A nyári szünet lassan a végéhez közeleg…. Hétvégente jó pár kilométert toltunk a sportcipőkbe, miközben az erdőket jártuk tavak, vízesések mentén.
Tetszik is ez a szabadidős program mindenkinek a családban!  – Na, jó, nem leszek álszent, van mikor a gyerekek nehezen indulnak neki, de utána már élvezik a friss levegőt, a séta közbeni nagy beszélgetéseket apával internetes játékokról, míg Tami velem beszélget “csajos” dolgokról, de leginkább az utazást… hisz az idő alatt lehet Ipadezni… És ilyenkor én se kapok tőle idegösszeomlást, hisz tudom, hogy a következő 5-6 órában teljesen cyber-mentesek lesznek 🙂  Csak a család és a természet – szinte idilli 🙂
Szóval, mindenki szereti az erdei túrázásokat, de éreztük, hogy valami más programot is ki kellene már találni! Legfőképpen akkor fogalmazódott meg az új útirány bennünk, amikor egyik hétvégén megnéztük a várva-várt mesefilmet: Kiskedvencek titkos életét!

Természetesen mindenkiből kitört az addig elnyomott állatbarát roham – hazafele azon vitatkoztak, hogy cicánk, kutyusunk, hörcsögünk, vagy aggresszív nyulunk legyen-e a pöttömnyi lakásban?!

Én meg a szemem forgattam csak… megint! És eszembe jutott, hogy piacra fogok dobni egy újfajta gyerekkönyvet!! 🙂 Egy szagoskönyvet!! Nem, nem finom csokitorta és eper -, meg banánillatú dörzsölhető matricával, hanem egy “Szagok a farmon” címűt, amiben ha a különböző állatokat megsimogatják a képen, akkor utána érezhetik a kezükön a természetes “illatfelhőt'”…. Nos, gonosz vagyok? – Nem, csak ismerem a gyerekeim 🙂 és van épp elég dolgom így is…

Így jutottunk arra az elhatározásra, hogyha kisállatot nem is veszünk a következő 5 évben – én tíz évet szerettem volna -, de legalább ellátogatunk a Montreáltól kb. 50 percnyire található Safari Park-ba!!
Tényleg új útirányt találtunk, hisz eddig délre valahogy sose utaztunk – még nem jutottunk el a határig, és nem látogattunk New Yorkba vagy Bostonba.

Már nyitás előtt odaértünk, de több száz méteres autós sorok kanyarogtak a beléptető kapuk előtt. Tízkor meg is nyitottak négyet a 15 (!)-ből!!! Na, ekkor sejtettük, hogy jó gondolat volt hétköznap menni, nem hétvégén… Nagyon népszerű hely, holott az árai montreáli szinten is nagyon zsebbenyúlósak… Viszont az itt töltött nap után elmondhatom, hogy szerintem a kapott szolgáltatás és élmény abszolute megérte az árát.

Először a Safarinak abba a részébe látogattunk el, ami autóval kb. egy óra alatt járható körbe. A kiépített kétsávos úton egyértelmű volt merre kell haladni minimális sebességgel a szabadon kóborló, legelésző állatok között.

Legtöbbjük természetesnek vette, hogy odasétál a lassan közeledő gépjárművekhez, benéz a leengedett ablakon, és ha kap valami finomat, akkor elidőzik egy kicsit, de ha nem, akkor megy tovább a következő lelkes családhoz, akiknél biztos akad egy-két jó falat.

Na, ezt azért nem mertem volna bevállalni!!! 🙂

Mi is előre készültünk: előző este férjem elszaladt a boltba egy hatalmas csomag sárgarépáért – és ezt már induláskor az utastérben helyeztük el, hogy kéznél legyen, ki ne kelljen szállni a városi embernek ezek közé a vad növényevők közé 🙂 .. soha nem lehet tudni, mikor fanyalodnak finom, koleszterinszegény magyar húsra a Kanadában élő afrikai szavanna állatai!!!

Alig vártuk, hogy jöjjön egy-egy állat, bedugja a fejét, meg lehessen simogatni, és lássuk, hogy jóízűen rágcsálja el a szájába adott zöldséget! Na, jó, bevallom, én néha inkább felhúztam az ablakot – tehetek én arról, hogy határozottan elbizonytalanít, ha egy állat nagyobb nálam?! Mármint magasabb pl… 🙂 Ha meg fél-fél méter szarv kilóg oldalt a fejéről, akkor kétségbe is esek….

