Meg kell osztanom ezt a kis “intermezzót”, ami az önkiszolgáló mosodában történt velem!
Kezdem ott, hogy a nem új építésű lakások nincsenek felszerelve mosógéppel, és lehetőség sincs arra, hogy beszereltess egyet. Így vagy az épület alagsorában lehet mosni pénzbedobós mosógépekkel vagy vannak közmosodák, amik különböző méretű mosó- és szárítógépekkel vannak felszerelve.
Először nagyon idegenkedtem a gondolattól, hogy összeszedjem a koszos ruhákat és az utcán cipeljem magammal egy vad idegen helyre, ahol be kell raknom olyan gépbe, amit más is használ, majd hazacipelni a tiszta ruhákat… De mivel nem volt más választásom, át kellett esni az első mosásokon, és jelentem, most már mi sem természetesebb, mint az, hogy mosás előtt fogom a nagy húzós bevásárlótáskát, megpakolom, teszek bele egy–egy kisüveg mosószert, a zsetonos pénztárcát és egy jó könyvet – hogy hasznosan teljen az idő – noha van ingyen wifi is persze.
Szerencsére – amit nagyon szeretek ezekben a kanadai mosógépekben –, hogy nem mosnak egy-másfél órát, hanem ugyanazt a munkát 35 perc alatt végezik el! Ilyet szeretnék majd otthonra is!! Mennyi energiát megspórol és a ruha ugyanolyan tiszta lesz!
Az egyik ilyen mosós napon felfigyeltem egy középkorú férfira, aki nem olvasgatott vagy internetezett a ruhákra várva, hanem egyik géptől szaladt a másikig, majd a szárítóhoz, meg vissza. De olyan szinten, hogy lihegett, le volt izzadva és megszámoltam, hogy tíz mosógéppel és ki tudja hány szárítóval dolgozott egyszerre….
Mivel itt mindenféle munkát elvállaló emberekkel lehet találkozni – hivatásos kutyasétáltatás, beszélgetés idősekkel stb. – gondoltam, hogy vagy önkéntes, vagy talán az a munkája, hogy pl. idős emberek számára vállal mosást. Meg is kérdeztem tőle… Hát nem kellett volna 🙂
Elmesélte, hogy nem ez a munkája, hanem nem is tudom melyik kórházban orvos, csak van hat gyerekük, a felesége megharagudott valami miatt és kb. egy hónapja nem hajlandó mosni és házi munkát végezni, így gondolta otthon ezt már nem lehet elnézni, így most itt próbálja utolérni magát!
Jót mosolyogtam magamban, hogy na, ezek a québekiek! Akkor a gyerekek most meztelenül állnak otthon az ablak előtt kikukucskálva, hogy ugyan apa mikor jön már a rucikkal 🙂 Van ám temperamentum!! Tényleg igaz a mondás:
Már lassan másfél éve érkeztünk meg