Már lassan másfél éve érkeztünk meg Montreálba egy július eleji nyári estén három gyerekünkkel, akik akkor 10, 5 és másfél évesek voltak.
Ennek ellenére elmondhatom, hogy még mindig tudnak meglepetéseket okozni a kanadaiak, meg gondolom mi is nekik 🙂

Ezen a héten a 6 éves kisfiunk 3 napot nem ment iskolába valamilyen hasfájós nyavalya miatt. – szerencsére az elmúlt több mint fél évben semmi problémája nem volt senkinek! Szerintem az itteni éghajlat még a vírusokat is kiöli belőlünk 🙂

Így délutánként nem mentem le a bátyja elé az iskolabuszhoz, aminek a megállója pont az épületünk előtt van. Hadd érezze, hogy itt is lehet egy kicsit önálló!
Az első két nap minden rendben is volt! Viszont a harmadik délutánon kipirosodott fejjel ért haza, de időben.
Elmesélte, hogy eljátszotta az időt, így lekéste az iskolabuszt. Valahogy nem vették észre – ami nagy szó, mert mindig kikísérik őket a buszhoz, ellenőrzik, hogy aki aznap busszal megy haza, az felszállt-e, akit szülő visz el aznap, nem került-e fel véletlen a buszra stb. Nagyon alaposak, és noha kb. egy 200 fős iskoláról van szó, a tanárok walkie-talkieval vannak felszerelve és úgy tartják a kapcsolatot ha pl. keresnek valakit. Persze, mindig csúszhat hiba a terveinkbe, akármilyen alaposak is vagyunk! Főleg, ha gyerekekkel dolgozunk!! (tanár vagyok és bizton állíthatom, hogy csak két dolog szokta kerékbe törni csodálatos terveinket: az egyik a technika, a másik a gyerekek :))
Szóval, miután rájött, hogy a busz elment, Ő meg ott maradt, gondolta, hazafut, nehogy a busz előbb érjen haza, mint Ő. Mindig azt tanítottuk neki, hogyha van valami problémád, akkor próbálj nem nagy ügyet csinálni belőle, hanem oldd meg magad!

Ez sikerült is, mert a busz mindenféle kacskaringós útvonalon érkezik, így előbb hazaért, mint a járat.
Amint elmesélte, mi történt, megszólalt a telefonom, és persze az iskolából kerestek.
Egy kifulladt, ideges tanárnő hívott fel, hogy tudom-e hol van Zsombor, mert az egész iskola őt keresi…. Na itt már nagyon jól éreztem magam…. Ugyanis a buszsofőr fél úton észrevette, hogy nincs az egyik tanuló a buszon, ergo visszafordult és mindenki az elveszett gyerek keresésére indult…. Itt már izzadtam is….
Sűrű elnézéskérések közepette elmagyaráztam mi történt, hogy nem volt benne szándékosság, és megköszöntem, hogy ilyen alaposak és vigyáznak a gyerekemre…

Ezt a szemmelkövetést bizonyítja az az eset is, amikor egyszer nem ment iskolába az egyik fiam és gondoltam majd megírom az igazolást, és másnap beviszi. De 11 órakor már kerestek telefonon, hogy tudom-e hogy nincs suliban és hogy hol van.
Ha esetleg nap közben kell kikérni az iskolából, akkor pedig alá kell írni egy jelenléti ívet, hogy mikor, ki vitte magával és mikor hozza vissza a nap folyamán.

Viszont azt nem várják el a szülőtől, hogy a hiányzások miatt orvosi igazolásokon görcsöljön. Ha beteg a tanuló vagy ha elutazik is a család, elégnek tűnt eddig egy-egy szülői levél az iskola felé akár e-mailben is.

Ebből a kis incidensből is az derült ki számomra, hogy nagyon nyilvántartják, hogy ki, mikor hagyja el az iskolát és kivel – még ha néha fordul is elő baki.
Valamilyen szinten megnyugtatott a tudat, mégha épp akkor az agyvérzés kerülgetett is… 🙂