A nyári szünet lassan a végéhez közeleg…. Hétvégente jó pár kilométert toltunk a sportcipőkbe, miközben az erdőket jártuk tavak, vízesések mentén.
Tetszik is ez a szabadidős program mindenkinek a családban!  – Na, jó, nem leszek álszent, van mikor a gyerekek nehezen indulnak neki, de utána már élvezik a friss levegőt, a séta közbeni nagy beszélgetéseket apával internetes játékokról, míg Tami velem beszélget “csajos” dolgokról, de leginkább az utazást… hisz az idő alatt lehet Ipadezni… És ilyenkor én se kapok tőle idegösszeomlást, hisz tudom, hogy a következő 5-6 órában teljesen cyber-mentesek lesznek 🙂  Csak a család és a természet – szinte idilli 🙂
Szóval, mindenki szereti az erdei túrázásokat, de éreztük, hogy valami más programot is ki kellene már találni! Legfőképpen akkor fogalmazódott meg az új útirány bennünk, amikor egyik hétvégén megnéztük a várva-várt mesefilmet: Kiskedvencek titkos életét!

Természetesen mindenkiből kitört az addig elnyomott állatbarát roham – hazafele azon vitatkoztak, hogy cicánk, kutyusunk, hörcsögünk, vagy aggresszív nyulunk legyen-e a pöttömnyi lakásban?!

Én meg a szemem forgattam csak… megint! És eszembe jutott, hogy piacra fogok dobni egy újfajta gyerekkönyvet!! 🙂 Egy szagoskönyvet!! Nem, nem finom csokitorta és eper -, meg banánillatú dörzsölhető matricával, hanem egy “Szagok a farmon” címűt, amiben ha a különböző állatokat megsimogatják a képen, akkor utána érezhetik a kezükön a természetes “illatfelhőt'”…. Nos, gonosz vagyok? – Nem, csak ismerem a gyerekeim 🙂 és van épp elég dolgom így is…

Így jutottunk arra az elhatározásra, hogyha kisállatot nem is veszünk a következő 5 évben – én tíz évet szerettem volna -, de legalább ellátogatunk a Montreáltól kb. 50 percnyire található Safari Park-ba!!
Tényleg új útirányt találtunk, hisz eddig délre valahogy sose utaztunk – még nem jutottunk el a határig, és nem látogattunk New Yorkba vagy Bostonba.

Már nyitás előtt odaértünk, de több száz méteres autós sorok kanyarogtak a beléptető kapuk előtt. Tízkor meg is nyitottak négyet a 15 (!)-ből!!! Na, ekkor sejtettük, hogy jó gondolat volt hétköznap menni, nem hétvégén… Nagyon népszerű hely, holott az árai montreáli szinten is nagyon zsebbenyúlósak… Viszont az itt töltött nap után elmondhatom, hogy szerintem a kapott szolgáltatás és élmény abszolute megérte az árát.

Először a Safarinak abba a részébe látogattunk el, ami autóval kb. egy óra alatt járható körbe. A kiépített kétsávos úton egyértelmű volt merre kell haladni minimális sebességgel a szabadon kóborló, legelésző állatok között.

Legtöbbjük természetesnek vette, hogy odasétál a lassan közeledő gépjárművekhez, benéz a leengedett ablakon, és ha kap valami finomat, akkor elidőzik egy kicsit, de ha nem, akkor megy tovább a következő lelkes családhoz, akiknél biztos akad egy-két jó falat.

Na, ezt azért nem mertem volna bevállalni!!! 🙂

Mi is előre készültünk: előző este férjem elszaladt a boltba egy hatalmas csomag sárgarépáért – és ezt már induláskor az utastérben helyeztük el, hogy kéznél legyen, ki ne kelljen szállni a városi embernek ezek közé a vad növényevők közé 🙂 .. soha nem lehet tudni, mikor fanyalodnak finom, koleszterinszegény magyar húsra a Kanadában élő afrikai szavanna állatai!!!

Alig vártuk, hogy jöjjön egy-egy állat, bedugja a fejét, meg lehessen simogatni, és lássuk, hogy jóízűen rágcsálja el a szájába adott zöldséget! Na, jó, bevallom, én néha inkább felhúztam az ablakot – tehetek én arról, hogy határozottan elbizonytalanít, ha egy állat nagyobb nálam?! Mármint magasabb pl… 🙂 Ha meg fél-fél méter szarv kilóg oldalt a fejéről, akkor kétségbe is esek….

