany érmet nyertem, de ezután kicsit kifogyott a szerencsém. Utána újból rádolgoztunk és megint jobban alakultak a dolgok!

Szerintem nekem volt a legjobb edzőm otthon, Magyarországon! Nagyon sokat törődött mindegyik vívójával és mindig segített nekünk. Az edzés mindig változatos volt: néha a strandra mentünk, ami az edzőtermünk mellett volt. Ott úsztunk hogy a karjaink erősebbek legyenek. Néha pedig a futópályára mentünk futni Cooper-teszteket és lábmunkára gyúrtunk. Nagyon nehéz volt. Miután végeztünk a futással, mindig játszottunk valami játékot az edzőtermünkben!!! (egyszer edzés után, azt mondtam anyukámnak, hogy én futottam az egyik legjobb eredményt. Nagyon büszke volt rám, és egyből kaptam finomságokat is!!! Azután az edző feltette az eredményeket a netre, és kiderült, hogy azon a napon én nem is futottam, mert “túl fáradt voltam”… Na, utána nem finomságokat kaptam…. 🙂 )

Nagyon sok versenyre mentünk. Valamelyikünk mindig nyert egy arany érmet. Néha külföldi versenyre is beneveztünk. Így ismertem meg az összes országot Magyarország körül. Legtöbbször autóval mentünk, de ha sokan voltunk, akkor kisbusszal utaztunk. Az út nagyon hosszú volt mindig, de szerencsére a többiekkel elnevetgélve gyorsan eltelt az idő.

Másfél éve a sors úgy hozta, hogy kiköltöztünk Montreálba, Kanadába. A vívást folytatni akartam, mert nagyon megszerettem. Azt szerettem volna, hogyha az új edzőm angolul beszélt volna nem franciául.

Először, egy örgebb bácsihoz mentünk megnézni az edzést. Alig voltak ott 5-en és az edző. Angolul beszélt, az jó volt, de azt akarta, hogy másik fajta fegyverrel vívjak. Ez az ötlet nem tetszett, mert hogyha fegyvert váltok, akkor más szabályok szerint kell vívnom. Az nem jó, mert akkor a 2 évi kemény munkám elveszett volna és én azt nem akartam, szóval ide nem mentem edzeni. A másik opció egy franciául beszélő edzőnő lett volna, aki azt a fegyverfajtát tanította, amit szeretek és már csináltam 2 évig. Nagyon ideges voltam, mert egy szót sem tudtam franciául és nem is ismertem senkit a vívócsapatból ott sem.

20141213_163432

Az első napom fantasztikus volt. Bevettek a csapatba! Először az edző meg akarta nézni,hogy hogyan vívok, mert el kellett döntenie, hogy melyik csoportba kerüljek, hiszen Ő edz nagyokat és kisebbeket is. Engem berakott a nagyobbak csoportjába, mert nagyon jól vívtam – ez kb. 18 éves fiúkat és lányokat jelent. Mentem a nagyokkal hétfőn és szerdán, pénteken meg mehettem a kisebbekkel. 3-4 hét alatt sikerült megtanulnom az összes vívó kifejezést franciául.

Itt az edzés nem olyan izgalmas és élvezhető, mint a magyarországi csapatomnál. Az edző nem nagyon foglalkozik velem, amikor a nagyokkal vagyok és ez nekem nem tetszik. Sajnos csak franciául beszél és oroszul, én meg inkább angolul szóval mindig kell valaki, aki tolmácsol oda-vissza. Itt nem szoktunk játszani, csak edzeni, edzeni és edzeni. Itt, Montreálban is sok versenyre megyek és eddig elég sikeres voltam, mert nem ismerik a technikámat, én viszont tudom hogy ők hogy vívnak. Sajnos az utolsó két versenyen nem sikerült jó eredményt elérnem. Nagyon sok érmet nyertem, és még sok versenyre szeretnék elmenni!!

Én nagyon szeretem a vívást, és mindig is szeretni fogom. De egyszerűbb lenne, ha az otthoni csapatom lenne itt és velük edzhetnék 🙂

Québec city télen-nyáron II.

February 11, 2016February 11, 2016 martee

Québec cityben minden télen megrendezik a kb. egyhónapig tartó Téli Karnevált. Gondoltuk, idén már mi is ellátogatunk és örömködünk egy kicsit, hogy van hó, jég, kutyahideg, azaz tényleg van igazi TÉL!

Mikor Montreálból elindultunk, szinte tavaszias volt az idő plusz hat fokkal, szántóföldekről elolvadt hóval. (tavaly télen, az első telünkkor nem így volt: leesett a hó december közepén és el se olvadt március legvégéig, sőt húsvétkor is szakadt. Nagyon kemény fagyok voltak. Idén kegyesebb az időjárás – eddig.)

Viszont ahogy közeledtünk az északabbra lévő város felé, a táj úgy lett egyre fehérebb és a hőmérőn a számok úgy mentek szépen lefele, de szerencsére nem csapott át minuszba.