Leginkább férjem bizonyult rettentő bátornak és a két fiú. Tami először az ablak mellé ült, majd biztonságba vonult a középső ülésre…

A szarvas egyszerűen lenyűgöző volt a hatalmas agancsával, a méltóságteljes járásával, tartásával. A szőre csillogott és meglepően puha volt. Büszkén vonult az autók között. Na, de nem is regélek több csodát erről a szarvasról, a kép beszél helyettem 🙂

Sajnos nem mindenkinek adatott meg ilyen vonzó külső! Gondolok itt tapír barátunkra… 🙂

Minden szépen ment, amíg ki nem derült, hogy ezeknek az állatoknak nyála is van és előszeretettel nyalják meg a kocsi ablakát, vagy épp miközben bedugják a fejüket az autóba és esznek, egy adag nyálat becsurgatnak … ahova sikerül… pl. Norbi rövidnadrágján hatalmas bivalynyálnyom éktelenkedett ma 🙂 🙂 🙂

Tudom, hogy lassan képes bloggá megy át ez a poszt, de egyszerűen olyan csodaszép állatokat láttunk ma olyan közelről, hogy fel kell őket töltenem!!!

Voltak viszont olyanok is, akik nem voltak hajlandók közelebb jönni – inkább legeltek a répa, karfiol és más jutifalatok helyett.

Természetesen nincs kanadai kirándulás piknik nélkül!

A Parkban gondoltak az éhes látogatókra is! Rengeteg étterem működik a központi téren, de ami nekünk sokkal szimpatikusabb, hogy 3-4 hatalmas fás-bokros-füves rész be van rendezve piknik területnek rengeteg asztallal és paddal.

Az autót az egyik parkolóban hátrahagyva folytattuk az utunkat az Afrika Terasz felé.

Hatamas területen bekerítve él több fajta szavannai állat ezen a részen, aminek a közepén kiemelkedik egy Afrika kontinens alakú terasz, ahonnan a látogatók jól belátják a környéket.

Az állatok, zsiráf, zebra, orrszarvú, antilop odajöhetnek megnézni a rács mögötti embereket és boldoggá tehetik őket, ha elfogadnak egy-egy gyümölcsöt, vagy épp kedvük van egy közös fényképhez!

Ha a teraszról induló fa felüljárón végigsétálunk, láthattunk még elkülönítve persze gepárdokat is, ahogy a 26 fokos melegben a fák árnyékában hűsöltek.

A központi téren keresztül közelíthető meg az üvegfolyosós oroszlán negyed. Hogy közelről és lehessen látni az állatokat, egy hosszú üvegfolyosót építettek az oroszlánok és a tigrisek lakhelyén keresztül, ami néha azt is lehetővé teszi, hogy alulról lássuk a ragadozókat, ha épp ennek a folyosónak a tetején alszanak, vagy sétálnak keresztül.

Lélegzetelállítóan szép volt a tigris és a fehér oroszlán úgyszintén!!!

Az üvegfolyosóból kiérve lépcsők vezetnek fel a fa felüljáróra, amin ha végigsétálunk, és szerencsések is vagyunk, láthatunk jobbra és balra újabb kedvenceket: majmokat, medvéket – ha csak nem bújnak el nagyon a szemünk elől a nyári melegben.

Az utolsó szektor az állatkertben az Öt kontinens farmjai nevet viseli. Ide belépve tipikus háziállatokat láthatunk a világ minden tájáról. Volt ott baromfi, vietnámi malac, nyúl, mara, alpaka, vízidisznó és még sorolhatnám.

Ennyi séta és kanyargás után megint vissza jutunk a Safari közepére, ahol meglepő módon hatalmas helyet foglal el az aquapark. A mai napon sajnos épp nem nyitott ki a medencés része, de a vízijátszóteres, pancsolós rész igen! Hatalmas tömeg élvezte a hűs vizet, gondolom ugyanolyan hullafáradtan a túra végén, mint mi.

Akinek nem volt kedve pancsolni, de még érzett magában egy kis energiát, az elmehetett a Nairobi nevű játszótérre, kötélpályára, minigolfozhatott, vagy ha csak szeretett volna valamilyen szuvenirt hazavinni, de nem butikban vásárolni, akkor a vidámpark részben költhette el a zsebpénzét például a céllövöldében.

