Laktál már olyan helyen, ahol, miközben a nyári kirándulásaidat szervezed és beírod a Google keresőbe a számodra két legfontosabb kulcsszót, akkor annyi találatot ad ki az internet, hogy magad is meglepődsz? Majd két óra olvasgatás, kép nézegetés után rájössz, hogy a nagyon hosszúnak tűnő vakáció se lesz elég ezeket a csodálatos helyeket bejárni?
Mert a kanadai Québec ilyen….
És mi az a két szó, amiről az idei kiruccanások szólnak? – gyalogtúra, vízesés 🙂

Az egyik csodálatos hely, amire ilyen módszerrel sikerült ráakadni, Rawdon, ami egy kisebb település kb. egy órányira északra Montreáltól.
Körülbelül 10.000 ember lakik ebben a hangulatosnak mondható kisvárosban, olyan gyönyörű természeti környezetben, ahol egymástól pár kilométerre találsz vízesést túraösvénnyel, napozásra és lubickolásra alkalmas sziklás vízfolyamot és a kettő közt valahol fél úton egy városi szabadstrandot, csakhogy a folyóban úszás se maradjon ki a nyári elfogalaltságok listájáról!

Ezek a terészeti csodák a SEPAQ, azaz a Québeci Nemzeti Park fennhatósága alá tartoznak. Meg kell jegyeznem, rengeteg ilyen nemzeti park van! Jelenleg még majdnem mindegyikbe kell fizetni belépődíjat, ami kb. 20- 25 dollárt jelent egy családnak, de szóba került, hogy 2017-től több is ingyenes lesz, figyelembe véve a helyi magas adókat. Lehet természetesen bérletet is venni, ami azok számára kedvező, akik igazán szeretik a szabadban tölteni az időt.
Jellemzőjük még, hogy mikor megérkezünk, gyönyörűen kialakított parkoló várja a látogatót, ami mellett hangulatos fűtött-hűtött faépületben cafétéria, szuvenir bolt, rossz idő esetén mindenki számára szabadon használható kisebb ebédlő, és tiszta, rendezett mosdó kap helyet.

Az ott dolgozók térképekkel, jó tanácsokkal látják el angolul és franciául az oda érkezőket.

Az épület közelében szoktak elhelyezkedni a piknikasztalok padokkal, nem egyszer állandó jelleggel felállított faszenes grillekkel. Szemetesekkel, szelektív kukákkal és hamu gyűjtő edényekkel igyekeznek tisztán tartani- tartatni a környezetet.
Mivel a gyerekekre is gondolnak, nem csak az ebédet készítő felnőttekre, így biztonságos játszótér is található a piknikre kijelőlt részben: homokozó, csúszda, hinta, mászóka… a szokásos játékokkal tudják fárasztani magukat az aprónépek, ha esetleg nem fáradtak el a megelőző gyaloglásban. 🙂

A gyerekek energia- és hangulatkészletét felmérve terveztem meg a rawdoni kirándulást is: először gondoltam, körbejárjuk a vízesést, hisz ott gyalogolni kell kb. 2-3 km-t, ami néha roppant fárasztó tud lenni. 🙂
Az emített vízeséshez kiépített gyalogút vezet. Már többször látogattunk el vízeséshez ezen a nyáron is, tavaly is, de mindig lenyűgöz a rohanó víz hatalmas ereje! Egyszerre kelt félelmet és tiszteletet az emberben, miközben a sötétzöld fák között felbukkanó víz zúgása meg is nyugtatja.

Hogy minél tovább lehessen élvezni a kilátást, a folyó parton több falépcsőkkel megközelíthető kilátót is építettek ahova a kitáblázott erdei ösvényeken sétálva lehetett eljutni.

