Montreal drone expo

Amikor először megláttam az első montreáli drone expo hirdetését, rögtön beugrott milyen tökéletes fiús program is lenne ez. 🙂

Az igazat megvallva, már vagy egy éve nézegetem ezeket a távirányítású repülő micsodákat….
Ahogy szerintem minden gyereket, úgy engem is mindig lenyűgöztek gyerekkoromban a távirányítású dolgok, legyenek azok autók vagy repülők. Annak idején volt egy távirányítású terepjáró autónk, ami kb. évente egyszer működött, mivel 6 bébi+6 ceruza+1 darab 9 voltos elem kellett bele – nem egy spórolós játék, de iszonyúan élveztük, hogy 5 méterről is tudjuk vele kerülgetni az udvaron az akadályokat!

A drónok egy modernebb őrület, mert ugyan már vagy 20 éve léteznek távirányítású repülők, ezek mindeddig a mély pénztárcájú megszállottak jatékszereinek számítottak. Hisz nemcsak drágák és nehezen kezelhetőek voltak, de legtöbbször speciális szaktudást igényelt a legkisebb javítás is, –  az alkatrész beszerzésről nem is beszélve!
Ez egy pár éve megváltozott, ahogy jópár (főként kínai) gyártó kezdett készíteni quad-coptereket, azaz négymotoros repülőket. A négy motor azért fontos, mert ezek a beépített vezérlő elektronikának köszönhetően felszállás után stabilan megállnak a levegőben és abba az irányba mozognak amerre a mellékelt távirányítóval küldjük őket – magyarul ezeket a béna kezdő is a levegőben tudja tartani, többé-kevésbé úgy irányítva ahogy szeretné… ez a régebbi benzinmotoros repülőgépekről messze nem volt elmondható.

expo4

A vágyakozást shoppingolás követte, ahogy az lenni szokott, na de nem elkapkodva… Pár napot eltöltöttem az irányadó weboldalakon, életünk első drónjába invesztálva $65-öt, beszereztünk egy Syma X5C-t. Mint minden hobbi, ez is borzasztó bonyolult tud lenni: az embernek először meg kell tanulnia a szakkifejezéseket, hogy egyáltalán értse, hogy melyik gyártó melyik modellje miért jó vagy miért nem jó. Néha teljesen elveszettnek éreztem magam a Mode1 és Mode2, motor teljesítmények, repülés vezérlők és LiPo akkumulátorok, FPV szemüvegek és töltők kódjai között. Végül a “mit vegyen egy teljesen kezdő drone pilóta” típusú oldalak segítettek a legtöbbet. 🙂 Ja, amúgy az FPV rövidítés a First Person View-t jelenti, ha felvesszük a szemüveget, akkor azt látjuk amit a repülő lát, mintha rajta ülnénk – ez nagyon buli!

Visszatérve a repülő szerkezetre: ez egy kb. 30 centis modell, távirányítóval, kamerával, akku töltővel felszerelve. Na ne várjunk csodát! Érzésre a kínai ipar átlagos terméke, minden totál olcsó műanyag, az egész akkuval együtt van vagy 25 gramm – de mint kiderült, mindez inkább előny mint hátrány. Az első próbálkozások (khm, őszintén inkább bénázásoknak nevezném ezeket) közben kiderült, hogy nem is annyira egyszerű egy ilyet vezetni… az ember sok éves autó vezetési és számítógépes játék gyakorlattal azt hinné, ez is is csak két karral működik, de az a fránya harmadik dimezió a levegőben mindent megbonyolít!

expo9

A fiúkkal nagyon jókat szórakoztunk délutánonként, ahogy elmentünk “reptetni”. Igaz, ez egy lassú és elég buta modell, kb. 15 méteres távirányítási távolsággal, de így is nagyon élvezetes volt a levegő meghódítása. Na, meg persze a fáké… mert azokból mint kiderült túl sok van, és már a harmadik alkalommal Zsombor mászhatott fel a fára visszaszerezni a felakadt drone-t! No de ezért nem adtuk ám fel! Szerencsére Kanadában nem kell külön engedély a 2kg alatti drónokhoz, de persze a felelősséget így is vállalni kell: a hajam állt égnek amikor a fiúk majdnem lekapták a kis drónnal a bácsi fejéről a sapkát!

expo1-2

Visszakanyarodva az eredeti témára, a drone expot nagyon élveztük! A kiállítást az egyik helyi amerikai foci stadionban rendezték. Hatalmas terület, harsogó zöld mű-fű, ami mint kiderült nem is annyira jó 33 fokos szikrázó napsütésben. Körben standok voltak, ahol kereskedők kínálták a legújabb repülő modelleket, távirányítókat, kijelzőket és szemüvegeket. Néhány kiállító saját építésű modelleket mutatott be, láttunk 8 karú, méteres átmérőjű repülő szörnyeteget is. 🙂

expo7

A kiállítás legizgalmasabb része azonban a drone verseny volt! Ezt a stadion felét elfoglaló pályán rendezték meg, ami elég furcsán festett első látásra: a földön sorban leszórt tenyérnyi piros-fehér műanyag korongok, hajlongó zászlórudak (mint a sípályán) és kb. embermagasságú felfújt karikák váltakoztak. A versenyzők “felsorakoztak” a székeiknél – mivel ezen a versenyen ülve kell küzdeni -, feltették az FPV szemüvegeiket, majd a távirányítók jeleire megindult a mezőny. Mintha egy csapat kismacska méretű lódarázs szabadult volna el a pályán, olyan hangokat hallottunk. A sokszínű repülő szerkezetek megindultak és a pálya vonalát a földön követve repültek át a felfújt kapukon, fel a lelátó lépcsőin, megkerülve a stadion szélén látható zászlót, majd vissza le, át az amerikai foci kapun végig a rajtkör felé. Próbáltunk fényképezni, de telefonnal szinte lehetetlen a 20-30 centis, de 30-40 km/órával száguldó drónokat lekapni, így kénytelenek voltunk a bírókra hagyatkozni, akik – számunkra varázslatos módon – végig tudták követni a mezőnyt és kommentálni az ütközéseket és kieséseket.

expo6

Közelebb sétálva kiderült, hogy a bírók is látják azt a képet amiket a versenyzők szemüvegeibe továbbít a drónok kamerája, így élőben látták ahogy a versenyzők a lépcsőknek, kapuknak csapódnak és kiesnek a versenyből, sőt egy visszajátszás is készült arról, ahogy két repülő egymásnak ütközött, leamortizálva egymást.
Egy futam 3 percig tartott, a nyertes pedig az volt, aki a legmesszebb jutott a pályán, persze az akadályokat hiba nélkül teljesítve. Azóta már mi is tudjuk a gyerekekkel, hogy egy ilyen kör a pályán gyors, de kutya nehéz feladat.

Délutánra végiglátogattuk az összes standot, kipróbáltuk a szimulátort, a különböző FPV és virtuális valóság szemüvegeket, a gyerekeknek berendezett mikro-drone pályát és a gyümölcsturmixot is. 🙂

expo3

Noha nem vettünk semmit, de a drónozási láz megmaradt, azóta itthon gyakorolunk az új szerzeménnyel: egy Walkera Rodeo 150-es verseny drónnal, amit szemüveggel lehet vezetni, mint a nagyok!

expo1-3


expo1-4

expo1-5

Képes Safari Park

IMG_parksafari

A nyári szünet lassan a végéhez közeleg…. Hétvégente jó pár kilométert toltunk a sportcipőkbe, miközben az erdőket jártuk tavak, vízesések mentén.
Tetszik is ez a szabadidős program mindenkinek a családban!  – Na, jó, nem leszek álszent, van mikor a gyerekek nehezen indulnak neki, de utána már élvezik a friss levegőt, a séta közbeni nagy beszélgetéseket apával internetes játékokról, míg Tami velem beszélget “csajos” dolgokról, de leginkább az utazást… hisz az idő alatt lehet Ipadezni… És ilyenkor én se kapok tőle idegösszeomlást, hisz tudom, hogy a következő 5-6 órában teljesen cyber-mentesek lesznek 🙂  Csak a család és a természet – szinte idilli 🙂
Szóval, mindenki szereti az erdei túrázásokat, de éreztük, hogy valami más programot is ki kellene már találni! Legfőképpen akkor fogalmazódott meg az új útirány bennünk, amikor egyik hétvégén megnéztük a várva-várt mesefilmet: Kiskedvencek titkos életét!

Természetesen mindenkiből kitört az addig elnyomott állatbarát roham – hazafele azon vitatkoztak, hogy cicánk, kutyusunk, hörcsögünk, vagy aggresszív nyulunk legyen-e a pöttömnyi lakásban?!

IMG_2300

Én meg a szemem forgattam csak… megint! És eszembe jutott, hogy piacra fogok dobni egy újfajta gyerekkönyvet!! 🙂 Egy szagoskönyvet!! Nem, nem finom csokitorta és eper -, meg banánillatú dörzsölhető matricával, hanem egy “Szagok a farmon” címűt, amiben ha a különböző állatokat megsimogatják a képen, akkor utána érezhetik a kezükön a természetes “illatfelhőt'”…. Nos, gonosz vagyok? – Nem, csak ismerem a gyerekeim 🙂 és van épp elég dolgom így is…

Így jutottunk arra az elhatározásra, hogyha kisállatot nem is veszünk a következő 5 évben – én tíz évet szerettem volna -, de legalább ellátogatunk a Montreáltól kb. 50 percnyire található Safari Park-ba!!
Tényleg új útirányt találtunk, hisz eddig délre valahogy sose utaztunk – még nem jutottunk el a határig, és nem látogattunk New Yorkba vagy Bostonba.

IMG_2235

Már nyitás előtt odaértünk, de több száz méteres autós sorok kanyarogtak a beléptető kapuk előtt. Tízkor meg is nyitottak négyet a 15 (!)-ből!!! Na, ekkor sejtettük, hogy jó gondolat volt hétköznap menni, nem hétvégén… Nagyon népszerű hely, holott az árai montreáli szinten is nagyon zsebbenyúlósak… Viszont az itt töltött nap után elmondhatom, hogy szerintem a kapott szolgáltatás és élmény abszolute megérte az árát.

IMG_sor

Először a Safarinak abba a részébe látogattunk el, ami autóval kb. egy óra alatt járható körbe. A kiépített kétsávos úton egyértelmű volt merre kell haladni minimális sebességgel a szabadon kóborló, legelésző állatok között.