Leginkább férjem bizonyult rettentő bátornak és a két fiú. Tami először az ablak mellé ült, majd biztonságba vonult a középső ülésre…

A szarvas egyszerűen lenyűgöző volt a hatalmas agancsával, a méltóságteljes járásával, tartásával. A szőre csillogott és meglepően puha volt. Büszkén vonult az autók között. Na, de nem is regélek több csodát erről a szarvasról, a kép beszél helyettem 🙂

Sajnos nem mindenkinek adatott meg ilyen vonzó külső! Gondolok itt tapír barátunkra… 🙂

Minden szépen ment, amíg ki nem derült, hogy ezeknek az állatoknak nyála is van és előszeretettel nyalják meg a kocsi ablakát, vagy épp miközben bedugják a fejüket az autóba és esznek, egy adag nyálat becsurgatnak … ahova sikerül… pl. Norbi rövidnadrágján hatalmas bivalynyálnyom éktelenkedett ma 🙂 🙂 🙂

Tudom, hogy lassan képes bloggá megy át ez a poszt, de egyszerűen olyan csodaszép állatokat láttunk ma olyan közelről, hogy fel kell őket töltenem!!!

Voltak viszont olyanok is, akik nem voltak hajlandók közelebb jönni – inkább legeltek a répa, karfiol és más jutifalatok helyett.

Természetesen nincs kanadai kirándulás piknik nélkül!

A Parkban gondoltak az éhes látogatókra is! Rengeteg étterem működik a központi téren, de ami nekünk sokkal szimpatikusabb, hogy 3-4 hatalmas fás-bokros-füves rész be van rendezve piknik területnek rengeteg asztallal és paddal.

Az autót az egyik parkolóban hátrahagyva folytattuk az utunkat az Afrika Terasz felé.

Hatamas területen bekerítve él több fajta szavannai állat ezen a részen, aminek a közepén kiemelkedik egy Afrika kontinens alakú terasz, ahonnan a látogatók jól belátják a környéket.

Az állatok, zsiráf, zebra, orrszarvú, antilop odajöhetnek megnézni a rács mögötti embereket és boldoggá tehetik őket, ha elfogadnak egy-egy gyümölcsöt, vagy épp kedvük van egy közös fényképhez!

Ha a teraszról induló fa felüljárón végigsétálunk, láthattunk még elkülönítve persze gepárdokat is, ahogy a 26 fokos melegben a fák árnyékában hűsöltek.

A központi téren keresztül közelíthető meg az üvegfolyosós oroszlán negyed. Hogy közelről és lehessen látni az állatokat, egy hosszú üvegfolyosót építettek az oroszlánok és a tigrisek lakhelyén keresztül, ami néha azt is lehetővé teszi, hogy alulról lássuk a ragadozókat, ha épp ennek a folyosónak a tetején alszanak, vagy sétálnak keresztül.

Lélegzetelállítóan szép volt a tigris és a fehér oroszlán úgyszintén!!!

Az üvegfolyosóból kiérve lépcsők vezetnek fel a fa felüljáróra, amin ha végigsétálunk, és szerencsések is vagyunk, láthatunk jobbra és balra újabb kedvenceket: majmokat, medvéket – ha csak nem bújnak el nagyon a szemünk elől a nyári melegben.

Az utolsó szektor az állatkertben az Öt kontinens farmjai nevet viseli. Ide belépve tipikus háziállatokat láthatunk a világ minden tájáról. Volt ott baromfi, vietnámi malac, nyúl, mara, alpaka, vízidisznó és még sorolhatnám.

Ennyi séta és kanyargás után megint vissza jutunk a Safari közepére, ahol meglepő módon hatalmas helyet foglal el az aquapark. A mai napon sajnos épp nem nyitott ki a medencés része, de a vízijátszóteres, pancsolós rész igen! Hatalmas tömeg élvezte a hűs vizet, gondolom ugyanolyan hullafáradtan a túra végén, mint mi.

Akinek nem volt kedve pancsolni, de még érzett magában egy kis energiát, az elmehetett a Nairobi nevű játszótérre, kötélpályára, minigolfozhatott, vagy ha csak szeretett volna valamilyen szuvenirt hazavinni, de nem butikban vásárolni, akkor a vidámpark részben költhette el a zsebpénzét például a céllövöldében.

