Digitális oktatás a suliban

Screen Shot 2015-12-29 at 7.41.39 PMA minap osztottam meg egy elgondolkodtató cikket az index.hu-ról. A hatásvadász címtől eltekintve a téma nagyon aktuális és elgondolkodtató. Friss adatok szerint 22 ezer programozó hiányzik a magyar munkaerő piacról!

Gyermekeink iskolájában komoly hangsúlyt fektetnek a digitális íráskészség fejlesztésére. Kísérleti jelleggel iPad alapú oktatást indítottak el múlt év szeptemberében az ötödikes és hatodikos tanulók részére.
A tanévkezdő szülői értekezlet után átballagtunk egy külön oktatásra, ahol elmagyarázták hogyan is képzelik el a digitális oktatást a tanév során. Kicsit vicces volt, ahogy a sok szülő helyben próbálta követni a beállítási utasításokat, néhányan fel is adták a próbálkozást. Pár szülő nyilvánvalóan életében először fogot iPadet a kezébe, így már a kezdeti beállításokon sem jutottak túl (oké, az iTunes account létrehozása nem biztos, hogy alapvető készsége a mostani 40-50-60 éves korosztálynak).
blog_auditoriumAz ötlet pedig nagyszerű, mivel gyermekeink – nézzünk szembe vele – már online élik az életük egy részét, akár tetszik ez a szülőknek és tanároknak akár nem! Ha motiválni szeretnénk őket – márpedig a motiváció a legjobb az eredmények elérésére -, akkor miért ne a legkönnyebb utat válasszuk erre?
Több hónapos munkával elkészítettek egy tervet, ami alapján a diákok iPadet használnak a mindennapi munkában, online kapják a házi feladatot, és online munkában kell részt venniük: fogalmazást írnak, kommentelik mások munkáját, vagy a tanár által felvetett témát. A gyerekek nagyon élvezik ezt, egyfajta játékká teszi a tanulást.
Mellesleg a tanárok is: az osztályfőnök SMSben küldi nekünk az emlékeztetőket!

Teljesen más érzés a mai kor gyerekeinek elkészíteni egy “kiselőadást” papíron, (hellyel-közzel) betanulva a szöveget és felolvasni az osztálynak, mint a mi időnkben volt. Manapság ez olyan “égés”. 🙂
blog_ipad_appsDe ugyanezt digitálisan elkészíteni?! Öröm volt nézni, ahogy csoport munkát kaptak a gyerekek: hármasával kellett kutatómunkát végezniük különböző témákban – a mieink éppen a Mars bemutatását vállalták. 3 iPaddel ültek össze többször is nálunk és leírásokat olvastak, képeket kerestek és az egészből egy videó prezentációt állítottak össze, ami alá ők rögzítették a felolvasott hanganyagot. Jó volt látni, ahogy küzdöttek a videó vágással és gurultak a röhögéstől, ahogy a másik már sokadszorra akadt bele vagy mondott hülyeséget a hanganyagra. Egyszerűen élvezték a munkát vele, és később az osztálynak az egészet levetítették az osztály smart boardjára (AirPlay-el egyszerűen átküldték a képernyőre), így nem kellett attól félniük, hogy élőben sülnek be vele. Az elvégzett munka szinte ugyanaz, viszont nem stresszeltek bemutatáskor! Ez sem egy utolsó szempont!
Több ilyen 2-3 hetes program futott már le: egy tipikus nemzeti étel elkészítése, a vulkán működése, megújuló energia források, sőt, az aktuális kanadai választások kapcsán kellett egy nekik szimpatikus pártot bemutatniuk (franciául!).
Nagy hangsúlyt fektetnek a kutatási részre is: minden forrást pontosan meg kellett jelölniük, linkekkel persze.

Mi tagadás, ehhez szükség van az eszközre: a tanév kezdésre mindenkinek be kellett szereznie egy iPad 4-et, vagy jelezni az iskolának, hogy erre anyagi okokból kifolyólag nem képes, és ebben az esetben az iskola biztosít a gyermeknek használatra egy eszközt, ezt azonban nem lehet hazavinni. Ez nem olcsó, igaz. De véleményem szerint sokkal jobban megéri, mint egy új TV a gyerekek szobájába – és abból az összegből már ki is jön.
Továbbá szükség volt bizonyos programok megvásárlására, de ez a gép árához képest elenyésző kiadás. Volt ebben többek között videó szerkesztő (iMovie), matematikai gyakorló program (Reflex Math), szövegszerkesztő (Evernote & Book Creator), prezentációs program (Explain Everything), belső rendszerű “Facebook” az osztály kapcsolattartására (Schoology). Illetve használták kreatív célokra a Minecraft-ot is, ezt inkább nem próbálnám magyarul megfogalmazni mi is… szerintem mindenki hallotta már.

blog_minecraftÉlvezik? Nagyon! Sőt, néha túlzottan is: az év elején heteket töltöttek az osztályban a gyerekek az iskolájuk modellezésével Minecraftban. Már majdnem készen voltak, amikor is az egyik “szabad játék” időben bekukkantott a “digitális terrorizmus” – az egyik tanuló felrobbantotta a fél iskola modellt. Ne ecseteljem mennyire ki volt akadva a felügyelő tanerő… 😀

A lényeg, hogy megtanulják mi mindenre tudják használni az eszközeiket, és ebbe beletartozott egy kis kóstoló a programozás világából is: részt vettek a “Hour of Code” programban, ahol egyszerű blokkok összehúzásával tudtak egyszerűbb programokat készíteni. Élvezték nagyon és ez segít eloszlatni azt a tévhitet, hogy a programozók valami különleges állatfaj, akik a legbonyolultabb matematikai problémákkal foglalkoznak.
Ez lehet hogy igaz volt egy emberöltővel ezelőtt, de manapság a programozási készség elsajátítása jobban hasonlít a nyelvtanuláshoz: a logikus gondolkodást és a szabályokat kell megérteni, utána a többi megy magától! Nem véletlen, hogy az USA próbál minden embert bevonni a programozás megismerésébe – ott mekkora lehet a munkaerő hiány, ha Magyarországon 22 ezer??

blog_ipad_ownA digitális világ már itt van, és ha sikeresek akarnak lenni az életben akkor jobb, ha minél előbb megszerzik az alapvető készségeket ehhez.
Ha tetszik, ha nem, a világ megváltozott és változik napról napra. Gondoljunk bele, hogy 20-30-40 évvel ezelőtt mikor mi gyerekek voltunk, a szüleink még elképzelni sem tudták a “mobiltelefon szerelő”, “mobil alkalmazás fejlesztő” vagy “web designer” foglalkozásokat. Ugyanez a helyzet most is, de a világ tovább gyorsul, és csak most jön “a java” : az autóipar a teljes automatizálás felé halad, pár éven belül itt vannak az önvezető autók – és nem csak a személyszállításban, hanem a sokkal nagyobb falat teherszállításban is -, amik újabb és újabb szoftvereket igényelnek.
Fejlődésben vannak az “okos otthonok”, ami a kényelem miatt fog villámgyorsan elterjedni, nem is beszélve az energia hatékonyságról – hányszor jutott már eszedbe, hogy kihúztad-e a vasalót mikor már úton voltatok? 🙂 .