A Park még más szolgáltatásokkal is szórakoztatja a gyerekeket: meghatározott időpontban szabadtéri színpadon lehet kisebb előadásokat megnézni, lehet lovagolni, tevén és pónin, a kisebb vidámparkban körhintázni, a vízes részen pedig a hatalmas csúszdákon csúszdázni. Sajnos nekünk ez már nem fért bele a mai napba… végkimerülés határán jártunk a nap végére – ismét. 🙂

Laktál már olyan helyen, ahol, miközben a nyári kirándulásaidat szervezed és beírod a Google keresőbe a számodra két legfontosabb kulcsszót, akkor annyi találatot ad ki az internet, hogy magad is meglepődsz? Majd két óra olvasgatás, kép nézegetés után rájössz, hogy a nagyon hosszúnak tűnő vakáció se lesz elég ezeket a csodálatos helyeket bejárni?
Mert a kanadai Québec ilyen….
És mi az a két szó, amiről az idei kiruccanások szólnak? – gyalogtúra, vízesés 🙂

Az egyik csodálatos hely, amire ilyen módszerrel sikerült ráakadni, Rawdon, ami egy kisebb település kb. egy órányira északra Montreáltól.
Körülbelül 10.000 ember lakik ebben a hangulatosnak mondható kisvárosban, olyan gyönyörű természeti környezetben, ahol egymástól pár kilométerre találsz vízesést túraösvénnyel, napozásra és lubickolásra alkalmas sziklás vízfolyamot és a kettő közt valahol fél úton egy városi szabadstrandot, csakhogy a folyóban úszás se maradjon ki a nyári elfogalaltságok listájáról!

Ezek a terészeti csodák a SEPAQ, azaz a Québeci Nemzeti Park fennhatósága alá tartoznak. Meg kell jegyeznem, rengeteg ilyen nemzeti park van! Jelenleg még majdnem mindegyikbe kell fizetni belépődíjat, ami kb. 20- 25 dollárt jelent egy családnak, de szóba került, hogy 2017-től több is ingyenes lesz, figyelembe véve a helyi magas adókat. Lehet természetesen bérletet is venni, ami azok számára kedvező, akik igazán szeretik a szabadban tölteni az időt.
Jellemzőjük még, hogy mikor megérkezünk, gyönyörűen kialakított parkoló várja a látogatót, ami mellett hangulatos fűtött-hűtött faépületben cafétéria, szuvenir bolt, rossz idő esetén mindenki számára szabadon használható kisebb ebédlő, és tiszta, rendezett mosdó kap helyet.

Az ott dolgozók térképekkel, jó tanácsokkal látják el angolul és franciául az oda érkezőket.

Az épület közelében szoktak elhelyezkedni a piknikasztalok padokkal, nem egyszer állandó jelleggel felállított faszenes grillekkel. Szemetesekkel, szelektív kukákkal és hamu gyűjtő edényekkel igyekeznek tisztán tartani- tartatni a környezetet.
Mivel a gyerekekre is gondolnak, nem csak az ebédet készítő felnőttekre, így biztonságos játszótér is található a piknikre kijelőlt részben: homokozó, csúszda, hinta, mászóka… a szokásos játékokkal tudják fárasztani magukat az aprónépek, ha esetleg nem fáradtak el a megelőző gyaloglásban. 🙂

A gyerekek energia- és hangulatkészletét felmérve terveztem meg a rawdoni kirándulást is: először gondoltam, körbejárjuk a vízesést, hisz ott gyalogolni kell kb. 2-3 km-t, ami néha roppant fárasztó tud lenni. 🙂
Az emített vízeséshez kiépített gyalogút vezet. Már többször látogattunk el vízeséshez ezen a nyáron is, tavaly is, de mindig lenyűgöz a rohanó víz hatalmas ereje! Egyszerre kelt félelmet és tiszteletet az emberben, miközben a sötétzöld fák között felbukkanó víz zúgása meg is nyugtatja.

Hogy minél tovább lehessen élvezni a kilátást, a folyó parton több falépcsőkkel megközelíthető kilátót is építettek ahova a kitáblázott erdei ösvényeken sétálva lehetett eljutni.