A Park még más szolgáltatásokkal is szórakoztatja a gyerekeket: meghatározott időpontban szabadtéri színpadon lehet kisebb előadásokat megnézni, lehet lovagolni, tevén és pónin, a kisebb vidámparkban körhintázni, a vízes részen pedig a hatalmas csúszdákon csúszdázni. Sajnos nekünk ez már nem fért bele a mai napba… végkimerülés határán jártunk a nap végére – ismét. 🙂

Laktál már olyan helyen, ahol, miközben a nyári kirándulásaidat szervezed és beírod a Google keresőbe a számodra két legfontosabb kulcsszót, akkor annyi találatot ad ki az internet, hogy magad is meglepődsz? Majd két óra olvasgatás, kép nézegetés után rájössz, hogy a nagyon hosszúnak tűnő vakáció se lesz elég ezeket a csodálatos helyeket bejárni?
Mert a kanadai Québec ilyen….
És mi az a két szó, amiről az idei kiruccanások szólnak? – gyalogtúra, vízesés 🙂

Az egyik csodálatos hely, amire ilyen módszerrel sikerült ráakadni, Rawdon, ami egy kisebb település kb. egy órányira északra Montreáltól.
Körülbelül 10.000 ember lakik ebben a hangulatosnak mondható kisvárosban, olyan gyönyörű természeti környezetben, ahol egymástól pár kilométerre találsz vízesést túraösvénnyel, napozásra és lubickolásra alkalmas sziklás vízfolyamot és a kettő közt valahol fél úton egy városi szabadstrandot, csakhogy a folyóban úszás se maradjon ki a nyári elfogalaltságok listájáról!

Ezek a terészeti csodák a SEPAQ, azaz a Québeci Nemzeti Park fennhatósága alá tartoznak. Meg kell jegyeznem, rengeteg ilyen nemzeti park van! Jelenleg még majdnem mindegyikbe kell fizetni belépődíjat, ami kb. 20- 25 dollárt jelent egy családnak, de szóba került, hogy 2017-től több is ingyenes lesz, figyelembe véve a helyi magas adókat. Lehet természetesen bérletet is venni, ami azok számára kedvező, akik igazán szeretik a szabadban tölteni az időt.
Jellemzőjük még, hogy mikor megérkezünk, gyönyörűen kialakított parkoló várja a látogatót, ami mellett hangulatos fűtött-hűtött faépületben cafétéria, szuvenir bolt, rossz idő esetén mindenki számára szabadon használható kisebb ebédlő, és tiszta, rendezett mosdó kap helyet.

Az ott dolgozók térképekkel, jó tanácsokkal látják el angolul és franciául az oda érkezőket.

Az épület közelében szoktak elhelyezkedni a piknikasztalok padokkal, nem egyszer állandó jelleggel felállított faszenes grillekkel. Szemetesekkel, szelektív kukákkal és hamu gyűjtő edényekkel igyekeznek tisztán tartani- tartatni a környezetet.
Mivel a gyerekekre is gondolnak, nem csak az ebédet készítő felnőttekre, így biztonságos játszótér is található a piknikre kijelőlt részben: homokozó, csúszda, hinta, mászóka… a szokásos játékokkal tudják fárasztani magukat az aprónépek, ha esetleg nem fáradtak el a megelőző gyaloglásban. 🙂

A gyerekek energia- és hangulatkészletét felmérve terveztem meg a rawdoni kirándulást is: először gondoltam, körbejárjuk a vízesést, hisz ott gyalogolni kell kb. 2-3 km-t, ami néha roppant fárasztó tud lenni. 🙂
Az emített vízeséshez kiépített gyalogút vezet. Már többször látogattunk el vízeséshez ezen a nyáron is, tavaly is, de mindig lenyűgöz a rohanó víz hatalmas ereje! Egyszerre kelt félelmet és tiszteletet az emberben, miközben a sötétzöld fák között felbukkanó víz zúgása meg is nyugtatja.

Hogy minél tovább lehessen élvezni a kilátást, a folyó parton több falépcsőkkel megközelíthető kilátót is építettek ahova a kitáblázott erdei ösvényeken sétálva lehetett eljutni.

Mindenki nagyon élvezte azt a részt, amikor a köveken ugrálva be lehetett sétálni a vízbe és a már enyhébb sodrású vízben le tudtuk kicsit hűteni a lábainkat, majd kiültünk a kövekre és végre kb. egy perc erejéig mindenki csöndbe is maradt… 🙂
Ezeken a kirándulásokon mindig kitör a gyerekekből az addig se rejtett egyéniségük: a kamasz fiam a tiltások ellenére a legsebesebb rész környékén ugrál, azt várva, hátha végre elviszi már az ár és történik vele valami izgalmas; a középső, aki szuperhősnek képzeli magát az esetek többségében, igyekszik akrobatikusan repülve ugrani egyik helyről a másikra, miközben hasznos tanácsokkal látja el a hugát, mit hogy csináljon, hogy nehogy vízbe essen és belefulladjon, de alig várja, hogy történjen vele valami és megmenthesse; míg a kislányunk minden szabályt és tanácsot betartva fogja a kezünket, kapaszkodik és igyekszik túlélni ezeket a ‘rettenetesen veszélyes’ helyzeteket. 🙂