IMG_2155

Legtöbbjük természetesnek vette, hogy odasétál a lassan közeledő gépjárművekhez, benéz a leengedett ablakon, és ha kap valami finomat, akkor elidőzik egy kicsit, de ha nem, akkor megy tovább a következő lelkes családhoz, akiknél biztos akad egy-két jó falat.

IMG_2141

Na, ezt azért nem mertem volna bevállalni!!! 🙂

IMG_2107

Mi is előre készültünk: előző este férjem elszaladt a boltba egy hatalmas csomag sárgarépáért – és ezt már induláskor az utastérben helyeztük el, hogy kéznél legyen, ki ne kelljen szállni a városi embernek ezek közé a vad növényevők közé 🙂 .. soha nem lehet tudni, mikor fanyalodnak finom, koleszterinszegény magyar húsra a Kanadában élő afrikai szavanna állatai!!!

IMG_2085

Alig vártuk, hogy jöjjön egy-egy állat, bedugja a fejét, meg lehessen simogatni, és lássuk, hogy jóízűen rágcsálja el a szájába adott zöldséget! Na, jó, bevallom, én néha inkább felhúztam az ablakot – tehetek én arról, hogy határozottan elbizonytalanít, ha egy állat nagyobb nálam?! Mármint magasabb pl… 🙂 Ha meg fél-fél méter szarv kilóg oldalt a fejéről, akkor kétségbe is esek….

IMG_2111

IMG_2165

Leginkább férjem bizonyult rettentő bátornak és a két fiú. Tami először az ablak mellé ült, majd biztonságba vonult a középső ülésre…

IMG_2100

A szarvas egyszerűen lenyűgöző volt a hatalmas agancsával, a méltóságteljes járásával, tartásával. A szőre csillogott és meglepően puha volt. Büszkén vonult az autók között. Na, de nem is regélek több csodát erről a szarvasról, a kép beszél helyettem 🙂

IMG_2177

Sajnos nem mindenkinek adatott meg ilyen vonzó külső! Gondolok itt tapír barátunkra… 🙂

IMG_2150

Minden szépen ment, amíg ki nem derült, hogy ezeknek az állatoknak nyála is van és előszeretettel nyalják meg a kocsi ablakát, vagy épp miközben bedugják a fejüket az autóba és esznek, egy adag nyálat becsurgatnak … ahova sikerül… pl. Norbi rövidnadrágján hatalmas bivalynyálnyom éktelenkedett ma 🙂 🙂 🙂

IMG_2109

Tudom, hogy lassan képes bloggá megy át ez a poszt, de egyszerűen olyan csodaszép állatokat láttunk ma olyan közelről, hogy fel kell őket töltenem!!!

IMG_2098

Voltak viszont olyanok is, akik nem voltak hajlandók közelebb jönni – inkább legeltek a répa, karfiol és más jutifalatok helyett.

IMG_2122

IMG_2136

Természetesen nincs kanadai kirándulás piknik nélkül!

A Parkban gondoltak az éhes látogatókra is! Rengeteg étterem működik a központi téren, de ami nekünk sokkal szimpatikusabb, hogy 3-4 hatalmas fás-bokros-füves rész be van rendezve piknik területnek rengeteg asztallal és paddal.

IMG_piknik

Az autót az egyik parkolóban hátrahagyva folytattuk az utunkat az Afrika Terasz felé.

IMG_2227

Hatamas területen bekerítve él több fajta szavannai állat ezen a részen, aminek a közepén kiemelkedik egy Afrika kontinens alakú terasz, ahonnan a látogatók jól belátják a környéket.

IMG_2195

Az állatok, zsiráf, zebra, orrszarvú, antilop odajöhetnek megnézni a rács mögötti embereket és boldoggá tehetik őket, ha elfogadnak egy-egy gyümölcsöt, vagy épp kedvük van egy közös fényképhez!

IMG_2211

IMG_2185

Ha a teraszról induló fa felüljárón végigsétálunk, láthattunk még elkülönítve persze gepárdokat is, ahogy a 26 fokos melegben a fák árnyékában hűsöltek.

IMG_2231

A központi téren keresztül közelíthető meg az üvegfolyosós oroszlán negyed. Hogy közelről és lehessen látni az állatokat, egy hosszú üvegfolyosót építettek az oroszlánok és a tigrisek lakhelyén keresztül, ami néha azt is lehetővé teszi, hogy alulról lássuk a ragadozókat, ha épp ennek a folyosónak a tetején alszanak, vagy sétálnak keresztül.

IMG_2273

Lélegzetelállítóan szép volt a tigris és a fehér oroszlán úgyszintén!!!

IMG_2256

Az üvegfolyosóból kiérve lépcsők vezetnek fel a fa felüljáróra, amin ha végigsétálunk, és szerencsések is vagyunk, láthatunk jobbra és balra újabb kedvenceket: majmokat, medvéket – ha csak nem bújnak el nagyon a szemünk elől a nyári melegben.

IMG_2284

IMG_2287

Az utolsó szektor az állatkertben az Öt kontinens farmjai nevet viseli. Ide belépve tipikus háziállatokat láthatunk a világ minden tájáról. Volt ott baromfi, vietnámi malac, nyúl, mara, alpaka, vízidisznó és még sorolhatnám.

IMG_2307

IMG_2309

Ennyi séta és kanyargás után megint vissza jutunk a Safari közepére, ahol meglepő módon hatalmas helyet foglal el az aquapark. A mai napon sajnos épp nem nyitott ki a medencés része, de a vízijátszóteres, pancsolós rész igen! Hatalmas tömeg élvezte a hűs vizet, gondolom ugyanolyan hullafáradtan a túra végén, mint mi.

IMG_2295

IMG_2310

Akinek nem volt kedve pancsolni, de még érzett magában egy kis energiát, az elmehetett a Nairobi nevű játszótérre, kötélpályára, minigolfozhatott, vagy ha csak szeretett volna valamilyen szuvenirt hazavinni, de nem butikban vásárolni, akkor a vidámpark részben költhette el a zsebpénzét például a céllövöldében.

IMG_2241

A Park még más szolgáltatásokkal is szórakoztatja a gyerekeket: meghatározott időpontban szabadtéri színpadon lehet kisebb előadásokat megnézni, lehet lovagolni, tevén és pónin, a kisebb vidámparkban körhintázni, a vízes részen pedig a hatalmas csúszdákon csúszdázni. Sajnos nekünk ez már nem fért bele a mai napba… végkimerülés határán jártunk a nap végére – ismét. 🙂

IMG_zsirafesen

Back to the nature – vissza a természetbe :)

Rawdon_folyoka

Laktál már olyan helyen, ahol, miközben a nyári kirándulásaidat szervezed és beírod a Google keresőbe a számodra két legfontosabb kulcsszót, akkor annyi találatot ad ki az internet, hogy magad is meglepődsz? Majd két óra olvasgatás, kép nézegetés után rájössz, hogy a nagyon hosszúnak tűnő vakáció se lesz elég ezeket a csodálatos helyeket bejárni?
Mert a kanadai Québec ilyen….
És mi az a két szó, amiről az idei kiruccanások szólnak? – gyalogtúra, vízesés 🙂

Rawdon_fa_folyoAz egyik csodálatos hely, amire ilyen módszerrel sikerült ráakadni, Rawdon, ami egy kisebb település kb. egy órányira északra Montreáltól.
Körülbelül 10.000 ember lakik ebben a hangulatosnak mondható kisvárosban, olyan gyönyörű természeti környezetben, ahol egymástól pár kilométerre találsz vízesést túraösvénnyel, napozásra és lubickolásra alkalmas sziklás vízfolyamot és a kettő közt valahol fél úton egy városi szabadstrandot, csakhogy a folyóban úszás se maradjon ki a nyári elfogalaltságok listájáról!

Ezek a terészeti csodák a SEPAQ, azaz a Québeci Nemzeti Park fennhatósága alá tartoznak. Meg kell jegyeznem, rengeteg ilyen nemzeti park van! Jelenleg még majdnem mindegyikbe kell fizetni belépődíjat, ami kb. 20- 25 dollárt jelent egy családnak, de szóba került, hogy 2017-től több is ingyenes lesz, figyelembe véve a helyi magas adókat. Lehet természetesen bérletet is venni, ami azok számára kedvező, akik igazán szeretik a szabadban tölteni az időt.
Jellemzőjük még, hogy mikor megérkezünk, gyönyörűen kialakított parkoló várja a látogatót, ami mellett hangulatos fűtött-hűtött faépületben cafétéria, szuvenir bolt, rossz idő esetén mindenki számára szabadon használható kisebb ebédlő, és tiszta, rendezett mosdó kap helyet.

Az ott dolgozók térképekkel, jó tanácsokkal látják el angolul és franciául az oda érkezőket.

Rawdon_fustospiknik

Az épület közelében szoktak elhelyezkedni a piknikasztalok padokkal, nem egyszer állandó jelleggel felállított faszenes grillekkel. Szemetesekkel, szelektív kukákkal és hamu gyűjtő edényekkel igyekeznek tisztán tartani- tartatni a környezetet.
Mivel a gyerekekre is gondolnak, nem csak az ebédet készítő felnőttekre, így biztonságos játszótér is található a piknikre kijelőlt részben: homokozó, csúszda, hinta, mászóka… a szokásos játékokkal tudják fárasztani magukat az aprónépek, ha esetleg nem fáradtak el a megelőző gyaloglásban. 🙂

rawdon_vizeses

A gyerekek energia- és hangulatkészletét felmérve terveztem meg a rawdoni kirándulást is: először gondoltam, körbejárjuk a vízesést, hisz ott gyalogolni kell kb. 2-3 km-t, ami néha roppant fárasztó tud lenni. 🙂
Az emített vízeséshez kiépített gyalogút vezet. Már többször látogattunk el vízeséshez ezen a nyáron is, tavaly is, de mindig lenyűgöz a rohanó víz hatalmas ereje! Egyszerre kelt félelmet és tiszteletet az emberben, miközben a sötétzöld fák között felbukkanó víz zúgása meg is nyugtatja.

Hogy minél tovább lehessen élvezni a kilátást, a folyó parton több falépcsőkkel megközelíthető kilátót is építettek ahova a kitáblázott erdei ösvényeken sétálva lehetett eljutni.