Mindenki nagyon élvezte azt a részt, amikor a köveken ugrálva be lehetett sétálni a vízbe és a már enyhébb sodrású vízben le tudtuk kicsit hűteni a lábainkat, majd kiültünk a kövekre és végre kb. egy perc erejéig mindenki csöndbe is maradt… 🙂
Ezeken a kirándulásokon mindig kitör a gyerekekből az addig se rejtett egyéniségük: a kamasz fiam a tiltások ellenére a legsebesebb rész környékén ugrál, azt várva, hátha végre elviszi már az ár és történik vele valami izgalmas; a középső, aki szuperhősnek képzeli magát az esetek többségében, igyekszik akrobatikusan repülve ugrani egyik helyről a másikra, miközben hasznos tanácsokkal látja el a hugát, mit hogy csináljon, hogy nehogy vízbe essen és belefulladjon, de alig várja, hogy történjen vele valami és megmenthesse; míg a kislányunk minden szabályt és tanácsot betartva fogja a kezünket, kapaszkodik és igyekszik túlélni ezeket a ‘rettenetesen veszélyes’ helyzeteket. 🙂

Mivel az esetek többségében szerencsére semmi kalanddal ússzuk meg ezeket a helyeket – hisz igyekeznek a lehető legbiztonságosabbá tenni, sokszor figyelve arra, hogy babakocsival is például megközelíthetőek legyenek tóparti ösvények, a gyerekek kissé talán csalódottan is veszik tudomásul, hogy azért ez nem felfedező túra a dzsungel mélyén…

Miután kigyalogoltuk magunkat, gondoltam, következő állomásnak nagyon is megfelelő lesz a Cascades (kaszkédsz), a sziklás rész a folyóban, ahol kisebb vízesések teszik izgalmassá a víz folyását.
Itt igazán meglepetésként ért bennünket, hogy szintén gyönyörű piknikrész helyezkedett el az úttal párhuzamosan a folyó mellett, hatalmas fenyőfák árnyékában. Szerencsére a már megvásárolt belépőjegy ide is érvényes, így csak fel kellett mutatnunk a vízesésnél kapott karszalagunkat és mehettünk is a parkolóba, miután szép napot kívántak az ott dolgozó fiatalok.

Igazából szájtátva mentünk a Cascades fele a parkolóból, mert a látvány lélegzetelállító volt: a fenyők alól a korlát mentén már lehetett látni a vízből kiálló hatalmas sziklatömböket, köveket, amiket teljesen körbeölelt a víz, de a sebes folyása miatt sok helyen vízesésszerűen zubogott keresztül rajta, míg máshol a szintkülönbségek miatt megült a természetesen kialakult fürdőkád-szerű mélyedésekben.

 

Könnyen rájöttünk, hogy ez egy turistaparadicsom, hisz a hatalmas köveket rajtuk napozó, a vízben pancsoló emberek százai tettek színessé. Olyan volt a látvány, mint a hatalmas vízen úszó jégtáblák zsúfolásig telve pingvinekkel …. csak kicsit színesebb és melegebb (32C volt akkor épp) kivitelezésben.
Mi is gyorsan ledobáltuk a ruhákat és már mentünk is le a lépcsőn a kis hídhoz, hogy valahol találjunk még magunknak helyet, hisz ilyen fürdőzésben még nem volt részünk! De nem eszik ám olyan forrón a kását!! Nem könnyű ezeken a köveken közlekedni: papucsban bénázik az ember, mezítláb égeti a talpát a kő, ha meg nedves a talaj a lábunk alatt, akkor meg jókat lehet csúszkálni és esni a vizes részeken. 🙂

De sikerült elhelyezkedni, hogy mindenkinek megfelelő legyen: láb belógatva, apuka elterülve a vízben mintha jacuzziban ülne, hisz a víz kellemesen langyos volt, gyerekek kis kavicsokat keresnek térdig érő vízben. 🙂 És lehetett szemlélődni – néha titkon jókat röhögni a többieken, ahogy jönnek be és ugyanúgy bénáznak, mint mi. Volt, aki elcsúszott, és először egy seggest dobott a bokáig érő vízben, majd mikor felált, utána meg arccal bele 🙂 – bevallom, én is a popsissal kezdem és igyekeztem Tamit felemelni, nehogy belefulladjon a bokáig érő vízbe. 🙂 🙂

Azután jött egy busznyi ázsiai, akik persze nem vetköztek le – a tűző nap miatt – csak órákon keresztül pózoltak a forró sziklákon a rájuk jellemző Viktória jelet mutogatva. 🙂
De voltak, akik nagyon megleptek, mert írtam, milyen nehéz itt a közlekdés, de ennek ellenére hatalmas hűtőtáskákat cipeltek a vállukon, napernyőt, kempingszékeket! Csak csodálkoztam, hogy egyesek mire képesek a kényelemért!!! Azután észrevettem a sziklák közepén egy piknikasztalt padokkal! Nahogy az hogy került oda??!!
De már tudom, hogya québeci franciák előtt nincs lehetetlen! 🙂

Akik jobban ismerték a vizet, le mertek mászni erről a védett helyről a folyóba, hagyták, hogy az ár elsodorja őket és visszaúsztak, ha már megunták a mókát. A folyó csendesebb szakaszán több jacht is megjelent, motorcsónakok, vízisíelők élvezték a nyarat.