Mivel az esetek többségében szerencsére semmi kalanddal ússzuk meg ezeket a helyeket – hisz igyekeznek a lehető legbiztonságosabbá tenni, sokszor figyelve arra, hogy babakocsival is például megközelíthetőek legyenek tóparti ösvények, a gyerekek kissé talán csalódottan is veszik tudomásul, hogy azért ez nem felfedező túra a dzsungel mélyén…

Miután kigyalogoltuk magunkat, gondoltam, következő állomásnak nagyon is megfelelő lesz a Cascades (kaszkédsz), a sziklás rész a folyóban, ahol kisebb vízesések teszik izgalmassá a víz folyását.
Itt igazán meglepetésként ért bennünket, hogy szintén gyönyörű piknikrész helyezkedett el az úttal párhuzamosan a folyó mellett, hatalmas fenyőfák árnyékában. Szerencsére a már megvásárolt belépőjegy ide is érvényes, így csak fel kellett mutatnunk a vízesésnél kapott karszalagunkat és mehettünk is a parkolóba, miután szép napot kívántak az ott dolgozó fiatalok.

Igazából szájtátva mentünk a Cascades fele a parkolóból, mert a látvány lélegzetelállító volt: a fenyők alól a korlát mentén már lehetett látni a vízből kiálló hatalmas sziklatömböket, köveket, amiket teljesen körbeölelt a víz, de a sebes folyása miatt sok helyen vízesésszerűen zubogott keresztül rajta, míg máshol a szintkülönbségek miatt megült a természetesen kialakult fürdőkád-szerű mélyedésekben.

 

Könnyen rájöttünk, hogy ez egy turistaparadicsom, hisz a hatalmas köveket rajtuk napozó, a vízben pancsoló emberek százai tettek színessé. Olyan volt a látvány, mint a hatalmas vízen úszó jégtáblák zsúfolásig telve pingvinekkel …. csak kicsit színesebb és melegebb (32C volt akkor épp) kivitelezésben.
Mi is gyorsan ledobáltuk a ruhákat és már mentünk is le a lépcsőn a kis hídhoz, hogy valahol találjunk még magunknak helyet, hisz ilyen fürdőzésben még nem volt részünk! De nem eszik ám olyan forrón a kását!! Nem könnyű ezeken a köveken közlekedni: papucsban bénázik az ember, mezítláb égeti a talpát a kő, ha meg nedves a talaj a lábunk alatt, akkor meg jókat lehet csúszkálni és esni a vizes részeken. 🙂

De sikerült elhelyezkedni, hogy mindenkinek megfelelő legyen: láb belógatva, apuka elterülve a vízben mintha jacuzziban ülne, hisz a víz kellemesen langyos volt, gyerekek kis kavicsokat keresnek térdig érő vízben. 🙂 És lehetett szemlélődni – néha titkon jókat röhögni a többieken, ahogy jönnek be és ugyanúgy bénáznak, mint mi. Volt, aki elcsúszott, és először egy seggest dobott a bokáig érő vízben, majd mikor felált, utána meg arccal bele 🙂 – bevallom, én is a popsissal kezdem és igyekeztem Tamit felemelni, nehogy belefulladjon a bokáig érő vízbe. 🙂 🙂

Azután jött egy busznyi ázsiai, akik persze nem vetköztek le – a tűző nap miatt – csak órákon keresztül pózoltak a forró sziklákon a rájuk jellemző Viktória jelet mutogatva. 🙂
De voltak, akik nagyon megleptek, mert írtam, milyen nehéz itt a közlekdés, de ennek ellenére hatalmas hűtőtáskákat cipeltek a vállukon, napernyőt, kempingszékeket! Csak csodálkoztam, hogy egyesek mire képesek a kényelemért!!! Azután észrevettem a sziklák közepén egy piknikasztalt padokkal! Nahogy az hogy került oda??!!
De már tudom, hogya québeci franciák előtt nincs lehetetlen! 🙂

Akik jobban ismerték a vizet, le mertek mászni erről a védett helyről a folyóba, hagyták, hogy az ár elsodorja őket és visszaúsztak, ha már megunták a mókát. A folyó csendesebb szakaszán több jacht is megjelent, motorcsónakok, vízisíelők élvezték a nyarat.