Az út kb. 3 óra hosszát vesz igénybe az autópályán, ahol lehet gyönyörködni a tájban, vagy a településeket jelző táblákban, amelyeken vagy valamilyen szent neve szerepel, vagy valami bazi hosszú név legalább 2-3 kötőjellel megtűzdelve!! A legtöbb települést errefele valamilyen szentről nevezték el anno a betelepülő katolikus franciák: megnéztem a Wikipédiát és kb. negyven Szent-…. településnevet találtam!

bonhomme Mikor megérkeztünk a városközpontba, a Parlamenttel szemben már lehetett látni a jégből készült kis múzeumot, kertjében a hóból készült kisebb szobrokat. Sajnos a havaseső is elkezdett esni, így ezek a szobrok kicsit megviselt állapotba kerültek, és a kis múzeum jégtéglái is csöpögtek. (de nem kell megijedni, másnapra már minusz 10-re ébredtünk, utána pedig minusz 18-ra… így a tél hamar visszatért Québecbe)
Már itt is lehetett találkozni a karnevál kabalájával, a Bonhomme-mal (bonhom, azaz hóember). Belépőnek ilyen alakú kis kitűzőt adnak, valamint amelyik bolt kirakatában látható, ott különböző kedvezményeket adnak a rendezvény ideje alatt.

A Téli Karnevált a nem messze található Plains of Abraham–on rendezték be, ami eredetileg egy történelmi emlékhely: a franciák és britek közötti egyik csata itt zajlott 1759-ben.
Jelenleg különböző sport– és szabadidős rendezvényeknek ad otthont a hatalmas mező.

Egyszerűen fogalmazva ez a karnevál olyan, mint egy hóvidámpark: van lehetőség enni, inni, vásárolgatni, nézelődni és különböző játékokat kipróbálni, csak nem plusz 25 fokban és rövidnadrágban, hanem hóban, jégben és síoverálban. 🙂

hogolyo

Építettek bobpályát jégből, iglukat, lehetett óriáskerekezni, falat mászni, körhintázni, jégcsúszdázni, célbadobni, életnagyságú csocsózni.

hoszobrasz
Meg lehetett nézni a nemzetközi hószobrász verseny folyamatát, ahogy épp egy–egy hatalmas hókupacból igyekeztek valami szépet faragni a francia, argentín, mexikói, kanadai, amerikai versenyzők. Ki mivel: baltával, lapáttal, simítóval!

A tér egyik vége pedig kutyaszán pályának volt berendezve. Három szán is felsorakozott 6-6 kutyával, hogy fusson egy kört azokkal, akik ki akarták próbálni ezt a mókát esetleg. (ha volt türelmük sorba állni, mert rengetegen voltak mindenhol)
Nemcsak kutyák voltak a karneválon, de volt állatsimogató is nyuszikkal, birkákkal, szamarakkal, alpakával. Tami nagyon élvezte!

sugar Mint minden szabadtéri ünnepség, ez sem múlhat el evés-ivás nélkül: lehetett készíteni forró juharszirupból nyalókát (sugar shack) a hideg, tiszta hó tetején feltekerve egy fapálcikára. A gyerekek ezt különösen élvezték – azt már nem, mikor mindenük ragadt utána!

beaver

Vettünk a helyi különlegességnek számító hódfarkat (beavertail) is, ami iagzából nagyon vékonyra nyújtott fánk, amit hódfarok alakúra szaggatnak ki, majd sütés után különböző krémet és gyümölcsöt lehet rá tenni.

Akinek kedve volt, még táncolhatott is, mert egy kis zenekar húzta a talpalávalót egy üvegkalitkába bújva – ahol gondolom nekik jó meleget tartott a kis hősugárzójuk.

Igazából senkit nem zavart a hideg, se a hó, se a jég! Ha meg igen, akkor voltak melegedőhelyek asztalokkal, padokkal, ahova be lehetett ülni egy kicsit kiengedni, aztán folytatni a nézelődést tovább!

Mi ezek után a Montmorency-vízeséshez autóztunk el, ami a város szélén található. Nyáron, mikor itt voltunk, tele volt turistával, parkolni is alig lehetett. Most viszont szellősebb volt a parkoló – nem csak azért, mert alig volt autó, hanem mert a folyó partján kicsit összekuszálta a sapkánk bojtját a fagyos északi szél.

Most is gyönyörű volt a vízesés, ahogy a széle meg volt fagyva, de a víz nagy része a hatalmas nyomás miatt még küzdött a faggyal.

A legnagyobb élményt azonban a Jéghotel okozta! Nem láttunk előtte képeket róla, így mindannyian csak elképzeltük, milyen is lehet. Egy egyszintes, hosszúkás hó- és jégépületet kell elképzelni, ahol tényleg minden csak hó és jég.