Miután itt is kinézelődtük magunkat és kellőképpen megéhezett mindenki, kivételesen nem grilleztünk, hanem a neten talált helyi Dino pizzériában rendeltünk egy pizzát. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Deluxe pizzájukat, ami nagyon fincsi volt, ráadásul 7 perc alatt elkészült. 🙂

Már meg se volt a férjem lepődve, hogy angolul próbált rendelni, – kevesebb sikerrel -, mert ugye Montreálon kívül kevesen beszélnek mást, mint a franciát, annak is a québeci változatát.

Majd élelemmel felszerelve mentünk vissza a vízesés melletti piknik részre, ahol a gyerekek utána játszóterezni is tudtak.

A pizza szuper volt, a gyerekek kiugrálták magukat, és gondoltuk, akkor irány a helyi beach, ha már oda is érvényes a karszalag, akkor legalább nézzük meg!

Érdemes volt! Homokos tópart várt ránk, hideg, de úszásra alkalmas vizével. 🙂 Nem tudom, hogy a gyerekek alapvetőleg honnan ‘szívják’ az energiájukat, – néha azt hiszem, hogy tőlem el… – de itt még volt erejük kipancsizni magukat és szép lassan megkezdhettük a hazafele utat- végre lenyugodva. 🙂

… és ami elmaradhatatlan: a kanadai mókus! 🙂  Az eddig látott rengeteg közül ez mindenkinek emlékezetes marad, mert igyekeztem lencse végre kapni, de mint kiderült nem kellett sietnem, mert perceken keresztül nézett minket és szabályosan pózolt a fényképezéshez. 🙂 Cuki volt!!

Tavaly nyáron csak a plakátokat nézegettük, idén tavasszal viszont nekivágtunk: irány a Comic Con! Hogy az mi fán terem? Hamarosan kiderül 🙂

Interneten megrendeltük a jegyeket, bepattantunk az autóba és irány Ottawa! Kanadai szemmel ez Montreálból csak egy kis kiruccanás, hiszen kb. 2 óra alatt oda lehet érni… Érdekes módon itt mindenki időben méri az utazás hosszát, soha senki nem mondja azt, hogy ez 200 km-re van. Valószínűleg azért, mert az utak mindenhol jók, a legtöbb helyre autópálya vezet (ahol 100 km/h a maximum), így az a lényeg hogy mennyit kell az autóban ülni, hogy odajussunk.

Na, de visszakanyarodva a témára: a Comic Con egy hatalmas buli, ami eredetileg a képregény (comics) rajongók összejövetele, majd ez kiegészült a rajzfilm rajongókkal (leginkább a japán anime rajzfilmek), és a népszerű sci-fi, fantasy filmsorozatokkal.
Ha valaki azt hinné, hogy ez tizenéves gyerekek összejövetele, az meg fog lepődni, nézze csak meg a képeket!

Viszonylag korán értünk oda (11 körül, ami itt korán van, mivel általában 10 órakor nyitnak az üzletek), de a parkoló már teljesen tele volt, a közeli katonai gyakorló mezőt nyitották meg parkolásra. Már ekkor brutális tömeg özönlött lefelé az úton az EY Centre felé. Utólag kiváncsiságból megnéztem, idén körülbelül 42 ezer látogatója volt a rendezvénynek…

Már az épület felé sétálva is teljesen természetes, ha mellettünk sétál egy sötét elf, Hulk, Batman, Joker, stb., stb. Nagyon sok ember jelmezbe öltözve érkezik, hiszen az összejövetel csúcspontja a jelmezes felvonulás.