Miután itt is kinézelődtük magunkat és kellőképpen megéhezett mindenki, kivételesen nem grilleztünk, hanem a neten talált helyi Dino pizzériában rendeltünk egy pizzát. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Deluxe pizzájukat, ami nagyon fincsi volt, ráadásul 7 perc alatt elkészült. 🙂

Már meg se volt a férjem lepődve, hogy angolul próbált rendelni, – kevesebb sikerrel -, mert ugye Montreálon kívül kevesen beszélnek mást, mint a franciát, annak is a québeci változatát.

Majd élelemmel felszerelve mentünk vissza a vízesés melletti piknik részre, ahol a gyerekek utána játszóterezni is tudtak.

A pizza szuper volt, a gyerekek kiugrálták magukat, és gondoltuk, akkor irány a helyi beach, ha már oda is érvényes a karszalag, akkor legalább nézzük meg!

Érdemes volt! Homokos tópart várt ránk, hideg, de úszásra alkalmas vizével. 🙂 Nem tudom, hogy a gyerekek alapvetőleg honnan ‘szívják’ az energiájukat, – néha azt hiszem, hogy tőlem el… – de itt még volt erejük kipancsizni magukat és szép lassan megkezdhettük a hazafele utat- végre lenyugodva. 🙂

… és ami elmaradhatatlan: a kanadai mókus! 🙂  Az eddig látott rengeteg közül ez mindenkinek emlékezetes marad, mert igyekeztem lencse végre kapni, de mint kiderült nem kellett sietnem, mert perceken keresztül nézett minket és szabályosan pózolt a fényképezéshez. 🙂 Cuki volt!!

Iskolaválasztás a kétnyelvű Montreálban

 

Másfél éve élünk Montreálban három gyerekünkkel, akik 12, 6 és fél valamint 3 évesek.
A kétnyelvű Montreál a francia Québec tartományban található Kanadán belül. Ez abból a szempontból érdekes, hogyha valaki itt szeretne letelepedni, akkor automatikusan francia oktatási intézménybe kell íratnia a gyerekeit. Tehát hiába kétnyelvű az ország, vannak megszorítások.

Ez alól csak pár kritérium jelent kivételt: ilyen például, ha ideiglenes munkavállalási engedéllyel érkezünk. Mivel a mi esetünkben is erről van szó, így lehetőség volt a gyerekeknek angol iskolát keresni – amiből nincs olyan sok ebben a Budapest méretű városban.
Nem azért ragaszkodtunk a két iskolás korú fiunk esetében az angol iskolához, mintha a franciával akármilyen bajunk is lenne, de abból indultunk ki, hogy a családban csak én beszélek francia-franciául (nem québeci franciául), így kézenfekvő volt számunkra az angol oktatás előnyben részesítése.

Miután találtunk olyan angol iskolát, aminek van kindergartenes csoportja is, már csak arra kellett figyelnünk, hogy az iskola vonzáskörzetén belül keressünk albérletet, hogy a gyerekek jogosultak legyenek abba az iskolába járni.

Eltérések az otthoni rendszertől

A beíratkozás során kiderült, hogy a tanítás 7:57-től 14:17-ig tart, amit mi először viccnek gondoltunk, de mint kiderült, ők nem. Az iskolabuszok érkezésére hivatkozva kezdődik és fejeződik be a tanítás ilyen érdekes időpontban.

Egyből megkaptuk az egyenruhára vonatkozó leírást is: az iskola logójával ellátott, meghatározott színű ruhában kell járniuk a gyerekeknek, ami burgundi-szürke párosítást jelent. Igazából a fiúkat ez egy cseppet se viselte meg, a pénztárcánkat annál inkább, mivel az egyenruhát gyártó cég véleményem szerint nem kis haszonkulccsal dolgozik…
Egy hét múlva már kezdődött is a tanítás, szeptember elején. Viszont szeptember első hétfője a munka ünnepe, így elég hamar elérkezünk az első tanítás nélküli naphoz. 🙂

Ilyenből még van jócskán, mivel minden hónapban van legalább 2-3 nap, amikor továbbképzés van a pedagógusoknak. Na, a gyerekek ezt se bánják, így mindig lehet egy kicsit lazítani is itthon, vagy a napköziseknek különböző programokon részt venni. (játszóház, állatkert, park, farm látogatás)
Viszont napi szinten kevesebb az órák közti szünet! Zsombor mesélte itthon, hogy az első nap 45 perc után várta, hogy megszólaljon a csengő, de ez eléggé elmaradt. Tíz órakor van egy fél órás szünet, amikor ki kell menni az udvarra és ott megenni a tízórait, majd délben egy óra ebédszünet. Addig is be van osztva az idejük, de mikor befejeződik mondjuk fél kilenckor a francia, akkor csak átsétálnak olvasás-írásra, ami viszont mindig másfél órás tantárgy. De van olyan nap, amikor a francia tart 90 percig. Tehát itt nincs meg a 45-10/15 perces napi ritmus.