Rengeteg munka lehetett megépíteni, hisz vagy 40 kibérelhető szoba van egymás mellett. Mindegyikben jégből készült az ágy, és ami igazán egyedivé teszi a szobákat a különböző jégágyak mellett, az a hófalba vésett dekoráció: mint valami egyszínű festmények díszítették a falakat a különböző hóképek.

A szobák mellett még bár is működött, ahol ízlésesen jégből készült pohárból lehetett inni koktélokat, vagy épp sört… már akinek kedve támadt a hidegben jeges italokat fogyasztani… Én inkább forralt bort kértem volna…

Mikor beléptünk, egy kisebb hallba érkeztünk, ahol jégből készült pingvin zenekar volt kiállítva, a falat egy hatalmas hómamut díszítette és még egy díszes, már majdnem csicsás jégcsúszdát is építettek a szoba körül, ahol le lehetett csúszni mindenkinek.

A hosszúkás épület mellett található egy hókápolna, jégpadokkal, ahol istentiszeletet is szoktak tartani.

Tényleg feledhetetlen élmény volt ez a hotel! Viszont arra soha nem tudnának rávenni, hogy még én fizessek egy halom pénzt azért, hogy egy éjszakát ott tölthessek el!! Bő két óra alatt is szétfagytunk, pedig mozogtunk eleget. Pedig mikor a belépőjegyet vettük, voltak, akik éjszakai szállásjegyért álltak sorba…
Ezek a québekiek??!! Mikor fogom megérteni őket??

Québec city télen-nyáron I.

February 8, 2016February 7, 2016 martee

Hogy mennyire más arcát tudja mutatni egy város különböző évszakokban, arra nagyon szemléletes példa a hétvégén újra meglátogatott Québec city.

Először nyáron néztük meg ezt a majdnem 300 km-el észak-keletre fekvő várost. Méreteit tekintve kisebb, mint Montreál, de ez a több mint 400 éves város a tartományi székhelye a francia Québecnek. Előtte csak annyit hallottunk róla, hogy a belváros gyönyörű, DE sokkal hidegebb van nyáron is és télen is, mint Montreálban. Jelentem, mindkét állítás fedi a valóságot!

Nem tudom, látta-e valaki az egyik kedvenc francia filmemet, aminek az a címe magyarul, hogy „Isten hozott az Isten háta mögött” (Bienvenue chez les ch’tis). Ez a vígjáték épp arról szól, hogy Franciaországban senki nem akar a messzi, hideg északra mégcsak látogatóba se utazni. Elég csak kiejteni a hely nevét, és mindenki együttérzően húzza össze magán a kabátot és lemondóan köszön el a postástól, akit oda helyeztek át, „előléptetésképpen”.
Hát Québec cityvel is ez a helyzet: sármos, hangulatos, de nyáron is olyan északi, jeges szél fújt a Szent Lőrinc-folyó felől, hogy azon gondolkodtunk, július ide vagy oda, el kell menni kabátot venni…

De a libabőrért cserébe kárpótolt az az érzés, amit az Óváros nyújtott: mintha egy európai, francia kisváros utcáin sétálgatnánk. Hangulatos kis boltok, éttermek, kávézók a sétáló utca két oldalán, egy-egy szűkebb sikátorban pedig a helyi festők, művészek alkotásai vannak kiállítva, hogy tudjon vásárolgatni, nézelődni a turista.

Itt található a nagyon híres Fairmont Le Chateau Frontenac hotel is, ahol presztizs megszállni, ha valaki Québecbe látogat. Nagyon lenyűgöző látványt nyújt a folyó partján elterülő hatalmas épület több mint hatszáz szobával, nem messze a Citadellától.

A hotel egyik szárnya a Terrasse Dufferrinre nyílik, ami egy sétáló rész kilátással a lentebb folyó Szent-Lőrinc folyóra.

A másik szárnya a hotelnek pedig egy nagyobb parkra néz, ahol nyaranta különböző utcai művészek és bűvészek adják elő a mutatványaikat. Épp kezdődött egy akrobatikus műsor, amikor odaértünk és Norbit is beinvitálta a showman szereplőnek. Igaz, majd megfagytunk, de jókat nevettünk a viccein, amit a műsor közben franciául és persze angolul is elmondott a közönségnek.

Mivel ez a tartományi főváros, sok fontos hivatal mellett közpönti helyet foglal el a Parlament épülete, ami előtt egy gyönyörű szökőkút látható. De csak óvatosan a nézelődéssel, mi is ott jöttünk rá, hogy a szökőkút körül működő körforgalom van, tehát a közlekedés szerves részét képezi! Szerencsére nem üttettük el magunkat 🙂 – azt majd otthon, mikor hazalátogatunk és elfelejtjük, hogy otthon nincs elsőbbsége a gyakorlatban a gyalogosnak. 🙂

Ezt a szökőkutat, ami a La Fontaine de Tourny nevet viseli, a város 400. születésnapja alkalmából hozattak Bordeauxból, és az 1800-as évek második felében készültek Franciaországban.

