Ilyen az, amikor nem a szülőhazádban vagy és így nem ismerheted a „szokásjogot” vagy azokat a szabályokat, amik nincsenek kitáblázva!!

A héten élményekkel teli meséltem az egyik kanadai szomszédunknak, hogy milyen jót kirándultunk hétvégén a Mont-Royalra (város központjában lévő erdős, dombos park) : nulla fok körüli hőmérséklet, szakadó hóesés, hófehér erdő. Nagyon sok kiránduló sílécen, szánkóval, hócipővel, bicajjal járta az erdőt és élvezte velünk együtt a friss levegőt, a csendet és nyugalmat.

Mi ezt még érdekesebbé akartuk tenni a gyerekek számára: itthon 3 kis dobozkába készítettünk natur mandulát, hisz a hegyen vannak mókus– és madáretető állomások, és a gyerekek még most is odáig vannak a mókusokért! Kellett valami motiváció, mert az nem volt elég nekik, hogy igen, anya kilómétereket akar sétálni dombra fel és le….

A legegyszerűbb megtudnod, hogy milyen régóta van valaki Kanadában, ha beveted a mókus-tesztet!!
Ha a család az utcán sétálva minden 10. fánál megáll, és lelkesen kiabál, hogy: Nézd, mókus!! De aranyos!! – akkor tuti elég frissek még 🙂 . De ha olyan közönbösen sétálnak el mellettük, mint ahogy mi otthon nem foglalkozunk a galambok repkedésével a kisvárosunkban, akkor tuti “őslakosokkal” van dolgunk!

Épp javában meséltem, hogy micsoda élmény volt a gyerekeknek, hogy odamentek hozzájuk a mókusok és a kezükből kapták ki a magvakat, mikor kiderült, hogy MINDENKI tudja, hogy mókust etteni tilos és elég borsos árat is lehet érte fizetni!!!

Hát honnan tudjuk ezt??!!
Miért nem közölte ezt velünk senki, mikor leszálltunk a repülőtéren??!! Ráadásul eddig nem láttam ilyen táblákat még!! Azt igen, hogy a játszótérre tilos kutyát bevinni, mert megbüntetnek, vagy járva hagyni a kocsi motorját, mert azért is ticket (büntetés) jár…
(azt hiszem a facen jobb lesz házinyúlra photoshoppolni a képeket. 🙂

Amúgy ha etetik a mókusokat, ha nem, Montreálban rengeteg van belőlük: Kanadai vörös mókust és Keleti szürkemókust láthatunk a leggyakrabban. Tavaly télen meglepetés volt számunkra, hogy a nagy hóban is kinn szaladgáltak a kemény mínuszok ellenére! Ráadásul én mindig azt hittem, hogy a mókus odúban él, de itt rá kellett jönnöm, hogy ezek fészket raknak a fákon és oda vackolják be magukat… Lehet helyhiány miatt? 🙂

Többször találkoztunk már chipmunkkal, amerikai mókussal is, de nem Montreál területén. Ezek sokkal apróbbak, és nagyon gyorsan szaladgálnak. Imádják a kaját betömni a pofazacskójukba és úgy elrohanni vele. Még mielőtt valaki azt hinné, hogy mi etettük őket, akkor ki kell jelentenem, hogy ááá, dehogy! Csak láttuk. 🙂

 

Példaként hoztam fel a galambokat, de mondhatnám a verebeket is, hogy milyen sok van Magyarországon, itt szerintem jóval kevesebb.

Sirályból viszont sok, és jó mókának tartják a piknikezést nem csak zavarni, de szinte zaklatni az erőszakos kaja utáni sóvárgásukkal! Nem vicc, tudnak nagyon rámenősek lenni ezek a nem is olyan kicsi testű madarak! Még a napozókat se hagyják pihenni, ha valamit élelemnek néznek a pléden, oda-oda repülnek, és igyekeznek elragadni! (tiszta Hitchcock–feeling!! ) De mi erős idegzetűek vagyunk, és azért is megyünk jövő nyáron is a beachre!!
(ez a készülék kb. negyed óránként erőteljes pukkanó hangot ad ki a sirályok elkergetése végett)

Mivel magyar vidékről költöztünk kanadai nagyvárosba valahogy mindig azt gondoltuk, hogy igazán jó sora nagy, kertes házban van a különböző méretű kutyáknak.
Talán még azt mondhatom, hogy kutyával találkozunk sokat, ahogy sétáltatják az utcán őket, az időjárásnak megfelelő ruhában: télen kabátkában és némelyiken csizmácska is van, egyrészt biztos a minusz 20-30 fok miatt valamint az utak tisztítására, jég olvasztására használt sok só miatt…
Ünnepekkor persze Halloween-jelmezbe és karácsonykor télapó vagy épp rénszarvas ruhácskába is szívesen öltöztetik őket.

Ebből is kiderül, hogy más szerepük van: nem kinn laknak az udvaron, hanem benn a lakásban és családtagként vannak számon tartva.

Mi is lakásban lakunk, több szomszédunknak van kutyája, és gyakran azon tűnődöm, hogy ezek a kutyák miért nem szoktak ugatni? De még a szintünkön lévő doggy-daycareben sem.

A doggy-daycare magyar megfelelője a kutya napközi. Mivel családtagnak számítanak és nem őrzés-védés a feladatuk, így reggel, mikor a gazdi elmegy dolgozni, beadja a daycarebe a kutyust, ahol gondoskodnak róla, programot biztosítanak neki, – sétáltatás, kimennek a kutya-játszótérre – és délután munka után meg felveszi a “tulajdonos” és együtt mennek haza.

Igen, én sem akartam elhinni, hogy ilyet is lehet működtetni egy kis, ötödik emeleti lakásban!

Mivel sok a kutyus, a boltoknál is gondolnak rájuk: biztosítanak olyan helyet, ahova ki lehet addig kötni, amíg vásárol a gazdájuk és ide itató edényeket is tesznek ki a számukra.
Csak érdekességképp mesélem el, hogy a sétáltató gazdik fekete kis zacsiba szokták összeszedni a kutyusok után a “szemetet”. Ki gondolta volna, hogy az a montreáli férfi, aki feltalálta a környezetbarát kutyakaki-gyűjtő zacsit, ma dollár milliomos…

A cica kedvelőket se akarom elkedvteleníteni, hisz nagyon ritkán látunk egy-két cicát is – amin nagyon meglepődnek a gyerekek –, de mivel bent élnek a lakásban, róluk nem tudok sajnos többet mesélni.

Még el nem felejtem! Itt tartózkodásunk alatt csak egyszer találkoztunk össze bűzös borzzal: estefele sétáltam haza, mikor egy férfi rámszólt, hogyha jót akarok magamnak, akkor inkább menjek át az utca túl oldalára és mutatta a ház előtt szaladgáló borzot.
Hát amilyen bátor én vagyok, nem kellett kétszer mondani, gyorsan el is siettem! 🙂