Egyre több és több a lehetőség: mobil játékokkal játszunk több ezer kilométeres távolságból, tartjuk a kapcsolatot napi szinten Skyepon/Messengeren/Viberen, online tanfolyamot végzünk, nyelvet tanulunk a szabadidőnkben otthonról és bizonyos munka területeken teljesen mindegy fizikailag hol tartózkodunk, ha online tudunk lenni és elvégezzük a feladatunkat.
A nagy cégek által fejlesztett “digitális asszisztensek” beszivárogtak az életünkbe (Siri/Cortana/Google, hmm?) és egyre több mindent inkább online érünk el.

A világ nem áll meg, és a kedvünkért lelassulni sem fog, mert mindenkinek az az érdeke, hogy előre lépjünk, ne pedig hátra. Milyen jó is lenne, ha ezt a változást egyre több iskola ismerné fel és próbálna lépést tartani a VALÓS ÉLETTEL!

Ügyintézés kanadai módra?

Közeleg az év vége, le kell adni minden igazolást, papírt a cégnél ami 2015-re tartozik.
Erről jutott eszembe írni az eddigi tapasztalatainkról hivatalos ügyekben. Kezdve a legelején, nem egyszerű “csak úgy” munkát vállalni Kanadában, de mi felkészülve érkeztünk! Másfél évvel ezelőtt, kimerítő, 12 órás repülőút után (a saját biológiai óránk szerinti) éjjel kettőkor első utunk a bevándorlási hivatal irodájába vezetett a reptéren. Ilyen időpontban nagy tömeg szerencsére nem volt, próbáltuk a lelket tartani a gyerekekben, hogy ez nem fog sokáig tartani!

A vámtiszt átvette a kb. 50 oldalra rúgó paksamétát (másolat mindegyikünk hivalatos iratairól, meghívó levél a cégtől, igazolás a kanadai munkaügyi minisztériumtól, stb.), majd pár perc lapozgatás után – miután meglátta a minisztériumi igazolást is – közölte, hogy nem akarja rabolni az időnket, gyorsan megcsináljuk a munkavállalási engedélyeket és mehetünk. Pár csavar után a technikával – a specialáis nyomtatójuk nem akart üzemelni, de megoldották -, betűzte az útlevelekbe a hivatalos iratot, majd egy “köszönöm, viszlát”-tal elköszönt. Nem mondhatnám, hogy én nem voltam fáradt, így nem tudtam, hogy én hallottam rosszul, vagy tényleg magyarul köszönt el?? Pár mondat után kiderült, hogy ő lengyel származású és sok magyar (is) megfordul náluk, így mindenféle nyelven ismer pár szót, ami jól jön. Nem tagadom, jól esett a kedvesség a kései órán 🙂 .

blog_service_candaA következő hétfőn készültem nyakamba venni a várost, hogy beszerezzem a munkavállaláshoz kötelező iratokat: SIN szám (kb. a magyar adószám), egészség biztosítás, saját bankszámla. A Service Canada várójában üldögélve hallottam annyiféle – számomra – kiejthetetlen nevet, hogy a sajátomat meg sem hallottam, csak a “Mr. Norbert?” kérdésre kaptam fel a fejem, fogalmam sincs a “Csongrádit” éppen hogyan sikerült kimondaniuk 😀 . Pár kérdés után kaptam egy papírt, amin az adószámom szerepelt.

Ezután következett az egészségbiztosítás, itteni néven RAMQ, ahol meglepetésemre kb. 150 ember üldögélt/álldogált a váróban. A kanadai hatékonyság lenyűgözött, mivel a sok kérelmezőre való tekintettel 40 ügyintéző ablakot (!) nyitottak meg és pörögtek az emberek! Ez az “állami biztosítás”, ami a háziorvosi ellátást és az életmentő kórházi műtéteket fedezi, de pl. a fogorvosi ellátás saját finanszírozású (és a magyar pénztárcához viszonyítva elég borsos áron történik – egy gyerek fogszabályzás kb. 2-2.5 millió forint között van).blog_ramq

Utoljára egy ismerős által javasolt bankba mentem számlát nyitni – nagyon tetszik, hogy heti két nap este 7-ig vannak nyitva! -, ahol idősebb, kedves, vérbeli profi ügyintéző néni fogadott. Azon túl, hogy az ember nyit egy bankszámlát ahová a fizetése érkezik, szüksége van bankkártyára és hitelkártyára a mindennapi élethez. Azért írom ezeket külön-külön, mert meglepetésemre, Észak-Amerikában a kettő teljesen más fogalom és másképpen is viselkedik. Bankkártyát (debit card) mindenki automatikusan kap a bankszámlához, amit egy minimális összeggel kell megnyitni. Ez a kártya számunkra elég furcsa, mert rögtön a kezembe nyomták ahogy ott ültem, és a nevem nem szerepel rajta!! Ez használható készpénz felvételre, fizetésre a kereskedői termináloknál, azonban online nagyon korlátozottan (értsd: pár nagyobb helyen egyáltalán nem) fogadják el! A hitelkártya ( credit card) az, ami nélkül itt nagyon nehéz az élet, viszont a frissen az országba érkezett munkavállalók ilyet nem kaphatnak, ugyanis a kanadai rendszerben a hitelkártya igénylés elő-feltétele a pozitív hitel történet (credit history). Ez nagyon fontos itt, pl. ez kell egy lakás kibérléséhez is, ami nem is olyan egyszerű, de erről majd máskor.
blog_td-corporateresponsibility-crr2010-crreport-customers-slides-customers-08Egy szó mint száz, hitel kártyára esélyem nem volt, de mivel a néni tényleg mindent be szándékozott vetni az érdekemben, személyesen írt egy e-mailt a felettesének, hogy mivel én ugyanennél a cégnél dolgozom évek óta, így legyenek szívesek engedélyezni egy speciális hitelkártya típust nekem: ez a “biztosított hitelkártya” (secured credit card), ami európai szemmel ismét egy őrület – a saját letétbe helyezett pénzemért kapok egy azonos nagyságú hitelkeretet – mindezt bírálattal ugye… sok hűhó a semmiért?