Hogy változatosabb legyen a kirándulásunk, nem csak a városban sétálgattunk, hanem ellátogattunk a kb. 10km-re található Montmorency vízeséshez. Érdekessége, amellett, hogy gyönyörű, az, hogy 30 méterrel magasabb, mint az Ontarióban található Niagara vízesés: 84 méter magas.
A pakolótól és a turisztikai központ épületétől jobbra lépcsőn is fel lehet sétálni a függőhídhoz, ami keresztül ível a vízesés felett, de van lehetőség felvonóval is megtenni ezt a távolságot. Utána is lehet még épp eleget sétálni, mire eljutunk a hídhoz és átsétálunk rajta! De megéri: nagyon szép élmény lenézni a mélybe!!

Az első „nem otthon alvásunk” érdekesen alakult! Neten foglaltunk szállást és nagyon kedvező áron találtunk is egy szobát egy motelben, aminek a neve más képeket idézett fel bennem, mint a valóság. Ugyanis szerepelt benne a „kastély” szó, és igaz a szobákon látszott, hogy egyszerűek, de egy kis kupolás épületrész is le volt fotózva, és gondoltam, hogy miért ne lehetne ez egy szép kis hely? Akkor még nem tudtam, hogy az az ár tényleg nagyon-nagyon kedvező volt itteni viszonylatban.

Le_Chateauguay_Hotel_Motel-Quebec-Exterior_view-1-688439

Viszont mikor megérkeztünk a megadott címre, a gyerekek csak annyit kérdeztek: Anya, most komoly? Hát igen: egy olyan motelt sikerült kifogni, amit én eddig csak amerikai krimi és akció filmekben láttam!! Tényleg igaz, hogy volt egy kis része egy kis kupolával, de a többi a földszinten található, utcára nyíló szobákat jelentett, ahol pont a saját szobaajtaja elé parkolhat mindenki…
Mondtam, nem baj, szuper lesz, meglátjátok! Hát a recepciót valaki nagyon izlésficamos rendezhette be nehéz, sötét drapériákkal és rózsaszín masnikkal díszítve a jelentéktelen ablakokat. A szoba szerencsére korrekt volt, a fürdőmedence is tiszta – igaz belefagytunk -, csak furcsa volt utána is, hogy ezen a szűk belső udvaron parkol mindenki, pakolászik és volt olyan indiai család is, akik nem 5-en szálltak ki a kocsiból megérkezésük után nagy hangon beszélgetve.
De teljes nyugalom és béke volt egész éjszakán át. 🙂 Senki nem rúgta be az ajtót se nálunk, se a szomszéd szobában. 🙂

Talán az én szívemhez a legközelebb az a kirándulásunk áll, amit másnap Québec cityt elhagyva ütemeztünk be!
A városból kb. 40 perc vezetés után érkeztünk meg a Sainte-Anne de Beaupré kanyonhoz, ami egy olyan vízesés, amit tényleg a természetben van, és csak minimálisan alakítgattak rajta, hogy a turisták számára is biztonságosan megközelíthető legyen.

Számomra ez nagyobb élmény volt, mint a Niagara vízesés! A parkoló után egy kis sétával lehet eljutni az első hídhoz, ami alatt már vadul morajlik a folyó, és ezek után még kb. egy másfél órás sétával lehet bejárni a kanyont. Több függőhíd, kilátó van kiépítve, hogy minél közelebbről lehessen látni, hallani, sőt érezni is a gyorsfolyósú víz száguldását alattunk! A bátrabbak akár drótkötélcsúszdán is átszáguldozhatnak a víz felett pár tíz méter magasságban.

Ez a vízesés, az erdő, a sziklák számomra a legkanadiasabb élményem, amit eddig megéltem. 🙂

Upper Canada Village kontra la Plage d’Oka

February 6, 2016February 3, 2016 martee

20150919_111506

Egy napos kirándulás keretében látogattuk meg az Ontárió tartományban található Upper Canada Village –et is. Ez már kicsit messzebb van, 144 km, de kevesebb, mint 2 óra alatt meg lehet tenni az utat a nagyon jó Trans Canadian Highwaynek köszönhetően, mégha 100 is a maximum sebesség, amivel hivatalosan haladni lehet.
Az autópályát igyekeztek a lehető legbiztonságosabbra tervezni – mint annyi mindent itt- , ezért a szembe jövő két sávot legtöbbször csak 20-30 méterrel arrébb lehet észrevenni a füves, bokros sáv túloldalán.