Rawdon_nyugi

Mindenki nagyon élvezte azt a részt, amikor a köveken ugrálva be lehetett sétálni a vízbe és a már enyhébb sodrású vízben le tudtuk kicsit hűteni a lábainkat, majd kiültünk a kövekre és végre kb. egy perc erejéig mindenki csöndbe is maradt… 🙂
Ezeken a kirándulásokon mindig kitör a gyerekekből az addig se rejtett egyéniségük: a kamasz fiam a tiltások ellenére a legsebesebb rész környékén ugrál, azt várva, hátha végre elviszi már az ár és történik vele valami izgalmas; a középső, aki szuperhősnek képzeli magát az esetek többségében, igyekszik akrobatikusan repülve ugrani egyik helyről a másikra, miközben hasznos tanácsokkal látja el a hugát, mit hogy csináljon, hogy nehogy vízbe essen és belefulladjon, de alig várja, hogy történjen vele valami és megmenthesse; míg a kislányunk minden szabályt és tanácsot betartva fogja a kezünket, kapaszkodik és igyekszik túlélni ezeket a ‘rettenetesen veszélyes’ helyzeteket. 🙂

Mivel az esetek többségében szerencsére semmi kalanddal ússzuk meg ezeket a helyeket – hisz igyekeznek a lehető legbiztonságosabbá tenni, sokszor figyelve arra, hogy babakocsival is például megközelíthetőek legyenek tóparti ösvények, a gyerekek kissé talán csalódottan is veszik tudomásul, hogy azért ez nem felfedező túra a dzsungel mélyén…

Rawdon_jegtabla

Miután kigyalogoltuk magunkat, gondoltam, következő állomásnak nagyon is megfelelő lesz a Cascades (kaszkédsz), a sziklás rész a folyóban, ahol kisebb vízesések teszik izgalmassá a víz folyását.
Itt igazán meglepetésként ért bennünket, hogy szintén gyönyörű piknikrész helyezkedett el az úttal párhuzamosan a folyó mellett, hatalmas fenyőfák árnyékában. Szerencsére a már megvásárolt belépőjegy ide is érvényes, így csak fel kellett mutatnunk a vízesésnél kapott karszalagunkat és mehettünk is a parkolóba, miután szép napot kívántak az ott dolgozó fiatalok.

rawdon_pancsi

Igazából szájtátva mentünk a Cascades fele a parkolóból, mert a látvány lélegzetelállító volt: a fenyők alól a korlát mentén már lehetett látni a vízből kiálló hatalmas sziklatömböket, köveket, amiket teljesen körbeölelt a víz, de a sebes folyása miatt sok helyen vízesésszerűen zubogott keresztül rajta, míg máshol a szintkülönbségek miatt megült a természetesen kialakult fürdőkád-szerű mélyedésekben.

Rawdon_cascade_csalad

 

Könnyen rájöttünk, hogy ez egy turistaparadicsom, hisz a hatalmas köveket rajtuk napozó, a vízben pancsoló emberek százai tettek színessé. Olyan volt a látvány, mint a hatalmas vízen úszó jégtáblák zsúfolásig telve pingvinekkel …. csak kicsit színesebb és melegebb (32C volt akkor épp) kivitelezésben.
Mi is gyorsan ledobáltuk a ruhákat és már mentünk is le a lépcsőn a kis hídhoz, hogy valahol találjunk még magunknak helyet, hisz ilyen fürdőzésben még nem volt részünk! De nem eszik ám olyan forrón a kását!! Nem könnyű ezeken a köveken közlekedni: papucsban bénázik az ember, mezítláb égeti a talpát a kő, ha meg nedves a talaj a lábunk alatt, akkor meg jókat lehet csúszkálni és esni a vizes részeken. 🙂

Rawdon_gyerekek

De sikerült elhelyezkedni, hogy mindenkinek megfelelő legyen: láb belógatva, apuka elterülve a vízben mintha jacuzziban ülne, hisz a víz kellemesen langyos volt, gyerekek kis kavicsokat keresnek térdig érő vízben. 🙂 És lehetett szemlélődni – néha titkon jókat röhögni a többieken, ahogy jönnek be és ugyanúgy bénáznak, mint mi. Volt, aki elcsúszott, és először egy seggest dobott a bokáig érő vízben, majd mikor felált, utána meg arccal bele 🙂 – bevallom, én is a popsissal kezdem és igyekeztem Tamit felemelni, nehogy belefulladjon a bokáig érő vízbe. 🙂 🙂

Rawdon_hajokAzután jött egy busznyi ázsiai, akik persze nem vetköztek le – a tűző nap miatt – csak órákon keresztül pózoltak a forró sziklákon a rájuk jellemző Viktória jelet mutogatva. 🙂
De voltak, akik nagyon megleptek, mert írtam, milyen nehéz itt a közlekdés, de ennek ellenére hatalmas hűtőtáskákat cipeltek a vállukon, napernyőt, kempingszékeket! Csak csodálkoztam, hogy egyesek mire képesek a kényelemért!!! Azután észrevettem a sziklák közepén egy piknikasztalt padokkal! Nahogy az hogy került oda??!!
De már tudom, hogya québeci franciák előtt nincs lehetetlen! 🙂

Rawdon_pizzaAkik jobban ismerték a vizet, le mertek mászni erről a védett helyről a folyóba, hagyták, hogy az ár elsodorja őket és visszaúsztak, ha már megunták a mókát. A folyó csendesebb szakaszán több jacht is megjelent, motorcsónakok, vízisíelők élvezték a nyarat.

Miután itt is kinézelődtük magunkat és kellőképpen megéhezett mindenki, kivételesen nem grilleztünk, hanem a neten talált helyi Dino pizzériában rendeltünk egy pizzát. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Deluxe pizzájukat, ami nagyon fincsi volt, ráadásul 7 perc alatt elkészült. 🙂

Már meg se volt a férjem lepődve, hogy angolul próbált rendelni, – kevesebb sikerrel -, mert ugye Montreálon kívül kevesen beszélnek mást, mint a franciát, annak is a québeci változatát.

Majd élelemmel felszerelve mentünk vissza a vízesés melletti piknik részre, ahol a gyerekek utána játszóterezni is tudtak.

A pizza szuper volt, a gyerekek kiugrálták magukat, és gondoltuk, akkor irány a helyi beach, ha már oda is érvényes a karszalag, akkor legalább nézzük meg!

Érdemes volt! Homokos tópart várt ránk, hideg, de úszásra alkalmas vizével. 🙂 Nem tudom, hogy a gyerekek alapvetőleg honnan ‘szívják’ az energiájukat, – néha azt hiszem, hogy tőlem el… – de itt még volt erejük kipancsizni magukat és szép lassan megkezdhettük a hazafele utat- végre lenyugodva. 🙂Rawdon_plage

… és ami elmaradhatatlan: a kanadai mókus! 🙂  Az eddig látott rengeteg közül ez mindenkinek emlékezetes marad, mert igyekeztem lencse végre kapni, de mint kiderült nem kellett sietnem, mert perceken keresztül nézett minket és szabályosan pózolt a fényképezéshez. 🙂 Cuki volt!!

Rawdon_mokus

Igazi észak-amerikai buli: Comic Con!!

Tavaly nyáron csak a plakátokat nézegettük, idén tavasszal viszont nekivágtunk: irány a Comic Con! Hogy az mi fán terem? Hamarosan kiderül 🙂

Interneten megrendeltük a jegyeket, bepattantunk az autóba és irány Ottawa! Kanadai szemmel ez Montreálból csak egy kis kiruccanás, hiszen kb. 2 óra alatt oda lehet érni… Érdekes módon itt mindenki időben méri az utazás hosszát, soha senki nem mondja azt, hogy ez 200 km-re van. Valószínűleg azért, mert az utak mindenhol jók, a legtöbb helyre autópálya vezet (ahol 100 km/h a maximum), így az a lényeg hogy mennyit kell az autóban ülni, hogy odajussunk.

Na, de visszakanyarodva a témára: a Comic Con egy hatalmas buli, ami eredetileg a képregény (comics) rajongók összejövetele, majd ez kiegészült a rajzfilm rajongókkal (leginkább a japán anime rajzfilmek), és a népszerű sci-fi, fantasy filmsorozatokkal.
Ha valaki azt hinné, hogy ez tizenéves gyerekek összejövetele, az meg fog lepődni, nézze csak meg a képeket!

comiccon1Viszonylag korán értünk oda (11 körül, ami itt korán van, mivel általában 10 órakor nyitnak az üzletek), de a parkoló már teljesen tele volt, a közeli katonai gyakorló mezőt nyitották meg parkolásra. Már ekkor brutális tömeg özönlött lefelé az úton az EY Centre felé. Utólag kiváncsiságból megnéztem, idén körülbelül 42 ezer látogatója volt a rendezvénynek…

Már az épület felé sétálva is teljesen természetes, ha mellettünk sétál egy sötét elf, Hulk, Batman, Joker, stb., stb. Nagyon sok ember jelmezbe öltözve érkezik, hiszen az összejövetel csúcspontja a jelmezes felvonulás.

Amint beértünk a hatalmas épületbe, elénk tárult a központi terem, amiben főként kereskedők árulják portékaikat, hihetetlen választékban: több tízezer képregény – teljes sorozatok többszáz dollárért, ritkaságok elképesztő áron, egészen le az 1 dolláros elfekvő készletig -, képregény és rajzfilm figurák, társasjátékok és kártyajáték készletek és egyedi darabok (ebből bizonyos ritka példányok akár $1000-es árcímkével!).

comiccon_comics

Anime figurás poszterek, naptárak, kispárnák és ágyneműk, szerepjátékok minden mennyiségben szabálykönyvekkel, kiegészítőkkel, művészeti albumokkal, különféle kockákkal.

comiccom_bed

A kockák külön megérnek egy megjegyzést: soha nem gondoltad volna, hogy a hat oldalú kocka mennyire unalmas. Itt lehetett kapni 8, 12, 16, 20, de akár 100 oldalú kockákat is – hiszen a szerepjátékoknál ez adja a harcrendszer és a történések alapját. Néhány pultnál “kilóra” lehetett venni a kockákat – egy pohárral merítesz a fél köbméteres edényből és amit sikerült, az a tiéd 🙂 .
Hatalmas mennyiség volt polókból és kiegészítőkből, az egyik cég egy hatalmas “póló-tornyot” épített, ami majdnem a terem tetejét érte, pedig elég magasan volt.