Mindenki nagyon élvezte azt a részt, amikor a köveken ugrálva be lehetett sétálni a vízbe és a már enyhébb sodrású vízben le tudtuk kicsit hűteni a lábainkat, majd kiültünk a kövekre és végre kb. egy perc erejéig mindenki csöndbe is maradt… 🙂
Ezeken a kirándulásokon mindig kitör a gyerekekből az addig se rejtett egyéniségük: a kamasz fiam a tiltások ellenére a legsebesebb rész környékén ugrál, azt várva, hátha végre elviszi már az ár és történik vele valami izgalmas; a középső, aki szuperhősnek képzeli magát az esetek többségében, igyekszik akrobatikusan repülve ugrani egyik helyről a másikra, miközben hasznos tanácsokkal látja el a hugát, mit hogy csináljon, hogy nehogy vízbe essen és belefulladjon, de alig várja, hogy történjen vele valami és megmenthesse; míg a kislányunk minden szabályt és tanácsot betartva fogja a kezünket, kapaszkodik és igyekszik túlélni ezeket a ‘rettenetesen veszélyes’ helyzeteket. 🙂

Mivel az esetek többségében szerencsére semmi kalanddal ússzuk meg ezeket a helyeket – hisz igyekeznek a lehető legbiztonságosabbá tenni, sokszor figyelve arra, hogy babakocsival is például megközelíthetőek legyenek tóparti ösvények, a gyerekek kissé talán csalódottan is veszik tudomásul, hogy azért ez nem felfedező túra a dzsungel mélyén…

Miután kigyalogoltuk magunkat, gondoltam, következő állomásnak nagyon is megfelelő lesz a Cascades (kaszkédsz), a sziklás rész a folyóban, ahol kisebb vízesések teszik izgalmassá a víz folyását.
Itt igazán meglepetésként ért bennünket, hogy szintén gyönyörű piknikrész helyezkedett el az úttal párhuzamosan a folyó mellett, hatalmas fenyőfák árnyékában. Szerencsére a már megvásárolt belépőjegy ide is érvényes, így csak fel kellett mutatnunk a vízesésnél kapott karszalagunkat és mehettünk is a parkolóba, miután szép napot kívántak az ott dolgozó fiatalok.

Igazából szájtátva mentünk a Cascades fele a parkolóból, mert a látvány lélegzetelállító volt: a fenyők alól a korlát mentén már lehetett látni a vízből kiálló hatalmas sziklatömböket, köveket, amiket teljesen körbeölelt a víz, de a sebes folyása miatt sok helyen vízesésszerűen zubogott keresztül rajta, míg máshol a szintkülönbségek miatt megült a természetesen kialakult fürdőkád-szerű mélyedésekben.

 

Könnyen rájöttünk, hogy ez egy turistaparadicsom, hisz a hatalmas köveket rajtuk napozó, a vízben pancsoló emberek százai tettek színessé. Olyan volt a látvány, mint a hatalmas vízen úszó jégtáblák zsúfolásig telve pingvinekkel …. csak kicsit színesebb és melegebb (32C volt akkor épp) kivitelezésben.
Mi is gyorsan ledobáltuk a ruhákat és már mentünk is le a lépcsőn a kis hídhoz, hogy valahol találjunk még magunknak helyet, hisz ilyen fürdőzésben még nem volt részünk! De nem eszik ám olyan forrón a kását!! Nem könnyű ezeken a köveken közlekedni: papucsban bénázik az ember, mezítláb égeti a talpát a kő, ha meg nedves a talaj a lábunk alatt, akkor meg jókat lehet csúszkálni és esni a vizes részeken. 🙂

De sikerült elhelyezkedni, hogy mindenkinek megfelelő legyen: láb belógatva, apuka elterülve a vízben mintha jacuzziban ülne, hisz a víz kellemesen langyos volt, gyerekek kis kavicsokat keresnek térdig érő vízben. 🙂 És lehetett szemlélődni – néha titkon jókat röhögni a többieken, ahogy jönnek be és ugyanúgy bénáznak, mint mi. Volt, aki elcsúszott, és először egy seggest dobott a bokáig érő vízben, majd mikor felált, utána meg arccal bele 🙂 – bevallom, én is a popsissal kezdem és igyekeztem Tamit felemelni, nehogy belefulladjon a bokáig érő vízbe. 🙂 🙂