A kártyák nagyon fontosak, készpénzt szinte soha nem használunk, mert mobil terminál van mindenhol: a pizzafutárnál, a taxiban, a mosodában! Ezt akkor éreztem a leginkább, amikor egyik reggel a helyi boltba leszaladva a fizetésnél elutasította a kártyámat. Nem gyanakodtam túlzottan, mert a termináljuk eléggé megbízhatatlan, gondoltam a szolgáltató készülékében a hiba. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor délután a kávézóban szintén nem működött sem a credit sem a debit kártya! Egy telefon a bank ügyfélszolgálatára, és kiderült, hogy mindkét kártya adatait ellopták és az egyikkel eldobható kártya egyenleget vásároltak $400 összegben, a másikkal pedig Szlovániában próbáltak egy hotel számlát kiegyenlíteni – erre a tranzakcióra tiltotta le a bank a kártyákat, hiszen soha nem használták őket Montrealon kívül, nem hogy hirtelen Európában! Az ügyintéző kisasszony furcsálta az elképedésemet, hogy hogyan is történhetett ez meg – biztosított róla, hogy ez Észak-Amerikában (sajnos) elég mindennapi eset, valószínűleg egy olyan terminálnál fizettem, amibe a rosszfiúk másoló modult telepítettek. Pár perc után biztosított, hogy ők kivizsgálják az ügyet és az új kártyáimat pár nap múlva átvehetem, az ellopott összeget pedig visszatérik hamarosan (így is történt).

Van pár (számunkra) furcsa dolog is: lakcím kártya például nincsen, sőt, semmilyen hivatalos igazolás sem létezik a lakcímről, amit itt vagy a jogosítvánnyal, vagy egy közüzemi számlával igazolnak. Ez akkor volt vicces, amikor jogosítványunk még nem volt és egyetlen számlánk sem érkezett még.

A történetből a hozzáállást, a hatékonyságot szeretném hangsúlyozni és az ember központúságot: egy egyszerű ügyintéző veszi a fáradtságot, és próbál az ügyfél érdekében mindent elkövetni. Ez nagyon jól esik ügyfélként és megadja azt a sokat reklámozott “priceless” feelinget! 🙂

 

Gumi kerekű metró, sorban álló emberek

metrogumiA fiúk nagyon boldogok voltak a héten, mert egy-egy nap bemehettek Norbival az irodába egy kicsit szétnézni, olvasni, tanulni és persze kütyüzni, amíg apa dolgozik. Annak is örültek, hogy végre megint utazhatnak a gumikerekű kocsikkal felszerelt metrón – ami amúgy síneken gurul… Ettől olyan kis vicces lesz, de halkabb sajnos nem.

Van autónk, de a parkolást csak horribilis összegért lehet megúszni a városban, így marad a napi metrózás. Miért ilyen drága, plusz nehéz dolog parkolóhelyet találni? – mert minden második emberre jut egy autó Montreálban!!
Ez komoly problámákat vet fel és mindig napirenden van az STM – hazai BKK megfelelője – fejlesztése, szervezése.

Mi személy szerint elégedettek vagyunk a helyi tömegközlekedéssel: megbízható, tiszta és kulturált.

opusA legolcsóbb megoldás, ha valaki OPUS smart kártyát vesz és havonta feltölti a bérlettel, vagy lehet rá jegyeket is venni, de akkor a darab jegy ára természetesen drágább, mint a bérlet.
A gyerekeknek hat éves korig ingyenes, az idősebbeknek pedig fényképes diákbérletként működik a kártya.
Az első évben mikor ideérkeztünk nagyon sokat utaztunk tömegközlekedéssel és kedvező volt, hogy péntek este hattól egész vasárnap estig és ünnepnapokon ingyenes a gyerekeknek 11 év alatt.
Az egyszer érvényesített jegy kettő óra hosszán keresztül használható, tehát át lehet vele annyiszor szállni, amennyiszer csak szeretnénk.
Azt is jó ötletnek tartjuk, hogy a kártya nem névre szóló, aminek megvan az az előnye, hogy a havi bérletet a családon belül többen is használhatjuk különböző időpontokban (pl. munkába járás – esti edzés). A kártyát be lehet online regisztrálni, így ha sikerül elhagyni, akkor egy minimális összegért visszakapjuk a megvásárolt bérletet és jegyeket is.

metrogateSokáig furcsa volt, hogy nem találkoztunk se a buszon, se a metrón ellenőrrel: az automata kapuk csak a kártya vagy a jegy leolvasásával nyílnak ki és teszik lehetővé az utazást. Amin meg teljesen ledöbbentünk, nem is egyszer, hogy mikor valamelyik kapu nyitva volt karbantartás stb. végett, akkor se ment át rajta senki, hanem továbbra is mindenki sorban állt és csippentette a kis kártyáját! – nagyon betartják a szabályokat. Nincs kapun keresztül ugrálás sem….

Teljesen természetes, hogy a buszmegállóban sorban állunk egymás mögött mikor begurul a busz, és noha kinyitja a hátsó ajtót a leszállóknak, senki nem száll fel ott, hanem megvárja a sorát, hogy ezt az első ajtón tegye meg! Nem akartam elhinni!! Lehet szakadó eső, minusz 20 vagy plusz 30, ez akkor is így történik! Néha eljátszottam a gondolattal, hogy na, kipróbálom, mi lesz, ha csak hátul felpattanok… de nem tettem meg én sem… Lehet azért sem, mert a csippes leolvasásnak köszönhetően nagyon gyorsan halad a sor!

busViszont arra is volt nem egyszer példa, hogy valakinek nem volt egység a kártyáján, és a buszsofőr nem is foglalkozott vele, potyautazhatott az illető. (remélem ezt nem olvassák az STM-nél, nehogy bajba kerüljön valaki :))
Pedig van jegykiadó automata minden buszon.

Ha Montreálban utazol busszal, tanuld meg az útvonalat! Ugyanis nem mondják be, hogy mikor hol járunk, vagy melyik megálló következik… Igaz, ezek abszolut bokorugró buszok, szinte minden utcasarkon megállnak, így nem kell sokat gyalogolni ha véletlen tovább utazunk, de ekkor sem kell kétségbe esni, mert az iPhone alkalmazás tudja, hogy hol vagyunk és mikor jön a következő busz.