Upper Canada Village egy szabadtéri múzeum, ami büszkén emlékezik meg az 1860-as évek mindennapi életéről, szokásairól, foglalkozásairól, életkörülményeiről. (hasonló Ópusztaszerhez…)

20150919_112030
Az ott dolgozók korhű ruhákat viselnek és a programot gazdagítja, hogy bizonyos időpontokban különböző műsorokat lehet megnézni: korabeli country zenekar adott egy rövid koncertet, majd bűvész show volt kicsit később, végül egy állatszépségversenyt is megnézhettünk. Gyerekeknek sorversenyt rendeztek, de sajnos ezt késő délután már elmosta az eső. (csak zárójelesen jegyzem meg, hogy amikor francia nyelvterületen csöppentünk egy francia előadó show-műsorába, akkor Ő kicsit csipkelődve beszélt az angolokról, majd mikor itt az angol műsort hallgattuk, akkor ugyanez történt a franciákkal kapcsolatban.. Mi meg jót somolyogtunk mind a kettő helyen.) 🙂

A műsorok alatt lehetett venni ott készült almalevet, kenyér -és sajtszeletet rágcsálni, kis desszerttel.

20150919_125756

Közben pedig be lehetett bandukolni a hatalmas területet, ahol egy-egy épületet berendeztek iskolának, szövőszobának, sajtüzemnek, pékségnek, parókiának vagy egyszerűen csak hétköznapi lakóházaknak istállókkal. De láttunk vízi meghajtású fűrészmalmot is, templomot valamint nyomdát is.
Az épületeket úgy szállították ide az országból több helyéről, hogy ezen a helyen megőrizzék a múltat az érdeklődők számára!!

20150919_132627

Mivel a nyári szezon legvégén érkeztünk, szeptember közepén, a központi helyen felállított sátorban épp az ott termelt legszebb gyümölcsök és zöldségek voltak kiállítva. Igaz, a gyerekek sokkal jobban élvezték azt, hogy az állatokat meg lehetett simogatni: Tami össze is barátkozott egy kismalaccal. 🙂

Nagy élmény ez a „lakótelepi városi” gyereknek 🙂 🙂

20150919_141021

A bejáratot biztosító főépületet elhagyva, a parkolóval szemben kisvasút várja az utasokat, ami egy kb. 25 perces út során körbevisz a környéken. A kisvonat feladata nem az előbb bemutatott szabadtéri múzeum körbelátogatása, hanem az épp ellenkező oldalon található mezők történelmének megismertetése. Ugyanis 1812-ben csaták dúltak ezen a helyen és a park többi része ezekről a csatákról emlékezik meg.

vonat

Tom Sawyer kalandjairól készült filmet 1973-ban Upper Canada Villageben forgatták.

* * *

Igaz, hogy Kanadáról szinte mindenkinek a hó és a hideg jut eszébe, de szerencsére vannak itt is nagyon kellemes nyári hónapok! Igaz, nem hetekig tartó kánikulával, hanem Montreálban csak egy-két nap van 30 fok felett a hőmérséklet tartósan. – igaz, már ilyenkor hőségriadóról beszélnek…
Sokkal csapadékosabb a nyár – nem meglepő, ha egy-egy héten minden nap van egy fél órás kis zápor. Így a fű még augusztusban is szép zöld, de a meleg elég ahhoz, hogy a tavak sekély partján felmelegítse a vizet. Bár, ahogy megfigyeltem a québecieket, nagyon kemény fából faragták őket, mert olyan hideg vízben tudnak jó ízűen lubickolni, ami nálam a fakír kategóriába esik!

okapark

Kellemes meglepetés volt ellátogatni a la Plage d’Oka-ra (láplázs doká), ami az Oka Nemzeti Park közepén elterülő tóparti strand.
Mikor megérkeztünk a parkolóba, nem akartuk elhinni, hogy itt fürödni lehet: ugyanis egy fenyőerdő közepén voltunk és a fáktól nem is látszott a tó.
Közelebb menve, keresztül a keskeny erdősávon lehetett csak megpillantani a homokos partot és mögötte a kék tavat.

Csodálatos hely gyerekes családoknak: nagyon sekély a tó víze vagy 100 méterig, így kellőképpen fel tud melegedni.
A part tökéletes napozásra, homokvárak építésére. Nagyon biztonságos, mert kb. 100 méterenként úszómesterek ülnek kilátókban és onnan irányítják az életet!

okahomok

Montreálban sokkal több úszómesterrel lehet találkozni egy-egy uszoda vagy strand látogatáskor, mint Magyarországon. A tőlünk nem messze lévő strandon, ahol egy medence van és egy kis pancsoló gyerekeknek, legalább 5 úszómester vigyáz a fürdőzőkre és teszik ezt nagyon komolyan!!

A tónál, aminek szerintem gyönyörűen hangzó francia neve van: Lac des Deux Montagnes (lákdédőmontány) nem csak strandolásra alkalmas: lehet vizibiciklit is bérelni, csodaszép játszótér van kiépítve a fák alatt a gyerekeknek. Itt is padok, asztalok várják a piknikezőket és felállított grillezők is a sütögetni vágyókat. Persze emelett is rengetegen hozzák a boltban kapható kis egyszer használatos mini grilleket, amiket begyújtanak, megsütik a finom falatokat rajta – miközben nekem a tóparton napozva majd kifolyik a nyálam a finom illatoktól- majd eldobják.

okakaja

Hogy mekkora hagyománya van itt a piknikezésnek, az is mutatja, hogy nagyon sok ember úgy felszerelkezve jön a parkba vagy épp a tó partra, hogy öröm nézni!
Kiskocsin húzzák maguk után a csomagot, amiben van szélfogó sátor, kinyitható napozó székek, de ebből hátizsák alakúakat is láttunk már, napernyők, hatalmas hűtőládák, amiben nem jégakkuk vannak, hanem zacsis jégkockák, amit sokan a boltban vesznek meg, grill felszerelés mindenféle kajával megpakolva!