Amint beértünk a hatalmas épületbe, elénk tárult a központi terem, amiben főként kereskedők árulják portékaikat, hihetetlen választékban: több tízezer képregény – teljes sorozatok többszáz dollárért, ritkaságok elképesztő áron, egészen le az 1 dolláros elfekvő készletig -, képregény és rajzfilm figurák, társasjátékok és kártyajáték készletek és egyedi darabok (ebből bizonyos ritka példányok akár $1000-es árcímkével!).

Anime figurás poszterek, naptárak, kispárnák és ágyneműk, szerepjátékok minden mennyiségben szabálykönyvekkel, kiegészítőkkel, művészeti albumokkal, különféle kockákkal.

A kockák külön megérnek egy megjegyzést: soha nem gondoltad volna, hogy a hat oldalú kocka mennyire unalmas. Itt lehetett kapni 8, 12, 16, 20, de akár 100 oldalú kockákat is – hiszen a szerepjátékoknál ez adja a harcrendszer és a történések alapját. Néhány pultnál “kilóra” lehetett venni a kockákat – egy pohárral merítesz a fél köbméteres edényből és amit sikerült, az a tiéd 🙂 .
Hatalmas mennyiség volt polókból és kiegészítőkből, az egyik cég egy hatalmas “póló-tornyot” épített, ami majdnem a terem tetejét érte, pedig elég magasan volt.

A tömegben mindenfelé beöltözött emberek, felsorolni is nehéz miket is lehet látni: Deadpool, Spiderman, Batman, elfek és törpék, Star Trek szereplők, Joker,  Killer Panda, Star Wars szereplők és robotok, Ghostbusters autó és teljes felszerelés, anime hősök két méteres, részletesen kidolgozott fegyverekkel… Volt pár nagyon meglepő jelmez is, mint például Groot, a fa-lény a galaxis őrzői filmből, aki kb. 2.5 méteres magasságával elég feltűnő volt, de az alábbi X-Men szereplő Storm jelmezben sem csak a ruhadarabok az érdekesek, hanem az a tekintet…

Ha valaki úgy gondolja itt csak a tízenévesek rohangálnak, az nagyot téved! A közönség nagyobb része fiatal és gyerek, de nem ritka, hogy jócskán felnőtt korú embereket (sőt, a lenti szürke bőrű gargoyle néni minimum 50 volt!) látunk beöltözve mindenféle maskarákban. Pár kép az illusztráció kedvéért:

 

Külön érdekességek voltak még a táblás játékok standjai, ahol hatalmas, részletesen kidolgozott asztalokon játszottak harci játékokat. Ez úgy működik, hogy a felek alakulatait gyönyörű figurák jelképezik, amiket a táblán mozgatnak, miközben a hatótávolságokat és lépés hosszakat centiméterrel méregetik. Elsőre nagyon fura látvány, de sokan teljesen belefeledkezve játszottak, és a fiúkat is teljesen lenyűgözte a játék… sajna a lakásba a tábla sem férne be :(.

Bejárva a termet jól elfáradtunk, noha ez még csak az egyik része volt a három napos összejövetelnek. Az épület termeiben egymást érték a különböző előadások: hogyan készítsük el a jelmezeinket saját magunk, hogyan kell a fenti táblás játékokkal játszani, mit kell tudni a “steampunk” világáról (sajnos nem tudtuk megnézni őket, pedig erre különösen kíváncsi lettem volna!). Egymást váltották a szerzők, rajzolók a dedikálásban a pultoknál.

A terem hátsó része el volt függönyözve és hatalmas sor állt előtte egész nap. Mint kiderült, itt a meghívott sztárvendégekkel lehetett közös fotót – vagy akár csoportképet – készíteni. Kissé hideg zuhanyként ért, hogy az egyik kedvenc színésznőmmel össze-fotózkodást több száz dollárom bánta volna… hiába, erre most “nem értem rá” :).

Egy szomszédos terem telis-teli volt hivatásos képregény rajzolók kiállításával. A fiúk le voltak nyűgözve, ahogy a művészek helyben percek alatt komplett képeket készítettek (Beni azóta rajzol otthon, mióta egy kb. hetvenes bácsitól megtudta, hogy a képregény rajzolás csak gyakorlás kérdése – ő is így kezdte, mert az ő korában még TVjük sem volt, nemhogy számítógépes játékaik, hát ő nekiállt unalmában rajzolni).

Késő délutánra jól elfáradtunk, így haza indultunk, vagyis inkább sprinteltünk, mivel a parkolóban félúton az autó felé elkapott minket egy tavaszi zápor 😀 . Búcsúzóul még pár kép a “conról”: