Vagy ne bosszantsak senkit ezzel? – Nem is ez a szándékom. De ez tény: lecke hétfőtől csütörtök délutánig van, hétvégén nagyon-nagyon ritkán és szünetekben, vagy továbbképzési napokon ugyanez a helyzet.

Arra gondoltam, hogy egy kicsit jobban bemutatom azt az iskolát, ahova az elsős és a hatodikos fiam jár másfél éve. Pontosabban az iskolaválasztás történetét. Nem volt egyszerű!
Mikor kiderült, hogy Montreálba költözünk egy időre, egyből igyekeztünk minél több használható információt begyűjteni a neten a városról, mivel ismerőseink ezen a környéken egyátalán nem voltak. Hova is költözzünk egy kb. Budapest méretű vadidegen városban??!!

Kerestem magyar nyelvű blogokat többek közt, de sajnos nem sokat találtam, így maradtak a hivatalosabb információk.
A legtöbb helyen azt olvastuk, hogy kétnyelvű a város, de vannak olyan negyedek, ahol a francia, míg másokban az angol a dominánsabb nyelv. Bevallom, ezt el nem tudtam képzelni, hogy a valóságban mit jelent….
Szerettük volna a gyerekeket angol iskolába járatni, hisz férjem csak angolul beszél, és idősebb fiunk Zsombor is akkor beszélt már valamicskét angolul.

Montreál Québec tartományban található, azaz elsődlegesen francia része Kanadának.
Semmi rosszmájúsággal jegyzem meg, hogyha utána akarunk nézni bizonyos dolgoknak, pl. csak a munkaszüneti napoknak, adózásnak, iskolakötelezettségnek stb. Kanadában, akkor mindig az általános tudnivalók után megjegyezik: és lásd Québec – mert itt MINDENre más szabály van… Vagy nagyon, vagy kicsit….

Mivel férjem munkahelye adott volt, gondoltuk, akkor olyan helyre kellene majd költöznünk, ami a közelben van, hogy ne kelljen naponta annyit utaznia.
A következő intézmény, ahova napi szinten be kell járni, az iskola, – akkor még Beninek óvoda. Szerencsére nagyon sok alsó tagozat (1-6 osztály otthon) egy intézmény az ovival, vagy legalább az utolsó évfolyamával (itt kindergarten), így abban reménykedtünk, hogy a két fiú egy iskolába járhat.

Mivel Québecben vagyunk Kanadán belül, ezért ha bevándorlók lennénk, akkor egyből francia nyelvű iskolába kellene járnia a gyerekeknek – ami szerintem logikus is. Viszont ideiglenes munkavállalási engedéllyel érkeztünk, így beletartozunk azon kevesekbe, akik igénybe vehetik az angol nyelvű iskolarendszert. Azért írtam, hogy azon kevesekbe, mert csak pár pont a kitétel erre a jogszabályban, és a lakosságszámhoz képest nagyon kevés iskolát jelent ez.

Emellett azt is megemlíteném, hogy az iskola bizonyos vonzáskörzetén belül kell lakni, ami még egy kitétel volt. Ehhez nagyon viccesen a mai GPS, stb. hightechnika világában az internetre vaktérképek vannak feltöltve a legtöbb helyre, és így próbáltuk beazonosítani, hogy ugyan melyik utcába kellene költözni, hogy a gyerekek a kinézett suliba járhassanak majd!

Végre hosszas tépelődés után találtunk egy szimpatikus iskolát, és egy olyan albérletet is, ami ezen szempontoknak megfelelt!

Majd eljött a beíratkozás napja augusztus végén!!

Idegesen mentünk, mert nagyon aggódtunk, hogy mi is lesz majd Benivel, aki egy szót nem beszélt angolul akkor, és még ránk is hozta a frászt, mert hiába próbáltuk tanítgatni neki már előtte is a nyelvet, egyszerűen lepörgött róla!

Képzeletemben olyannak éreztem a helyzetét, mintha a magyar általános iskolák egyikébe egy semmi nyelvtudással érkező pl. kínai kisfiú akarna beilleszkedni…. Hát nem láttam túl rózsásan a helyzetét!
Persze megint mi lepődtünk meg! Ebbe az iskolába szinte a világ minden részéről érkezett gyerekek járnak, csak épp hivatalos québeciek nem, mert ők francia suliban vannak. Az osztálytársak között van német, korei, japán, kubai, haiti, izraeli, lengyel, horvát, szlovén, spanyol, amerikai, Costa Rica-i, Fülöp-szigeteki és az egész iskolában most már van két magyar tanuló is :).

Mikor pedig megismerkedtünk az óvó nénivel is, akkor már végképp kezdtük látni a fényt az alagút végén!! Nagyon kedves, energikus, motiváló tanárnőről van szó, aki egyátalán nem lepődött meg a helyzetünkön, hanem közölte, hogy tavaly is volt kettő ilyen diákja és karácsonyra folyékonyan beszéltek angolul. Bejött a terembe az igazgató nő is, és hangsúlyozta, hogy jobb kezekbe nem is kerülhet a gyerekünk! És milyen igaza volt – mindkettejüknek!!!!
A tanár néni egyből elkezdett Benivel foglalkozni, és bíztatni, hogy menni fog ez, majd a beszélgetést az itten olyan divatos pacsival – high five-al – akarta zárni. Csakhogy Beni ezen annyira meg volt lepődve, hogy egy felnőtt, aki mellesleg tanár, pacsizni szeretne vele, hogy nem tudott mit kezdeni a helyzettel! – ma már nincsenek ilyen problémái :).

Közben férjem intézte a papírmunkát a titkárnővel, akiről azt hitte, hogy rettentően vicces hangulatában van, mikor azt mondja, hogy a tanítás reggel 7:52-kor kezdődik és délután 14:17-ig tart…. Bevallom, ezen mi még ma is olyan jókat derülünk! De mindez a beérkező iskolabuszok miatt van így…

Évnyitó ünnepség nincs, tanévkezdés reggelén üdvözölte az igazgató nő a gyerekeket 5 percben és kérte meg őket aktív és lelkiismeretes munkára!
Valamint még azt tudtunk meg akkor a napi rutinról, hogy a gyerekeknek tenni kell tízórait (snack) és ebédet (lunch), de lesz lehetőség hetente 3 nap meleg ebédet rendelni előzetesen (hot lunch).

Tankönyveket előre nem kellett venni, egész évben egy matek és egy francia könyvet vettünk, se füzetet vagy rajz-felszerelést, mert be kellett adni egy nem túl jelentős összeget és abból megveszik, amire szükség van: mindenkinek egyformát. (annál jobb, gondoltam!)

Igyekeznünk kellett az egyenruha beszerzésével, amit bizonyos alkalmakkor kell viselniük: ezek az iskola logójával ellátott szürke vagy burgundi színű ruhadarabok. – Nem, nem kék-fehér, vagy fekete-világoskék, mint oly sok iskolában, és amilyen színű ruhákból Dunát lehet rekeszteni! Nem! Hanem burgundi!! Na, ez megint jó hétvégi program volt!
Ugyanis egyszerű szürke (burgundi) hétköznapokon elég csak az egyen színt viselni!

Ezek után kezdtük volna a sulit 2014. szeptember elsején, hétfőn, de mivel szeptember első hétfője a munka ünnepe, így egyből munkaszüneti nappal indult a tanév! Gondoltuk, ez már rossz nem lehet :)!