A fiúk nagyon boldogok voltak a héten, mert egy-egy nap bemehettek Norbival az irodába egy kicsit szétnézni, olvasni, tanulni és persze kütyüzni, amíg apa dolgozik. Annak is örültek, hogy végre megint utazhatnak a gumikerekű kocsikkal felszerelt metrón – ami amúgy síneken gurul… Ettől olyan kis vicces lesz, de halkabb sajnos nem.

Van autónk, de a parkolást csak horribilis összegért lehet megúszni a városban, így marad a napi metrózás. Miért ilyen drága, plusz nehéz dolog parkolóhelyet találni? – mert minden második emberre jut egy autó Montreálban!!
Ez komoly problámákat vet fel és mindig napirenden van az STM – hazai BKK megfelelője – fejlesztése, szervezése.

Mi személy szerint elégedettek vagyunk a helyi tömegközlekedéssel: megbízható, tiszta és kulturált.

A legolcsóbb megoldás, ha valaki OPUS smart kártyát vesz és havonta feltölti a bérlettel, vagy lehet rá jegyeket is venni, de akkor a darab jegy ára természetesen drágább, mint a bérlet.
A gyerekeknek hat éves korig ingyenes, az idősebbeknek pedig fényképes diákbérletként működik a kártya.
Az első évben mikor ideérkeztünk nagyon sokat utaztunk tömegközlekedéssel és kedvező volt, hogy péntek este hattól egész vasárnap estig és ünnepnapokon ingyenes a gyerekeknek 11 év alatt.
Az egyszer érvényesített jegy kettő óra hosszán keresztül használható, tehát át lehet vele annyiszor szállni, amennyiszer csak szeretnénk.
Azt is jó ötletnek tartjuk, hogy a kártya nem névre szóló, aminek megvan az az előnye, hogy a havi bérletet a családon belül többen is használhatjuk különböző időpontokban (pl. munkába járás – esti edzés). A kártyát be lehet online regisztrálni, így ha sikerül elhagyni, akkor egy minimális összegért visszakapjuk a megvásárolt bérletet és jegyeket is.

Sokáig furcsa volt, hogy nem találkoztunk se a buszon, se a metrón ellenőrrel: az automata kapuk csak a kártya vagy a jegy leolvasásával nyílnak ki és teszik lehetővé az utazást. Amin meg teljesen ledöbbentünk, nem is egyszer, hogy mikor valamelyik kapu nyitva volt karbantartás stb. végett, akkor se ment át rajta senki, hanem továbbra is mindenki sorban állt és csippentette a kis kártyáját! – nagyon betartják a szabályokat. Nincs kapun keresztül ugrálás sem….

Teljesen természetes, hogy a buszmegállóban sorban állunk egymás mögött mikor begurul a busz, és noha kinyitja a hátsó ajtót a leszállóknak, senki nem száll fel ott, hanem megvárja a sorát, hogy ezt az első ajtón tegye meg! Nem akartam elhinni!! Lehet szakadó eső, minusz 20 vagy plusz 30, ez akkor is így történik! Néha eljátszottam a gondolattal, hogy na, kipróbálom, mi lesz, ha csak hátul felpattanok… de nem tettem meg én sem… Lehet azért sem, mert a csippes leolvasásnak köszönhetően nagyon gyorsan halad a sor!

Viszont arra is volt nem egyszer példa, hogy valakinek nem volt egység a kártyáján, és a buszsofőr nem is foglalkozott vele, potyautazhatott az illető. (remélem ezt nem olvassák az STM-nél, nehogy bajba kerüljön valaki :))
Pedig van jegykiadó automata minden buszon.

Ha Montreálban utazol busszal, tanuld meg az útvonalat! Ugyanis nem mondják be, hogy mikor hol járunk, vagy melyik megálló következik… Igaz, ezek abszolut bokorugró buszok, szinte minden utcasarkon megállnak, így nem kell sokat gyalogolni ha véletlen tovább utazunk, de ekkor sem kell kétségbe esni, mert az iPhone alkalmazás tudja, hogy hol vagyunk és mikor jön a következő busz.

Igyekeznek a környezetre is figyelni: a buszok kipufogója a tetejüknél fenn van, és így nem közvetlenül az orrunk alá pöfékelnek, valamint egyre több a városban a hibrid busz.

Minden busz úgy van felszerelve, hogy mozgáskorlátozottak is tudjanak rajta utazni: a sofőr a padlót egy gombnyomással le tudja engedni a járda szintjére, így az idősebbek könnyen fel és le tudnak szállni. (mellékesen jegyzem meg, hogy az STM-nek van olyan szolgáltatása is, hogy ha valaki nagyon mozgásképtelen, de szeretne valahova eljutni a városban, akkor hívhat egy speciális járművet és a városon belül egy metrójegy áráért elviszik az adott címre…)

Nem csak a buszmegállóban ilyen türelmesek az emberek, de a buszon is: nagyon sokszor adták át a helyüket a gyerekeknek, hogy ne dőlöngéljenek, és ha tömve is van a busz, nem nyomakodnak, nem lökdösődnek és nem szólnak be a másiknak.
És mennyivel kultúráltabbnak tűnnek a gyerekek is, mikor reggel libasorba állva szállnak fel az iskolabuszra, nem eltaposva egymást…