Azután jött egy busznyi ázsiai, akik persze nem vetköztek le – a tűző nap miatt – csak órákon keresztül pózoltak a forró sziklákon a rájuk jellemző Viktória jelet mutogatva. 🙂
De voltak, akik nagyon megleptek, mert írtam, milyen nehéz itt a közlekdés, de ennek ellenére hatalmas hűtőtáskákat cipeltek a vállukon, napernyőt, kempingszékeket! Csak csodálkoztam, hogy egyesek mire képesek a kényelemért!!! Azután észrevettem a sziklák közepén egy piknikasztalt padokkal! Nahogy az hogy került oda??!!
De már tudom, hogya québeci franciák előtt nincs lehetetlen! 🙂

Akik jobban ismerték a vizet, le mertek mászni erről a védett helyről a folyóba, hagyták, hogy az ár elsodorja őket és visszaúsztak, ha már megunták a mókát. A folyó csendesebb szakaszán több jacht is megjelent, motorcsónakok, vízisíelők élvezték a nyarat.

Miután itt is kinézelődtük magunkat és kellőképpen megéhezett mindenki, kivételesen nem grilleztünk, hanem a neten talált helyi Dino pizzériában rendeltünk egy pizzát. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Deluxe pizzájukat, ami nagyon fincsi volt, ráadásul 7 perc alatt elkészült. 🙂

Már meg se volt a férjem lepődve, hogy angolul próbált rendelni, – kevesebb sikerrel -, mert ugye Montreálon kívül kevesen beszélnek mást, mint a franciát, annak is a québeci változatát.

Majd élelemmel felszerelve mentünk vissza a vízesés melletti piknik részre, ahol a gyerekek utána játszóterezni is tudtak.

A pizza szuper volt, a gyerekek kiugrálták magukat, és gondoltuk, akkor irány a helyi beach, ha már oda is érvényes a karszalag, akkor legalább nézzük meg!

Érdemes volt! Homokos tópart várt ránk, hideg, de úszásra alkalmas vizével. 🙂 Nem tudom, hogy a gyerekek alapvetőleg honnan ‘szívják’ az energiájukat, – néha azt hiszem, hogy tőlem el… – de itt még volt erejük kipancsizni magukat és szép lassan megkezdhettük a hazafele utat- végre lenyugodva. 🙂

… és ami elmaradhatatlan: a kanadai mókus! 🙂  Az eddig látott rengeteg közül ez mindenkinek emlékezetes marad, mert igyekeztem lencse végre kapni, de mint kiderült nem kellett sietnem, mert perceken keresztül nézett minket és szabályosan pózolt a fényképezéshez. 🙂 Cuki volt!!

A nyári szünet lassan a végéhez közeleg…. Hétvégente jó pár kilométert toltunk a sportcipőkbe, miközben az erdőket jártuk tavak, vízesések mentén.
Tetszik is ez a szabadidős program mindenkinek a családban!  – Na, jó, nem leszek álszent, van mikor a gyerekek nehezen indulnak neki, de utána már élvezik a friss levegőt, a séta közbeni nagy beszélgetéseket apával internetes játékokról, míg Tami velem beszélget “csajos” dolgokról, de leginkább az utazást… hisz az idő alatt lehet Ipadezni… És ilyenkor én se kapok tőle idegösszeomlást, hisz tudom, hogy a következő 5-6 órában teljesen cyber-mentesek lesznek 🙂  Csak a család és a természet – szinte idilli 🙂
Szóval, mindenki szereti az erdei túrázásokat, de éreztük, hogy valami más programot is ki kellene már találni! Legfőképpen akkor fogalmazódott meg az új útirány bennünk, amikor egyik hétvégén megnéztük a várva-várt mesefilmet: Kiskedvencek titkos életét!

Természetesen mindenkiből kitört az addig elnyomott állatbarát roham – hazafele azon vitatkoztak, hogy cicánk, kutyusunk, hörcsögünk, vagy aggresszív nyulunk legyen-e a pöttömnyi lakásban?!

Én meg a szemem forgattam csak… megint! És eszembe jutott, hogy piacra fogok dobni egy újfajta gyerekkönyvet!! 🙂 Egy szagoskönyvet!! Nem, nem finom csokitorta és eper -, meg banánillatú dörzsölhető matricával, hanem egy “Szagok a farmon” címűt, amiben ha a különböző állatokat megsimogatják a képen, akkor utána érezhetik a kezükön a természetes “illatfelhőt'”…. Nos, gonosz vagyok? – Nem, csak ismerem a gyerekeim 🙂 és van épp elég dolgom így is…

Így jutottunk arra az elhatározásra, hogyha kisállatot nem is veszünk a következő 5 évben – én tíz évet szerettem volna -, de legalább ellátogatunk a Montreáltól kb. 50 percnyire található Safari Park-ba!!
Tényleg új útirányt találtunk, hisz eddig délre valahogy sose utaztunk – még nem jutottunk el a határig, és nem látogattunk New Yorkba vagy Bostonba.

Már nyitás előtt odaértünk, de több száz méteres autós sorok kanyarogtak a beléptető kapuk előtt. Tízkor meg is nyitottak négyet a 15 (!)-ből!!! Na, ekkor sejtettük, hogy jó gondolat volt hétköznap menni, nem hétvégén… Nagyon népszerű hely, holott az árai montreáli szinten is nagyon zsebbenyúlósak… Viszont az itt töltött nap után elmondhatom, hogy szerintem a kapott szolgáltatás és élmény abszolute megérte az árát.

Először a Safarinak abba a részébe látogattunk el, ami autóval kb. egy óra alatt járható körbe. A kiépített kétsávos úton egyértelmű volt merre kell haladni minimális sebességgel a szabadon kóborló, legelésző állatok között.

Legtöbbjük természetesnek vette, hogy odasétál a lassan közeledő gépjárművekhez, benéz a leengedett ablakon, és ha kap valami finomat, akkor elidőzik egy kicsit, de ha nem, akkor megy tovább a következő lelkes családhoz, akiknél biztos akad egy-két jó falat.

Na, ezt azért nem mertem volna bevállalni!!! 🙂

Mi is előre készültünk: előző este férjem elszaladt a boltba egy hatalmas csomag sárgarépáért – és ezt már induláskor az utastérben helyeztük el, hogy kéznél legyen, ki ne kelljen szállni a városi embernek ezek közé a vad növényevők közé 🙂 .. soha nem lehet tudni, mikor fanyalodnak finom, koleszterinszegény magyar húsra a Kanadában élő afrikai szavanna állatai!!!

Alig vártuk, hogy jöjjön egy-egy állat, bedugja a fejét, meg lehessen simogatni, és lássuk, hogy jóízűen rágcsálja el a szájába adott zöldséget! Na, jó, bevallom, én néha inkább felhúztam az ablakot – tehetek én arról, hogy határozottan elbizonytalanít, ha egy állat nagyobb nálam?! Mármint magasabb pl… 🙂 Ha meg fél-fél méter szarv kilóg oldalt a fejéről, akkor kétségbe is esek….