Van itt egy fantasztikus fagyizó is! Mivel ismerem a fagyi evő képességemet, megkértem a férjem, hogy csak kis adagot hozzon. Erre egy kb. 3 gombócnak megfelelő fagyimennyiséggel jött vissza- mivel itt ez a kis adag… (sajnos az egészségtelen ételekből hatalmas adagokat tudnak adni. Pl. a Mekiben is a shake akkora, hogy azt szerintem családi adagként is forgalmazhatnák)
Legközelebb már csak bébi-adagot kértünk 🙂

A strand használata nem volt ingyenes. Pár kilométerrel a tó partjától négy beléptető kapu van felállítva, ahol az autókkal tovább lehet folytatni a parkolóig az utat, ha megvettük a nem drága belépőjegyeket. Viszont elmondhatjuk, hogy nagyon rendbentartott, tiszta, békés helyen tölthetjük cserében a napot este nyolcig.

20150725_144347

Hurrá! Utazunk!!!

February 3, 2016February 3, 2016 martee

Miután sikerült megvenni az autót, – hangsúlyozom, tíz hónapig nem kocsikáztunk – úgy ült be a család a kocsiba egy egynapos kirándulásra készülve, mintha még életünkben nem ültünk volna autóban! – csak beülsz és az adott címen – pontosan ott, nem kilométerrekkel arrébb -, lazán kiszállsz belőle és tudod, hogy mikor már elfáradtál a sok nézelődésben, gyaloglásban, akkor nem kell még életet csiholni a gyerekekbe, hogy na, még a buszmegállóig sétáljunk el, hanem csak beülsz és irány haza!!!

És milyen jó, mikor hulla fáradtan hazaérsz, de Te nem pihenhetsz, mert a kicsik az úton teljesen kialudták magukat, még akkor is, ha csak 20 percük volt rá és tele energiával ébrednek fel… miközben Te legszívesebben csak bedőlnél az ágyba…. 🙂

Az első utunk egy közeli állatkertbe vezetett, ami nem is csak állatkert a szó hagyományos értelmében: Zoo Ecomuseum.

Érdekessége, hogy a megnézhető állatállománya mindig változik, ugyanis a természetben talált megsebesült állatokat befogadják, gyógyítgatják, és mikor felerősödtek, akkor visszaengedik a természetbe – vagy ott töltik életük többi részét, mert már nem lennének képesek megélni magukra maradva.
Arról is olvashattunk angolul és franciául is, hogy a fogságban született kölyköket pedig próbálják megtanítani, hogyan boldoguljanak a természetes lakókörnyezetükben, majd mikor már önállónak tűnnek, akkor szabadon engedik őket.
Tehát az itt látható állatok sebesülten, betegen kerültek az Ecomuseumba, ahol gondoskodnak róluk, mivel a saját élőhelyükön elpusztultak volna.

Az igaz, hogy sok állatot csak a kihelyezett táblán láthattunk, vagy hosszabb várakozás után bújtak elő – de azért, mert nappal a hirtelen jött tavaszi napsütésben inkább aludtak, és szerencsére nem csak kis ketrecekben vannak elhelyezve, hanem nagyobb életteret biztosítanak nekik, amivel együtt jár az, hogy van lehetőségük elrejtőzni a kíváncsi szemek elől.
Ez néha olyan vicces szituációkat is okoz, mint ami velünk történt: elolvastuk a táblát, hogy ezen a bekerített területen lehet látni a mosómedvéket – rájuk nagyon kíváncsiak voltunk! Már vagy tíz perce nyújtogattuk a nyakunkat hogy melyik tereptárgy mögött bújkálhatnak, amikor egy ismeretlen megütögette a vállamat és felfelé mutatott a hatalmas fára. A mosó macik pedig kényelmesen mászkáltak szerteszét az ágakon! 🙂

Az épületbe belépve több időszakos kiállítás várja a látogatókat, és az alagsorban pedig akváriumok. Utána kint meg lehet nézni az állatokat is. Kinézetre a hely nagyon hasonlít pl. egy hazai vadasparkhoz.
Rááadásul a park egy része mindig átalakítás, felújítás alatt áll, ami nem is csoda. Amikor megnéztük a bejáratnál az adományok táblát, mi is megdöbbentünk, nem volt ritka a 100.000 dolláros adományozó sem! 😮

farkaska

Amit én nagyon szeretek a kanadai kirándulóhelyeken, hogy tényleg arról szólnak, hogy a család érezze jól magát, töltsön el ott egy napot és mindemellett ne is kelljen csődbe mennie: az egész napos séta alatt megéhezünk. Van lehetőség büfében vásárolni, de ezt nagyon kevesen teszik. Ugyanis a legtöbb hely úgy van felszerelve, hogy alkalmas kinti és benti piknikre is! Jelen esetben is a büfé egy hatalmas ebédlő egyik sarkában állt, és az ebédlő többi része pedig szabadon használható padokkal és asztalsorokkal volt berendezve. Sőt! Még mikrohullámú sütőt is biztosítottak a látogatóknak….