Igyekeznek a környezetre is figyelni: a buszok kipufogója a tetejüknél fenn van, és így nem közvetlenül az orrunk alá pöfékelnek, valamint egyre több a városban a hibrid busz.

handicapMinden busz úgy van felszerelve, hogy mozgáskorlátozottak is tudjanak rajta utazni: a sofőr a padlót egy gombnyomással le tudja engedni a járda szintjére, így az idősebbek könnyen fel és le tudnak szállni. (mellékesen jegyzem meg, hogy az STM-nek van olyan szolgáltatása is, hogy ha valaki nagyon mozgásképtelen, de szeretne valahova eljutni a városban, akkor hívhat egy speciális járművet és a városon belül egy metrójegy áráért elviszik az adott címre…)

Nem csak a buszmegállóban ilyen türelmesek az emberek, de a buszon is: nagyon sokszor adták át a helyüket a gyerekeknek, hogy ne dőlöngéljenek, és ha tömve is van a busz, nem nyomakodnak, nem lökdösődnek és nem szólnak be a másiknak.
És mennyivel kultúráltabbnak tűnnek a gyerekek is, mikor reggel libasorba állva szállnak fel az iskolabuszra, nem eltaposva egymást…

IMG_5281

Karácsony második napja

downtown1Tavaly december 26-án merült fel bennünk a gondolat, hogy késő délután menjünk be a gyerekekkel a downtownba (belváros), sétáljunk egy jót és nézzük meg, hogyan öltöztették ünneplőbe ezt a kissé európai stílusú várost! Igaz, hogy tavaly ilyenkor már kemény mínuszok repkedtek és alig tudtunk kimozdulni. Ugyanis akkorra már az agyunkra kezdett menni a békés, túl nyugodt karácsony!! Hiányzott az Otthoni hangulat – ami a nyugodttól gyakran távol állt. 🙂

Nálunk a családban a karácsony arról (is) szól, hogy rokonok, barátok jönnek-mennek. Még ki se hűl a downtown2széken a kispárna, már jön a következő vendég vagy épp becsukjuk az ajtót integetve a távozóknak, és közben már húzzuk a csizmát, hogy útra keljünk mi is oda, ahol várnak minket. Hiányzott és most is hiányzik itt ez az érzés!

Gondoltuk ilyen nyugodt lesz majd a városban sétálás is, hisz úgy mint Magyarországon, biztos itt is mindenki a rokonoknál van vagy ismerősöknél. Arra számítottunk, hogy alig lesz majd pár kóbor lélek az utcán, nem lesz nyüzsi, kicsit más lesz, mint hétköznapokon! – hát ismét meglepődtünk, most egy kicsit csalódtunk is…

boxingdayUgyanis december 26-án a downtown tömve van emberekkel! De nem a hangulatvilágítás miatt, vagy azért, hogy romantikus sétákat tegyenek a belvárosban, hanem a leárazások, kiárusítások miatt rohangálnak boltról-boltra és cipelik haza a csomagjaikat majd megszakadva a metrón, buszon vagy épp a dugóban ülve az autóban. (Igazából karácsony előtt is ez volt a program…)
Nem akartam hinni a szememnek! Minden bolt nyitva van, tele 50-75-90%-os akciókat hirdetve Boxing day-en, tömve vásárlókkal! Viszont ami pozitívum volt az egészben, hogy a nagy akciók ellenére se tapossák el egymást! Továbbra is sorban állnak, nyugodtan beszélgetve, kávézgatva várják, hogy sorra kerüljenek egy – egy kisebb, de nagy leárazást ígérő üzlet előtt.

csomagokEgyből eszembe is jutott, amit a rádióban hallottam többször is az ünnepek előtt – volt rá lehetőség, hisz november 21-ével hivatalosan beköszönt az Ünnep és onnantól kezde pl. az egyik angol rádió adó csak karácsonyi zenéket volt hajlandó sugározni – és a többin is főként ilyen dalokat hallhattunk. Viszont mikor ma ebéd után bekapcsoltam meg is lepődtem: ma délután már a régi pop slágerek szóltak….

Ez alatt a több mint egy hónap alatt gyakran felhívták az emberek figyelmét arra, hogy igen, a karácsony egy négy betűs szó ünnepe: ez a szó nem a SALE (vásárlás) hanem a LOVE (szeretet)…
Hát nem véletlen…. Hozzá tartozik a történethez az is, hogy persze ez után a “baráti jótanács” után lehet, hogy épp egyből a reklám blokk következett, hogy Boxing dayen milyen vissza-nem-térő-leárazások következnek majd a boltokban… Nesze neked fogyasztói társadalom!!! Alig manipulálnak!!

placedesartsHa a montreáliak ezen a mai napon esetleg el is felejtették észrevenni a szép városukat, megtettük mi helyettük ma is, épp úgy mint tavaly!
Ellátogattunk az egyik leglátványosabb térre, a Place des Arts-ra, ahol havonta más és más szabadtéri kiállításokat lehet megnézni vagy programokon részt venni egész éven át. Ez az a hely, ahol mindig történik valami! Filmvetítés, koncert, karácsonyi vásár, game-show, nyeremény játékok, táncbemutatók vagy különböző frankofón országok életének bemutatása, felvonulások és sorolhatnám még! Természetesen ezek ingyen megtekinthető programok.
Most kimondottan a gyerekeknek kedveskedtek! A tér egyik részén, ahol nyáron szökőkutak szoktak működni, most  világító mérleghintákat állítottak fel, amit gyerekek tömegei leptek el az esti órákban.
marcheA tér másik fele karácsonyi vásárnak van berendezve fenyőágakkal és karácsonyi világítással feldíszített  hangulatos kis faházakkal. Itt a hazai termelőktől lehet venni sajtot, sütiket, kézműves termékeket és persze enni – és innivalót. Mert enni és inni nagyon szeretnek a jó montreáliak is 🙂 Ebben rokonlelkek vagyunk!
Ha már a shopping őrülethez nem is csatlakoztunk, de egy kis harapnivalóra mi is megálltunk!

Összegezve az estét: jót sétáltunk, – pláne, hogy most nulla fok körül volt a hőmérséklet –  jót ettünk, ittunk, tetszett a díszbe öltözött város és jól esett ilyen szép kirakatokat is látni – akcióhegyek nélkül – mint az alábbi:

kirakat

Fehér karácsony?! – az tavaly volt :(

IMG_0775

Nem akarom elhinni!! Kanadában vagyunk, ahol tavaly már majdnem belefulladtunk a hóba még áprilisban is, és az e heti időjárás jelentés szerint csütörtökön PLUSZ 17 fok lesz!!! Karácsonykor!

Screen Shot 2015-12-21 at 10.13.16 PM

Elő is kaptam azon nyomban megnézni a tavalyi fényképeket, hogy mikor esett le az első hó. Mert esett, bőven! Hisz arra nagyon is emlékszem, hogy még április elején is a húsvéti tojásokat szakadó hóesésben keresték a barát gyerekek velünk a közeli játszótéren – majdnem betemette némelyiket a hó, mire rátaláltak!

20141210_215151Ki is derült hamar, hogy december tizedikén havazott be először! Azután még rengetegszer… Az otthoni 1986-os nagy havazáshoz hasonlítható közülük több is, csak azzal a különbséggel, hogy itt nem állt meg az élet!!
Egyből elkezdik takarítani az utakat, járdákat és még fél méter hó után is megbízhatóan működött a tömegközlekedés. Hatalmas gépekkel takarították az utakat egész télen, a járdákat meg kicsikkel, nagyon sokszor este 11-től hajnal 2-3-ig, hogy a lehető legkevésbé se zavarják a forgalmat. 

IMG_5445Mikor pedig már annyi hó halmozódott fel a városban, hogy nagymértékben akadályozta a parkolást, közlekedést, akkor kamionokkal hordták ki parkokba, erdőkbe a hókupacokat. Ezek a nagyobb parkolók körül összehordott hóhegyek elérték a 4-5 méter magasságot is, sok helyen ki se látszottak a fák a hó alól.

A járdákat is tisztították, de sajnos nagyon sok sót használnak el erre a célra. Nem csak sót, de apró kis kaviccsal is szórják, beborítják a járdát, aminek köszönhetően nem csúszik, de a cipő talpába beleragad, és utána az előszoba tele van vele….

 

IMG_5365A hó tavaly sokszor nagyon nagy hideggel párosult.
Azt a telet még az itteniek is extrém hidegként emlegetik, mivel volt olyan nem is egyszer, hogy minusz 30 fok volt és hozzáteszik: kevés hóval… na, ezen elkerekednek a szemeim….
De hát ez csak viszonyítás kérdése.

Most viszont még csak álmodozunk a hóról…

Téli szünet házi feladat nélkül? – Igen, létezik!!!

suli

Vagy ne bosszantsak senkit ezzel? – Nem is ez a szándékom. De ez tény: lecke hétfőtől csütörtök délutánig van, hétvégén nagyon-nagyon ritkán és szünetekben, vagy továbbképzési napokon ugyanez a helyzet.

Arra gondoltam, hogy egy kicsit jobban bemutatom azt az iskolát, ahova az elsős és a hatodikos fiam jár másfél éve. Pontosabban az iskolaválasztás történetét. Nem volt egyszerű!
Mikor kiderült, hogy Montreálba költözünk egy időre, egyből igyekeztünk minél több használható információt begyűjteni a neten a városról, mivel ismerőseink ezen a környéken egyátalán nem voltak. Hova is költözzünk egy kb. Budapest méretű vadidegen városban??!!

Kerestem magyar nyelvű blogokat többek közt, de sajnos nem sokat találtam, így maradtak a hivatalosabb információk.
A legtöbb helyen azt olvastuk, hogy kétnyelvű a város, de vannak olyan negyedek, ahol a francia, míg másokban az angol a dominánsabb nyelv. Bevallom, ezt el nem tudtam képzelni, hogy a valóságban mit jelent….
Szerettük volna a gyerekeket angol iskolába járatni, hisz férjem csak angolul beszél, és idősebb fiunk Zsombor is akkor beszélt már valamicskét angolul.

kanada

Montreál Québec tartományban található, azaz elsődlegesen francia része Kanadának.
Semmi rosszmájúsággal jegyzem meg, hogyha utána akarunk nézni bizonyos dolgoknak, pl. csak a munkaszüneti napoknak, adózásnak, iskolakötelezettségnek stb. Kanadában, akkor mindig az általános tudnivalók után megjegyezik: és lásd Québec – mert itt MINDENre más szabály van… Vagy nagyon, vagy kicsit….

Mivel férjem munkahelye adott volt, gondoltuk, akkor olyan helyre kellene majd költöznünk, ami a közelben van, hogy ne kelljen naponta annyit utaznia.
A következő intézmény, ahova napi szinten be kell járni, az iskola, – akkor még Beninek óvoda. Szerencsére nagyon sok alsó tagozat (1-6 osztály otthon) egy intézmény az ovival, vagy legalább az utolsó évfolyamával (itt kindergarten), így abban reménykedtünk, hogy a két fiú egy iskolába járhat.

Mivel Québecben vagyunk Kanadán belül, ezért ha bevándorlók lennénk, akkor egyből francia nyelvű iskolába kellene járnia a gyerekeknek – ami szerintem logikus is. Viszont ideiglenes munkavállalási engedéllyel érkeztünk, így beletartozunk azon kevesekbe, akik igénybe vehetik az angol nyelvű iskolarendszert. Azért írtam, hogy azon kevesekbe, mert csak pár pont a kitétel erre a jogszabályban, és a lakosságszámhoz képest nagyon kevés iskolát jelent ez.

Emellett azt is megemlíteném, hogy az iskola bizonyos vonzáskörzetén belül kell lakni, ami még egy kitétel volt. Ehhez nagyon viccesen a mai GPS, stb. hightechnika világában az internetre vaktérképek vannak feltöltve a legtöbb helyre, és így próbáltuk beazonosítani, hogy ugyan melyik utcába kellene költözni, hogy a gyerekek a kinézett suliba járhassanak majd!

Végre hosszas tépelődés után találtunk egy szimpatikus iskolát, és egy olyan albérletet is, ami ezen szempontoknak megfelelt!

Majd eljött a beíratkozás napja augusztus végén!!

Idegesen mentünk, mert nagyon aggódtunk, hogy mi is lesz majd Benivel, aki egy szót nem beszélt angolul akkor, és még ránk is hozta a frászt, mert hiába próbáltuk tanítgatni neki már előtte is a nyelvet, egyszerűen lepörgött róla!

Képzeletemben olyannak éreztem a helyzetét, mintha a magyar általános iskolák egyikébe egy semmi nyelvtudással érkező pl. kínai kisfiú akarna beilleszkedni…. Hát nem láttam túl rózsásan a helyzetét!
Persze megint mi lepődtünk meg! Ebbe az iskolába szinte a világ minden részéről érkezett gyerekek járnak, csak épp hivatalos québeciek nem, mert ők francia suliban vannak. Az osztálytársak között van német, korei, japán, kubai, haiti, izraeli, lengyel, horvát, szlovén, spanyol, amerikai, Costa Rica-i, Fülöp-szigeteki és az egész iskolában most már van két magyar tanuló is :).

20140902_083808Mikor pedig megismerkedtünk az óvó nénivel is, akkor már végképp kezdtük látni a fényt az alagút végén!! Nagyon kedves, energikus, motiváló tanárnőről van szó, aki egyátalán nem lepődött meg a helyzetünkön, hanem közölte, hogy tavaly is volt kettő ilyen diákja és karácsonyra folyékonyan beszéltek angolul. Bejött a terembe az igazgató nő is, és hangsúlyozta, hogy jobb kezekbe nem is kerülhet a gyerekünk! És milyen igaza volt – mindkettejüknek!!!!
A tanár néni egyből elkezdett Benivel foglalkozni, és bíztatni, hogy menni fog ez, majd a beszélgetést az itten olyan divatos pacsival – high five-al – akarta zárni. Csakhogy Beni ezen annyira meg volt lepődve, hogy egy felnőtt, aki mellesleg tanár, pacsizni szeretne vele, hogy nem tudott mit kezdeni a helyzettel! – ma már nincsenek ilyen problémái :).

clock7.52Közben férjem intézte a papírmunkát a titkárnővel, akiről azt hitte, hogy rettentően vicces hangulatában van, mikor azt mondja, hogy a tanítás reggel 7:52-kor kezdődik és délután 14:17-ig tart…. Bevallom, ezen mi még ma is olyan jókat derülünk! De mindez a beérkező iskolabuszok miatt van így…

Évnyitó ünnepség nincs, tanévkezdés reggelén üdvözölte az igazgató nő a gyerekeket 5 percben és kérte meg őket aktív és lelkiismeretes munkára!
IMG_5235Valamint még azt tudtunk meg akkor a napi rutinról, hogy a gyerekeknek tenni kell tízórait (snack) és ebédet (lunch), de lesz lehetőség hetente 3 nap meleg ebédet rendelni előzetesen (hot lunch).

Tankönyveket előre nem kellett venni, egész évben egy matek és egy francia könyvet vettünk, se füzetet vagy rajz-felszerelést, mert be kellett adni egy nem túl jelentős összeget és abból megveszik, amire szükség van: mindenkinek egyformát. (annál jobb, gondoltam!)

Igyekeznünk kellett az egyenruha beszerzésével, amit bizonyos alkalmakkor kell viselniük: ezek az iskola logójával ellátott szürke vagy burgundi színű ruhadarabok. – Nem, nem kék-fehér, vagy fekete-világoskék, mint oly sok iskolában, és amilyen színű ruhákból Dunát lehet rekeszteni! Nem! Hanem burgundi!! Na, ez megint jó hétvégi program volt!
Ugyanis egyszerű szürke (burgundi) hétköznapokon elég csak az egyen színt viselni!

Ezek után kezdtük volna a sulit 2014. szeptember elsején, hétfőn, de mivel szeptember első hétfője a munka ünnepe, így egyből munkaszüneti nappal indult a tanév! Gondoltuk, ez már rossz nem lehet :)!

 

BAnQ

banq_1

 

Elkezdődött a téli szünet és igyekszünk minden napra valami kis programot szervezni, hogy ne olvadjanak úgy egybe a – sajnos télinek nem nevezhető – napok. (itt sincs hó még….és valószínűleg az ünnepek alatt se esik most.) Mivel a családban mindenki szeret olvasni, így ma délelőttre a könyvtár jutott.

Szinte minden kerület szép könyvtárat mondhat magáénak Montreálban, rengeteg francia és angol nyelvű anyaggal. Idén a legnagyobb montreáli könyvtárba, a Grande Bibliothèque du Québec-be iratkoztunk be. A könyvtár látogatása ingyenes, bárki órákat tölthet bent bármiféle regisztráció, olvasójegy nélkül, és montreáli lakosoknak ingyen van az éves tagság is.

A könyvtárban több mint 4 millió dokumentum található, amiből közel egy millió könyv!!! Mikor először megláttam a sok francia és angol könyvet úgy éreztem magam, mint Dagobert bácsi a milliói között: legszívesebben úsztam volna bennük egyet. 🙂

aulaAz első szinten a gyermek- és ifjúsági részleg található, a többi emeleten pedig témák, kategóriák szerint osztályozva a felnőtt olvasók számára elérhető dokumentumok; a legfelső emeleten például csak DVDk és CDk vannak hihetetlen mennyiségben.
Mi szinte mindig a gyerek részleget látogatjuk – na, vajon miért?!
Ezen a szinten a gyerekek nézhetnek DVD filmet: egy-egy asztalkára három monitor van elhelyezve, előre bekészítve különböző mese-és ifjúsági filmek angol és francia nyelven. Egy-egy képernyőhöz 3 (működő) fülhallgató tartozik.

audioVan számítógép részleg is, valamint a DVD nézéshez hasonlóan felszerelt audió részleg is.
Van olyan kis sarok, ahova játszószőnyegek vannak leterítve és totyogó gyerekek játszanak, sikítoznak, szaladgálnak a polcok között. (Senki nem teszi szóvá.)

Nagyon sokan járnak könyvtárba, nem csak kölcsönzés végett, de rengetegen tanulnak benn vagy épp magánórát adnak diákoknak. (a magántanítást említve legtöbbször a tanár megy a diák címére vagy valami semleges helyen – kávézó, könyvtár – tartják az órát.) Sok asztalon van saját olvasólámpa, illetve mindenhol van csatlakozó a laptop és tablet töltéséhez (igen, USB csatlakozó!) és természetesen ingyenes Wifi van az egész területen.

olvasunkMi rengeteg olvasás fejlesztő könyvet hozunk ki, mivel angol és francia nyelvből is sok olvasást tanulni segítő kis könyvecske van- anyanyelvieknek is-, amelyek szintek alapján vannak besorolva. Az egyes szint például a legegyszerűbb szókinccsel, rövid mondatokkal mesél el egyszerű történeteket, majd egyre bonyolultabb és hosszabb történetek következnek az ennek megfelelő változatosabb és bonyolultabb mondatszerkezetekkel. (ezek nem rövidített kiadásai eredetileg hosszabb meséknek, regényeknek.)

IMG_5744A kölcsönzés önkiszolgáló módon működik: mind a könyvvisszavétel, mind a kikérés. A kicsik még mindig nagyon élvezik, hogy egy automatába kell beletenni a könyvet és a futószalag viszi el az alagsorba, ahol a könyvtárosok összegyűjtik a visszahozott könyveket. Kikölcsönzéskor pedig elég beírni a számítógépbe a kódunkat, majd a vonalkód leolvasó listázza a könyveket, újságokat, amiket szeretnénk kölcsönözni maximum 3 hétre.

Ez a kép a Westmount Library-ben készült, de annyira megtetszett a hangulata miatt, hogy kár lenne kihagyni 🙂

karifa

Pizsi nap a suliban!

winterA fiúk ma reggel izgatottan keltek!!! – na, nem szokott ez így lenni minden tanítási napon, és nem is akkor, amikor tesztet írnak valamiből!

A mai napon ismételten nem muszáj a kötelező iskolai színeket viselni (dress-down day- vegyük-le-az-egyenruhát nap)! Gondoltam egyenruhát írok, de igazából most még jobb a helyzet, mert egyenruhát, azaz iskolai logóval ellátott ruhadarabokat csak bizonyos alkalmakkor muszáj felvenni, az egyszerű hétköznapokon elég az egyen szín, ami szürkét és burgundi pirosat jelent ennek az iskolának az esetében. Az is megérne egy külön bejegyzést, hogyan szerezzél a gyereknek burgundi színű szettet a teljes hétre…

Ma pizsama nap van!!

pizsiTavaly télen még nem merték bevállalni azt, hogy alvós ruhában menjenek suliba, hiába volt adott a lehetőség akkor is. De mivel látták, hogy nem csak a diákok, de a tanárok, sőt az igazgató nő is pizsamában ment aznap iskolába, felbátorodtak!
Máskor is szoktak lenni ilyen speciális alkalmak, amikor pl. Szent-Patrick napon zöld póló nap volt, Valentinkor piros, az iskolai erőszak  (bullying)  ellen rózsaszín pólót lehetett viselni. De említhetem még a vicces sapka, paróka napot, vagy a „vedd fel a legcsúnyább pulóvered” napot. Ezek egy kis mosolyt, kizökkenést jelentenek a szürke (és burgundi) hétköznapokból. 🙂

Ráadásul pénzgyűjtési akcióval van összekötve – amin először meg voltam lepődve, hogy konkrétan a gyerekeket célozzák meg adományok gyűjtésével. Most épp a Vörös Keresztnek utalják át a befolyt összeget, de volt már arra is példa, hogy egy-egy iskolai project megtámogatását kérték így. Ugyanis csak az  viselhet más ruhát, aki legalább 2 dollárt fizet érte.

A karácsonyi időszak amúgy is bővelkedik ilyen fajta lehetőségekben: osztályversenyt hirdettek meg tartós élelmiszerek gyűjtésére is és a győztes csapat ingyen pizzákat nyert ebédre.
Volt sütivásár, ami nagyon népszerű: be kell küldeni házi készítésű vagy vásárolt sütiket, amiket azután a gyerekek megvehetnek egy dollárért darabját.
Szokott lenni halloweeni világító karkötő vásár, jelmez nap vagy ebéd szünetben tánc party, futás verseny szintén adomány gyűjtés céjával.
Így már egész kicsi korban belenevelik a gyerekekbe az adakozást, hisz a kanadai kultúra egyik mottója is lehetne az adományozás és az önkéntes munka.

DE azért furcsa lesz délután lemenni a fiúk elé és látni, hogy pizsiben szállnak le az iskolabuszról :).

“Bocsánat, hogy zavarlak, csak meglepetést hoztam Neked…”

naplo

Jól hangzik, igaz? Ezzel a mondattal kopogott be ma délután az ajtón az egyik dél-koreai barátnőm. Hát mit lehet erre válaszolni?!
– Te sosem zavarsz! Pláne, ha még egy ilyen szépen csomagolt meglepetés van a kezedben :).

Hogy miért kaptam? – egyszerűen azért, mert ki akarta fejezni, hogy sajnálja, hogy mostanában nincs annyi ideje, hogy közösen csináljunk ezt-azt, de nagyra értékeli a barátságomat és azt, ahogy a gyerekeivel viselkedem… Azt is elmondta a kb. 65 másodperces látogatása alatt a bejárati ajtó előtt, hogy most már téli szüneten lesz.

Kaptam egy csodálatosan szép 2016-os határidőnaplót és egy képeslapot. Mindezt becsomagolva egy olyan hímzett csomagolópapírba, amilyet előtte még sosem láttam.
Hát mondanom sem kell, hogy nagyon megörültem, és egyből írtam viberen, hogy remélem lesz időnk kávézgatni majd!

Több dél-koreai barátnőm is lett az elmúlt másfél év alatt.

koreatownKik ezek az anyukák, és mit csinálnak itt a világ másik végén?
Tanuló vízummal érkeznek Kanadába, leginkább Torontóba nyelvet tanulni. Ez azt jelenti, hogy az édesanya – az esetek 90%-ban Ő jön a gyerekekkel – köteles napi szinten nyelviskolába járni kb. reggel 9-től délután 4-ig, amiért elég busás összegeket kérnek el a nyelvsulik… Cserében a gyerekeik járhatnak ingyen angol nyelvű iskolába – szintén nyelvtanulási céllal. Mindeközben édesapa otthon dolgozik, és fenntartja a családot – csak mindezt 11 ezer kilométerrel távolabb teszi, körülbelül 2 évig, mert a legtöbbjük két év után költözik vissza a gyerekekkel.

Elmondásuk szerint Szöulban egyre nagyobb szükség van nyelvtudásra, mert anélkül lehetetlen jó állást találni, már most is, és mi lesz, mire az Ő gyerekeik dolgozó sorba kerülnek! (Ugye-ugye?! Mindig mondom, hogy tanuljunk nyelveket! :))

Hogyan ismerkedtünk meg?
iskolabuszPersze, hogy ennek is az iskolához van köze!! (néha úgy érzem, hogy az egész életünk az iskola és a tanulás körül pörög – nem mintha zavarna….)
Tavaly szeptember elsején, mikor büszkén és remegő szívvel kísértük le a fiúkat az iskolabuszhoz első nap, nagyon meg voltunk lepődve, hogy a buszra kb. 18 koreai gyerek szállt fel és 2 európai-magyar…. A gyerekeket kikísérő szülők pedig csak anyukák, meg mi… Inkább éreztük pár percre magunkat Ázsiában, mint Észak-Amerikában!
Az ilyen gyerekeket kikísérős-hazaváros alkalmak során elkezdtünk beszélgetni és a többi már jött magától.

Az is kiderült, hogy pont egy olyan épülettömbbe költöztünk, aminek a fenntartója leszerződött egy olyan koreai ügynökséggel, aki tanulóvízumos anyukáknak biztosít szállást, amíg itt tartózkodnak, hisz ez az épület közel van azon kevés angol nyelvű iskolák közül az egyikhez, ami Montreálban található (ne felejtsük, hogy Québecben vagyunk, ahol elsődleges a francia nyelv, csak Montreál kiemelkedően kétnyelvű város), valamint olyan távolságban van az iskolától, hogy iskolabuszos szolgáltatásra is jogosultak a házban lakó tanulók.

download (1)Ezek a barátságok sok mindent tanítottak nekem. Az egyik legfontosabbat, hogy lehet ugyanazt a nyelvet beszéli két ember – mindegyikünk esetében az angol a tanult nyelv ugye, amit beszélgetéseink során használunk – de a kulturális különbségek miatt sokszor nem teljesen értjük meg egymást. Annyira más világból érkeztek ők és mi vagy én, hogy más a gondolkodás módunk, más elveink vannak, más dolgokat tekintünk egyértelműnek. Mások az értékrendjeink, a viszonyulásunk a világhoz, egymáshoz.