comiccon_tshirts

A tömegben mindenfelé beöltözött emberek, felsorolni is nehéz miket is lehet látni: Deadpool, Spiderman, Batman, elfek és törpék, Star Trek szereplők, Joker,  Killer Panda, Star Wars szereplők és robotok, Ghostbusters autó és teljes felszerelés, anime hősök két méteres, részletesen kidolgozott fegyverekkel… Volt pár nagyon meglepő jelmez is, mint például Groot, a fa-lény a galaxis őrzői filmből, aki kb. 2.5 méteres magasságával elég feltűnő volt, de az alábbi X-Men szereplő Storm jelmezben sem csak a ruhadarabok az érdekesek, hanem az a tekintet…

comiccon_storm

Ha valaki úgy gondolja itt csak a tízenévesek rohangálnak, az nagyot téved! A közönség nagyobb része fiatal és gyerek, de nem ritka, hogy jócskán felnőtt korú embereket (sőt, a lenti szürke bőrű gargoyle néni minimum 50 volt!) látunk beöltözve mindenféle maskarákban. Pár kép az illusztráció kedvéért:

comiccon_dr1

comiccon_dr2

comiccon_dr4

comiccon_dr5

comiccon_d32

comiccon_dr9

 

Külön érdekességek voltak még a táblás játékok standjai, ahol hatalmas, részletesen kidolgozott asztalokon játszottak harci játékokat. Ez úgy működik, hogy a felek alakulatait gyönyörű figurák jelképezik, amiket a táblán mozgatnak, miközben a hatótávolságokat és lépés hosszakat centiméterrel méregetik. Elsőre nagyon fura látvány, de sokan teljesen belefeledkezve játszottak, és a fiúkat is teljesen lenyűgözte a játék… sajna a lakásba a tábla sem férne be :(.

comiccon_table

Bejárva a termet jól elfáradtunk, noha ez még csak az egyik része volt a három napos összejövetelnek. Az épület termeiben egymást érték a különböző előadások: hogyan készítsük el a jelmezeinket saját magunk, hogyan kell a fenti táblás játékokkal játszani, mit kell tudni a “steampunk” világáról (sajnos nem tudtuk megnézni őket, pedig erre különösen kíváncsi lettem volna!). Egymást váltották a szerzők, rajzolók a dedikálásban a pultoknál.

A terem hátsó része el volt függönyözve és hatalmas sor állt előtte egész nap. Mint kiderült, itt a meghívott sztárvendégekkel lehetett közös fotót – vagy akár csoportképet – készíteni. Kissé hideg zuhanyként ért, hogy az egyik kedvenc színésznőmmel össze-fotózkodást több száz dollárom bánta volna… hiába, erre most “nem értem rá” :).

Egy szomszédos terem telis-teli volt hivatásos képregény rajzolók kiállításával. A fiúk le voltak nyűgözve, ahogy a művészek helyben percek alatt komplett képeket készítettek (Beni azóta rajzol otthon, mióta egy kb. hetvenes bácsitól megtudta, hogy a képregény rajzolás csak gyakorlás kérdése – ő is így kezdte, mert az ő korában még TVjük sem volt, nemhogy számítógépes játékaik, hát ő nekiállt unalmában rajzolni).

Késő délutánra jól elfáradtunk, így haza indultunk, vagyis inkább sprinteltünk, mivel a parkolóban félúton az autó felé elkapott minket egy tavaszi zápor 😀 . Búcsúzóul még pár kép a “conról”:

comiccon_p1 comiccon_p2 comiccon_p3 comiccon_p4 comiccon_p5 comiccon_p6 comiccon_p7 comiccon_p8

Hazalátogattunk :)

Hazalátogattunk. Majdnem két év után két hétre.

Nagyon izgatottan készülődtünk az utazásra. Talán majdnem annyi kérdéssel magunkban, mint amikor ide, az ismeretlenbe indultunk. Csak akkor nem volt bennünk különösebben megfogalmazott elvárás, hisz nem ismertünk itt semmit és senkit!

Viszont haza menni, az más!
Vajon hogy fogadnak majd minket otthon? Milyen lesz a viszontlátás? Hogyan fogunk mi viszonyulni a “régi” életünkhöz?

IMG_8899

Az indulást megelőző hetek szervezkedéssel, pakolással teltek. Még a csütörtök délután is, amikor a változatosság kedvéért elkezdett szakadni a hó.
Igaz, hogy előtte nap már foglaltunk taxit interneten, de az időjárás miatt előbbre hoztuk az indulást. Hóban tapogva és kiskabátban dideregve pakoltuk be a bőröndöket a majdnem kisbusz méretű taxiba és mivel a Nagypéntek Montreálban munkaszüneti nap (a Húsvét hétfő nem), plusz a havazás csak nem maradt abba, lassú csigaként vánszorogtunk ki a reptérre este vacsora után.

Persze egy órás késéssel tudtunk felszállni, mert a mínusz 12 miatt a szárnyak is lefagytak. Boldogan és kissé félve, de megkezdtük az utazást London felé!!

20160324_204607

Azt hiszem az éjszakai repülés gyerekekkel sokkal kényelmesebb, hisz a kezdeti izgalmak után másfél órával kidőltek és legalább a legkisebbek végig aludták a maradék 5 órás utat.

Természetesen én nem: mert mindenegyes köhintésre felkaptam a fejem – mi van a gyerekekkel? Senki nem csinál esetleg valami “gyanúsat”? Nem kell-e bevetnem az online repülővezetési tanfolyamon megszerzett tudásomat? 🙂 🙂

Megkönnyebbülve szálltunk fel a Heathrow reptéren 5 óra várakozás után a budapesti csatlakozásra: hisz ez már csak két és fél óra!!!

Miután elhelyezkedtünk a 7 éves kisfiam meglepetten, örömtől sugárzó arccal suttogta apukájának: Apa, MAGYAROK ülnek mögöttünk!!!! Megismerkedjünk velük? 🙂 – ugyanis Montreálban nem kerestünk magyar kapcsolatokat, hisz először csak egy évre terveztük az itt tartózkodást, aminek az a fő célja, hogy megtanuljunk jól angolul, franciául… Így inkább az ezirányú barátságokat preferáltuk.

De még a 12 éves nagyfiam is megnézte a reptéri munkásokat, akik magyarul beszéltek 🙂

Szóval 2 év elég volt ahhoz, hogy míg odafele a franciául, angolul beszélőket nézték meg a gyerekek, most a magyar szóra csodálkozzanak rá. De az is teljesen természetes volt számunkra, hogy a londoni reptéren csücsülve mindenféle nyelvet hallhattunk magunk körül. Már nem éreztük ettől egy cseppet sem idegennek magunkat.

20160325_124300

Az első utunk férjem szüleihez vezetett, akik szépen megterített asztallal és nagyon finom frissen készült vacsival vártak bennünket 🙂 Ez nagyon jól esett!! Hisz elmondhatjuk, hogy leginkább talán a gondoskodásból, törődésből kapunk itt (sokkal) kevesebbet, mint otthon. Sokkal kevesebb az olyan ismerős, akikkel közös programot szerveznénk. Ennek is persze, mint mindennek, megvan a jó és a rossz oldala: sokkal több szabadidőnk van, amit csak a család, azaz mi öten, együtt töltünk el, viszont mi mindannyian szeretünk barátokkal lenni, így jobban hiányoznak a közös programok, amikor a gyerekek eljátszanak, elszaladgálnak, mi meg csak beszélgetünk és közben valami harapnivalót gyártunk (bográcsozás, grillezés stb.) a gyerekeknek és magunknak.

IMG_8787

Természetesen vannak már barátaink, ismerőseink, de még nem lehet összehasonlítani a családi vagy a családias szintre emelkedett barátságokkal!!

Arról nem beszélve, hogy van egy nagyon-nagyon nagy különbség a magyar és a kanadai társadalom között. Míg szerintem a magyarokra jellemző a röghöz kötöttség – miután elkezd valaki dolgozni, igyekszik lakást venni, letelepedni egy városban, és nagy eséllyel ott szeretné leélni az életét a kialakult kis környezetében, barátaival. (talán elkezdődött már valami változás ezen a téren…) Addig Kanadában – mégha valakinek már van is nagyon jó állása, lakhatása, családja -, de kap valami jobb munkalehetőséget, már szedi is a cókmókját és köd előttem, köd utánam, el is költözött vagy a város teljesen másik felébe, vagy épp Kanada másik végébe (akár azt is mondhatjuk, hogy a kontinens másik felére).

Ezt már nagyon jól megtapasztaltuk ezalatt a viszonylag rövid idő alatt is – összebarátkoznánk valakikkel, vagy épp a gyerekek az iskolában, bölcsiben, és egyik napról a másikra mennek el a friss barátok….
Egy újabb kapcsolathoz pedig szimpatikus emberekre, sok időre, türelemre, közös programokra van szükség….

20160407_121121

Egy eredetileg marokkói ismerősöm úgy fogalmazott: itt mindig elégedetlenek az emberek és ha adódik valami lehetőség, már mennek is utána…. (ezen elgondolkodtam… Nálunk is mindig elégedetlen mindenki, csak az a különbség, hogy mi magyarok a legtöbb esetben sajnos megragadunk a panaszkodás szintjén… Még a nagyon elégedetlenek is… És minden megy a régiben…Bár lehet, hogy a fiatalabb generáció gondolkodásában már elkezdődött valami változás.)

Jellemzőbbek a rövid-távú dolgok: tanárok nagy része évente váltódik, a költözködés miatt az osztálytársak se töltenek 8 évet együtt, mint otthon sok esetben. (pl. az elsős kisfiam a nem egész tanév alatt az első szintű olvasás csoportból eljutott a 3-as szintre. Azaz a harmadik olvasás tanárnénije és asszisztens tanító tanítja. Plusz minden évfolyamnak új osztályfőnöke van minden tanév elején. Az elmúlt 3 évben 3 igazgató váltotta egymást – mindenki kapott jobb ajánlatot tanév végén, így “mentek tovább”.)
Az albérletek sűrűn cserélnek gazdát, a munkahelyek se hosszú távban gondolkodnak. Minden mozgásban van.
Lehet ezért is ilyen kedvesek általában véve a kanadaiak: egy emberöltő alatt lehet tízszer több alkalommal kell beilleszkedniük egy közösségbe, mint pl. egy átlag magyarnak.

20160403_063438

Visszatérve kicsit szorosabban a hazaéréshez, amin igazán meglepődtem, és egyátalán nem ezt az érzést vártam, hogy amint úton voltunk már hazafele autóval OTTHON éreztem magam. Mikor megláttam a nagyszülőket és elkezdtünk beszélgetni, vacsizni, nem éreztem, hogy kimaradt volna két év!! Olyan volt – nem csak velük, hanem a többi rokonnal, baráttal való találkozás is, mintha max. csak 2 hétre mentünk volna el. Teljesen ott tudtuk folytatni a kapcsolatot, ahol abba maradt. Igazából nem is maradtak abba, hisz telefonon, mailben, viberen Fb-n tudtunk egymás hétköznapjairól is és talán ennek köszönhetően nem voltak nagy hallgatások, mit-is -kezdjünk-egymással érzés szerintem senkiben sem.

20160326_033840

Tehát zavartalanul folytak a beszélgetések a megterített asztal mellett 🙂
Hiszen ők már olyan barátok, akikkel évek, évtizdek óta ismerjük egymást, rengeteg közös emlék és együtt töltött idő áll mögöttünk! Így lehet feszélyezettség nélkül nevetgélni, viccelődni – lazán élvezni az életet!!!!
Ismerjük már egymás rigolyáit, és nem kell azon agyalni beszélgetés közben, – egyrészt, hogy hogyan is fejezzem ki magam a lehető legjobban, hisz csak tanult nyelv az angol és a francia is – ráadásul, hogy vajon, amit viccből mondani akarok, az esetleg nem sértő-e pl. a korei barátomnak vagy a kanadainak… Arról nem is beszélve, hogy valakivel viccelődni, nevetgélni lehessen idegen nyelven is, mind a két beszélgetőnek olyan nyelvi szinten kell lennie, hogy megértse, ha a másik “csak” ugratja….

A legnagyobb meglepetéseket a legkisebbnek kellett így átélnie, aki másfél éves volt kiutazáskor. Hiába meséltünk neki arról, hogy ki kicsoda, hogy mi fogja majd várni Magyarországon, neki minden és mindenki új volt!
Szerencsére könnyen ismerkedik, barátkozik, így kezdeti 10-15 perc visszahúzódzkodás után szépen kibontakozott és otthon is érezte magát bárkinél – persze mindenki meg is tett érte mindent, hogy jól érezze, érezzük magunkat 🙂

20160331_094637

A legnagyobb élményt a nyelv használata jelentette számára. Tami itt több mint egy éve jár francia bölcsibe, és tanulgat angolul is. Mindkettő nyelven megérti már az egyszerűbb utasításokat, tud röviden válaszolni, de ugye hosszabban beszélgetni, elmesélni dolgokat csak magyarul képes. Hát teljes felszabadulást jelentett neki felfedezni, hogy milyen hatása lehet annak, ha beszél emberekhez és azok teljesen meg is értik!!! (bevallom, néha feszegette is a határokat, igyekezett MINDENHOGY a középpontba kerülni és ha kellett, akkor nem riadt vissza akár “olyan” kifejezéseket is használni, csakhogy rá figyeljenek…)

Ezt a két hetet mi csak a családnak és a barátoknak szenteltük, és ők nekünk. Nagyon jó érzés volt, hogy majdnem 2 év távollét ellenére se sajnálták ránk áldozni az idejüket és mindenki annyit készült, hogy tényleg “magyaros legyen a fogadtatás” 🙂 🙂
Természetesen, mikor búcsúzásra került a sor, mindenki megkérdezte: mikor is lesz a viszontlátás és mennyi időre??!!!
Hát ez az, amire nagyon nehéz lenne válaszolni! Ha csak arra gondolok, hogy 2 évvel ezelőtt Húsvétkor, még nem hittem volna, hogy a következő locsolkodást kihagyjuk, és helyette szakadó hóesésben koreai gyerekeknek szervezek tojáskereső versenyt Montreál egyik kicsi parkjában.

IMG_0895

Mint ahogy akkor ott azt sem sejtettem, hogy egy évvel később pedig a kislányommal a papákat és a barátokat várjuk tojáskával, szendvicsekkel, virággal a verőfényes tavaszi napsütésben, hogy meg tudjuk ajándékozni majd Őket a locsolásért cserébe…. Bár a kislányom nem szívesen adta a csokitojást… arra hívatkozva, hogy meg bírja azt Ő is enni 🙂 🙂 🙂

IMG_8771

Ami biztos, az talán az, hogy két hét kevésnek bizonyult. Egy tipikusan olyan nyaralás lett, amikor egy szusszanásnyi időnk se maradt pihenni vagy esetleg egy kicsit kettesben elmenni valahova a férjemmel.
Egyrészt, ez nagyon jó!! Hiszen ez azt jelenti, hogy annyi barátunk és akkora családunk van, hogy két hétig ebédről jártunk vacsorára és alig győztünk eleget tenni az evési elvárásoknak :)!
Mondhatni két hét alatt szívtunk magunkba két évnyi szeretetkupacot … és magunkra pár kiló felesleget  🙂
Viszont igen, ez is tud kimerítő lenni….
Tehát legközelebb, ha esetleg nem is “örökre” megyünk haza, de biztos, hogy legalább a dupláját szeretnénk otthon tölteni a most rendelkezésre állt időnek.

Úgyhogy mamák, papák készüljetek!! Mennek még az unokák nyaralni hozzátok 🙂

Cabane à sucre

Beköszöntött március! Az időjárás napról napra szebb, már lassan itt is lehet érezni, hogy jön a tavasz: olvad a hó, már pluszban van a hőmérő napok óta, és szinte hihetetlen, hogy nagykabát, nagysapka és sínadrág nélkül is ki lehet menni a lakásból!!

Mivel ilyenkor már végképp senkinek sincs kedve benn maradni a négy fal között, az első utunk egy félig benti, félig szabadtéri programra vezetett!

juharkezdo

Március és április a juharfa-ültetvények látogatásáról szól Québecben.
Sok olyan, főleg családi vállalkozás hirdeti magát a neten Cabane à sucre (kábán á szükr) / Sugar shack (Cukor kunyhó) néven, ami kimondottan az év ezen időszakában látogatható. A legtöbbször egy étteremre kell gondolni, ahol a helyi juharszirup felhasználásával készült ételeket lehet megkóstólni, különböző juharszirupból készült termékeket vásárolni. Persze, mivel Québec adja a világ juharszirup termelésének közel 80%-át, így nagy a verseny, és igyekeznek valami plusz szolgáltatást is nyújtani, hogy minél több látogatót sikerüljön becsalogatniuk.

juharka

Az étteremben ebédelés a gyerekek számára nem jelent valami nagy programot,- örülnek, ha túlélik bealvás nélkül – pláne nem a szirup, kekszecske stb. vásárolgatás utána, ezért mi is olyan helyet kerestünk, ahol az egész család jól tudja érezni magát. Így akadtunk rá a Constantin család Cabane à Sucre-rére, ahol gyerekprogramok mellett kicsit betekintést nyerhetünk abba is, hogyan készül a világhírű juharszirup!

Mivel már nagyon ügyesen kitapasztaltuk, hogy a rendezvényekre nem nyitáskor érkezik a legtöbb ember, hanem inkább délután, így ma is inkább reggeli után keltünk útra. Na nem kell túl korainak gondolni minket, mert tíz előtt nem nyit ki semmi…

A Costantin család juharfa erdeje csak fél órára van Montreáltól. Ahogy megérkeztünk, már voltak akik ott reggeliztek. Mi megvettük az ebédjegyeinket, majd gondoltam gyorsan veszünk pár dolgot a boltocskában, ahol akkor még nem voltak vásárlók. Hogy milyen jó ötlet volt, ez kb. 2 óra múlva derült ki, amikor már hatalmas sor kacskaringózott a bolt előtt 🙂 – bevallom, ma is rácsodálkoztunk arra, hogy milyen türelemmel képesek itt az emberek sorban állni!! Mintha ez lenne a világ legjobb elfoglaltsága hétvégén!! Nincs tolakodás, nincs egy rossz szó se!

juharbolt
Mikor a boltban dolgozó néninek elmeséltem, hogy életünkben először vagyunk ilyen helyen, úgy nézett ránk, mint a marslakókra… De nagyon készséges volt, egyből tanácsokkal látott el, hogy ebéd előtt nézzünk körbe kint, ahol vannak ingyenes és belépőjegyes programok, a jegyről letéphető kisebb jeggyel pedig mehetünk juharszirup-nyalókát készíteni.
Érdekesség, hogy csak 40km-re voltunk a kétnyelvű Montreáltól, de errefele már sokkal több csak québeci zászlót lehetett látni és az angol nyelvű kiszolgálás se ment olyan zökkenőmentesen, mint a “városban”, ahol ez teljesen természetes… Viszont itt is nagyon kedvesek voltak hozzánk a franciául beszélők is.

juharlo

A juharfa erdőben lehetett sétálni egy nagyot, játszóterezni, ami nagyon jól esett a kellemes 10 fokos melegben, de lovaskocsikkal is körbe lehetett járni a birtokot. Ezeket a juharfákat megcsapolják, hogy tavasszal kifolyjon belőlük a nedv. Régebben csak egyszerűen vödörbe fogták fel a folyadékot, de ma már műanyag vezeték-rendszeren szivattyú segítségével vezetik el hatalmas tartályokba.

juharfa
A fák 45 éves koruk előtt nem alkalmasak arra, hogy megcsapolják őket. Viszont egy-egy fa akár a 300 évet is megérheti. Miután összegyűlt a víz színű folyadék, akkor forralással, szűréssel sűrűre főzik. Kb. 40 liter folyadékból lesz egy liter juharszirup. Ez általában egy fa éves termése….

juharvodor

Québecben a juharszirup általános étrendkiegészítőnek számít – egészségesebb, mint a cukor, így használják teába, kávéba, sütikbe, de sós ételek ízesítsére is. (juharszirup pálinkáról viszont még nem hallottunk… hm… lehet a jövő biznisze lenne??!!)

Ezt ma különösen megtapasztaltuk, ugyanis az ebéd szinte minden fogásában visszaköszönt a juharszirup.
Előételnek káposzta saláta volt.
A borsóleves után – ami otthon inkább a borsófőzelék nevet viselte volna, főfogásként kaptunk: juharszirupba forgatott minivirsliket, sonkás-szalonnás omlettet juharsziruppal meglocsolva, vörösbabot juharszirupban és főtt krumplit. Érdekes volt a sós és az enyhe karamellás íz keveredése!

juharebed
Desszertnek amerikai palacsinta volt – juharsziruppal, juharszirup-pite vanilia jégkrémmel 🙂
Bevallom, mire az ebéd végére értünk, úgy éreztem, hogy cukor-sokkot kaptam…

juharpite

Ez után pedig mehettünk juharszirup nyalókát készíteni! (tire d’érable / taffy)
Felforrósítják a juharszirupot, majd egy-egy kis merőkanálnyit kiöntenek a hóra. Várni kell kb. 15 másodpercet, amíg megdermed, és utána egy fapálcika segítségével fel lehet tekerni.

juhartaffika

Majd pont időben érkeztünk a bábszínház előadására, amit a baba-múzeum egyik termében tartottak fél óránként egész délután.

juharszinhaz

A baba-múzeumban nagyon megtettszett az egyik polc, mert találtunk magyar Matyó babát is : )

juharbaba

Az étterem mögötti részen ekkora már elolvadt a maradék hó is, hatalmas sár és pocsolyák keletkeztek, de senkit nem zavart abban, hogy épp a kibérelt kis quadjával vagy pedálos mini-gokartjával rohangáljon, vagy leüljön a kültéri kiskemence mellé beszélgetni, juharszirupos fánkot majszolgatni vagy a gyerekekre vigyázni az ugráló vár mellett.

juhartaffy

Összességében mindannyian pozitív tapasztalatokkal tértünk haza. Igaz, az ebéd kétszer olyan drága volt, mint akármelyik belvárosi gyorsétkezdében, de megnyugodtunk, mert lehet kalóriában is kétszer annyit kaptunk köszönhetően a sok juharszirupnak 🙂 🙂 🙂

A “legkedvesebb” hónap – február

Elszaladt február is – a kedvesség és az odafigyelés hónapja…

Miért is ne? Miért is legyen csak egy hónap az évben, amikor külön figyelmet szentelünk ismerőseinknek, barátainknak, családunknak?

Miért is ne lehetne február is egy olyan hónap, amikor szintén kicsit jobban odafigyelünk a többiekre?
Mikor egyik héten megköszönjük barátainknak, családtagjainknak, szerelmünknek hogy ott vannak nekünk; a másik héten a tanárainknak, hogy annyit foglalkoznak a gyerekeinkkel; a következőn pedig próbáljuk arra is felhívni a figyelmet, hogy senkinek nincs joga kritizálni, bántani a másikat – sem szavakkal, pláne nem tettel-, csak azért, mert az illető esetleg nem ugyanolyan, mint mi… (ami itt Kanadában a sok bevándorló miatt azért elég általános…)

Ezen gondolatok jegyében telt el február!

valentin

Valentin nap: több, mint a szerelmesek ünnepe. Nem csak a szerelmesekről szól. Ez itt inkább a szeretet, barátság és a szerelem ünnepe!
Szól arról is, hogy diákok adnak egymásnak ezen a napon kis kártyákat, amin vicces kis versikékkel kimondják, hogy Köszi, hogy a barátom vagy! – tudom, hogy nem csak évente egyszer kell kifejezni, hogy valamiért hálásak vagyunk, de szerintem ez is egy jó módja annak, hogy tanítsuk a gyerekeket arra, hogyan fejezzék ki az érzelmeiket.

Mellé kis édességcsomagokat adnak, ami hasonlít a mi Mikulás csomagjainkhoz: van benne cukorka, csoki, rágó – persze a legtöbb szív alakú!

De nem csak gyerekek lepik meg egymást: tanárok is készítenek ilyen kis csomagot a tanulóiknak, ráírják, hogy ki miért szeretetreméltó. És gyerekek is meglephetik a tanáraikat.

Van ennek szervezett módja is: Candy graph-ot lehet titokban megrendelni az iskolában csekély összegért. Tavaly még én is azt kérdeztem, hogy ugyan mi az?? Idén már tudom, hogy az egy kis kártya, amire ráírják, hogy ki küldi kinek, és mellékelnek hozzá kis cukorkacsomagot. Lehet szülőként is venni a gyerkőcünknek és megkapja a suliban nagyszünetben. 🙂

És milyen jó látni a boldog gyerekarcokat, amikor hazajönnek a suliból és lelkesen mesélik, hogy ki mindenki adott nekik meglepit ezen a napon!

https://www.youtube.com/watch?v=JJnNxuNC-MY

„Nagyra értékelem a tanárom munkáját hét” – tudom, hogy otthon most ez a téma nagyon is aktuális.

Ezen a héten minden reggel megterített asztal várja az iskola pedagógusait, dolgozóit, hogy a szülők, gyerekek megköszönjék a munkájukat, törődésüket.

Idén még az egyik szülő 10 perces vállmasszázst is felajánlott azoknak a tanároknak, akik esetleg igényt tartanak rá. 🙂

Ha az ember nem csak az orra hegyéig néz, és nem az irigység beszél belőle, akkor szerintem rájön arra, hogy miért is ne tanulja meg a gyerekem azt, hogy nem csak az ÉN munkám a fontos, de másé is? Mért ne tanulja meg, hogy meg is lehet köszönni a másik fáradozásait apró figyelmességgel?
Ráadásul, mindenki érdeke, hogy a gyereke minél jobb hangulatú iskolában töltse el a mindennapjait, minél kiegyensúlyozottabb körülmények között, hisz akkor az elvégzett munka is eredményesebb, plusz nem kérdés, hogy a tanuló is kiegyensúlyozottabb, és szívesebben jár suliba.

pink

A havi programot a február 24-ei “Anti-bullying day” – „Mondj nemet az erőszakra -nap” vagy más szóval a „Pink-T-shirt-day” (rózsaszín-pólós nap) zárta. Ezen a napon mindenki, aki egyet ért a fenti mottóval rózsaszínbe bújik és így ad hangot annak, hogy semmi jellegű bántalmazást nem lehet tolerálni!

Erre az iskolában nagyon nagy hangsúlyt fektetnek! Mindenhol ki vannak téve a figyelmeztető plakátok, órákat szentelnek arra, hogy megbeszéljék, hogy senkinek nincs joga bántani a másikat sem az iskolában, sem otthon, sem esetleg az Interneten.

20160224_104856Mondjam azt, hogy saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy ezek nem csak üres szavak, de ha történik a suliban valami „nem oda illő”, akkor a tettek mezejére lépnek!
Az eset tavaly tavasszal történt, amikor nagyobbik fiam ötödikes volt.
Volt a buszon egy osztálytársa, aki rendszeresen szamárfület mutogatott neki… azután az iskolában is.. Zsombor nem a „türelmesen szenvedünk” típusú gyerek, gondolta visszavág. Elkezdte csúfolni a kislányt, hogy tudja, hogy szerelmes X.Y.-ba és látta őket csókolózni… – ami persze nem volt igaz…

A kislány sírni kezdett… A tanárnő észrevette….
Leültek megbeszélni, kinek mi a baja, majd mind a kettőjüknek bocsánatkérő levelet kellett írnia. Plusz a szülők is kaptak hivatalos értesítő levelet a tanárnőtől, aminek egy másolata ment az igazgatóhoz, aki szépen le is fűzte a „nagykönyvbe”…

És felhívták a figyelmünket, hogyha lesz következő eset, akkor mehet Zsombor az igazgatói szobába, ahol valószínűleg iskolai eltiltás lesz a büntetés, ami bekerül a bizonyítványba és az bizony nem túl szerencsés, mert hatodikban már felvételik vannak (itt hatodik után következik a high school, azaz középiskola).
Először azt gondoltam, hogy ez nevetséges hűhó egy szamárfül és egy csúfolódás miatt. De nem!! Azzal, hogy nem lett úgymond szőnyeg alá söpörve a dolog, hanem egyből erősen rá lett koppintva az orrukra, lehiggadtak. Mind a ketten. 🙂

Az anti-bullying daynek Kanada-szerte hangot adtak. Rózsaszín pólós fiatalok osztottak prospektusokat, szerveztek rendezvényeket, hogy senki ne feledje:
„Ez a társadalom nem tolerálja a bántalmazókat!!”

Hogy eredményes-e ez a küzdelem, azt nehéz megmondani.

Azt viszont olvashatjuk mindenhol, hogy Montreál Észak-Amerika egyik legbiztonságosabb városa, holott ebben a városban él együtt talán a világ  legtöbb nemzetisége!!!
És azért ez megnyugtató…. Lehet(ne) így is….

20160224_104821

Földalatti város avagy a kedvezményes parkolás kálváriája

Hogyan történhetett meg az ma, hogy nem abban az épületben parkoltunk le a mélygarázsba, ahova menni szerettünk volna korcsolyázni, hanem egy kb. 50 méterrel távolabb lévőben?

És hogy nem vettük ezt észre, csak akkor, mikor a beltéri korcsolyapályára megvettük a belépőjegyet és érvényesíteni szerettük volna a kedvezményes parkolójegyet?

És hogy véletlen majdnem bevezettünk Montreál egyik legnagyobb buszpályaudvarára? És mindez még sokba is került??!!

underg

Minden útikönyvben lehet olvasni a montreáli földalatti városról, ami a belváros alatt helyezkedik el, majd 12 km –nyi területen. Bevallom, miután megtapasztaltam a minusz 20 – 30 fokot, egyből megértettem az előnyeit. Ugyanúgy nyáron a plusz 30-ban, valamint szakadó esőben is…

A belvárosi földalatti városrészt hét metrómegálló köti össze. Tehát ha eljutunk ezek közül valamelyikig tömegközlekedéssel – mert tételezzük fel, hogy addig nem fagytunk meg odakint, utána pedig nem olvadtunk el benn az aluljáróban, hisz van, amikor közel 50 fok is a hőmérsékletkülönbség-, akkor onanntól kezdve már arany életünk van: el tudjunk intézni bármilyen ügyünket anélkül, hogy ki kellene tennünk a lábunkat az utcára. Kiszállunk a metróból, és ha nem akarunk felmenni, akkor a metró szinten már mehetünk is valamelyik többszintes épületbe. Ha ott elintéztük, amit szerettünk volna, akkor szinte bármelyik szinten egy folyosón keresztül már mehetünk is a következőbe.

IMG_5079

Ugyanis a belvárosi plázák, egyetemek, könyvtárak, hivatalok, irodaépületek, múzeumok, hotelek, bankok gyönyörű alagútrendszerrel vannak összekötve. Beletartozik még buszpályaudvar és vonatállomás is.
Néha észre sem lehet venni, hogy ez már egy másik épület, vagy akár azt sem, hogy már az utca másik oldalán sétálunk vagy épp átmentünk egy tér alatt.
Esetleg abból, hogy más az épület stílusa, vagy mások az információs táblák.