Leginkább férjem bizonyult rettentő bátornak és a két fiú. Tami először az ablak mellé ült, majd biztonságba vonult a középső ülésre…

A szarvas egyszerűen lenyűgöző volt a hatalmas agancsával, a méltóságteljes járásával, tartásával. A szőre csillogott és meglepően puha volt. Büszkén vonult az autók között. Na, de nem is regélek több csodát erről a szarvasról, a kép beszél helyettem 🙂

Sajnos nem mindenkinek adatott meg ilyen vonzó külső! Gondolok itt tapír barátunkra… 🙂

Minden szépen ment, amíg ki nem derült, hogy ezeknek az állatoknak nyála is van és előszeretettel nyalják meg a kocsi ablakát, vagy épp miközben bedugják a fejüket az autóba és esznek, egy adag nyálat becsurgatnak … ahova sikerül… pl. Norbi rövidnadrágján hatalmas bivalynyálnyom éktelenkedett ma 🙂 🙂 🙂

Tudom, hogy lassan képes bloggá megy át ez a poszt, de egyszerűen olyan csodaszép állatokat láttunk ma olyan közelről, hogy fel kell őket töltenem!!!

Voltak viszont olyanok is, akik nem voltak hajlandók közelebb jönni – inkább legeltek a répa, karfiol és más jutifalatok helyett.

Természetesen nincs kanadai kirándulás piknik nélkül!

A Parkban gondoltak az éhes látogatókra is! Rengeteg étterem működik a központi téren, de ami nekünk sokkal szimpatikusabb, hogy 3-4 hatalmas fás-bokros-füves rész be van rendezve piknik területnek rengeteg asztallal és paddal.

Az autót az egyik parkolóban hátrahagyva folytattuk az utunkat az Afrika Terasz felé.

Hatamas területen bekerítve él több fajta szavannai állat ezen a részen, aminek a közepén kiemelkedik egy Afrika kontinens alakú terasz, ahonnan a látogatók jól belátják a környéket.

Az állatok, zsiráf, zebra, orrszarvú, antilop odajöhetnek megnézni a rács mögötti embereket és boldoggá tehetik őket, ha elfogadnak egy-egy gyümölcsöt, vagy épp kedvük van egy közös fényképhez!

Ha a teraszról induló fa felüljárón végigsétálunk, láthattunk még elkülönítve persze gepárdokat is, ahogy a 26 fokos melegben a fák árnyékában hűsöltek.

A központi téren keresztül közelíthető meg az üvegfolyosós oroszlán negyed. Hogy közelről és lehessen látni az állatokat, egy hosszú üvegfolyosót építettek az oroszlánok és a tigrisek lakhelyén keresztül, ami néha azt is lehetővé teszi, hogy alulról lássuk a ragadozókat, ha épp ennek a folyosónak a tetején alszanak, vagy sétálnak keresztül.

Lélegzetelállítóan szép volt a tigris és a fehér oroszlán úgyszintén!!!

Az üvegfolyosóból kiérve lépcsők vezetnek fel a fa felüljáróra, amin ha végigsétálunk, és szerencsések is vagyunk, láthatunk jobbra és balra újabb kedvenceket: majmokat, medvéket – ha csak nem bújnak el nagyon a szemünk elől a nyári melegben.

Az utolsó szektor az állatkertben az Öt kontinens farmjai nevet viseli. Ide belépve tipikus háziállatokat láthatunk a világ minden tájáról. Volt ott baromfi, vietnámi malac, nyúl, mara, alpaka, vízidisznó és még sorolhatnám.

Ennyi séta és kanyargás után megint vissza jutunk a Safari közepére, ahol meglepő módon hatalmas helyet foglal el az aquapark. A mai napon sajnos épp nem nyitott ki a medencés része, de a vízijátszóteres, pancsolós rész igen! Hatalmas tömeg élvezte a hűs vizet, gondolom ugyanolyan hullafáradtan a túra végén, mint mi.

Akinek nem volt kedve pancsolni, de még érzett magában egy kis energiát, az elmehetett a Nairobi nevű játszótérre, kötélpályára, minigolfozhatott, vagy ha csak szeretett volna valamilyen szuvenirt hazavinni, de nem butikban vásárolni, akkor a vidámpark részben költhette el a zsebpénzét például a céllövöldében.