 

Évnyitó nem volt (évzáró sem) – na ez sem hiányzott senkinek –, reggel az udvaron az igazgató köszöntötte a diákokat pár percben és már mindenki mehetett is fel az osztályfőnökkel a saját tantermébe.
Szerencsére a taneszközök beszerzésével nem kellett foglalkozni, hanem helyette be kell fizetni egy nem olyan nagy összeget, és az iskola biztosít mindent. Szerintem ez nem rossz megoldás, így olyan minőségű festéket, ceruzát, stb. vásárolnak, amilyenre a pedagógusoknak szükségük van.
Igazából a táska majdnem üres reggel: az elsős kisfiamnak még tolltartója sincs, csak egy határidőnapló van a táskájában, amibe felírják a tudnivalót, plusz néha egy-két vékonyka könyv, vagy inkább fénymásolat, mert előszeretettel használnak fénymásolatokat, feladatlapokat tankönyvek helyett.
A hatodikos fiamnak is csak egy tolltartót és egy Ipadet kell bepakolnia. Náluk ötödik osztályban elkezdődött az Ipaden való oktatás: ez azt jelenti, hogy különböző programokat használnak órákon és a házi feladatot egy Schoology nevű programon keresztül érik el online. Emellett ők is fénymásolatokon dolgoznak.

A táskába még a tízórai kerül és az ebéd, amit az egy órás ebédszünetben lehet elfogyasztani, majd különböző szabadidős programokon résztvenni addig, amíg újra elkezdődik a tanítás egykor.

Tehát a cipekedésbe nem szakadnak bele és szerencsére a házi feladatba se.
Mindennapos házi feladat hétfőtől csütörtökig az olvasáskészség fejlesztése. Naponta húsz percet kell olvasniuk tetszőleges könyvből és ehhez egy-két általános kérdésre kell válaszolnia Beninek, illetve rövidebb fogalmazásokat írnia az idősebbnek.

Az iskola elsődleges céljának tűzte ki az olvasás- és íráskészség fejlesztését angolul. Mivel a gyerekek különböző szinten tudnak angolul mikor ebbe az iskolába érkeznek – valamint különböző mértékben fejlődnek -, ezért az olvasás és írás csoportok nem korosztályonként vannak összeállítva, hanem egy előzetes felmérés alapján kerül be ki-ki egy-egy csoportba. Így például az elsős kisfiammal egy csoportban vannak 9 évesek is. Ha valaki azon a szinten jól teljesít, akkor év közben is szintet léphet (több szint van, mint évfolyam, tehát nem csak hat).

Emellett néha kapnak nagyon kevés más feladatot. Hétvégére és szünetre pedig szinte soha semmi lecke sincs.
Mikor dolgozatot írnak, akkor se kell rákészülni itthon: azt kérik számon, amit az iskolában megtanulnak. Lehet, hogy kevesebb a lexikális tudásuk, de azt alaposabban megtanulják ott közösen.

 

Pozitív tanári hozzáállás

Ezen a napon találkoztunk először a kindergartenes csoport vezető tanárnénijével, aki csupa lendület és energia volt. Mondani sem kell, hogy ez nagyon szimpatikus, de egyben meglepő is – nem csak a kisfiunk, de számunkra is -, hisz egyből high five-ot, pacsit akart adni Beninek, aki akkor még egy szót se beszélt angolul… Valljuk be, otthon ritkán van egyből ilyen közvetlen kapcsolat tanár és diák között!

Nagyon sokat dícsérik a tanulókat, lelkesítik őket és hangsúlyozzák, hogy ki milyen sokat dolgozott. Igyekeznek mindenkiben meglátni a ‘jót’.
Minden hónapban összejön az iskola apraja nagyja, és okleveleket osztanak ki évfolyamonként azoknak, akik a legkeményebben dolgoztak abban a hónapban, de kap az is, aki kiemelkedően kedves volt a többiekkel, vagy épp valami olyat tett, ami dicséretet érdemel (pl.: felvételiben segédkezett, valahol képviselte az iskolát, stb.)
Amúgy ez a pozitív tanári hozzáállás a diákokhoz a másfél évet végigkísérte eddig mindkét fiú esetében: mindig bátorítják a gyerekeket, azt hangoztatják a suliban, hogy minden gyerek egyedi, hogy mindenki tehetséges valamiben és arra kell törekedni, hogy megtalálják mi is az a dolog. Ne keseredjenek el, ha valami nem megy: különbözőek vagyunk, de mindenki értékes.