Nem csak földalatti város van Montreál alatt, de nagyon okosan a legforgalmasabb autópálya, a 720-as belvároson átvezető szakasza is egy hatalmas alagútnak köszönhetően a föld alatt megy keresztül. (Tunnel Ville-Marie) Hogy mennyi időt lehet ezzel megspórolni!!!!

tunnelvillemarie

Kétségtelen, hogy meg vannak ennek a föld alatti belvárosnak az előnyei: megvéd az időjárás viszontagságaitól, nem kell szagolni esetleg a belvárosi szmogot, nem üti el az el-el rohangáló gyerekeket autó (persze nem az enyéimről beszélek… 🙂 ), világhírű érdekességnek számít, ha télen mélygarázsból ideutazva mélygarázsban parkolunk, akkor elég csak tavaszias ruhát venni, elfelejthetjük a síruhát, nagycsizmát satöbbit.
Olyannal is találkoztam már, aki ennek köszönhetően még télen is csak egy ingben megy dolgozni, mert pont összeköti a munkahelyét és az otthonát ez az alagútrendszer.

IMG_5085

Viszont….

Igen, vannak olyanok, mint MI, akik ennek köszönhetően nem vették észre, hogy nem abba a parkolóba álltak le, ahova érvényes korcsolyázás esetén a kedvezményes parkolójegy – ugyanis más esetben horribilis összegbe kerül a parkolás. Így mikor Norbi érvényesítettni szerette volna belépéskor a jegyet, közölték, hogy ez nem erre az épületre szól, át kell állni ide, és ott is csak a P5-ös szinetet lehet használni…
Így ment „megszerezni” az autót, ami 35 percet parkolt szomszédos épülettömb mélygarázsában – amiért egyből 2200 Ft-ot lehetett is fizetni.
Kifele menet pedig valahogy sikerült behajtani a buszpályaudvarra, ahol riasztóduda sípolta le, hogy azonnal hagyja el személyautóval a helyszínt…
De mindezek a megpróbáltatások után igenis sikerült megtalálni a megfelelő helyet (vagyis leautózni a P5 szintre – körbe-körbe az egész garázson, mert akinek nem bérlete van és nem itt dolgozik, az csak a legalsó szinten parkolhat) és érvényesítettni a KEDVEZMÉNYES parkolójegyet 🙂

korika

És igenis korcsolyáztunk – vagy valami olyasmi – egy nagyon – nagyon jót 🙂 – hadd tegyem hozzá, hogy férjem nagyon lelkesen segített ma elkészülni a gyerekeknek, összecsomagolni, rágcsát tenni a kis kirándulásunkhoz. Nagyon bolodog is voltam, addig, amíg észre nem vettem, hogy az egyik pár jégkorcsolya helyett egy pár görkorcsolyát sikerült becsomagolnia… Akkor még nem sejtettem, hogy a parkolás is ilyen kalandos lesz ma!  🙂  🙂

Az egyik legnépszerűbb beltéri korcsolyapálya a Bonaventure metróállomásnál található és az Atrium Le 1000  nevet viseli..
Annak ellenére, hogy a belváros szívében található, az áraik teljesen elfogadhatóak és egész évben várják a korcsolyázni vágyókat.
A pálya kedvence a hatalmas pingvin, aki ott korcsolyázik a gyerekek között és megszeretgeti őket.

pingvin

Nem csak ez az egy pingvin csúszkál a pályán, de a most korcsolyázni tanuló gyerekek kispingvinekbe kapaszkodva haladhatnak előre. Így számukra még izgalmasabb a móka 🙂
Először szokatlan volt számunkra, hogy csak 11-kor hajlandóak kinyitni, de ahogy egyre jobban megismertük Montreált, rá kellett jönnünk, hogy itt bizony az élet tényleg nem kezdődik el korábban hétvégén…
Sőt! Azt is kitapasztaltuk, hogy délután fél kettőig kevesebben vannak, viszont akkor elkezd “áradni a nép’ és utána alig lehet elférni a jégen.
Így mi mindig  elsőkként érkezünk, és mire megérkezik a tömeg a gyerekek már lefáradnak és mehetünk a jégpályát körbevevő éttermekbe ebédelni. Hisz pótolni kell az elveszett energiát 🙂

20160227_122534

Nagyvállalati önkénteskedés

Mivel évek óta egy multinacionális nagyvállalatnál dolgozom – Montreálban, illetve előtte Budapesten -, szeretnék pár gondolatot megosztani arról, hogyan is kezelik az önkénteskedést, társadalmi munkát vállalati szinten.

Minden év június hónapja a “giving back month”, aminek keretében a cég ösztönzi és segíti a dolgozóit abban, hogy viszonozni tudják a segítséget és támogatást, amit a helyi közösségektől kapunk. Ennek sokféle formája van, amit egy nemzetközi szervezet (VolunteerMatch) weboldalának segítségével követnek nyomon. Ez úgy működik, mint valami piactér: a szervezetek felteszik a lehetőségeket és a szükséges létszámot, esetleg speciális képzettséget, amit a munka elvégzése igényel – mint például a helyi óvoda kerítésének lefestése, vagy egy jótékonysági célú futóversenyen való közreműködés, stb. -, az érdeklődők pedig böngésznek és regisztrálnak az eseményekre. Mindezt a munkaadóm figyelemmel követi, összesíti és motiválja az önkénteseket arra, hogy minden évben próbáljuk megdönteni azt a munkaóra mennyiséget amit az előző évben sikerült elérnünk.

Pár évvel ezelőtt Budapesten a helyi gyermekkórház betegei részére készítettünk plüss játékfigurákat – kézzel, tűvel és cérnával. A “design” kiválasztása után kiszabtuk a kutyust, majd a széleket összevarrtuk (szörnyen sokáig tart valamit körben összevarni egy varrógéphez képest – de legalább volt idő információkat gyűjteni a többi futó projektről). Ezután megtöltöttük apró habszivacs golyócskákkal és adtunk neki szemet, szájat, bajszot. A végére aranyos, néha kissé gyermeteg figurák készültek, de a megajándékozott gyerekek biztosan nagyon örültek nekik. (vagy így utólag megnézve a képeket legalább egy jót nevettek…)

Ehhez hasonlóan minden évben fut Montreálban a helyi gyermek kórház támogatására az “Angel Tree” projekt. Karácsony közeledtével összegyűjtik a beteg gyermekek  vágyait, majd az angyalka ezeket a kis cetliket felragasztja karácsonyfa alakban a bejárattal szemközti falra.

Mi ezeket böngészve választunk teljesítendő kívánságokat – például van aki Legot szeretne, van aki iTunes ajándék kártyát, de olyan is, aki egy színes ceruza készlettel lenne vidámabb, sőt olyan is akad, aki csak egy puha takaróra vágyik, mert egyedül kell hogy töltse az ünnepeket a kórházban. Érték határ nincs megadva, ki-ki lehetőségeihez mérten teljesíti a kívánságokat. Az ajándékokat a recepciós angyalkáink összegyűjtik, készítenek pár szép csoportképet, majd karácsony előtt pár nappal el-teleportálják a címzettekhez. Idén több, mint 500 kívánság teljesült általunk :).

Sokféle futó programban lehet munkálkodni. Montreálban az elmúlt években gyűjtöttek adományokat 30 fős szuper-tandem biciklivel a várost járva, szerveztek futóversenyt, festettek és takarítottak iskolát, sőt önkéntesek segítettek a város egyik legmagasabb felhőkarcolójáról kötélen leereszkedőknek (természetesen adományokat gyűjtöttek ennek a megrendezésével is).

Ebben a hónapban (meg amúgy bármikor máskor is, csak ritkábban) nap, mint nap előfordul például egy “bagel sale”, ahol a cég megvesz egy mázsa zsemlét és ebédidőben kiárusítják őket 2 dollárért, vagy “baking day”, amikor a dolgozók sütnek süteményeket és árulják őket a cafetériában.

A nagyobb lélegzetvételű események egyikéhez személyesen is szerencsém volt: Montreal legnagyobb “food bank”-jában dolgoztunk egy teljes napot. Ez egy központi raktár épület, ahová adományozott termékek érkeznek be.
Három nap, napi 20-30 ember jelentkezett önkéntes munkára, akiket a cégünk által bérelt busz szállított a telephelyre, majd délután vissza az irodába. A nap az öltözést követően (védő ruhát, szuper-kemény orrú bebújós cipő-védő felszerelést kaptunk) meghallgattuk a rövid bemutatkozást, mad két rövid videót arról, hogy mit is kell majd csinálnunk. Az egyik film franciául, felirat nélkül ment, ezen páran csak hümmögtünk.

20150616_113554

A raktárba folyamatosan érkeznek be teherautókkal a termékek, például: csomagolás hibás vagy sérült eszközök (pl. tisztitó szerek, lézernyomtatók, bútorok, stb.), megnyomorodott konzervek, szakadt dobozú müzlik, deformálódott olajos kannák, közel-lejárt szavatosságú élelmiszerek (ebből hihetetlen mennyiség, csak én közel egy tonna kenyeret pakoltam ki a teherautóból, embermagas polcrendszerről – olyan  25 dekás bio kenyereket, amiket a szomszédos boltokban 5-6-8 dollárért árulnak). A helyi nagy cégeket törvény kötelezi, hogy a még használható, de nem értékesíthető termékeket adományozzák segélyszervezeteknek.

Az elosztó raktár ezeket széjjel válogatja – kidobja a nem azonosítható, veszélyes vagy ténylegesen lejárt szavatosságú élelmiszereket, a szakadt dobozokat megragasztjuk, stb. -, majd ezeket egység-dobozokba töltve ismét teherautóra rakja és szétosztja a Montreálban működő több, mint 200 segélyszervezet között, akik eljuttatják ezt a rászoruló családoknak, magánszemélyeknek.
Érdekes csapatmunka volt, ahogy gyorsan összeszerveződtünk: 2 ember a beérkező dobozokat rakta a futószalagra, az emberek nagy része a futószalag mellett állva osztályozta a termékeket, volt aki a kész dobozokat csomagolta, más az üres dobozokat rakta hegybe és volt, hogy beszóltak, hogy gyorsan kell két fő, mert éppen befutott egy teli kamion.