A Park még más szolgáltatásokkal is szórakoztatja a gyerekeket: meghatározott időpontban szabadtéri színpadon lehet kisebb előadásokat megnézni, lehet lovagolni, tevén és pónin, a kisebb vidámparkban körhintázni, a vízes részen pedig a hatalmas csúszdákon csúszdázni. Sajnos nekünk ez már nem fért bele a mai napba… végkimerülés határán jártunk a nap végére – ismét. 🙂

Amikor először megláttam az első montreáli drone expo hirdetését, rögtön beugrott milyen tökéletes fiús program is lenne ez. 🙂

Az igazat megvallva, már vagy egy éve nézegetem ezeket a távirányítású repülő micsodákat….
Ahogy szerintem minden gyereket, úgy engem is mindig lenyűgöztek gyerekkoromban a távirányítású dolgok, legyenek azok autók vagy repülők. Annak idején volt egy távirányítású terepjáró autónk, ami kb. évente egyszer működött, mivel 6 bébi+6 ceruza+1 darab 9 voltos elem kellett bele – nem egy spórolós játék, de iszonyúan élveztük, hogy 5 méterről is tudjuk vele kerülgetni az udvaron az akadályokat!

A drónok egy modernebb őrület, mert ugyan már vagy 20 éve léteznek távirányítású repülők, ezek mindeddig a mély pénztárcájú megszállottak jatékszereinek számítottak. Hisz nemcsak drágák és nehezen kezelhetőek voltak, de legtöbbször speciális szaktudást igényelt a legkisebb javítás is, –  az alkatrész beszerzésről nem is beszélve!
Ez egy pár éve megváltozott, ahogy jópár (főként kínai) gyártó kezdett készíteni quad-coptereket, azaz négymotoros repülőket. A négy motor azért fontos, mert ezek a beépített vezérlő elektronikának köszönhetően felszállás után stabilan megállnak a levegőben és abba az irányba mozognak amerre a mellékelt távirányítóval küldjük őket – magyarul ezeket a béna kezdő is a levegőben tudja tartani, többé-kevésbé úgy irányítva ahogy szeretné… ez a régebbi benzinmotoros repülőgépekről messze nem volt elmondható.

A vágyakozást shoppingolás követte, ahogy az lenni szokott, na de nem elkapkodva… Pár napot eltöltöttem az irányadó weboldalakon, életünk első drónjába invesztálva $65-öt, beszereztünk egy Syma X5C-t. Mint minden hobbi, ez is borzasztó bonyolult tud lenni: az embernek először meg kell tanulnia a szakkifejezéseket, hogy egyáltalán értse, hogy melyik gyártó melyik modellje miért jó vagy miért nem jó. Néha teljesen elveszettnek éreztem magam a Mode1 és Mode2, motor teljesítmények, repülés vezérlők és LiPo akkumulátorok, FPV szemüvegek és töltők kódjai között. Végül a “mit vegyen egy teljesen kezdő drone pilóta” típusú oldalak segítettek a legtöbbet. 🙂 Ja, amúgy az FPV rövidítés a First Person View-t jelenti, ha felvesszük a szemüveget, akkor azt látjuk amit a repülő lát, mintha rajta ülnénk – ez nagyon buli!

Visszatérve a repülő szerkezetre: ez egy kb. 30 centis modell, távirányítóval, kamerával, akku töltővel felszerelve. Na ne várjunk csodát! Érzésre a kínai ipar átlagos terméke, minden totál olcsó műanyag, az egész akkuval együtt van vagy 25 gramm – de mint kiderült, mindez inkább előny mint hátrány. Az első próbálkozások (khm, őszintén inkább bénázásoknak nevezném ezeket) közben kiderült, hogy nem is annyira egyszerű egy ilyet vezetni… az ember sok éves autó vezetési és számítógépes játék gyakorlattal azt hinné, ez is is csak két karral működik, de az a fránya harmadik dimezió a levegőben mindent megbonyolít!