Csak abba az alap szituációba gondojunk bele, hogy mikor fog Magyarországról elköltözni egy anyuka a gyerekeivel pl. csak Londonba, hogy angolul tanuljanak, míg apa otthon marad és tud annyit keresni, hogy így is fenntartja a családot? Vagy egy másik kérdés a témával kapcsolatban – tudom, nagyon sok felmerülhet, ha elgondolkodunk rajta egy kicsit: mikor válik szét egy család két évre, hogy tanulás miatt külön éljenek? Nekik ez természetes.

Szerintem a poszt legelején elhangzott beszélgetés is olyan tipikus:

  • Mindenért elnézést kérnek, mindenért!
  • Ha nincs előre pár nappal lefikszálva a találkozó, akkor nem lehet csak beugrani egymáshoz… beszélünk pár szót az ajtóban, és hiába hívom, nem jönnek be… Viszont ők se erőltetik a dolgot, ha csak én ugrom át valamiért – a résnyire nyitott bejárati ajtóban kommunikálunk.
  • Elsődleges „szeretetnyelv” ha szabad használnom ezt a kifejezést: az ajándék.
    Ez nagyon sok fejtörést okozott nekem: néha nem értettem a kapcsolatunkat. Ha én szerveztem valami programot, pedig szerveztem jócskán és sokfajtát, akkor örömmel jöttek, jól érezték magukat, haza se akartak menni. Utána meg rettenetesen hálásak voltak érte. De ha én nem, akkor személyes érintkezés szinte semmi….

coffee1Végig gondoltam a többi kapcsolatomat, barátságomat és rájöttem, hogy nekem a legfontosabb az együtt töltött idő. Persze, örülök az ajándékoknak is, de ha valaki azt mondja, hogy üljünk le egy kávé mellé vagy menjünk ide vagy oda, az számomra mindennél többet ér!
Volt olyan időszak, mikor azt hittem, hogy lehet csak a terhükre vagyok. Tényleg jól érezték magukat velünk? Akkor most miért nem hívnak vissza hozzájuk vagy ajánlanak fel bármi programot? Most akkor mi van??!!!

És általában ezeket a gondolatokat zárta az, ami ma is megismétlődött.

gift(szeretünk, barátok vagyunk, tessék ajándék…) Ezt így kellett elfogadnom: ezért ha pl. valami project-munkás lecke van az iskolában, akkor evidens, hogy a csapat minden tagja nálunk van és itt együtt küzdünk rajta (és még az a felkiáltás is benne van, hogy nekünk van elég gyors netünk – haha). Vagy nálunk vannak kisebb partyk, játszódélutánok vagy én találom ki, hogy menjünk el együtt valahova. De már tudom, hogy nekik ez nem teher, sőt örömmel jönnek, és akkor már aktívan részt is vesznek, csak kell nekik egy kis kezdő ’lökés’. 🙂

Tehát jövő héten, mikor hivatalosan is kitör a szünet, meghívom a barátnőmet kávéra és a gyerekeket játszani! És kitaláljuk, hogyan is fogjuk majd illően, közösen, a többi koreai barát családdal elbúcsúztatni a 2015-ös évet itt Kanadában!! – persze, én már tudom nagyjából a forgatókönyvet, már csak őket kell belecsiszolni! 😉
Remélem, sikerül is majd, hisz az eddig megismert dél-koreai anyukákról – mégha persze másképp is gondolkodnak bizonyos helyzetekben,- azért csak azt lehet mondani, hogy nagyon kedves, segítőkész, megbízható, szimpatikus emberek.

Brunch

brunchee

 

Már csak 2 tanítási nap és kezdődik a 16 napos téli szünet! Mivel ezt az időt együtt töltjük a gyerekekkel, gondoltam még csapok az egyik barátnőmmel egy görbe délelőttöt: meghívtam bruncsra – azaz a se-nem-reggeli-se-nem-ebédre- és megnéztünk egy romantikus-karácsonyos-zökkenjünk ki a hétköznapokból filmet :).
Persze, hogy az örök slágert, a Love Actually-t (Igazából szerelem) néztük, miközben jót ettünk, ittunk!!! Kell ennél több szünet előtti napokra??!!!

IMG_6233Nagyon népszerű étkezési forma a reggel 10 és a délután 2-3 között elfogyasztható brunch. Nem tudom van-e magyar neve? – reggebéd? Vagy csak rebéd?
Sok étterem szakosodott erre: az étlapjukon főleg bacont, omlettet, tükörtojást, sült kolbászt, sült krumplit, pirítóst kínálva az elengedhetetlen vödör méretű, de gyönge kávé mellé. A legtöbbjük franciás hangulatú, nagyon kedves kis hely.

Amúgy, ha ínyenc vagy és nagyon szeretnéd megismerni a világ nevezetesebb konyháit, akkor elég csak Montreálba repülőjegyet foglalnod!
Mivel ez egy soknemzetiségű (multikulturális) város – nem csak a nyelvek terén nevezhetjük Bábelnek, de nyugodtan kijelenthetem, hogy a világ minden tájáról érkeznek ide emberek, kisebb közösségek, akiknek van saját éttermük vagy akár saját, hazai termékeket áruló boltjuk is! (igen, magyar is!!)

Annál is inkább, mert az „eating out” – nem otthon evés – az egyik kedvenc időtöltésük meglátásom szerint a helyieknek, egyfajta életforma ez.
Rengeteg – de rengeteg étterem van. Természetesen nem csak speciális nemzeti ételeket kínálók, de egymás hegyén-hátán találunk gyorsétkezdéket (hamburger, pizza, hotdog, csirkéző stb.), kávézókat. A legtöbbnek van házhoz szállítási szolgáltatása és még így is mindig teltház van dél körül a legtöbben!!

IMG_6236Mi ma otthonülősre vettük a figurát, és lekoppintva a kellemes kis brunchot, amit egyik alkalommal rendeltem egy hangulatos kis helyen, aminek már a neve is olyan jól hangzik – Le Passé Composé (löpásszékompozé- ez az egyik múlt idő a francia nyelvben) gyorsan rittyentettem mindkettőnknek harapnivalót.

Mert nincs olyan dolog, amit egy magyar ne tudna megcsinálni akár otthon is magának 🙂