Akinek pedig kinn volt kedve elfogyasztani a kis harapnivalóját, az beülhetett egy fedett “ebédlőbe”, ami pont a játszótér mellett volt felállítva, vagy megtehette ezt távolabb is a szabad ég alatt, a fák között elhelyezett asztaloknál kultúrált, tiszta környezetben.

Ugyanezt mondhatom el a kanadai mosdóhasználatról is: még nem találkoztam olyan turistalátványossággal, ahol a mosdóért fizetni kellett volna, és meglepően tiszta, jó állapotban vannak, felszerelve a szükséges dolgokkal.

Mivel Kanadáról nekünk mindig a kék tavak, a zöld erdők jutnak eszünkbe, alig vártuk már, hogy olyan helyre is eljussunk, ahol azt mondjuk: Na, igen! Ez Kanada!

Nagyon jó kirándulóhely és csak kb. fél óra távolságra van Montreáltól Terrebonne városka, melynek az öreg része nagyon hangulatos kis városközpont, és egy hídon átsétálva már kinn is vagyunk egy parkon keresztül a tó partjánál. Ezt a részét pedig Island of Mills, azaz a malmok szigetének nevezték el.

A régi városrész sétálóutcáján boltocskák, éttermek, kávézók várták az ide látogatókat – nem, nem minket, mert a gyerekekkel leülni kávézni nem egy nagy móka. 🙂 A történelmi városrészen pedig lehetett kérni idegenvezetést, és egy kisebb, belső tavon pedig sétahajózni, idegenvezetéssel.
Itt először szembesültünk azzal, hogy elhagytuk Montreált és Jé, nem is mindenki tud angolul! Felszálltunk mi is a kis sétahajóra és az idegenvezető csak franciául mesélte el a mondandóját nekünk és a másik 5 utasnak. Ezen a helyen már sokkal több francia szót lehetett hallani és jóval kevesebb angolt.

A duzzasztó feletti hídon átsétálva megérkeztünk az Island of Mills-re, azaz eljutottunk egy erdős parkba, ahol szintén lehet játszani, piknikezni és le lehetett menni a tó partjára is.

Táblák figyelmeztettek a kajakéregető erőszakos sirályokra, amiket levegőágyúval igyekeznek elijeszteni, de szerintem rajtam kívül senki se rezzent össze, amikor megszólalt egy… Pláne nem a sirályok!
Nagyon sok kanadai lúd sétálgatott a parkban, össze-össze veszve… Így kezdtem rájönni, hogy tud ez a Kanada veszélyes is lenni!! 🙂

Bevallom, mivel vízről van szó és malomról, én azt hittem, hogy egy olyan szigetet kell elképzelni, ahol több vízimalom is épült a történelem folyamán. Ám rá kellett jönnöm, hogy nem a malmok maradtak meg – nincsenek nagy vízilapátok- , hanem a duzzasztók és a malmok régi kőépületei.

Itt a parkban mi is egy jót piknikeztünk, frizbiztünk. Jó érzés, hogy ennyi nemzetiség békésen tud egymás mellett így játszani, biciklizni, eszegetni.

Vezetnél? – Fél év után már nem…

February 1, 2016January 31, 2016 martee

Meglepő, igaz? De ha Kanadába érkezel, akkor fél év itt tartózkodás és vezetés után muszáj vizsgát tenni kreszből és vezetésből is!!! Hát nem vicces?! Mivel nincs megállapodás Kanada és Magyarország között, ezért az országba érkezés után fél évig érvényes a magyar jogosítványunk, de azután egyik napról a másikra már nem! Hát hol ebben a logika?!

Elméleti vizsgát kell tenni angolul vagy franciául valamint forgalmi vizsgát is….

Hát ez nem hiányzott!

autoecole Mint kiderült, szerencsére tanfolyamra nem kötelező járni, se gyakorlati órát venni vizsga előtt! Tehát minimális kiadással és időbefektetéssel is meg lehet ezt úszni!
– már annak, aki tehetségesebb mint én! 🙂

Elmesélem, hogy is esett, mert fél év távlatból már csak mosolygok ezen is…

Sikerült tankönyvet szerezni angolul beszélő ismerősöktől és lelkesen bele is vetettem magam a tanulásba! Lehet egy kicsit nem is ártott átnézni a szabályokat, mert annak ellenére, hogy aktívan vezetek , azért a KRESZ ismereteimet már kicsit belepte a por….