Ehhez kell tartaniuk a tanulóknak magukat a viselkedésükkel is!

Épp februárban kerül megrendezésre most az a hét, amikor az erőszakos viselkedés elleni programokat, előadásokat szerveznek: mit kell tenni, ha ilyen helyzetbe kerül valaki – vagy a valós életben, vagy a számítógép világában.

Nagyon szigorúan veszik, ha valaki például csúfolni meri valamelyik osztálytársát vagy bármiféle más viselkedéssel zavarja, bántja a többieket. Iskolából való eltiltás napokra a büntetés, ami bekerül az év végi bizonyítványba is!

A tanév nem két félévből áll, hanem három részre van felosztva. Ugyanúgy megkapják az értesítőt egy-egy szakasz végén, de hatodikig nincsenek jegyek. Szöveges értékeléssel jellemzik a munkájukat minden tantárgyból, mellette százalékban feltüntetik a teljesítményüket és megadják viszonyítási alapként, hogy milyen a csoport átlaga.

Még sok mindenről lehetne mesélni, de azt hiszem így is egy kicsit bő lére engedtem a történetet.
Szülői szemmel nézve, talán azt emelném ki elsődlegesen ennek az iskolának az érdemeként, hogy milyen gyorsan sikerült integrálniuk a fiúkat és a többi tanulót is. Pár hónap alatt sikerül beilleszkedni a “tanmenetbe”, a környezetbe az ide érkezőknek; noha az iskola rengeteg országból fogad gyerekeket, különböző szintű nyelvtudással, nagyon nagy kulturális különbségekkel. Kis osztálylétszámmal dolgoznak, de az osztályon belül együtt tud dolgozni a koreai, izraeli, dél-amerikai, japán, észak-amerikai, német, horvát, portugál és magyar diák is.

Québec cityben minden télen megrendezik a kb. egyhónapig tartó Téli Karnevált. Gondoltuk, idén már mi is ellátogatunk és örömködünk egy kicsit, hogy van hó, jég, kutyahideg, azaz tényleg van igazi TÉL!

Mikor Montreálból elindultunk, szinte tavaszias volt az idő plusz hat fokkal, szántóföldekről elolvadt hóval. (tavaly télen, az első telünkkor nem így volt: leesett a hó december közepén és el se olvadt március legvégéig, sőt húsvétkor is szakadt. Nagyon kemény fagyok voltak. Idén kegyesebb az időjárás – eddig.)

Viszont ahogy közeledtünk az északabbra lévő város felé, a táj úgy lett egyre fehérebb és a hőmérőn a számok úgy mentek szépen lefele, de szerencsére nem csapott át minuszba.

Az út kb. 3 óra hosszát vesz igénybe az autópályán, ahol lehet gyönyörködni a tájban, vagy a településeket jelző táblákban, amelyeken vagy valamilyen szent neve szerepel, vagy valami bazi hosszú név legalább 2-3 kötőjellel megtűzdelve!! A legtöbb települést errefele valamilyen szentről nevezték el anno a betelepülő katolikus franciák: megnéztem a Wikipédiát és kb. negyven Szent-…. településnevet találtam!

Mikor megérkeztünk a városközpontba, a Parlamenttel szemben már lehetett látni a jégből készült kis múzeumot, kertjében a hóból készült kisebb szobrokat. Sajnos a havaseső is elkezdett esni, így ezek a szobrok kicsit megviselt állapotba kerültek, és a kis múzeum jégtéglái is csöpögtek. (de nem kell megijedni, másnapra már minusz 10-re ébredtünk, utána pedig minusz 18-ra… így a tél hamar visszatért Québecbe)
Már itt is lehetett találkozni a karnevál kabalájával, a Bonhomme-mal (bonhom, azaz hóember). Belépőnek ilyen alakú kis kitűzőt adnak, valamint amelyik bolt kirakatában látható, ott különböző kedvezményeket adnak a rendezvény ideje alatt.

A Téli Karnevált a nem messze található Plains of Abraham–on rendezték be, ami eredetileg egy történelmi emlékhely: a franciák és britek közötti egyik csata itt zajlott 1759-ben.
Jelenleg különböző sport– és szabadidős rendezvényeknek ad otthont a hatalmas mező.