20150616_101032

Ebédidőben csengőszóra eldobtuk a munkát és a nagyteremben megvendégeltek minket kávéra, joghurtra, bagelre (zsemle, aminek lyukas a közepe) – persze itt-ott sérült termékekkel. 🙂 A helyi 2 vezetővel beszélgetve kiderült, hogy 1-2 ember kivételével az egész raktárban csak önkéntesek dolgoznak, akik naponta cserélődnek!
Hihetetlen volt, hogy a munka így is ilyen jól szervezetten haladt. A fix emberek például a targonca kezelők, ez vizsgához kötött veszélyes üzem, így érthető.
A nap végére kellemesen elfáradtunk és a busz visszavitt minket az irodába. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy ez természetesen “rendes”, fizetett munkanapnak számított mindenki számára, és a montreáli iroda második embere is egész nap mellettem rakta a dobozokat. 🙂

Jutalomként minden résztvevő kap egy ajándék (céges) pólót, amin felirat hirdeti: ebben az évben is részt vettem az önkéntes munkában, én is segítettem a helyi közösségeknek és tettem valamit, hogy szebb legyen a világ! 🙂

20150616_094552

Mert Te különleges vagy! – avagy a montreáli hozzáállás

Iskolaválasztás a kétnyelvű Montreálban

IMG_5987

 

Másfél éve élünk Montreálban három gyerekünkkel, akik 12, 6 és fél valamint 3 évesek.
A kétnyelvű Montreál a francia Québec tartományban található Kanadán belül. Ez abból a szempontból érdekes, hogyha valaki itt szeretne letelepedni, akkor automatikusan francia oktatási intézménybe kell íratnia a gyerekeit. Tehát hiába kétnyelvű az ország, vannak megszorítások.

Ez alól csak pár kritérium jelent kivételt: ilyen például, ha ideiglenes munkavállalási engedéllyel érkezünk. Mivel a mi esetünkben is erről van szó, így lehetőség volt a gyerekeknek angol iskolát keresni – amiből nincs olyan sok ebben a Budapest méretű városban.
Nem azért ragaszkodtunk a két iskolás korú fiunk esetében az angol iskolához, mintha a franciával akármilyen bajunk is lenne, de abból indultunk ki, hogy a családban csak én beszélek francia-franciául (nem québeci franciául), így kézenfekvő volt számunkra az angol oktatás előnyben részesítése.

20140902_083808

Miután találtunk olyan angol iskolát, aminek van kindergartenes csoportja is, már csak arra kellett figyelnünk, hogy az iskola vonzáskörzetén belül keressünk albérletet, hogy a gyerekek jogosultak legyenek abba az iskolába járni.

Eltérések az otthoni rendszertől

suli2

A beíratkozás során kiderült, hogy a tanítás 7:57-től 14:17-ig tart, amit mi először viccnek gondoltunk, de mint kiderült, ők nem. Az iskolabuszok érkezésére hivatkozva kezdődik és fejeződik be a tanítás ilyen érdekes időpontban.

Egyből megkaptuk az egyenruhára vonatkozó leírást is: az iskola logójával ellátott, meghatározott színű ruhában kell járniuk a gyerekeknek, ami burgundi-szürke párosítást jelent. Igazából a fiúkat ez egy cseppet se viselte meg, a pénztárcánkat annál inkább, mivel az egyenruhát gyártó cég véleményem szerint nem kis haszonkulccsal dolgozik…
Egy hét múlva már kezdődött is a tanítás, szeptember elején. Viszont szeptember első hétfője a munka ünnepe, így elég hamar elérkezünk az első tanítás nélküli naphoz. 🙂

Ilyenből még van jócskán, mivel minden hónapban van legalább 2-3 nap, amikor továbbképzés van a pedagógusoknak. Na, a gyerekek ezt se bánják, így mindig lehet egy kicsit lazítani is itthon, vagy a napköziseknek különböző programokon részt venni. (játszóház, állatkert, park, farm látogatás)
Viszont napi szinten kevesebb az órák közti szünet! Zsombor mesélte itthon, hogy az első nap 45 perc után várta, hogy megszólaljon a csengő, de ez eléggé elmaradt. Tíz órakor van egy fél órás szünet, amikor ki kell menni az udvarra és ott megenni a tízórait, majd délben egy óra ebédszünet. Addig is be van osztva az idejük, de mikor befejeződik mondjuk fél kilenckor a francia, akkor csak átsétálnak olvasás-írásra, ami viszont mindig másfél órás tantárgy. De van olyan nap, amikor a francia tart 90 percig. Tehát itt nincs meg a 45-10/15 perces napi ritmus.

 

20140902_075736
Évnyitó nem volt (évzáró sem) – na ez sem hiányzott senkinek –, reggel az udvaron az igazgató köszöntötte a diákokat pár percben és már mindenki mehetett is fel az osztályfőnökkel a saját tantermébe.
Szerencsére a taneszközök beszerzésével nem kellett foglalkozni, hanem helyette be kell fizetni egy nem olyan nagy összeget, és az iskola biztosít mindent. Szerintem ez nem rossz megoldás, így olyan minőségű festéket, ceruzát, stb. vásárolnak, amilyenre a pedagógusoknak szükségük van.
Igazából a táska majdnem üres reggel: az elsős kisfiamnak még tolltartója sincs, csak egy határidőnapló van a táskájában, amibe felírják a tudnivalót, plusz néha egy-két vékonyka könyv, vagy inkább fénymásolat, mert előszeretettel használnak fénymásolatokat, feladatlapokat tankönyvek helyett.
A hatodikos fiamnak is csak egy tolltartót és egy Ipadet kell bepakolnia. Náluk ötödik osztályban elkezdődött az Ipaden való oktatás: ez azt jelenti, hogy különböző programokat használnak órákon és a házi feladatot egy Schoology nevű programon keresztül érik el online. Emellett ők is fénymásolatokon dolgoznak.

A táskába még a tízórai kerül és az ebéd, amit az egy órás ebédszünetben lehet elfogyasztani, majd különböző szabadidős programokon résztvenni addig, amíg újra elkezdődik a tanítás egykor.

hw

Tehát a cipekedésbe nem szakadnak bele és szerencsére a házi feladatba se.
Mindennapos házi feladat hétfőtől csütörtökig az olvasáskészség fejlesztése. Naponta húsz percet kell olvasniuk tetszőleges könyvből és ehhez egy-két általános kérdésre kell válaszolnia Beninek, illetve rövidebb fogalmazásokat írnia az idősebbnek.

Az iskola elsődleges céljának tűzte ki az olvasás- és íráskészség fejlesztését angolul. Mivel a gyerekek különböző szinten tudnak angolul mikor ebbe az iskolába érkeznek – valamint különböző mértékben fejlődnek -, ezért az olvasás és írás csoportok nem korosztályonként vannak összeállítva, hanem egy előzetes felmérés alapján kerül be ki-ki egy-egy csoportba. Így például az elsős kisfiammal egy csoportban vannak 9 évesek is. Ha valaki azon a szinten jól teljesít, akkor év közben is szintet léphet (több szint van, mint évfolyam, tehát nem csak hat).

Emellett néha kapnak nagyon kevés más feladatot. Hétvégére és szünetre pedig szinte soha semmi lecke sincs.
Mikor dolgozatot írnak, akkor se kell rákészülni itthon: azt kérik számon, amit az iskolában megtanulnak. Lehet, hogy kevesebb a lexikális tudásuk, de azt alaposabban megtanulják ott közösen.

 

Pozitív tanári hozzáállás

Ezen a napon találkoztunk először a kindergartenes csoport vezető tanárnénijével, aki csupa lendület és energia volt. Mondani sem kell, hogy ez nagyon szimpatikus, de egyben meglepő is – nem csak a kisfiunk, de számunkra is -, hisz egyből high five-ot, pacsit akart adni Beninek, aki akkor még egy szót se beszélt angolul… Valljuk be, otthon ritkán van egyből ilyen közvetlen kapcsolat tanár és diák között!

Nagyon sokat dícsérik a tanulókat, lelkesítik őket és hangsúlyozzák, hogy ki milyen sokat dolgozott. Igyekeznek mindenkiben meglátni a ‘jót’.
Minden hónapban összejön az iskola apraja nagyja, és okleveleket osztanak ki évfolyamonként azoknak, akik a legkeményebben dolgoztak abban a hónapban, de kap az is, aki kiemelkedően kedves volt a többiekkel, vagy épp valami olyat tett, ami dicséretet érdemel (pl.: felvételiben segédkezett, valahol képviselte az iskolát, stb.)
Amúgy ez a pozitív tanári hozzáállás a diákokhoz a másfél évet végigkísérte eddig mindkét fiú esetében: mindig bátorítják a gyerekeket, azt hangoztatják a suliban, hogy minden gyerek egyedi, hogy mindenki tehetséges valamiben és arra kell törekedni, hogy megtalálják mi is az a dolog. Ne keseredjenek el, ha valami nem megy: különbözőek vagyunk, de mindenki értékes.

beni

Ehhez kell tartaniuk a tanulóknak magukat a viselkedésükkel is!

Épp februárban kerül megrendezésre most az a hét, amikor az erőszakos viselkedés elleni programokat, előadásokat szerveznek: mit kell tenni, ha ilyen helyzetbe kerül valaki – vagy a valós életben, vagy a számítógép világában.

Nagyon szigorúan veszik, ha valaki például csúfolni meri valamelyik osztálytársát vagy bármiféle más viselkedéssel zavarja, bántja a többieket. Iskolából való eltiltás napokra a büntetés, ami bekerül az év végi bizonyítványba is!

A tanév nem két félévből áll, hanem három részre van felosztva. Ugyanúgy megkapják az értesítőt egy-egy szakasz végén, de hatodikig nincsenek jegyek. Szöveges értékeléssel jellemzik a munkájukat minden tantárgyból, mellette százalékban feltüntetik a teljesítményüket és megadják viszonyítási alapként, hogy milyen a csoport átlaga.

Még sok mindenről lehetne mesélni, de azt hiszem így is egy kicsit bő lére engedtem a történetet.
Szülői szemmel nézve, talán azt emelném ki elsődlegesen ennek az iskolának az érdemeként, hogy milyen gyorsan sikerült integrálniuk a fiúkat és a többi tanulót is. Pár hónap alatt sikerül beilleszkedni a “tanmenetbe”, a környezetbe az ide érkezőknek; noha az iskola rengeteg országból fogad gyerekeket, különböző szintű nyelvtudással, nagyon nagy kulturális különbségekkel. Kis osztálylétszámmal dolgoznak, de az osztályon belül együtt tud dolgozni a koreai, izraeli, dél-amerikai, japán, észak-amerikai, német, horvát, portugál és magyar diák is.