Volt egy–két szabály, amin jókat derültem. Mint például, hogy Kanadában lehet jobbra kanyarodni piros lámpánál, de ez alól kivétel Montreál! Na, nem elég, hogy Québec olyan kivételes tartomány Kanadában, de ezen belül még vannak szabályok, amik csak egy városra vonatkoznak?! Hm..

turnright

Tanultam, mint egy kisangyal, az online kitölthető teszteket 90% fölöttire töltöttem ki!

Telefonon kellett időpontot kérni a vizsgára az illetékes hivataltól (SAAQ) – véleményem szerint itt sokkal jobban szeretnek telefonon keresztül ügyet intézni, mint pl. online.

saaq Rengetegen jelentkeztek vizsgára, de az ügyintézés gyorsan és megszervezetten történik. Egy időpontra kb. 20-30 embert hívnak. Percre pontosan szólított minket a biztonsági őr: gyorsan sorbaálltunk, mindenkit regisztráltak és adtak egy sorszámot. A következő teremben a digitális kijelző mutatta, hogy melyik sorszámmal melyik ablakhoz kell fáradni a majdnem 70 közül. Ellenőrizték az iratokat, befizettük, amit be kellett. Majd egy újabb sorszámot adtak. A következő ablaknál fényképet készítetenek a vizsgázóról, mert ha sikeres az elméleti vizsgája, akkor kap egy ideiglenes jogosítványt, amivel vezethet olyan felnőtt mellett, akinek legalább 2 éve van érvényes jogsija.

Mindezek után jöhetett a teszt írás – számítógépen.

Előre kijelölték, hogy melyik géphez ki ül, mert azon a gépen már meg is voltak az adataink.

saaq1 Három részből állt a teszt, nem is volt olyan nehéz. Én személy szerint egyszerűen szétestem, mire a vizsgára került a sor: nem tudtam koncentrálni.

Azután egyik hiba jött a másik után, amit egyből kijelzett a gép. Na, ettől meg beparáztam! Jaj, a következőt már jól kell megválaszolni! Nagyon végig kell gondolni! – és ennek eredményeképpen jól meg is buktam. 🙂

Szerencsére a helyszínen egyből adtak is új időpontot! Így legközelebb már rutinosan álltam sorba, és még gyorsabban ment az ügyintézés!!

keep A gyakorlati része se alakult ám úgy, ahogy szerettem volna! Nem, az túl egyszerű lenne! 🙂

A sikeres második teszt után kaptam időpontot a forgalmi vizsgára. Mivel nem muszáj előtte órát venni, se kapcsolatba kerülni bármiféle autósiskolával, lehet a saját autóval vizsgázni, vagy akinek nincs, az ott helyben 50 dollárért bérelhet egyet 1 órára. Én inkább a sajátunkat választottam, mert azon már volt gyakorlatom, hisz az ideiglenes jogsival vezettem a városban.

Amúgy ez volt az a kuriózum reggel, mikor az addig szuperül működő autónk egyik pillanatról a másikra nem indult – akkumulátor miatt!! Így gyalog rohanhattam először egyik irányba a bölcsibe a kislányommal, és utána még messzebb a másik irányba a nyári táborba a fiúkkal, míg a férjem „elszaladt” a szomszéddal új aksit venni.
Így nem vetett rám jó fényt, hogy elkéstünk… Az sem, hogy mikor a vizsgáztató mondott valamit, megkértem, hogy beszéljünk angolul, mert eddig angolul tanultam a kreszt és lehet az így most egyszerűbb lenne. Erre közölte, hogy Ő angolul beszél… Na, ez már kínos volt…. Utána is csak rettentő nehezen értettem meg a dél-amerikai angolját… Mindezek után megkérdezte, hogy SUV– unk van-e és fogalmam se volt mi az. Igazából, akkor azt se tudtam volna megmondani, milyen kocsink van. 🙂 Most már tudom, hogy a SUV terepjárót jelent..
Mindezek után közölte fél óra vezetgetés után, hogy megbuktam, mert nem álltam meg elég hosszú időre a Stop táblánál – amiből itt Dunát lehet rekeszteni, annyi van…

Na, el is keseredtem, úgy becsületesen!

Utána ismerősök próbáltak vigasztalni, hogy ne aggódjak, szinte senkinek sem sikerül elsőre.. és ez a tendencia lehet nem is a véletlen műve…

jogsi Befizettem a következő vizsgát – egy másik helyszínre, mert csak ott volt közeli időpont (azt hiszem egy hónapig nem is lehetett utána próbálkozni), és milyen boldog voltam, mikor sikerült és mehettem újabb fotót készíttetni ott a helyszínen, de már az első, igazi kanadai jogosítványomhoz !!! 🙂 Valamint akkor kellett kifizetni a jogosítvány éves díját is, amit minden születésnapomkor újból át is utalhatok!

Élet Montreálban

Month: February 2016