A fiúkkal nagyon jókat szórakoztunk délutánonként, ahogy elmentünk “reptetni”. Igaz, ez egy lassú és elég buta modell, kb. 15 méteres távirányítási távolsággal, de így is nagyon élvezetes volt a levegő meghódítása. Na, meg persze a fáké… mert azokból mint kiderült túl sok van, és már a harmadik alkalommal Zsombor mászhatott fel a fára visszaszerezni a felakadt drone-t! No de ezért nem adtuk ám fel! Szerencsére Kanadában nem kell külön engedély a 2kg alatti drónokhoz, de persze a felelősséget így is vállalni kell: a hajam állt égnek amikor a fiúk majdnem lekapták a kis drónnal a bácsi fejéről a sapkát!

Visszakanyarodva az eredeti témára, a drone expot nagyon élveztük! A kiállítást az egyik helyi amerikai foci stadionban rendezték. Hatalmas terület, harsogó zöld mű-fű, ami mint kiderült nem is annyira jó 33 fokos szikrázó napsütésben. Körben standok voltak, ahol kereskedők kínálták a legújabb repülő modelleket, távirányítókat, kijelzőket és szemüvegeket. Néhány kiállító saját építésű modelleket mutatott be, láttunk 8 karú, méteres átmérőjű repülő szörnyeteget is. 🙂

A kiállítás legizgalmasabb része azonban a drone verseny volt! Ezt a stadion felét elfoglaló pályán rendezték meg, ami elég furcsán festett első látásra: a földön sorban leszórt tenyérnyi piros-fehér műanyag korongok, hajlongó zászlórudak (mint a sípályán) és kb. embermagasságú felfújt karikák váltakoztak. A versenyzők “felsorakoztak” a székeiknél – mivel ezen a versenyen ülve kell küzdeni -, feltették az FPV szemüvegeiket, majd a távirányítók jeleire megindult a mezőny. Mintha egy csapat kismacska méretű lódarázs szabadult volna el a pályán, olyan hangokat hallottunk. A sokszínű repülő szerkezetek megindultak és a pálya vonalát a földön követve repültek át a felfújt kapukon, fel a lelátó lépcsőin, megkerülve a stadion szélén látható zászlót, majd vissza le, át az amerikai foci kapun végig a rajtkör felé. Próbáltunk fényképezni, de telefonnal szinte lehetetlen a 20-30 centis, de 30-40 km/órával száguldó drónokat lekapni, így kénytelenek voltunk a bírókra hagyatkozni, akik – számunkra varázslatos módon – végig tudták követni a mezőnyt és kommentálni az ütközéseket és kieséseket.

Közelebb sétálva kiderült, hogy a bírók is látják azt a képet amiket a versenyzők szemüvegeibe továbbít a drónok kamerája, így élőben látták ahogy a versenyzők a lépcsőknek, kapuknak csapódnak és kiesnek a versenyből, sőt egy visszajátszás is készült arról, ahogy két repülő egymásnak ütközött, leamortizálva egymást.
Egy futam 3 percig tartott, a nyertes pedig az volt, aki a legmesszebb jutott a pályán, persze az akadályokat hiba nélkül teljesítve. Azóta már mi is tudjuk a gyerekekkel, hogy egy ilyen kör a pályán gyors, de kutya nehéz feladat.

Délutánra végiglátogattuk az összes standot, kipróbáltuk a szimulátort, a különböző FPV és virtuális valóság szemüvegeket, a gyerekeknek berendezett mikro-drone pályát és a gyümölcsturmixot is. 🙂

Noha nem vettünk semmit, de a drónozási láz megmaradt, azóta itthon gyakorolunk az új szerzeménnyel: egy Walkera Rodeo 150-es verseny drónnal, amit szemüveggel lehet vezetni, mint a nagyok!