Egyszerűen fogalmazva ez a karnevál olyan, mint egy hóvidámpark: van lehetőség enni, inni, vásárolgatni, nézelődni és különböző játékokat kipróbálni, csak nem plusz 25 fokban és rövidnadrágban, hanem hóban, jégben és síoverálban. 🙂

Építettek bobpályát jégből, iglukat, lehetett óriáskerekezni, falat mászni, körhintázni, jégcsúszdázni, célbadobni, életnagyságú csocsózni.

Meg lehetett nézni a nemzetközi hószobrász verseny folyamatát, ahogy épp egy–egy hatalmas hókupacból igyekeztek valami szépet faragni a francia, argentín, mexikói, kanadai, amerikai versenyzők. Ki mivel: baltával, lapáttal, simítóval!

A tér egyik vége pedig kutyaszán pályának volt berendezve. Három szán is felsorakozott 6-6 kutyával, hogy fusson egy kört azokkal, akik ki akarták próbálni ezt a mókát esetleg. (ha volt türelmük sorba állni, mert rengetegen voltak mindenhol)
Nemcsak kutyák voltak a karneválon, de volt állatsimogató is nyuszikkal, birkákkal, szamarakkal, alpakával. Tami nagyon élvezte!

Mint minden szabadtéri ünnepség, ez sem múlhat el evés-ivás nélkül: lehetett készíteni forró juharszirupból nyalókát (sugar shack) a hideg, tiszta hó tetején feltekerve egy fapálcikára. A gyerekek ezt különösen élvezték – azt már nem, mikor mindenük ragadt utána!

Vettünk a helyi különlegességnek számító hódfarkat (beavertail) is, ami iagzából nagyon vékonyra nyújtott fánk, amit hódfarok alakúra szaggatnak ki, majd sütés után különböző krémet és gyümölcsöt lehet rá tenni.

Akinek kedve volt, még táncolhatott is, mert egy kis zenekar húzta a talpalávalót egy üvegkalitkába bújva – ahol gondolom nekik jó meleget tartott a kis hősugárzójuk.

Igazából senkit nem zavart a hideg, se a hó, se a jég! Ha meg igen, akkor voltak melegedőhelyek asztalokkal, padokkal, ahova be lehetett ülni egy kicsit kiengedni, aztán folytatni a nézelődést tovább!

Mi ezek után a Montmorency-vízeséshez autóztunk el, ami a város szélén található. Nyáron, mikor itt voltunk, tele volt turistával, parkolni is alig lehetett. Most viszont szellősebb volt a parkoló – nem csak azért, mert alig volt autó, hanem mert a folyó partján kicsit összekuszálta a sapkánk bojtját a fagyos északi szél.

Most is gyönyörű volt a vízesés, ahogy a széle meg volt fagyva, de a víz nagy része a hatalmas nyomás miatt még küzdött a faggyal.

A legnagyobb élményt azonban a Jéghotel okozta! Nem láttunk előtte képeket róla, így mindannyian csak elképzeltük, milyen is lehet. Egy egyszintes, hosszúkás hó- és jégépületet kell elképzelni, ahol tényleg minden csak hó és jég.

Rengeteg munka lehetett megépíteni, hisz vagy 40 kibérelhető szoba van egymás mellett. Mindegyikben jégből készült az ágy, és ami igazán egyedivé teszi a szobákat a különböző jégágyak mellett, az a hófalba vésett dekoráció: mint valami egyszínű festmények díszítették a falakat a különböző hóképek.

A szobák mellett még bár is működött, ahol ízlésesen jégből készült pohárból lehetett inni koktélokat, vagy épp sört… már akinek kedve támadt a hidegben jeges italokat fogyasztani… Én inkább forralt bort kértem volna…

Mikor beléptünk, egy kisebb hallba érkeztünk, ahol jégből készült pingvin zenekar volt kiállítva, a falat egy hatalmas hómamut díszítette és még egy díszes, már majdnem csicsás jégcsúszdát is építettek a szoba körül, ahol le lehetett csúszni mindenkinek.

A hosszúkás épület mellett található egy hókápolna, jégpadokkal, ahol istentiszeletet is szoktak tartani.

Tényleg feledhetetlen élmény volt ez a hotel! Viszont arra soha nem tudnának rávenni, hogy még én fizessek egy halom pénzt azért, hogy egy éjszakát ott tölthessek el!! Bő két óra alatt is szétfagytunk, pedig mozogtunk eleget. Pedig mikor a belépőjegyet vettük, voltak, akik éjszakai szállásjegyért álltak sorba…
Ezek a québekiek??!! Mikor fogom megérteni őket??